Nógrád Megyei Hírlap, 2011. július (22. évfolyam, 152-176. szám)
2011-07-16 / 165. szám
6 2011. JÚLIUS 18., HÉTFŐ GAZDASÁG Meglepetés a jó búzatermés Széles skálán szórtak az eddigi eredmények, az árakról pedig egyelőre csak találgatás folyik Egyelőre az aratás közepén tartanak a gazdák, de egyes becslések szerint nem kizárt, hogy az idei termés megközelíti a négymillió tonnát, ami meghaladja a várakozásokat, és a belvizes tél után kitűnő eredménynek számít. Ajánlatok már vannak, de letisztult árakról még korai beszélni. Braunmüller Lajos Rendkívül eltérőnek látszanak a búza terméseredményei az országban; a jobb helyeken hét tonna felett termett hektáronként, míg belvizes területeken a hozam alig haladja meg az egy tonnát. Az aratás közepén annyi biztosan látszik, hogy több búza terem az idén, mint amit az ágazat, illetve a piac bármely szereplője várt. A jobb terméseredmény azonban kisebb területen oszlik meg, a- téli óriási belvízkárok miatt jóval egymillió hektár alatti a búza betakarítási területe. Ha a belvíz fél éve nem tett volna tönkre annyi termést, és a megszokott 1,1 millió hektáron termeltek volna búzát a hazai gazdák, az egymillió tonnával több termést, s így akár 50 milliárd forinttal több bevételt jelenthetett volna a hazai agrári- umnak. „Egyértelműen jobban alakul az idei búzatermés a vártnál, revideálnunk kell korábbi becsléseinket” - mondta a Világgazdaságnak Raskó György. Az agrár- közgazdász hozzátette: „Az általunk művelt területen június közepén 4,5 tonnás hektáronkénti átlagot tartottunk valószínűnek, jelenleg ó tonnás átlagról beszélhetünk, a nagyobb táblákon viszont akár 7 tonna fölött is lehet a terméseredmény. A legszebb időkben szokott ilyen kiváló termésátlag lenni." Raskó György szerint a betakarítás előtti két hét viszonylag hűvösebb időjárása miatt tudott a búza szépen beérni, ez a két hét a szerencsésebb helyeken akár hektáronként fél tonnát is hozzátett a terméseredményhez. BIZAKODÁS. A korábbi várakozásokat biztosan felülmúlja az idei gabonatermés Vannak ugyanakkor kevésbé szerencsés területek is. „A különösen víznyomásos területeken mindössze két-három tonna körül alakulhat a hektáronkénti termésátlag” - vélekedett a szakember. „A környékünkön 1,5-től 5 tonnáig minden előfor-. dúl, ami nagy szórást jelent” - nyilatkozott a Világgazdaságnak a belvíztől különösen sújtott észak-békési országrészben, Dévaványa környékén gazdálkodó Bartha Sándor. „A termelők szemlélete is más, van aki nem a betakarított, hanem a vetett területre számítja az eredményt, hiszen a belvízkárok miatt nagy területeken ment tönkre az első vetés. Ezeken a területeken sokan tavaszi árpát vagy zabot vetettek másodszorra, de az első vetés költségei már nem jönnek vissza. Mindent egybevéve betaMALOMIPAR: „VIRTUÁLIS KÖTÉLHÚZÁS’ Annyi bizonyosnak látszik, hogy a múlt évvel ellentétben élelmiszer-biztonsági probléma nem merül fel az idén a búzával kapcsolatban - nyilatkozott a Világgazdaságnak Poór Zoltán. A Pannonmill Malomipari Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint több, egymásnak ellentmondó tényező van, amely miatt ma még nem lehet megmondani, milyen irányt vesznek az árak. A termelők valóban kivárnak, mondván, megy az ár még feljebb is. Lehet, hogy igazuk lesz, lehet, hogy nem. Poór hozzátette: augusztus közepén, végén, amikor már világosan tudható lesz, hogy milyen minőségű és mennyiségű az idei termés, kiderül, milyen irányba mennek tovább a dolgok. Addig csak virtuális kötélhúzás folyik a vevők és az eladók közt. karított területre számolva ezen a környéken 3-3,2 tonna búzát várunk hektáronként” - vélekedett Bartha, aki szerint a potenciális vevők részéről már érkeztek ajánlatok a gazdákhoz, de üzletek még nem köttettek. „A termelők tudják, hogy nem szabad a kombájntól eladni a termést, ezért kivárnak. A vevők