Nógrád Megyei Hírlap, 2011. április (22. évfolyam, 75-99. szám)
2011-04-13 / 85. szám
4 2011. ÁPRILIS 13., SZERDA UTAZÁS Áreséssel, akciókkal indul a szezon A tunéziai szállodák nagy része kiemelkedő szolgáltatásokkal várja a pihenni vágyókat A Salgó Utazási Iroda (korábbi nevén Quaestor Utazásszervező Kft.) már hosszú ideje várja a csodás utak szerelmeseit Salgótarjánban, a Március 15. út 12. szám alatt. Tökéletes kikapcsolódást, felejthetetlen élményeket és folyamatos akciókat garantálnak azoknak, akik őket választják. Az észak-afrikai zavargások miatt nemrégiben ugyan megcsappant az emberek utazási kedve, mára már minden rendben van. A külügyminisztérium teljesen biztonságossá nyilvánította Egyiptomot és Tunéziát, így egyre több foglalás érkezik a közkedvelt úti célok iránt. Adjonisten, fogadjisten Az emberek önértékelése alapján mások iránt bizalmat érző és segítőkész társadalom vagyunk: az előbbit kétharmadnyi- an, utóbbit nyolctizednyien tartják igaznak magukra. Ugyanakkor a magyarok nemzeti karaktervonásának inkább a bizalmatlanságot és segítség- nyújtás hiányát tartja a lakosság - mindkét negatívumot nagyjából kétharmadnyian említették. Az „én nyitott és adakozó vagyok, de ezeket a szívességeket nem kapom vissza másoktól” gondolkodásmód tízből négy magyarra jellemző - ezek a legfontosabb megállapításai annak a közvélemény-kutatásnak, amelyet 2011. március második felében készített az Ipsos, az ország 15 év feletti népességét reprezentáló 1050 fő személyes módon történő megkérdezésével. A lakosság közel kétharmada (64 százaléka) úgy tekint magára, hogy bizalommal van más emberek iránt Igaz, elég sokan, 32 százaléknyian bevallják, hétköznapjaikat a bizalmatlanság légkörében élik. Az emberek 79 százaléka szolidárisnak tartja magát, - saját bevallása szerint-általában szokott segíteni másoknak, másokon. A lakosság 21 százalékát a saját problémái foglalják le, embertársai gondjai kevésbé. A szokásos társadalmi-demográfiai tényezők alig befolyásolják a válaszokat, egyedül Budapest-vi- dék különbségeket figyelhetünk meg: az előbbiek 68, az utóbbiak 80 százaléka hangsúlyozza segítőkészségét. A saját jellemzéseik alapján adakozók, nagy- lelkűek az emberek, viszont általában inkább az önös érdekek túlsúlyát tapasztalják. Úgy érzik: adnak, de nem kapnak. A lakosság 63 százalékának ugyanis az a tapasztalata, hogy a magyarok inkább önös érdekeiknek megfelelően cselekszenek, mások megsegítése nem igazán fontos számukra. Azt, hogy a magyarok adakozók lennének, 34 százaléknyian vallják. Cs. E. _____________________ Sá gétarjaL - Legyen szó téli vagy nyári hónapokról, az emberek még mindig szívesen látogatnak el Egyiptomba és Tunéziába egyaránt. A politikai zavargások miatt a közelmúltban ugyan csökkent az északafrikai országokba kirándulni vágyók száma, mára viszont már stabilizálódott a helyzet. Egyre több a foglalás, egyre több embernek tér vissza a bizalma ezen egzotikus helyek felé - tudatta érdeklődésünkre Pap Ágnes, a Salgó Utazási Iroda utazási tanácsadója. Mint mondta: a Vörös-tenger, a vakító nap, a homokos tengerpart, a gyönyörű környezetben elhelyezkedő szállodák, ezek felszereltsége és a különböző szolgáltatások mindig is vonzották az embereket Különösen sok turista érdeklődik mostanában Taba, Hurghada és Sharm el- Sheikh iránt. Ezen városokba már több foglalásuk is van.