Nógrád Megyei Hírlap, 2011. május (22. évfolyam, 100-125. szám)

2011-05-11 / 108. szám

2011. MÁJUS 11., SZERDA 5 ORSZÁG-VILÁG Kevesen kötnek cascót Kitűzték az időpontot Felszólalnak a diákok Budapest. A diákönkor­mányzatok által felhasznál­ható tanítás nélküli mun­kanapok számának növelé­sét, a dolgozatok kijavítási határidejének rögzítését kérik a diákok a kormány­tól. Kezdeményezik azt is, hogy az Alkotmányt ismer­tessék meg minden gyerek­kel az iskolában, de nem tá­mogatják az előrehozott érettségi vizsga megszün­tetését. Egységesítik A jövőben ke­vesebb okmánya, kártyája lehet az állampolgároknak, a 2012 végéig létrejövő nemzeti egységes kártya- rendszer célja ugyanis ezek egységesítése - közölte a rendszer kialakításért fele­lős miniszteri biztos, Vetési Iván. Az érintett okmányok között van a személyazono­sító igazolvány, a jogosít­vány, a diákigazolvány és a taj-kártya is. Magyarország. A casco nélkül au­tózók fele a magas díjakra, har­maduk pedig az autó korára hi­vatkozva nem köt biztosítást jár­művére - közölte a kotelezo.hu internetes szakportál, a több mint 20 ezer aktív internet-fel­használó körében elvégzett fel­mérésének eredményét. A MABISZ adatai szerint a múlt év végén 4 millió 76 ezer autós ren­delkezett kötelező gépjármű fele­lősségbiztosítással, míg cascót csak az ötödük, 799 ezer kötött. A felmérésben szereplő aktív inter­nethasználók körében 30 száza­lékos volt a cascóval rendelkezők aránya. A biztosítást elutasítók gyakran hivatkoztak a biztosító fizetési hajlandóságára - ponto­sabban annak hiányára - illetve az egyéb okok között a magas ön­részt és azt említették, hogy saját hibájukból úgysem okoznak kárt. USA. Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) megerősítette az információkat, miszerint május 16-án próbálják meg út­nak indítani az Endeavour űr­repülőgépet. Az Endeavour in­dítását eredetileg április 29-re tervezték, de négy órával a start előtt az egyes számú se­gédhajtómű fűtőberendezésén elektronikai meghibásodást észleltek. A hiba elhárításának elhúzódása miatt többször is elhalasztották az űrsikló indí­tását. A mérnökök nem talál­ták meg a hiba okát, ezért egy­szerűen csak kicserélték a meghibásodott műszert. Mike Roses, az Endeavour indításá­nak előkészítését végző csapat vezetője elmondta: rendkívül nagy mértékben bíznak ab­ban, hogy minden problémát elhárítottak, és az Endeavour elindulhat május 16-án, hétfőn a Nemzetközi Űrállomásra. Állami mankóra várnak Tavaszi fagykárok: mindenki egyetért abban, hogy a kárenyhítési alap nem elég a bajok kezelésére AGGODALOM. A gyümölcsösök biztosítottsági aránya 8-10 százalék körüli, és a középbirtokok esetében sem éri el a 20 százalékot Nemcsak a kisebb termelők tő­keszegény volta, hanem a tuda­tosságuk hiánya és a feketeke­reskedelem elterjedtsége miatt sem jellemző az elemi károk el­leni biztosítás a mezőgazdaság­ban. Az államtitkár ugyanakkor jelezte: kisegítik a gazdákat. Braunmüller Lajos A hétvégi fagykár az ország több pontját is érintette, de a szabolcsi térségben és Bács-Kiskun me­gyében okozott nagyobb problé­mákat. Annyi bizonyos, hogy a 2007-es totáüs fagykár nem is­métlődött meg, ám a pontos fel­mérésre 7-10 napot keü várni. A gazdáktól azt kérik, jelent­sék be minél előbb káraikat, amelyet az Ügyfélkapun