Nógrád Megyei Hírlap, 2011. június (22. évfolyam, 126-150. szám)

2011-06-17 / 140. szám

6 2011. JÚNIUS 18., SZOMBAT ORSZÁG-VILÁG - SZOLGÁLTATÁS Parlagfű-mentesítés pályázat Kétszázöt önkor­mányzat nyert vissza nem térítendő támogatást a Vi­dékfejlesztési Minisztérium (VM) által kiírt „Parlagfű­mentes település” című pá­lyázaton - közölte a tárca pénteken az MTI-vel. A nyer­tes önkormányzatok 250 ezer forint vissza nem térintendő támogatásban részesülnek. Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett pá­lyázatra csaknem hatszáz te­lepülés jelentkezett. Az el­nyert pénzt lakossági gyom­mentesítő kampányokra, vé­dőfelszerelésekre, védekezés­hez szükséges eszközökre, tá­jékoztatásra, szemléletformá­lásra fordíthatják az önkor­mányzatok. A program nem­zeti összefogásra szólít fel, amelynek alappillére az ön­kéntes jogkövető magatartás­ra nevelés, a közösségi fele­lősségvállalás erősítése. Új, célzott, parlagfű-mentesítési közmunkaprogram indítását jelentette be még májusban Czomba Sándor, a Nemzet- gazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspoliti­káért felelős államtitkára az ország 50, parlagfűvel legfer­tőzöttebb kistérségében. A program végrehajtására 410 millió forint áll rendelkezés­re. A kistérségek a tervek szerint 2.250 munkanélkülit alkalmazhatnak parlagfű­mentesítési feladatokra napi 6 órában, két hónapon át. A program végrehajtására a pályázaton nyertes kistérsé­gek 100 százalékos támoga­tást nyerhetnek. Megkezdődött az aratás Magyarország. Az ország déli részén a gaz­dálkodók már megkezdték az őszi árpa ara­tását, és a mintegy 165 ezer hektáros terü­letből 2.000 hektáron végeztek a munkával - közölte Czerván György, a Vidékfejleszté­si Minisztérium (VM) agrárügyekért fele­lős államtitkára pénteken Budapesten, az Országos Aratási Koordinációs Bizottság ülését követő sajtótájékoztatón. Elmondta: őszi árpából mintegy 3,8 tonna átlagho­zamra lehet számítani az idén. így ebből a terményből összesen 600 ezer tonna meny- nyiséget takaríthatnak be a gazdálkodók. Az államtitkár szerint búzából az idén kö­zepes termésre van kilátás, minősége pe­dig jobb lesz a tavalyinál. Őszi búzából amelynek betakarítása szintén hamarosan megkezdődik - mintegy 4,0 tonna körüli át­lagtermésre számítanak a szakemberek hektáronként. így a valamivel több, mint 900 ezer hektárról országosan mintegy 3,9 millió tonna búza kerülhet a magtárakba. Ez magasabb a tavalyi 3,76 millió tonnánál, de 10 százalékkal elmarad a 2006-2010 kö­zötti időszak átlagától. Az őszi káposzta- repcéből mintegy 237 ezer hektár vár beta­karításra. A termésátlag hektáronként 2,0 tonna körül lesz az előzetes becslések sze­rint. így összesen valamivel több, mint 500 ezer tonna termésre lehet számítani. A múlt évben őszi káposztarepcéből mintegy 560 ezer tonna termett. A piaci viszonyok az államtitkár szerint még nem jelezhetők előre pontosan. A nagy nyugat-európai ga­bonatermelő országokban - például Fran­ciaországban, Németországban - ugyanis csapadékhiányos, aszályos volt az időjárás. Ez felfelé hajthatja a gabonaárakat, az vi­szont mérsékelheti, hogy - a hírek szerint - Oroszország, Ukrajna és Szerbia várható­an feloldja a gabona export tilalmát. Ezért az államtitkár azt tanácsolja a termelők­nek, hogy gabonájukat ne értékesítsék azonnal. Az MTI kérdésére mindehhez hozzátette: az állattenyésztők takarmány- beszerzéseit egy 15 milliárd forintos forgó­eszköz hitel segíti, és a malomipar vásárlá­sait is segíteni szeretnék. Kedvező, az ara­táshoz kapcsolódó változás lesz, ha a széles gépjárművek - például a kombájnok - köz­úti közlekedését megkönnyítik. Erről az el­vi egyetértés már megszületett a kormány­ban és a változásról a közeljövőben tárgyal­nak az érintett államtitkárok. Újabb tíz bolygó Párizs. Tíz új exobolygót, az­az a Naprendszerünkön