- Nagy vonzerőt jelenthet a köztudottan árérzékeny magyaroknak, hogy jelentősen csökkent az utak ára. Voltak előfoglalási, kedvezményes ajánlataink is, most pedig több akciós utat tudunk biztosítani. Tunéziába például egy három csillagos szálloda, all inclusive, teljes ellátással már 49 900 forint alapáron foglalható, ami tartalmazza a nyolc nap, hét éjszaka alatt a szállást, a teljes ellátást és a re- pülőutat Ezen kívül természetesen számolni kell a járulékos költségekkel. Még mindig közkedvelt városoknak és üdülőhelyeknek számítanak például Hammamet és Sousse - ajánlotta az érdeklődők figyelmébe a kedvezményes utakat Pap Ágnes, akitől azt is megtudtuk: - Egyiptomban, egy hurghadai ötcsillagos szállodába, all inclusive ellátással már 80 000 forint alapáron tudnak hozzájutni a érdeklődők. Természetesen itt is nyolc nap, hét éjszakára vonatkozik az ajánlat és a plusz járulékos költségekkel is számolni kell. Beszélgetésünk során kiderült, a Salgó Utazási Iroda több hazai utazásszervező irodával is kapcsolatban áll:- A Kartago Tours, a Best Reisen, a Medina Tours, az Anubis Travel, a King Tours és a Robinson Tours irodák közül - amelyek ezekbe az országokba is indítanak charteljáratokat - mindegyikkel dolgozunk és jó kapcsolatot ápolunk - tudatta az utazási tanácsadó, hozzátéve: - Ezen kívül meg kell említeni, hogy igen nagy az érdeklődés, Görögország, Horvátország és Spanyol- ország, mint közkedvelt úti célok iránt. Továbbá jordániai nyaralással kapcsolatban is sok megkeresés érkezik, ahol szintén rendeződött már a politikai helyzet és teljesen biztonságos az ország. A Salgó Utazási Iroda a mediterrán utakat illetően (mint például Mallorca, Rodosz és Kréta) természetes a családokra is gondol: a nekik szóló akciós ajánlatok valóban nagyon kedvezőek. Az árak tartalmazzák a szállást, a repülőutat, a transfert és a reptéri illetéket. A magyar gyerekeknek pedig valódi kuriózumnak számítanak azok a szállodák, ahol úgynevezett dínóklubbok működnek. Egyebek mellett Tunéziában, Egyiptomban és Törökországban is elérhető ez a fajta szolgáltatás. Mint megtudtuk, tavaly nyáron elég sok Nógrád megyei család élt ezzel a lehetőséggel, amelynek köszönhetően a gyerekek különböző, szervezett programokon vehettek részt, a szülők pedig jobban ki tudtak kapcsolódni. * * * A Salgó Utazási Irodában már most elkezdték szervezni az őszi utakat. Pap Ágnes érdeklődésünkre közölte: szeptemberben, salgótarjáni indulással Görögországba, Paráliára és Spanyolországba Costa Bravara terveznek autóbuszos kirándulást. De ha van elég jelentkező, bármelyik időpontban szerveznek csoportos látogatásokat, akár ide, akár más városokba. Minimum tíz fő jelentkezése esetén eljön a busz Budapestről Salgótarjánba. Egyiptom varázslatos világa mindenkit magával ragad Salgótarján, Március 15. út 12. Telefon/fax: 32/310-030 E-mail: info@salgoutazas.liu MKEH: U-OOH31 SPANYOLORSZÁG - MALGRAT DE MAR HOTEL REYMA 8011.09.14-99. YMAR PLAYA*11 10 MB / 7 äsWiltä Utazás: autóbusszal Elhelyezés: 2 ágyas pótágyazható légkondicionált szobáidban SAT TV, telefon, fudőszoba, WC, balkon Ellátás: félpanzió /minden étkezés svédasztalos/ Részvételi díj: 69 900 Ft/ffő Kedvezmény: 3. £5 pótágyon 2-12 éves korig 70% 12 év felett 10% 4. £5 pótágyon: 2-5 éves korig 70% 6-12 éves korig 40% 12 év felett 20% Strand: széles, homokos-aprókavicsos, több km hosszú Szolgáltatások: úszómedence, gyerekmedence, légkondicionált étterem, bár, biliárd, TV-szoba, lift, recepció, bérelhető széfj esténként szórakoztató programok. Az ár tartalmazza: szállást 7 éjszakára félpanziós ellátással, autóbuszos utazást salgótarjáni indulással Éhhé: itrto@salgoiitaxas.hu TcL/fax: 39/310-030 "f V \> raft 1 s , ’j-'1- *v> f ^ * '*'• I !