a takarmánybúza tonnájáért 38 ezer, az étkezésiért 45-47 ezer forintot kínálnak. A termelők elvárása viszont jócskán e fölött van, takarmánybúzát 45 ezer, étkezésit 50 ezer forint alatt nem szívesen adnának el. Ez már csak azért is megalapozott, mert országosan kisebb területen termett a búza, és a romániai eredmények nem valami fényesek” - tette hozzá Bartha Sándor. „Rendkívül változók a terméseredmények az ország különböző pontjain, de összességében 3,8-3,9 millió tonna búzát várunk országosan” - nyilatkozott a Világgazdaságnak Pótsa Zsófia. A Magyar Gabonafeldolgozók, Takarmány- gyártók és -Kereskedők Szövetségének főtitkára megerősítette: „Pillanatnyilag nem alakult még ki az ár, jelenleg egyezkednek a kereskedők a termelőkkel, nem tudni, milyen árszintnél születik megállapodás. Igazi tendenciák még nem látszanak, egyelőre a volatilitás tűnik csak biztosnak. Jelenleg minden vevő a tőzsdét figyeli, mert az árakat alapvetően nem a magyarországi termés, hanem a világpiac határozza meg.” Pótsa szerint a mostani, alacsonynak tartott ár is viszonylagos. „A tavaszi 80 ezer forintos malmi búzához képest most mindenképp nyomott árról beszélhetünk, de a júniusi jegyzések még sosem voltak ilyen magasak. A júniusban kötött, augusztusi szállításra szóló jegyzések átlagára 52 ezer forint, ez a korábbi évekhez képest viszonylag magas árszintet jelent” - figyelmeztetett a főtitkár. Lépéskényszerbe került az Alstom A főváros számára kedvező eredménnyel zárult a metrótárgyalás - Jövőre lehet meg a típusengedély RÖVIDEN Újabb csomaggal riogat az LMP Jövőre ráadás Orbán-cso- mag jön, 560 milliárd forintnyi megszorítással - legalábbis a Lehet Más a Politika szerint, amely véleményét a Magyar Nemzeti Bank legújabb számításaiból szűrte le. A bukott egykulcsos adó, a belföldi fogyasztás visszaesése és így a tervezettet jelentősen alulmúló költségvetési bevételek miatt a Széli Kálmán-terv megszorításait 560 milliárddal kell megfejelni, hogy a költségvetés jövőre tartható legyen - véli az ellenzéki párt, amely felszólítja a kormányt, haladéktalanul szakítson a gazdagoknak kedvező egykulcsos adóval és a megszorításokra épülő gazdaságpolitikával, i VG Közzétette a NAV az üzemanyagárakat A Nemzeti Adó- és Várphiva- tal közzétette honlapján a fogyasztási norma szerinti üzemanyagköltség-elszámolásban augusztusban alkalmazható üzemanyagárakat. A 95-ös ólmozatlan motorbenzin literenként 373, a gázolaj 365, a keverék 400, az autógáz pedig 221 forinttal számolható el augusztus 1-je és augusztus 31-e között. Ha az szja-törvény hatálya alá tartozó magánszemély az üzemanyagköltséget a közleményben szereplő árak szerint számolja el, nem szükséges az üzemanyagról számlát beszereznie. i VG Megbéklyózott munkabeszüntetések? Szakszervezeti vezetők szerint bebizonyosodott, hogy a sztrájktörvény tavalyi módosítása „béklyót kötött” a munkabeszüntetésekre, és ma Magyarországon a kormányzati lépésekkel szemben gyakorlatilag nem lehet sztrájkolni. Ismeretes: több olyan szakszervezet van, amely a törvény módosítása óta munkabeszüntetést hirdetett, azt azonban nem tudta megtartani. Új szabály például, hogy a közszolgáltató cégeknél kizárólag az elégséges szolgáltatásról kötött megállapodás birtokában, ennek hiányában pedig a munkaügyi bíróság határozatának megszületése után lehet sztrájkolni, i VG DÖNTÉS. A szerződésmódosítást nagy többséggel fogadták el FEJLESZTÉS. Két hete sem maradt az Alstomnak arra, hogy aláírja a megállapodást a 2-es és a 4-es metró szerelvényeinek Budapestre szállításáról. Ha ez nem történik meg, új közbeszerzést írnak ki; ellenben ha minden aláírás időben rákerül a szerződésekre, 2014-ben már elindulhat a 4-es metró is. A tárgyalások győztesének a főváros látszik: a határidők megszabása mellett sok más feltétel is bekerült az egyezségbe, például az, hogyan