Nógrád Megyei Hírlap, 2011. június (22. évfolyam, 126-150. szám)

2011-06-10 / 134. szám

4 2011. JÚNIUS 10., PÉNTEK UTAZÁS Közös turisztikai fellépést kezdeményeztek Sormás. A horvát turisták magyaror­szági utazásait, a közép-európai régió közös erősítését és a világpiacon mu­tatkozó versenyben való együttes sze­replést is szorgalmazták a Zala megyei Sormáson a napokban megtartott ma- gyar-horvát piknik résztvevői. A Polgári Magyarországért Alapít­vány, a Horvát Idegenforgalmi Közösség és a Hanns Seidel Alapítvány közös szer­vezésében, Magyarország európai uniós elnökségét és Horvátország csatlakozási tárgyalásainak közelgő lezárást közösen ünneplő rendezvény keretében tartott kerekasztal-beszélgetésen turisztikai szakemberek és önkormányzatok kép­viselői vettek részt. Az Együtt Európában című programon Marin Skenderovic, a Horvát Idegenfor­galmi Közösség budapesti képviseletének vezetője felidézte, hogy évente mintegy 300 ezer magyar vendég nagyjából 2 mil­lió éjszakát tölt Horvátországban, amely az első számú turisztikai célpontja a ma­gyaroknak. Horvátország számára ki­emelten fontos terület az idegenforgalom, évente mintegy 10 millió külföldit látnak vendégül, az ebből az ágazatból szárma­zó bevétel a GDP 20 százalékát teszi ki. Nincs azonban egyensúly a két or­szág turizmusában, Magyarországra ugyanis jóval kevesebb horvát vendég jön, és mindeddig csak kevés kezdemé­nyezés mutatkozott arra, hogy erről a piacról többen érkezzenek. Pedig a hor­vát turisták évente mintegy egymillió dollárt költenek el külföldön, s ez az összeg a kiutazók számával együtt nö­vekedni fog az ország uniós csatlakozá­sa után. Magyar József, a zágrábi magyar nagykövetség első beosztottja azt hangsúlyozta, hogy Horvátország be­lépése az unióba Magyarországnak és a régiónak egyaránt fontos, mert az unión belül Közép-Európát fogja erő­síteni. Hozzátette, hogy ha a belépés­re sor kerülhet 2013 második felében, akkor a 2014-ben kezdődő uniós költ­ségvetési időszak tárgyalásain már Horvátország is jelentős brüsszeli for­rásokat hívhat le. Úgy vélekedett, hogy a régióban a két országnak a turizmus terén is közös tervekkel, kell rendelkeznie, mert hosz- szútávon verseny lesz a világban, s Eu­rópának például Dél-Amerikával vagy Ázsiával is meg kell küzdenie a vendé­gekért. A fórumon elhangzott hozzászólások­ból kiderült: Magyarországon és Hor­vátországban egyaránt fontosnak tart­ják a jelenleg folyó IPA-programokat, a határ menti együttműködésben rejlő le­hetőségek jobb kihasználását és a tér­ségben élő üzletemberek találkozóit. Halmi Béla, Letenye polgármestere ar­ról is említést tett, hogy szeptember­ben először rendeznek közös vásárt a határvonalnak számító Mura hídján, ahol a határ két oldalán élő helyi ter­melők és vállalkozások termékeit kí­nálják majd. Tovább bővült a szállodák forgalma Nemzetközi viszonylatban lassú volt a növekedés az első negyedévben - Jót tesz a fővárosi hoteleknek az EU-elnökség A vendégek és vendégéjszakák száma is egyformán 5,9 száza­lékkal nőtt január-márciusban a kereskedelmi szálláshelyeken, az árbevétel pedig 6,6 százalék­kal. A hotelek teljesítménye ennek ellenére még a 2006-07- es szintet sem éri el. Németh Márk Közel 6 százalékkal nőtt a ven­dégek és vendégéjszakák száma idén január-márciusban a hazai kereskedelmi szálláshelyeken az előző év hasonló időszakához képest, a szálláshelyek bruttó összárbevétele pedig 6,6 száza­lékkal, 43 milliárd forintra emel­kedett az első negyedévben - derül ki a KSH által tegnap ki­adott gyorsjelentésből. A belföldi vendégek száma 4,5 százalékkal nőtt, a külföldi ven­dégek száma 7,6 százalékkal emelkedett. A