> Hí V?/* Elérte a válság a falusi turizmust (Folytatás az 1. oldalról.) Pedig a falusi fogadók minőségi ellátást nyújtanak, az összkomfortos házak kialakítását igényesen oldották meg a gazdák. Nógrád kereskedelmi szálláshelyein 2010-ben mintegy 44 ezer vendég kapott helyet, ez a szám 2,8 százalékkal elmaradt az előző évitől. Továbbra is alacsony, 7,8 százalék a külföldi vendégek aránya. A szállástípusok szerint a szállodák a kedveltebbek, a vendégek hattizede, mintegy 26 ezer fő ott szállt meg. Az egyéb kereskedelmi szálláshelyeket felkeresők száma 16 százalékkal csökkent Nem jobb az országos helyzet sem, a falusi turizmus által kínált szálláshelyek kihasználtsága - az országos statisztikák szerint - az egész évre vetítve mindössze négy és fél százalék. A vidékfejlesztés támogatásával foglalkozó európai uniós és hazai programok ugyan támogatják a falusi turizmust, így számos településen eséllyel indultak ilyen jellegű projektekkel, viszont a beruházások finanszírozása, amelyet a pályázónak meg kellett előlegezni, olykor csak évekkel később kerül kifizetésre. Ezek a pénzügyi terhek megroppantották a családi vállalkozásokat. A falusi vendéglátásban részt vevők kérik vállalkozásuk beindításában az adókedvezményeket, segítséget várnak reklámban, közösen elkészített, dekoratív katalógusok, szórólapok előállításában, az ingyenes internetes portálok szerkesztésében. Szervezeti összefogást, közösségi marketinget sürgetnek a hazai turisztikai kínálat belföldi és határon túli értékesítésében. A vidék idegenforgalmának képviselői várják a tavaly nyáron hatályba lépett kedvező rendeletmódosítások folytatását, amelyek a kistermelők élelmiszertermelési, - feldolgozási és - értékesítési feltételeit javította. A jogszabály lehetővé teszi a kistermelők számára, hogy más magánszemélyek részére például az állatvágást, húsfüstölést, a zöldség-, gyümölcs-, és olajosmag eladást végezzenek. Élvezze a tavaszi napsugarakat és kényeztesse magát Bükfürdőn! REPCE LAST MINUTE - Buntst Hotel Repce** Érvényes: 2011.04.01-04.29., min. 2 éj (kivéve 04, 22-25.) Kétágyas szobában: 9.000 Fi/fő/éj Tartalom:szállás félpanzióval, wellness sziget, sportprogramok EÄD PIHENÉS - Hunguest Hotel Répce Goid**** Érvényes: 2011.04.01-07.10. (kivéve kiemelt ünnepek) vasárnap-csütörtök péntek-szombat Kétágyas szobában: 13.000 Ft/fő/éj 16.000 Ft/fő/éj Tartalom: szállás lélpanzióval, wellness sziget, éjszakaszám mínusz 2 napi belépő a Büki Gyógyfürdőbe, sportprogramok. Internet csatlakozás a szobában laptoppal érkező vendégeink részére Gyermek- és nyugdíjas kedvezmények Extra térítendő: idegenforgalmi adó: 410 Ft/ fő/ éj (18 év felett) Üdülési csekket elfogadunk) © BHOClIt BOTK. REPCE Húsvéti ajánlatunkat kérje az alábbi elérhetőségeken: Hunguest Hotel Répce*** és Répce Gold**** Tel.: 06-94-358-140, 558-505, Fax: 06-94-358-460 hotflrepceehungucsthotels.com • hoteliepcegolfchunguesthoteli.com BGfECCHl BőtM REPCE GOES