keresz­tül tehetnek meg - közölte teg­nap Ángyán lózsef földművelés­ügyi államtitkár. „Nem fogjuk cserben hagyni a gazdákat, pon­tosan átérezzük a kérdés súlyát” - jelentette ki, bár elismerte, az agrár-kárenyhítési alap nem megfelelő eszköz erre. Ángyán parlamenti felszólalá­sában megemelt kifizetéseket és előre hozott támogatásokat ígért, és felvetette, hogy kedvezményes hitelkonstrukciót dolgoznak ki a támogatások megelőlegezésére is. „Felgyorsítjuk annak a jog­anyagnak az elkészítését, amely az egész kockázatviselési rend­szert átalakítja” - tette hozzá. „Mindig is tudtuk, hogy az or­szág területének időjárása miatt kockázatos a mezőgazdasági ter­melés; a kontinentális éghajlat­ból adódó veszélyeket technoló­giai kezelésekkel és a termőhely gondos megválasztásával lehetne kezelni” - nyilatkozta a Világgaz­daságnak Mártonffy Béla. A Ma­gyar Zöldség-Gyümölcs Szakma­közi Szervezet és Terméktanács elnöke hozzátette: ezekre az el­múlt években nem fordítottak kellő figyelmet a termelők, a kár­enyhítési alap által biztosított összegek pedig messze nem fe­dezték a keletkezett károkat, ezért hosszú távú megoldásra van szükség. Az ilyen, különböző károkat megelőző, enyhítő fej­lesztéseket általánossá kellene tenni. A termőhelyek kiválasztá­sánál pedig kerülni kell a fokozot­tan veszélyeztetett helyeket. Mártonffy szerint a termelők megsegítése kulcsfontosságú az ágazat jövője szempontjából, ám hosszabb távon magukat a gaz­dákat is érdekeltté kell tenni a védekezésben. Az elnök rámuta­tott: a hazai zöldség-gyümölcs ágazat éves termelésének körül­belül a fele exportra megy, ezért az állam is érdekelt a hosszú tá­vú megoldás kialakításában. Ezért érdemes lenne az uniós Tárgyalásokat kezdemé­nyeznek a vidékfejlesztési tárcával a fagykárt szenve­dett szabolcsi gazdák ügyében a térség ország- gyűlési képviselői, illetve a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szö­vetsége - jelentette be Ja­kab István, a szervezet el­vagy nemzeti támogatásokhoz automatikusan biztosítást kap­csolni az autóknál megszokott kötelező biztosítás mintájára - vélekedett Mártonffy, aki szerint ezenfelül a cascóhoz hasonló to­vábbi biztosítás is szóba jöhetne. A piaci alapú biztosítási konst­rukciók kidolgozása nem új ötlet. Részben azonban a gazdák sem lennének képesek befizetni a szükséges díjakat, részben pedig a biztosítók sem szívesen vállal­koznak ilyen kockázatos gazda­sági ágak kezelésére. Mártonffy nöke Balkányban. Lehető­vé kell tenni, hogy a súlyos fagykárt szenvedett gazdál­kodók valóban a kár mérté­kével arányosan kapjanak esélyt a „túlélésre”, és ne fordulhasson elő olyan kár­enyhítés, amely a már kivá­gás előtt álló ültetvényeknek kedvez - mondta Jakab. szerint erre az lenne a megoldás, ha a kérdést magasabb, szakma­közi szinten kezelnék, és így akár többen egyszerre köthetné­nek szerződést. Több ezer gazda egy évtizedre történő leszerződé- se az elnök szerint képezhetne akkora alapot, amekkorával már anyagilag is megérné a biztosí­tóknak beszállni az üzletbe. Mártonffy ugyanakkor elismerte: a gazdák részéről nemcsak a tő­kehiány akadályozza ezt, hanem gyakran a tudatosság hiánya is. A biztosítás kötéséhez a gaz­dáknak igazolniuk kellene, hogy az elmúlt öt évben milyen ter­méseredményeik voltak. A hazai őstermelők