Nógrád Megyei Hírlap, 2011. május (22. évfolyam, 100-125. szám)
2011-05-27 / 122. szám
2011. MÁJUS 27., PÉNTEK 5 ORSZÁG-VILÁG r Allatmérgezés a Blikkben Pusztulnak az erdők ORSZÁGJÁRÓ Árvízvédelmi fejlesztés Miskolc. Árvízvédelmi fejlesztést valósítanak meg a Bodrogközben 4,2 milliárd forintért, a beruházás 80 ezer ember élet- és vagyonbiztonságát növeli. A projekt az északmagyarországi Borsod-Abaúj- Zemplén megye 4 kistérségének 33 települését, illetve az észak-alföldi Szabolcs- Szatmár-Bereg megye 2 kistérségének 6 települését foglalja magába - mondta Rácz Miklós, az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője. Üvegipari központ épül Szatymaz. Uniós támogatással, mintegy 2,4 milliárd forintos beruházással új, közel 25 ezer négyzetméteres termelő és logisztikai központot épít Szeged közelében Közép- Európa meghatározó üvegkereskedelmi és feldolgozó vállalkozása, a Szilánk-csoport. Varga Gusztáv, a csoport tulajdonosa a beruházás ünnepélyes alapkőletételekor csütörtökön elmondta, a zöldmezős beruházás Szeged határban valósul meg. A 13 ezer négyzetméteres új termelő- csarnokban egy helyre kerülnek a társaság jelenleg egymástól elkülönült üzemrészekben folyó gyártási te-, vékenységei. A 1,5 milliárdos beruházás - amelyből 683 millió forintot pályázati támogatás fedez - a hatékonyság növekedését, a fajlagos költségek csökkentését eredményezi.' Miskolc. Tizenöt vadon élő állat pusztult el a napokban a Bükkben, a szándékos mérgezés nem zárható ki, ezért a rendőrség természetkárosítás miatt indított nyomozást. Az ügyben a Bükki Nemzeti Park tett feljelentést a kazincbarcikai rendőrkapitányságon, miután Varbó határában több vadon élő állat tetemére bukkantak - tájékoztatott Dobi Tamás, a Borsod megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. Az eddigi vizsgálatok szerint a hat egerészölyv, két holló, egy héja és hat róka egy mérgező hatású anyag miatt pusztult el. Az elhullott állatok eszmei értéke több mint kétszázezer forint. A nyomozás eddigi adatai szerint a szert elhullott állatra vagy húsdarabra permetezhették, amelyet a ragadozó állatok elfogyasztották. A hatóság vizsgálja az ügyet. BécS. Görögország területének megfelelő nagyságú erdő vész el évente a világon a Természet- védelmi Világalap (WWF) német tagszervezetének számításai alapján. A csoport szerint az elmúlt nyolcezer évben az erdők 35 százaléka semmisült meg. Az erdőterület csökkenése azonban nem csak a világ népességnövekedésének számlájára írható, igaz, az lényegesen felgyorsította a folyamatot hangsúlyozza a szervezet A világ erdőségei - állapotjelentés című tanulmányában, amelyet a Der Standard című osztrák lap internetes kiadásaismertetett. Míg azonban a múltban elsősorban a mai ipari országok erdőterülete csökkent, ma szinte kizárólag a trópusokra jellemző a szomorú irányzat - magyarázta Philipp Göltenboth, a németországi WWF erdővédelmi szakembere. Kívánós kispapák London. A mai férfiak olyany- nyira bevonódnak párjuk terhességébe, hogy közel negyedüknél jelentkeznek azok az érzelmi és fizikai tünetek, amelyeket általában a nők várandósságával szokás ösz- szefüggésbe hozni - idézte egy friss kutatás megállapítását a The Daily Telegraph című brit napilap online kiadása. A felmérés eredménye azt mutatta, hogy a kispapák ér- zelmesebbeké válnak, gyakrabban lábad könnybe a szemük, hangulatuk ingadozik, sőt hányingerük és