Nógrád Megyei Hírlap, 2011. május (22. évfolyam, 100-125. szám)

2011-05-21 / 117. szám

8 2011. MÁJUS 21., SZOMBAT NÓGRÁD SPORTJA Barátságos foci jótékony célokra a Tóstrandon A szikrázó tavaszi napsütés az jelezte, hogy az időjá­rás is kegyeibe fogadta a szervezőket, akik - Seregi Alberttel az élen - hetek óta azon munkálkodtak, hogy nyélbe üssenek egy jótékonysági Stécé-meccset hozzá­járulván Szojka Ferenc 80. születésnapjára készült mellszobor költségeihez. Ellenfélként rangos szom­szédvári csapatot, az NB II Keleti csoportjának baj­nokaspiránsát, az újra az NB I-be igyekvő Diósgyőrt sikerült megnyerni, amelyikkel az elmúlt évtizedek során oly sok nagy csatát vívott az SBTC. Novák János csapatkapitány (középen, fekete-fehérben) szervezte. Háttér­FOTÓ: HÜVÖSI CSABA A gyülekező nézőket az első kel­lemes meglepetés a tóstrandi sporttelep pénztáránál várta: az ezer forintos belépődíj ellenében egy díszes, sorszámmal és Szojka Ferenc képével, aláírásával, a két csapat címerével ellátott jegy vár­ta. További ötszáz forintért pedig egy színes dokumentumokban, régi fényképekben gazdag emlék­lapot is lehetett vásárolni, amely­re már a szoboravatás képei is rá­kerültek. Tanulók iskolai szerve­zésben ingyen nézhették meg a mérkőzést A legtöbben, huszon­heten a Kodály Zoltán iskolából ér­keztek, focilabda és egy garnitúra szerelés lett a jutalmuk. A mérkőzésre a klubzászlókkal vo­nultak ki a csapatok A pályára belépve először az tűnt fel, hogy a jól előkészített já­téktéren az új fekete-fehér mez­ben pompázó hazaiak a melegí­téskor megszokott, az öltözőépü­lethez közeli térfelet átengedték a piros-fehér vendégeknek, akik feltűnően nagy létszámmal ké­szülődtek a mérkőzésre: mint ké­sőbb kiderült nem véletlenül. Új­donság volt az is, hogy a két csa­patot egy-egy ifjú hölgy kezében a DVTK illetve a Stécé zászlajával vezette ki a kezdőkörbe természe­tesen a Stécé-induló dallamára. Közben a Def lam Dance School együttes táncosai színes labdá­kat dobáltak a közönség közé. A Szojka-transzparens már már ter­mészetesnek tűnt, hiszen velejá­rója a Stécé utóbbi hazai mérkő­zéseinek. A kezdőrúgást - emel­ve az esemény rangját - Székyné dr. Sztrémi Melinda Salgótarján Megyei Jogú Város polgármeste­re, országgyűlési képviselő vé­gezte el. A mérkőzés a várakozásoknak megfelelően indult, a DVTK vi­szonylag gyorsan megszerezte a vezetést, gyorsabban és pontosab­ban adogatott, de a Stécé sem ját­szott alárendelt szerepet, vezetett néhány kifejezetten tetszetős tá­madást. A szünetben a táncosleányok szórakoztatták a közönséget A második félidő ele­jén a legendás labdarúgó fia, if]. Szojka Ferenc és unokája, Szojka Agnes indította útjára a labdát Bár az SBTC is cserélt néhány játékost, a Diósgyőr szinte teljesen új, jóval erősebb csapatával lépett a pályá­ra. Azzal, amelyik a bajnokságban is vitézkedik és az NB I kapujában áll. Ez meg is látszott az eredmé­nyen, hiszen a hajrájában további három góllal terhelték meg a Stécé hálóját Bár a meccs barátságos jellege mindvégig megmaradt, mégis történt egy sajnálatosan sú­lyos sérülés: úgy tűnik, hogy a stécés Híves Balázs egy jó ideig nem tud pályára lépni. A mérkőzés elérte eredeti célját, sportszerű légkörben zajlott, mind­két fél részére betöltötte a színvo­nalas edzőmeccs szerepét, s ami a legfontosabb: a szervezők három­száz ezer forinttal tudnak hozzájá­rulni a Szojkaszobor költségeihez. Teljes joggal mondta a meccset megtekintő Szojka Ferencné, hogy köszönik a segítséget Seregi Al- bertnek és társainak s hálásak azért az érdeklődésért, szeretetért, A Stécé támadásait ezúttal is főként ben: a Szojka-transzparens elismerésért, ami férje