Nógrád Megyei Hírlap, 2011. április (22. évfolyam, 75-99. szám)

2011-04-13 / 85. szám

2 2011. ÁPRILIS 13., SZERDA ÉSZAK-, KELET ES KOZEP-NOGRAD Áprilisi tréfa volt Salgótarján. A Magyar Nóta- és Népzenei Egyesület Áprilisi tré­fa volt címmel szervez nótamű­sort április 17-én, vasárnap 15 órai kezdettel a József Attila Mű­velődési és Konferencia-köz­pontban. A rendezvény során pódiumra lépnek a csoport tag­jai. Kísér Gonda László, zongo­raművész, zenetanár, az egye­sület művészeti vezetője, vala­mint Báder Ernő, prímás, a he­gedű virtuóza. A szervezők sze­retettel várnak minden érdeklő­dőt, hiszen elmondásuk szerint nem csak a nóta, hanem min­den műfaj megtalálható a műso­rukban. Bibliaklub, Fotóklub Salgótarján. „Békesség a lelkem­ben” címmel tartanak előadást a Bibliaklub soron következő ösz- szejövetelén, április 14-én, csü­törtökön 17 órától a József Attila Művelődési és Konferencia-köz­pontban. Ugyanezen a napon és helyszínen 17.30 órától a Nógrád Megyei Fotóklub Egyesület tag­jai is megrendezik heti összejö­vetelüket: a Muzsika képekben című kiállítás megnyitóján való részvétel mellett összeállítják a XXVB. MAFOSZ szalon pályáza­ti anyagot is. Még látogatható Salgótarján. Mint arról már ko­rábban is beszámoltunk, „Mobil- Kor-Történet” és „Kacsics várak Salgótarjánban” címmel nyíltak érdekes időszaki kiállítások a Nógrádi Történeti Múzeumban a közelmúltban. A tárlatok április 16-ig, szombatig még várják az érdeklődőket Barkós délután Nógrádmegyer. Tavaszi barkás délutánt tartanak szülők részére a helyi óvodában április 14-én, csütörtökön. Mint azt Verbói Zoltánnétól, az intézmény veze­tőjétől megtudtuk, ez alkalom­mal húsvétra készülnek: a szü­lők gyermekeik részére készíte­nek kedves kis ajándékokat Rendhagyó óra Etes. Rendhagyó irodalomórát rendeztek pár napja a település közösségi házában, az iskola valamennyi tanulója részvételé­vel. Koppándi János és Szilágyi Péter, megzenésített József Atti- la-verseket adott elő, majd a rit­mus és a versírás alapjaira taní­totta a gyerekeket, akik a hang­szereket is kipróbálhatták. GYAKORLAT A KÖNYVTÁRBAN Salgótarján. A Balássi Bálint Megyei Könyvtár és Közművelődési Intézetben kezdte meg kedden idei ellenőrző gyakorlatait a salgó­tarjáni tűzoltóság. A gyakorlatok április 14-vel bezárólag három egymást követő napon, délelőtt 9 és 10 óra között zajlanak. Ez idő alatt kisebb torlódásra lehet számítani a Kassai sor és az Alkot­mány út érintett szakaszain, ezért az ott közlekedők elnézését ké­rik a tűzoltók. Bővebben későbbi lapszámunkban! Rohamosan fejlődő technológiák (Folytatás az 1. oldalról.) Az akadémikus szerint a jövőt a technikai vívmányok szempont­jából nem lehet megjósolni, mi­vel például négy éve még senki sem gondolta, hogy az Ipád ha­talmas siker lesz és szinte bárki számára elérhető. 15 éve még szinte csodaszámba ment, ha valakinek mobiltelefonja volt, most pedig már nem csak telefo­nálni lehet vele, hanem akár fil­met is nézhetünk, könyvet is ol­vashatunk. A kilencvenes évek­ben leginkább helyhez kötve, asztali számítógépen dolgoztak az emberek, most pedig akárho- vá magukkal vihetik a munka­eszközüket és bárhol bekapcsol­hatják a laptopjukat, notebook- jukat. Sőt, vannak már olyan gé­pek is, amelyek szempillantás­sal kapcsolnak be és ki. Vagyis, olyan korban élünk, hogy bár­hol és bármikor képesek va­gyunk az információk átadására egy modern technikai vívmány segítségével. Horváth Gábor István, a Vidék- fejlesztési Minisztérium Föld­ügyi Főosztályának főosztályve­zetője leginkább a hivatal 2010. december 31-e utáni változásai­ról