fantomfájdalmaik lettek. A tanulmányba bevont apák beszámoltak furcsa kívánósságról is: egyszerre vágyott például valaki paradicsomra és narancsra vagy tonhalra ecetes hagymával. Az érintettek 26 százaléka tapasztalt hangulatingadozást, 10 százaléka volt kívánós és 6 százalékuknál jelentkezett hányinger, amely nem függött össze más betegséggel. Portál kutatóknak Olaszország. Megkésve ugyan, de Olaszország is megnyitotta a külföldi kutatók munkáját segítő Euraxess internetes portálját. A honlap hasznos információkkal szolgál az Itáliában dolgozó magyar kutatók számára is. Az ottani egyetemeken és kutatóközpontokban ösztöndíjjal vagy más szerződéssel dolgozó külföldi kutatóknak segít a május 23-tól működő honlap. fJBIZTOSITAS lakás, gépjármű kötelező, casco, élet stb... KÖTHETŐ A Cserhátvidéke Takarékszövetkezetnél. Igazgatóság HUMOR Egy házaspár telefonon felhívja a szomszédot, és amint az felveszi, elkezdik énekelni a „Boldog születésnapot!” című számot. A végén aztán kiderül, hogy véletlenül rossz számot hívtak. Amikor nekiállnak szabadkozni a hiba miatt, a vonal másik végén az ismeretlen vidáman mondja nekik:- Semmi baj, ahogy hallom, nem árt meg maguknak egy kis gyakorlás! * * * Egy társaságban egy fiatalembernek bemutatnak egy csinos lányt. A fiú hevesen udvarolni kezd a lánynak, fél óra alatt egészen odáig jut, hogy meg is kéri a kezét.- De hogy gondolod ezt? - kérdezi meghökkenve a lány - Hisz’ nem is tudunk még semmit egymásról!- Dehogynem! - feleli a fiú. - Én jól ismerlek. Öt éve dolgozom abban a bankban, ahol apádnak számlája van, (AU.DS'/IVIWA MIKiÓS MÓRÁSNAK és feleségének, FODOR ERZSÉBETNEK Karancsberénybe. Szeretettel köszönti őket családjuk 50. házassági évfordulójuk alkalmából. Egy idős nénike bemegy a bankba, odamegy a kasszához, .bevált egy csekket és elteszi a pénzecskéjét. Kifelé menet, elhalad a biztonsági őr mellett, megtorpan, visszafordul, megfogja a férfi karját és azt mondja neki:- Na, fiam, maga most már akár haza is mehet! MÁJUS 27. Szeretettel köszöntjük névnapjukon Hella és Pelbárt nevű kedves olvasóinkat! Hella. Női név, a Heléna és a Helga német beceneve. Görög eredetű, pontos jelentése vitás, talán fényes, sugárzó. Valószínűleg a görög heliosz (nap) szó származéka, pelbárt. A latin Privartus név középkori magyar megfelelője, a jelentése ismeretien. A Nap kel: 4.54, nyugszik: 20.28 órakor. A Hold kel: 1.57, nyugszik: 15.11. Sok napsütés, kevés felhő „■je- Szombat Péntek tv _ Vasárnap 7 ma déli . . . „ hőm holnap reggeli és a mai jellemző it Nógrád megyében ma A késő délutáni, esti órákig gyengén felhős idő várható sok napsütéssel, majd egy hidegfront éri el a térséget és egyre többfelé várható záporok, zivatarok kialakulása. A legvalószínűbb folytatás Szombaton sokfelé várható zápor, zivatar helyenként jelentős mennyiségű csapadékkal, átmenetileg viharos széllökésekkel, majd csökken a felhőzet és vasárnap ritkábban lesz csapadék. Hétfőn sok napsütés várható gomolyfelhökkel. Orvosmeteorológia: Péntek délutántól hidegfronti hatás. Közlekedés-meteorológia: Késő délutánig kedvez az időjárásunk a közlekedés résztvevőinek, majd az érkező hidegfront miatt a közlekedés időjárási feltételeinek a fokozatos és jelentős romlására kell számítani. Az előrejelzést az Országos Meteorológiai Szolgálat készítette. További információk: www.methu Hétfő Vízhőmérséklet Balaton 21°C Velencei-tó 23°C Tisza-tó 