mondhatják fel a szerződést. A legfontosabb ezek közül, hogy borul minden, ha a típusengedélyhez a hibákat nem korrigálja az Alstom, vagy ha megpróbál felmentést kérni a magyar követelmények alól, de ezt 90 napig nem kapja meg, s további két hónapon keresztül nem nyújt be pótlólagos műszaki dokumentációt. De felmondható a szerződés akkor is, ha 360 napon belül nincs típusengedély a 2-es vagy 600 napon belül a 4-es metróra. Nőtt a kötbér is, 10-ről 20 százalékosra, a főváros viszont 50 helyett csak 20 százalék előleget fizet. Tarlós István főpolgármester és Patrick Krön, a metrókocsikat gyártó cég elnök-vezérigazgatója hétfőn egyeztetett, majd a megállapodáshoz még néhány módosítás készült. Ezeket fogadta el tegnap a Fővárosi Közgyűlés a Fidesz és az MSZP igenjeivel, a Jobbik és az LMP tartózkodása mellett. A legfontosabb változtatás percekkel az ülés megkezdése után került be a szövegbe: e szerint július 26-ig kell az Alstomnak rábólintani a szerződésre. Kiderült az is, hogy a cég a legutóbbi tárgyaláson elfogadta a főváros egyik legfontosabb kérését: törölték az eredeti szerződésből a vis maior klauzulát. A korábbi szöveg ugyanis vis maiornak nyilvánította volna azt is, hogy nem sikerült megszerezni a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) típusengedélyét a kocsikra. Az Alstom szigorú határidőket vállal magára, ha aláírja a szerződést. A megállapodás hatálybalépése után 300 napjuk lesz arra, hogy megszerezzék a típusengedélyt a 2-es vonal kocsijaira, s további egy hónappal később - vagyis előreláthatólag a jövő nyár elején - már meg is kell érkeznie az első új szerelvénynek a piros vonalra. Másfél év múlva a 2-es metróhoz az összes kocsit át kell adniuk a BKV-nak, s addig a napig meg kell szerezniük a típusengedélyt a 4-es metróhoz. Az épülő új vonalhoz valamivel több mint két év, 750 nap alatt kell leszállítaniuk az összes kocsit. Ez nem azt jelenti, hogy 2013 nyarán már meg is indulhat a közlekedés, hiszen tesztekre és utána esetleg javításokra is szükség lesz, azonban 2014-ben már járhat az új metró. A közgyűlésen Tarlós István kihangsúlyozta: már nem a főváros és a cég, hanem az Alstom és az NKH ellentétéről van szó. Az, hogy a vis maior klauzulát kivették a szerződésből, azt jelenti, most már egyedül a hatóság felelőssége, ér- kezhetnek-e az új metrókocsik. Addig is békét kötött az Alstom és Budapest: 300 napig, vagy amíg nem érkezik meg a típus- engedély, felfüggesztenek minden jogi eljárást egymással szemben. ■ Sz. I. így érkezik a metró • 300 nap (a megállapodás ' hatálybalépésétől; kb. 2012. május*): típusengedély a 2-es vonalra • 330 nap (kb. 2012. június): az első 2-es szerelvény átadása • 548 nap (kb. 2013. január-február): az összes szerelvény átadása a 2-es vonalra, típusengedély a 4- es metróhoz • 600 nap (kb. 2013. március): az első szerelvény átadása a 4-es vonalra • 750 nap (kb. 2013. augusztus): az összes szerelvény átadása a 4-es vonalra, amennyiben - a tervek szerint - 2011 júliusában vagy augusztusában hatályba lép. Foglalkoztatási projektzárás Zalában Lezárult a Nyugat-Dunántúl régió regionális foglalkoztatási együttműködési rendszerét kialakító, Rekord nevet viselő projekt, amelynek záróünnepségét tegnap tartották Zalaszentgróton. A rendezvény után Farsang Zoltán, a projekt szakmai vezetője leszögezte: Nyugat-Dunántúl munkaerő-piaci problémáinak kezelésére, közös megoldások keresésére, gazdasági és oktatási programok szervezésére alakult meg a hálózat, amely a régió három megyéjében létrejött 13 foglalkoztatási paktumot tömöríti. A 47,8 millió forintos költséggel másfél év alatt megvalósított programhoz 43 millió forint forrást biztosított a Társadalmi megújulás operatív program, i MTI-Eco @IDŐJÁRÁS Folyamatosan frissülő, helyfüggő előrejelzés a T-Mobile wap- portálján. http://wap.t-zones.hu