nyolcvana­dik születésnapja alkalmából hiva­talos szervek és magánemberek, barátok részéről megnyilvánult. Bár az ünnepelt ezen a mérkőzé­sen személyesen nem tudott meg­jelenni, feleségét kérte, hogy mi­nél előbb, már telefonon számoljon be neki a történtekről. A nézőtéren számos egykori Stécé labdarúgóval is találkoz­tunk, de voltak diósgyőri híressé­gek is. Természetes, hogy a másik csapattal kapcsolatos emlékeikről faggattuk őket Ferencz Gyula, az SBTC hajdani remek középhát­védje például - aki csaknem négy évig játékostársa is volt Szojka Fe­rencnek - elmondta, hogy a leg­kedvesebb emléke 1969. június 14-éhez fűződik, amikor az észak­magyarországi kupát Diósgyőrött sikerült megnyerni 2-1 arányban annak ellenére, hogy a tízezer né­ző döntő többsége érthető módon a hazaiaknak szurkolt. Földi Attila, a gólérzékenységéről híres csatár mesélt olyan meccsről is amikor a Stécé volt jobb mégis kikapott, de pályafutása során előfordult en­nek a fordítottja is. Legszíveseb­ben az 1975/76-os szezonban ját­szott magyar népköztársasági ku­pameccsre emlékezik, amikor a nyolcaddöntő első meccsén 3-0-ra legyőzték a DVTK-t az ő két talála­tával. A harmadik gólt a szép em­lékű Jeck Ferenc rúgta. Répás Bé­la a sokat emlegetett kiváló közép­pályás trió tagja egy 1967 novem­berében Salgótarjánba játszott mérkőzést említett, amelyen 4-3- ra nyertek a DVTK ellen s Szalay Miklós, Németh Miklós és Kriskó Lajos mellett ő volt a negyedik gól­lövő. Ez volt az első gólja az NB I- ben, amelyet még további huszon­kettő követett. Az egykori nemes elleniéi kép­viseletében Salamon Józseffel - akinek édesapja, Salamon Zoltán az 1949/50-es szezonban 25 mér­kőzésen 14 gólt szerzett a Stécé színeiben - ugyancsak sikerült szót váltanunk a közönség sorai­ban. A ma hatvanhárom éves, egy­koron ugyancsak sok sikert meg­élt védőjátékos is számos, a Stécé ellen vívott heves csata, presztízs­mérkőzés hőse volt Miután Szabó Géza edző innen Salgótarjánból került a DVTK-hoz, óhatatlan volt, hogy a Mesterről is szó essen. - Nem könnyen barátkoztunk meg vele, mert nagyon kemény köve­telményeket állított elénk. De ha­mar megbékéltünk, mert belát­tuk, hogy a szép hazai és nemzet­közi eredményekhez, többünk ilyen-olyan válogatottságához szükség volt az ő újszerű, követke­zetes edzésmódszereire. Azóta is jó barátság fűz össze bennünket - mondta Salamon József, akinek nincs túl jó véleménye napjaink magyar labdarúgásáról. - Ez nem az én világom, ebben a futballban kevés a szív, a lelkesedés. A lelátó árnyékos oldalán a Győri ETO egy­kori, a Verebes József edzette baj­nokcsapatának centerét, Szentes Lázárt fedeztük fel, aki - több évig edzősködött az NB I-ben, például Debrecenben és Nyíregyházán is - most a DVTK szakmai igazgató­ja. A nem éppen bőbeszédűségé­ről ismert vendég elmondta, hogy kezdetben azért játszottak úgy­mond a második csapatukkal, mert kíváncsiak voltak, hogy a tesztelés alatt álló kapusuk mire lesz képes az első játékrészben minden bizonnyal erősebb iramot diktáló Salgótarjánnal szemben. Bár matematikailag még nincse­nek az NB I-ben, de már készük nek a legmagasabb osztályra s a tisztes helytállás reményében ter­vezik megerősíteni a keretet ha­zai és külföldi játékosokkal. Fentiek azt igazolják, hogy egy- egy ilyen mérkőzés - elsődleges célján kívül - arra is jó, hogy feL idéződjenek évtizedes élmények, találkozzanak régi játszótársak. A Csatlós Csaba (fekete-fehérben) fejjel akasztott meg egy DVTK- rohamot nosztalgiázás a meccs után a Somosi fogadóban tartott baráti összejövetelen jó hangulatban to­vább folytatódott... CsonffádyBéla SBTC-DVTK 04 (0-1) Az első félidei