beszélt. Többek között arról, hogy a funkcionális irányítást 2011. január 1-ével átvették a kormányhivatalok, viszont a szakmai felügyelete megmaradt a Vidékfejlesztési Minisztérium­nak. A mérnöknapon szó volt még egyebek mellett az ingatlan-nyil­vántartásról, a Takarnet24 szol­gáltatásairól, és Salgótarján vá­rosának térképével is ismerked­hettek a résztvevők. Tűz a négyszintesben Bátonyterenye. Tűz ütött ki egy négyszintes lakóépület harma­dik emeletén keddre virradóan Bátonyterenyén. A nagybátonyi városrészben, a Jedlik Árnyos úton található épület egyik la­kásában ágy, matrac és pokróc égett, valamint papír az ezek fö­lött elhelyezett polcon. A salgótarjáni tűzoltók két gépjárművel és tíz emberrel vo­nultak a helyszínre, de nekik már csak az utómunkálatok ma­radtak, mivel kiérkezésükig a szomszédos helyiség lakója el­oltotta a lángokat - közölte An­tal István, a salgótarjáni hivatá­sos önkormányzati tűzoltóság szóvivője. A Nógrád Megyei Katasztró­favédelmi Igazgatóság inter­netes oldalán megjelent infor­mációk szerint a kivonult tűzol­tók két embert adtak át a men­tőszolgálatnak; egyikük köny- nyű sérüléseket, másikuk pe­dig enyhe füstmérgezést szen­vedhetett. A mérnököknek dr. Szabó Sándor hivatalvezető mutatta be a megyei kormányhivatalt nap, jegyzőknek Szakmai Salgótarján. Jegyzői szakmai-koordinációs értekezletet tart a Nógrád Megyei Kor­mányhivatal a megyeháza épületének nagytermében április 13-án, szerdán. A rendezvény elején, 9 órakor dr. Szabó Sán­dor, kormánymegbízott köszönti a megje­lenteket, majd dr. Nagy Zsuzsanna, főigaz­gató mutatja be a kormányhivatalt, ismer­teti annak feladat- és hatáskörét, szervezeti felépítését különös figyelemmel a hivatal szakigazgatási szervezetrendszerénél, a törzshivatal szervezeti egységeinél bekö­vetkezett változásokra. „A NAV - szerveze­ti változások az adó- és vámigazgatásban” címmel Nagyfalusi Sándor, igazgató, a NAV Nógrád Megyei Adóigazgatósága képvisele­tében tart előadást. Ponyiné Oszvald Kata­lin, az adóigazgatóság igazgatóhelyettese pedig az adóigazgatás önkormányzati kap­csolatainak időszerű kérdéseire válaszol. A TAKARNET rendszer jogszerű használatá­nak módjáról dr. Ispán Eszter, a kormányhi­vatal földhivatalának hivatalvezető-helyet­tese szól, majd a zenés szórakozóhelyek el­lenőrzéseinek tapasztalatairól Szemerády Zoltán, alezredes, a Nógrád Megyei Ka­tasztrófavédelmi Igazgatóság képviseleté­ben számol be. A vis maior önkormányzati pályázat 2011. évi szabályozásáról és a 2010. évi tapasztalatokról Nagy István, Nóg­rád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgató­ság alezredese beszél. A szünet után, a 2011. évi szociális nyári gyermekétkeztetés igénylésével kapcsolatos jogszabályi válto­zásokról Gaál Ildikótól, a kormányhivatal szociális és gyámhivatala alapellátási szak- referensétől tudhatnak meg hasznos infor­mációkat a jelenlévők. A továbbiakban az integrált ügyfélszolgálati irodáról, működé­sének tapasztalatairól Kőszeginé dr. Vágvölgyi Nikolett, a kormányhivatal ható­sági főosztály ügyfélszolgálati iroda osz­tályvezetője ad számot. A 2011. évi nép­számlással kapcsolatos legfontosabb fel­adatokról pedig Mezeiné Ozsvár Lívia, a népszámlálás Nógrád megyei felelőse be­szél. „A törvényességi ellenőrzési munka aktualitásai, legfontosabb időszerű felada­tok, valamint a együttműködés kérdései” címmel dr. Muzsnay Ágnes, a kormányhiva­tal törvényességi ellenőrzési és felügyeleti főosztály vezetője tart előadást. A jogalko­tásról szóló 2010. évi CXXX. törvénynek a helyi jogalkotási munkát érintő legfonto­sabb