Nógrád Megyei Hírlap, 2011. május (22. évfolyam, 100-125. szám)
2011-05-17 / 113. szám
Ha a Svédországból származó autókat nézzük, akkor kemény sztereotípiákkal szembesülünk, hiszen a Saabot a sportos modellekkel azonosítják az emberek, a Volvót pedig a biztonságos családi autókkal, leginkább kombikkal. Persze mára egyik általánosság sem igaz, kétségtelen, hogy a Volvónál kiemelkedően nagy szerep jut a kombiknak. Csörgő Balázs TESZT: VOLVO V60 D5. AZ Új S60- as megjelenése komoly sikereket hozott a Volvónak. Igaz az időközben kínai kézbe került Volvo egy kicsit légüres térbe pozícionálta az új modellt és ez is segíthetett a sikerek elérésében. Az előző S60-as ugyanis egyértelműen az ötös BMW és az E osztályos Mercedes ellenfele volt, a mostani inkábba a hármas BMW és a C osztályos Merd életét igyekszik megkeseríteni. Igaz időközben a konkurencia modelljei nőttek, a Volvo pedig ügyesen próbált betömni egy rést a két kategória között és úgy tűnik hasonló filozófiát követnek a V60-al is. Az autó szépre sikeredett, azért merem ezt így kijelenteni, mert ezt a megállapításomat a teszthét alatt senki nem vitatta. Sokkal „volvósabb” mint lépcsőshátú testvére, azonban közel sem olyan tágas a hátsó traktus mint azt a kombi karosszéria sejteti. A számok nyelvére fordítva mindezt: a csomagér alap helyzetben 430 liternyi pogy- gyász befogadására alkalmas. Ez kevésnek tűnhet, abban azonban teljesen igaza van a svédeknek, hogy az esetek nagy részében ez egy négy tagú család számára is bőségesen elegendő. Az autó egyébként minden technikai újdonságot megkapott amit az S60-ban bemutattak. Elérhető hozzá a távolságtartó tempómat, a kitekintő kamera, a gyalogos gázolást megelőző rendszer és a ráfutásos balesetek elkerülését szolgáló rendszer is. A kidolgozottság is példás, igazság szerint kifinomultabbnak tűnt a V60, mint lépcsőshátú testvére. Csekélyebb a szélzaj és a kombi karosszéria magasabb súlypontja sem jelentkezik vezetés közben. A D5-ÖS motor hangja még mindig csodálatos, talán a legszebb dízel hang amit ma hallani lehet ebben a kategóriában. A legerősebb modell a 2400 köbcentis lökettérfogat ellenére 205 lóerős és 420 Nm nyomatékot biztosít Ez elég arra, hogy sportos kombi 8,2 másodperc elteltével százra gyorsuljon. Elvileg fogyasztása 6,9 liter vegyes ciklusban, a gyári adatot azonban nem sikerült megközelíteni, az automata váltóval 8 liter körül fogyasztott az autó ami nem rossz, hiszen önsúlya közel 1,7 tonna. Apropó váltó. A magam részéről továbbra sem erőltetném a leendő tulajok részéről az automatikus szerkezetet, mert bár kényelmes, sok szituációban nehezen találja föl magát. Hajlamos ide-oda kapcsolgatni és helyenként sokáig kivárni a föl vagy visszakapcsolásoknál. Tesztautónk felszereltsége igen gazdag volt. A szokásos elektronikai alapokon felül navigáció, távolságtartó tempómat, automata váltó, prémium audió rendszer, gyalogosvédelmi Az Volvo V60 és a hozzá tartozó gumiméret (215/50 RÍ 7) egy extrém méret A JALA gumiszerviz salgótarjáni telephelyén ehhez a modellhez is kapható kedvező árú, üzemanyagtakarékos abroncs, ami a Kumhu Ecsta SPT KU31 abroncsa és 34 000 Ft/db áron elérhető. rendszer, holttérfigyelő, sávelhagyásra figyelmeztető rendszer, igényes bőrkárpitozás, hátsó