KSH adatai szerint a belföldiek 5,1, a külföldiek 6,7 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek el a kereskedelmi szál­láshelyeken, mint a múlt év első negyedében. A forgalom 86 szá­zalékát képviselő szállodák ven­dégforgalma mindhárom hónap­ban élénkült, ebben a négycsilla­gos, illetve a wellness-szállodák teljesítménye volt meghatározó, mind a külföldiek, mind a belföl­diek esetében. A KSH jelentése szerint ha­zánk soros uniós elnöksége vár­hatóan jelentős turisztikai for­galmat és bevételeket generál­hat hazánk számára. Az elnök­ség keretében a külföldről érke­ző vendégek elsődleges úti célja Budapest, a főváros szállodáiba érkező külföldi vendégek és az általuk eltöltött éjszakák száma 6, illetve 4 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához ké­pest. Azoknál a konferenciaszál­| VENDÉGÉJSZAKÁK SZÁMA Forrás: KSH (külföldi és belföldi ossz., 2011. jan.-márc.) Vendég- Változás ('/•, éjszaka (ezer) előző év = 100) Szálloda 2530 108,8 Panzió 213 82,4 Üdülőház 65 91,2 Közösségi szálláshely 101 107,4 Kemping 20 118,3 Összesen 2931 105,9 lodáknál azonban, amelyeket ki­jelöltek az elnökség rendezvé­nyeire érkező vendégek fogadá­sára - ezek négy-, illetve ötcsil­lagos egységek -, a külföldi ven­dégek száma nyolcszorosára, az általuk eltöltött éjszakák száma pedig több mint tízszeresére emelkedett. „Nagyon örülünk annak, hogy a tavalyi számokhoz képest pozi­tív elmozdulás volt a szálláshe­lyek forgalmában, örömünnepre azonban még nincs okunk. Egy­részt a növekedés a tavalyi na­gyon alacsony bázishoz képest következett be, másrészt a bővü­lés üteme elmarad a 8 százalék körüli nyugat-európai átlagtól, il­letve a térségbeli közvetlen ver­senytársainkétól is” - kommen­tálta a Világgazdaságnak a friss adatokat Erdei János, a Magyar Szállodaszövetség elnöke. Hozzátette: gyakorlatilag még mindig a 200ó-07-es szint alatt van a hazai szállodák teljesítmé­nye. Emlékeztetett arra is, hogy egy friss felmérés szerint a ma­gyar hotelek a jövedelmezőségi mutatóik tekintetében Európa se­reghajtói közé tartoznak. HIRDETÉS ALGO UTAZASi IRODA Salgótarján, Március 15. út 12. Telefon/fax: 32/310-030 E-mail: info@salgoutazas.hu MKEH: U-001131 Görögország-Parália autóbusszal 9011. szeptember 09-18 -10 nap/7 éjszaka Salgótarjáni indulással Jelentkezési határidő: 2011» 06* 15-ig! Elhelyezés: Parália/Olympic Beach- Fortuna apartmanok Ellátás: Önellátás Részvételi díj: fős stúdióban /ST2/: 38 900 Ft/lő irtmanban /B4/$ 33 300 Ft/lő Kedvezmények: ST2-ben 3. fő pótágyon 3-15 éves korig 50%, 15 év felett 20% B4-ben 5. fő pótágyon 3-15 éves korig 50%, 15 év felett 20% Az ár tartalmazza: szállást 7 éjszakára önellátással autóbuszos utazást salgótarjáni indulással SPANVOIMSZÁG ■ MA1GRAT DC MAR HOTEL RfYMAR/REYMAJl PLAYA'" 8011.09.16-09.tS. - 10 up / 7 éjszaka Salgótarjáni indulással Jelentkezési határidő: 901106.30. Utazás: autóbusszal SAT TV, telefon, fhdőszoba, WC, balkon Ellátás: félpanzió /minden étkezés svédasztalos/ Részvételi díj: 69 900 ft/fő Kedvezmény: 3. fő pótágyon 2-12 éves korig 70%, 12 év felett 10% 4. fő pótágyon: 2-5 éves korig 70% 6-12 éves korig 40%, 12 év felett 20% Strand: széles, homokos-aprókavicsos, több km hosszú Szolgáltatások: úszómedence, gyerekmedence, légkondicionáltétterem, bár, biliárd, TV-szoba, lift, recepció, bérelhető széf E-mail: info@salgoutazas.hu Tel./fax: 32/310-030 További információkért, utazási ajánlatokért keresse fel irodánkat. 4 méter magas vízoszlop, 8 méter hosszú üvegalapút, hajóspolipok, murénák, tüzhalak. bohóchaiak, homoki tigríscápák, dajkacápák, szirtcápák 20I0 május l-től

Next

/
Thumbnails
Contents