kí­vüli planétát fedezett fel a CoRoT csillagászati mű­hold, amelyet 2006-ban in­dított a Francia Űrügynök­ség és az Európai Űrügy­nökség (ESA). A CoRoT fe­délzeti teleszkópja a csilla­gok fényességváltozásait méri, amelyet az előttük el­haladó bolygók okoznak. A csillagászati műhold észle­léseit követően földi obszer­vatóriumok is igazolták mind a tíz bolygó létét - ol­vasható a Space.com űrku­tatási hírportálon. A mind a tíz „idegen” bolygó gázne­mű, ugyanakkor tömegük­ben, sűrűségükben és ke­ringési pályájukban nagy eltérések mutatkoznak. Hét új felfedezett úgynevezett „forró Jupiter”, olyan gázóri­ás, amely szülőcsillagjához igen közeli pályán kering. Akadt egy olyan planéta, amely kisebb a Szaturnusz- nál, s van a Neptunuszhoz hasonlító „testvérpár”, amely egyazon csillag körül kering. A bolygók egyike a Napunknál kétszer idősebb, 10 milliárd éves csillag kö­rül kering, míg egy másik viszonylag fiatal, „mindösz- sze” 600 millió éves nap kö­rül. Két exobolygónak el­nyújtott, hosszúkás a pályá­ja. Az első exobolygót az 1990-es években fedezték fel, azóta 565 „idegen” pla­néta vált ismertté. A CoRoT eddig több száz jelöltet fede­zett fel, az igazolt bolygók száma 26. FIGYELEM! 2011. június 19-én, 10 órai kezdettel A 2011. ÉVI FOGATHAJTÓ BAJNOKSÁG III. fordulójának megrendezésére kerül sor KARANCSBERÉNYBEN Nógrád megye bajnoki címéért és a Cserhátvidéke Takszöv. Kupáért. Mindenkit szeretettel vár a rendezőség! Cserhátvidéke Takszöv. Igazgatósága Időnként megnövekvő felhőzet Szombat ma dél! ... . ..., Inap reggeli hő™^se)<le, és a mai jellemző időjárás % Nógrád megyében ma A sok napsütést időnként gomolyfelhözet zavarja meg, záporok, zivatarok előfordulhatnak, majd estefelé e$ markáns hidegfront éri el a Kárpát-medencét egyre többfelé várható heves zivatar. A legvalószínűbb folytatás Vasárnap továbbra is hidegfront alakítja időjárásunkat Többfelé számítani kell esőre, záporra, sokfelé erős, időnként viharos lökések kísérik az északnyugat szelet, a hőmérséklet jelentősen visszaesik. A továbbiakban napos egyre melegebb idő várható. Orvosmeteorológia: Meleg-, majd hidegfronti hatás. Közlekedés-meteorológia: Változóak lesznek a közlekedés meteorológiai feltételei. Nap­közben elszórtan, majd estétől pedig egyretöbbfelé várható zá­por, zivatar, emiatt számítani kell vizes, csúszós útszakaszokra. te elörejeliést ar Országos Meteorolópai Szolgálat készítette. További infomiáciák www.met.hu Vasárnap Vízhőmérséklet Balaton 22°C Velencei-tó 24°C Tisza-tó 24°C Duna 20-24°C Tisza 21-25°C Adriai-tenger 23°C Égei-tenger 23-24°C Fekete-tenger 21-24°C Földközi-tenger 19-25°C Vörös-tenger 26°C JUNIUS 18-19. Szeretettel köszöntjük névnapjukon Arnold, Leventa és Gyárfás nevű kedves olvasóinkat! SZOMBAT Arnold. Germán eredetű név, elemeinek jelentése: sas és uralkodó. Német rövidítése az Arno, régi magyar változata az Arnót. levente régi magyar személynév, amely a lenni igét hordozza ma­gában. Árpád fejedelem fiát hívták így. A Nap kel: 4.45, nyugszik: 20.44 órakor. A Hold kel: 22.33, nyugszik: 7.28. VASÁRNAP gyárfás. Latin közvetítéssel érkezett hozzánk, a görög Gervasiusból eredő név, jelentése: idős férfi. Igen ritka név. Védő­szentje: Szent Gyárfás, akit ikertestvérével, Protázzal az ókeresz­tény korban kivégeztek. A Nap kel: 4.46, nyugszik: 20.44 órakor. A Hold kel: 22.59, nyugszik: 8.38. Kovácsné korholja a férjét:- Nem szégyelled magad, éjfél után részegen jössz haza?- Mit csináljak drágám, rossz társaságba keveredtem! Hárman rendeltünk egy üveg konyakot, és csak azután derült ki, hogy a többiek nem isznak alkoholt. * * *- Miért vakarja állandóan a fejét?- A döglött bolhám miatt.- Annak nem szabadna visz­ketnie!