fűthető ülésekkel is megtalálható volt az autóban. Az ára így már közel tizenötmillió forint volt, de ne feledjük el, hogy a D5-ös motornak csak a regisztrációs adója több mint egymillió forint... Nehéz fába vágta a fejszéjét a Volvo, de hogy az erdei hasonlatnál maradjunk: legalább a repedés mentén igyekszik hasítani a gyártó. A kategóriatársaknál picit nagyobbnak kinéző, a felsőbb kategóriás konkurenciától jóval olcsóbb autó ugyanis egyenlőre kelendő. A Volvónál pedig most ez a lényeg. Hibátlan a forma, kivetnivalót senki nem talált benne « Megállást biztosító „vasak" A fékkel, mint az autó egyik legfontosabb részével már többször foglalkoztunk. Nem elég azonban minden esetbeiy csak a betéteket cserélni, eljön az idő amikor a féktárcsák is megérnek a cserére. Ha viszont cserél(tet)ünk nagyon nem mindegy, hogy mire. Az új tárcsának pontosan kell illeszkednie a rendszerbe tanácsadó. Az első és legfontosabb, hogy féket csak a legritkább esetben javítsunk otthon vagy házilag. A legjobb azzal szakműhelyt felkeresni. A ma forgalomban lévő autók szinte mindegyike az első tengelyen tárcsafékkel szerelt, a legtöbb esetben hűtött tárcsákról beszélhetünk. Ezek kopása nagyban függ az autós használati szokásaitól, a jármű súlyától és teljesítményétől is. Általában több betétcserét is megél egy garnitúra tárcsa, hiszen például azok szabályozása is bevett dolog - amennyiben a annak állapota ezt megengedik. Kísérletezni azonban veszélyes és nem is tanácsos - mondják a gyári minőséget produkáló Bosch szakemberei. Mint ahogyan gyengébb minőségű tárcsákat venni sem ajánlatos. A „miértekre” egyszerű a válaszokat adni, hiszen a fék az egyik leg- precíziósabb rendszer a legtöbb autóban. A milliméterekre pontosan öntött féktárcsáknak nemcsak a vastagságára kell odafigyelni, hanem a kerékagyhoz való viszonyához, sőt annak rögzítésére és anyagminőségére is. Érthető, hogy a pontatlan tárcsákat egyszerűen nem lehet rögzíteni - mondják az egyik legnagyobb gyári minőségű beszállító, a Bosch szakemberei. Az egyes alkatrészek - mint féktárcsa, fékbetét és féknyereg - egymáshoz történő precíz illeszkedése az, ami garantálja a fékezés során az idegesítő és zavaró csikorgás és a súrlódás elkerülését. JÁTÉK * JÁTÉK * JÁTÉK BOSCH A Nógrád Megyei Hírlap és a Bosch jóvoltából most ön is átélheti a német gyártó minőségi termékeinek varázsát. Nyerjen most egy Bosch-ajándékot! Ehhez mindössze egy jó válasz és egy kis szerencse szükséges! Lehet-e külön-külön cserélni a féktárcsákat? A megfejtéseket e-mailen a csorgob@nmedia.hu címen várjuk A levél tárgy rovatába kérjük, írják l>e: „Benzingőz”. A nyertest telefonon értesítjük! Az a legkellemetlenebb, hogy a rossz választás már csak forszírozott helyzetekben derül ki. Vagyis ha például autópályán, vagy hegymenetben, többszöri fékezés után jelentősen gyengül a fékhatás, valószínűleg nem megfelelő a tárcsa minősége. Érdemes tehát előre gondolkodni, mert a tárcsák cseréje nem olcsó (a féktárcsák minden esetben párban cserélendők), de az egy két ezer forintos spórolás itt is veszélyhelyzetet teremthet a legnagyobb szükség idején. Zöldebb, mint gondolná. BOSCH Életre tervezve 4 1 4 Nagy tüdő, kis koffer A tetszetős hátsó szőkébb csomagteret rejt, mint gondolnánk