21°C Duna 18-22°C Tisza 18-22°C Adriai-tenger 20-21°C Égei-tenger 17-21°C Fekete-tenger 16-21°C Földközi-tenger 18-22°C Vörös-tenger 25°C Május 25-i 1 2 3 14 17 27 30 31 35 38 nyerőszámok 40 44 45 49 59 64 67 72 76 80 ikrek (V.21-V1.21.). Nem kell makacsul ragaszkodnia az eredeti elképzeléseihez, merjen rugalmas lenni. Kedvese nem mutatja ki eléggé szeretetét, hát legyen Ön, aki az első lépést megteszi. rák (VI.22-VII.22.). Nehezebben birkózik meg feladataival, mint máskor, mert a hét végére elfáradt. Szokásos módszerekkel hamar túljut majd a feladatai nehezén. OROS2 (VII. 23-VIII. 23.). Meglehetősen aggasztják gondjai, kivált, hogy nehezen birkózik meg velük. Már csak a hét végét várja, amitől a megoldást is reméli. szűz (Vili. 24-IX. 23.). Romantikus érzelmek vesznek erőt a Szűz-jegyűn, nagyon szerelmesnek érezheti magát. Ez így is van rendjén, de járjon nyitott szemmel! mérleg px. 24-X. 23.). Autójára vagy valamelyik kommunikációs eszközére kell költenie, nem a legjobbkor, mert egyes családtagok már azon törik a fejüket, hogy hová menjenek nyaralni és miből. skorpió (X. 24-XI. 22.). Péntekre már csak egy receptje van: ha kell, fél lábon is kihúzni. Ha ezt az elvet követi, jobb kedvre derül, mert egy szerelmes májusi hét vége közelségét sugallja. nyilas (XI.23-XII.21.). Túl sok helyen kell megfelelnie, egyrészt a hivatásában maximálisan számítanak önre, másrészt családja Is igényli az együttlétet. Bai (XII. 22-1.20.). Beszélgetés során higgadtan el tudja mondani, hogy mivel ért egyet, s mivel nem. Szép szóval mindenkit meg tud győzni érveíésével. vízöntő p. 21-11.20.). Remek tárgyalókészséggel rendelkezik, s most ezt kihasználhatja. Maradjon nyugodt, s akkor mindent képes megoldani. Csillaga vonzóvá teszi Önt. halak (II. 21-111.20.). Most munkájára és céljai elérésére kell koncentrálnia. Fontos, hogy bízzon önmagában, hiszen mindent elérhet, amit nagyon akar. KO! (III. 21-IV. 20.). A Kosba ér a Hold. Alkalmas az idő arra, hogy hosszú távú döntéseket hozzon. Ne hagyja, hogy magánéletében bonyodalmak keletkezzenek. bika (IV.21-V.20.). Ne foglalkozzon most apró-cseprő ügyekkel, elérkezett élete fő céljának meghatározása, s egyben a cselekvés ideje. NÓGRÁD t HÍRLAP Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó és főszerkesztő: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkesztőség: Salgótarján, Alkotmány út 9., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/423-931. Kiadóvezető: PLACHY GYÖRGY. Hirdetésfelvétel: Salgótarján, Március 15. út 12., tel.: 06-32/310-030. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/423-928. Kérésével Salgótarján térségében hívja a 06-20-566-33-55, Balassagyarmat térségében a 06-20-962-03-68, Pásztó térségében a hírlapkézbesítőknél a 06-30-475-83-80-as telefonszámot. Az áruspéldányokat terjeszti a LAPKER Zrt. és a kiadó hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál és átutalással a Kereskedelmi és Hitelbank Zrt. 10400786 07804984 00000000 számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 2195 Ft, negyedévre 6585 Ft, fél évre 13170 Ft, egy évre 26340 Ft. Nyomtatás: AS-NYOMDAKFT. Szilády Üzem, Kecskemét, Mindszenti krt. 63. Felelős vezető: Boros Gábor. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög (A) fizetett hirdetést jelöl. Lapunkat első alkalommal a MATESZ 2005. február 7-i zámappal auditálta. szerkesztőségi rendszerrel készült.