jelentős része azon­ban nem képes erre - fogalma­zott lapunknak Raskó György. Az agrárközgazdász hozzátette: a ki­sebb termelőknek az üzleti kul­túrájában sem szerepel a pontos nyilvántartás vezetése, az élelmi­szerek magas áfatartalma miatt pedig a feketekereskedelemben érdekeltek. Ágazati szakértők becslése szerint a hazai zöldség- és gyümölcskereskedelem akár 45-50 százaléka is áfamentesen, feketén bonyolódhat. Raskó szerint a biztosítási piac csak a valós, papírokkal igazol­ható terméseredményeket tudja figyelembe venni. Ráadásul a fo­kozottan fagyveszélyes területek biztosítása akkora kockázatot je­lentene, amit nem vállalna egyet­len társaság sem. Ezeken a terü­leteken mindenkinek csak saját felelősségére szabadna gazdál­kodni - tette hozzá Raskó. A jelenlegi biztosítási rendszer lefedettsége (veszélynemek szerint, százalék) fagykár jégkár aszálykár 16 21 42 VG-GRAFIKA Forrás: Mabisz ARÁNYOS SEGÍTSÉGET VÁRNAK A GAZDÁK wmmmnm■ Hazatérhettek Kavaucsí. Két hónappal a ja­pán nukleáris baleset után hazatérhettek a megrongáló­dott fukusimai erőmű kör­nyékén lakók, hogy össze­szedjék a legszükségesebb holmijaikat. Kaucsi 92 lakója térhetett haza kedden, sugár- fertőzés ellen védő öltözék­ben. Két órájuk volt arra, hogy összepakolják pénztár­cáikat, betétkönyveiket és ék­szereiket. Elegánsabb stílusra vált USA. A McDonald's, Amerika legnagyobb gyorsétterem­lánca jelentős stílusváltására készül: a cég azt tervezi, hogy 2015-ig egymilliárd dol­láros költséggel elegánsabbá alakíttatja át az amerikai há­lózat 14 ezer egységének túl­nyomó többségét. Az aszta­lok ezentúl üvegszálas mű­anyag helyett fából készül­nek majd, az ipari acél szé­kek műbőr borítást kapnak. Ráfázhatnak az őstermelők Kárenyhítés. A tőkeszegénység mellett komoly strukturális problémák is akadályozzák az elemi károk elleni biztosítások elterjedését a hazai mezőgazda­ság kisebb termelőinek köré­ben. A piaci alapú biztosítás csak a nagyobb gazdálkodó szervezetek számára elérhető, az őstermelők ugyanis nem tud­nak a kockázatelemzéshez és így a szerződéskötéshez szüksé­ges nyilvántartást felmutatni. Ennek csak részben oka az ad­minisztratív követelményrend­szer hiánya. Nagyobb baj, hogy a hazai élelmiszer-termelés jó része a magas áfakulcs miatt fe­ketén zajlik. Szakértők szerint az elemi károknak különösen kitett - és a hétvégi fagy által is sújtott - zöldség-gyümölcs ága­zat kereskedelmének 45-50 szá­zaléka bonyolódik a feketegaz­daságon belül. Probléma az is, hogy a terme­lők több esetben különösen fagyveszélyes területeken gaz­dálkodnak. Az ilyen helyeken akkora a kár kockázata, hogy még pontos nyilvántartás ese­tén is kérdéses, a biztosítók köt­nének-e szerződést a gazdákkal. Az állami kárenyhítési rend­szer pedig messze nem nyújt elegendő védelmet a probléma megoldására - ezt az ágazati szereplők és a politikusok, a kor­mányzat képviselői is elismerik. Ángyán József, földművelésügyi államtitkár pedig a napokban egyértelművé tette a parlament­ben: nem hagyják cserben a ká­rosult gazdákat. Jakab István Magosz-elnök szerint a súlyos fagykárt szenve­dett gazdálkodókat veszteségük mértékével arányosan kell segí­teni, és nem fordulhat elő olyan kárenyhítés, amelyik a már ki­vágás előtt álló ültetvényeknek kedvez.

Next

/
Thumbnails
Contents