kezdőrúgást Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester, országgyűlési képviselő végezte el Salgótarján,500 néző. Vezette: Bogár Gergő (Ágoston András, Tóth István) DVTK: Tiszai Sebastian, Mohamadolu Abdouraman, Vicente Arze, Budovinszky Krisztián, Faggyas Milán, Illés Richard, Bogáti Péter, Bacsa Patrik, Szabó Péter, Eperjesi Gábor, Kovács Zsolt. Csere: Tajti Norbert, Vadász Viktor, Savó Rakovic, Igor Gál, Gohér Gergő, Dobos Attila, Lippai Ákos, Jose Luque, George Menougong, Pál Szabolcs. Vezető edző: Benczés Miklós SBTC: Lázár Krisztián, Sulcz Márió, Híves Balázs, Csatlós Csaba, Kerényi Gábor, Bonivárt Erik, Csömör Roland, Csépe István, Stark János, Kovács Zoltán, Novák János. Csere: Babják Csaba, Puszta Dániel, Tóth Máté, Bene Marcell, Ráduly Ádám. Edző: Horváth Gyula Góllövő: Vicente Arze, Stark János (öngól), Pál Szabolcs, George Menougong Hét végi sportműsor Érmekkel tértek haza Szombat labdarúgás. NB m, Mátra-cso­porfc Balassagyarmat - Ózd, v.: Kömpf Gy. (Antal Sz., Vámos T.), Monor - Salgótarjáni BTC, v.: Bereczki M. (Besnyő M., Vida G.), 17 óra. Megyei I. osz­tály: Pásztó - Mátranovák, v.: Szigetvári Z., Rimóc - Karancs- lapujtő, v.: Béres K., 17 óra. Me­gyei n. osztály. Keleti csoport: Kazár - Mihálygerge, Karancs- alja - Zagyvaróna, 17 óra. Nyu­gati csoport: Diósjenő - Dejtár, 17 óra, Becske - Nézsa, 18 óra. Megyei ül. osztály. Balassa­gyarmati csoport Unicum FC Mohora - Ludányhalászi, 15 óra, Babcsán Művek - Csitár, 17 óra. Országos ifjúsági baj­nokság, n. osztály, Közép B-cso- port SBTC - III. Kerület, Salgó­tarján, tóstrandi sporttelep, U17,11 óra, U19,13 óra. futsal Regionális bajnokság, nők: Dorogháza, 9 óra. kézilabda. NB 1/B, Keleti cso­port, férfiak: Gyöngyösi KK - Bgy. Kábel SE, 18 óra. NB II, Ke­leti csoport, férfiak, alsóházi rá­játszás: St. Építők KC - Albertirsa TKSC, Salgótarjáni Városi Sportcsarnok, 17 óra. Vasárnap Ü8ÜBÜ labdarúgás. Megyei L osztály: Berkenye - Szécsény, v.: Boda V, Bércéi - Héhalom, v.: Smel- kó K., Nőtincs - Nagybátony, v.: Bogár G., Szurdokpüspöki - So­moskőújfalu, v.: Babcsán Á., 17 óra. Megyei H osztály. Keleti csoport Kisterenye - Mátra- terenye, Jobbágyi - Csécse, Etes - Cered, Romano KASÉ - Karancskeszi, Karancsberény - Buják, Luciáivá - Ménkesi Bá­nyász, 17 óra. Nyugati csoport Nagylóc - Őrhalom, Érsekvad- kert - Szügy, Nógrádsáp ­Romhány, Keszeg - Ipolyszög, Bánk - Varsány, Nagyoroszi - Patak, 17 óra. Megyei ÜL osz­tály. Salgótarjáni csoport Nógrádmegyer - Ságújfalu, Vizslás - Mátraszele, Egyházas SE - Piliny, 17 óra. Pásztói cso­port Vanyarc - Mátraszőlős, Felsőtold - Szirák, Ecseg - Bér, 17 óra. Balassagyarmati cso­port Ipolyvece - Szécsény II., Kétbodony - Galgaguta, Nógrád- sipek - Nógrádmarcal, Heren- csény - Ipolytarnóc, 17 óra. Rét­sági csoport Legénd - Ősagárd, Szendehely - Kösd, Szondy SE Hont - Borsosberény, Nógrád - Rétság, Tereske - Bernecebaráti, Szátok - Tolmács, 16.30 óra. karate. Székesfehérváron több mint harminc klub, közel három­száz versenyzőjének részvételé­vel rendezték meg a shotokan or­szágos korosztályos (7-18 év kö­zöttiek) stílusbajnokságát Nógrádi eredmények. Kata (formagyakorlat): 1. Nagy Regina, 2. Bartus Petra Csenge, Szabó Bence, 3. Juhász Csenge. Kumite (küzdelem): 1. Juhász Csenge, 2. Nagy Regina, 3. Bartus Petra Csenge. A salgótarjáni karate klub versenyzője, Bolla Krisztina kumitében harmadik helyen vég­zett Tipp-top JÁTÉK. Ezen a héten Szabó Alex, bárnai olvasónk beküldött szelvé­nye került megjátszásra. Játékosunk tippjei a hétvégi mérkőzésre a következők: Malaga - Barcelona 2, Osasuna - Villareal 2, Mallor­ca - Atl. Madrid X, a várható nyeremény 90 510 Ft.

Next

/
Thumbnails
Contents