- Ő nem viszket, csak akik a te­metésére jöttek... Az asszony kétségbeesve ro­han haza kivizsgálásról az or­vostól. Alig várja, hogy hazaér­jen a férje, és elmesélhesse a szörnyű hírt. Amikor az ember végre hazaér a munkából, így szól a felesége:- Azt mondta az orvos, hogy már tizenkét órám van csak hát­ra. Úgy döntöttem, hogy azt a ti­zenkét órát vad szeretkezéssel töltjük.- Te könnyen beszélsz! - dör- mögi a férj. - Neked nem kell fel­kelned holnap reggel. ^ Június 16-i 2 5 11 13 24 28 41 42 43 44 nyerőszámok 47 50 54 60 61 67 70 71 78 80 0 ikrek (V.21—VI.21.). Szívügyekben szerencsés. Romantikus az élete, magánéleti kapcsolatában szenvedélyesen szerelmes­nek érezheti magát. rák (VI.22-VII.22.). Egzotikus tájakra vágyik. Felismeri, hogy túlzottan megragadtunk szűk kis világunkban, pedig a nagy­világ számos kalandot tartogat számunkra. oroszlán (VII. 23—VIII. 23.). A hét végén egy jól elkészített ebéd és a gondosan megválasztott bor oldja a feszültségeket. Vég- i re megszabadulhat egy kínos eset emlékétől, ha megoldja a j problémákat. szűz (Vili. 24-1123.). Családcentrikus ember, életét nem érzi teljesnek, ha nincsenek ön körül azok, akiket szeret. Gyak- j ran az otthonteremtés ad igazi értelmet életének. mérleg (IX. 24—X. 23.). Ha nemcsak dolgozik, de mellette tanul ; is, nagyon mozgalmas időszakot tudhat maga mögött. Hét vé­gére nyugodt, pihentető nyári programot szervezzen. skorpió (X. 24—XI. 22.). Egy helyi vagy környékbeli rendezvény jó alkalom arra, hogy kikapcsolódjon a mindennapok vitájá­ból. Az alkalomhoz új ruhát szemelt ki magának. nyilas (XI. 23—XII. 21.). Kedvese azt veti a szemére, hogy tutyi- j mutyisága miatt nem mennek az idén nyaralni. Hosszú még ] a nyár, lesz elég ideje bebizonyítani rátermettségét. bak (XII. 22-1.20.). Tevékenységi körében változások történhet- j nek. Figyeljen arra, hogy alaposan előkészítse a váltást, mie­lőtt minden korábbi utat felégetne maga mögött. vízöntő 0.21-11.20.). Nagyon érzékeny, és emiatt tartózko­dóbbnak mutatja magát, mint amilyen. Ne vonuljon túlságo­san a háttérbe. Vegyen részt vidámságban, mókában. halak 01.21-111.20.). Figyeljen arra, hogy vidám és optimista maradjon. Ne kételkedjen saját magában, mert akkor előfor­dulhat, hogy rosszul dönt. Kicsit lazítson, engedje el magát. kos 011.21—IV. 20.). A bolygóállás azt jelzi, hogy könnyebbé vá­lik élete. Egy szép szerelmi történet veheti kezdetét, ami na­gyon boldoggá teszi önt. bika (IV. 21—V. 20.). Bolygója ellenállhatatlan vonzerővel ruház­za fel. Törekvő és kedves, mindenkit magával ragad munka­helyén ugyanúgy, mint a magánéletben. _ T / _ JájL TTTTtT i n Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó és főszerkesztő: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkesztőség: Salgótarján, Alkotmány út 9., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: NIIÍ kA I U IIJ I A U 32/416-455, telefax 32/423-931. Kiadóvezető: PLACHY GYÖRGY. Hirdetésfelvétel: Salgótarján, Március 15. út 12., tel.: 06-32/310-030. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/423-928. 11 UvJlVllL/ megyei IIIIaLiiI Kérésével Salgótarján térségében hívja a 06-20-566-33-55, Balassagyarmat térségében a 06-20-962-03-68, Pásztó térségében a hírlapkézbesítőknél a 06-30-475-83-80-as telefonszámot. Az áruspéldányokat __________________________________________ terjeszti a LAPKER Zrt. és a kiadó hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál és átutalással a Kereskedelmi és Hitelbank Zrt. 10400786 07804984 00000000 számú számlájára. El őfizetési díj egy hónapra 2195 Ft, negyedévre 6585 Ft, fél évre 13170 Ft, egy évre 26340 Ft. Nyomtatás: AS-NYOMDAKFT. Szilády Üzem, Kecskemét, Mindszenti krt. 63. Felelős vezető: Boros Gábor. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög (Á) fizetett hirdetést jelöl. Lapunkat első alkalommal a MATESZ 2005. február 7-i zámappal auditálta. szerkesztőségi rendszerrel készült.

Next

/
Thumbnails
Contents