tárgyköreiről dr. Morvái Csilla, a fel­ügyeleti főosztály szakmai tanácsadója szól. Jegyzői feladatok a növény- és talajvé­delmi szabályozás területén - parlagfű, gyommentesítés, engedélyezés, talajvéde­lem” címmel pedig 12.35 órától Hornyát(.At­tila, a Növény- és Talajvédelmi Igazgatóság Növényvédelmi és Növényi Termék Ellen­őrzési Osztály vezetője tart tájékoztatót. Fogadóóra Szécséliy. Zsolnai Györgyné a helyi gimnázium és szakközép- iskola igazgatója a Nógrád Me­gyei Hírlapnak elmondta, hogy az oktató-nevelő munkájukban fontosnak tartják a szülők folya­matos tájékoztatását, a tanítvá­nyaik iskolai munkájáról. En­nek egyik formája a digitális el­lenőrző, a diákok a felelésre ka­pott érdemjegyei felkerülnek az internetre, amit a szülők otthon megnézhetnek. Természetesen minden szülő csak a saját gyer­meke érdemjegyeihez, az osz­tályfőnök egyéb tájékoztatásá­hoz „fér hozzá”. Az iskola igaz­gatója a tantestülettel együtt nagy hangsúlyt fektet a szemé­lyes találkozásra. A szülői érte­kezletek mellett, rendszeresen megtartják a fogadóórákat. Áp­rilis 13-án a tantestület tagjai várják a szülőket, hogy a foga­dóórán tájékoztassák őket a gyermekük előmeneteléről, vi­selkedéséről, iskolai munkájá­ról; s meghallgassák a szülők észrevételeit, információit. Országos verseny döntője Szécsényben Szecséliy. A Vidékfejlesztési Mi­nisztérium, a Magyar Agrárka­mara, a Nógrád Megyei Agrár­kamara, valamint a szécsényi Lipthay Béla Mezőgazdasági Szakképző Iskola április 12-15-e között Szécsényben rendezi meg a lótartó- és tenyésztő szak­ma kiváló tanulója országos ver­senyének döntőjét. A verseny ünnepélyes megnyi­tóján Becsó Zsolt a Nógrád me­gyei közgyűlés elnöke és Stayer László Szécsény polgármestere és Fiikor Lajos, a szakközépisko­la igazgatója köszöntötte a vendé­geket. A szóbeli és gyakorlati megmé­rettetés mellett a diákoknak, az őket elkísérő tanároknak egyéb programról is gondolkodnak a szervezők. így többek között be­mutatják Szécsény történelmi emlékeit, kirándulást szervez­nek Hollókőbe, Ipolytarnócra. A szécsényi iskola, mint ren­dező intézmény nem nevezett a versenyre diákokat Nyitott órák Bátonyterenye. Dr. Lengyeiné Imreh Erika, a város jegyzője április 13-án, szerdán reggel 8 és déli 12 óra között tart fogadó­napot a kisterenyei ügyfélszol­gálati irodán. Ismét versenyzők kanyarognak a palóc utakon Kazár. A 36 Jó Palóc Közhasznú Egyesület ebben az esztendőben is megrendezi a „Palóc Kanyar” elnevezésű autós csillagtúráját A verseny célja, a 36 Jó Palóc Közhasznú Egyesület területén, Nógrád megye salgótarjáni és bátonyterenyei kistérségében lé­vő kistelepülések idegenforgal­mi, kulturális, értékeinek bemu­tatása, megismertetése. Fontos cél a településeken élők között baráti kapcsolatok kialakítása, a partnerség és együttműködés kialakítása, illet­ve erősítése. A településeken élő fiatalok közösségi életbe való já­tékos bevonása, a múlt eszköze­ivel a jövő építése. A viadalra négyfős csapatok je­lentkezését várják, a versenyen bárki rajthoz állhat A négyfős csa­patban legalább egy női verseny­zőnek kell lennie. Mint megtud­tuk bármilyen típusú személygép­kocsi nevezhető, de az autónak ér­vényes forgalmi engedéllyel, és kö­telező biztosítással rendelkeznie kell. Egy személygépkocsiban leg­alább két főnek - az esetleges so­főrcsere miatt - rendelkeznie kell érvényes vezetői engedéllyel! Ahogyan tavaly is, a négyfős, autós csapatok a KRESZ betartá­sával keresik fel a fogadó telepü­léseken kialakított állomáshe­lyeket, ahol a településekre jel­lemző ügyességi, szellemi fel­adatokat hajtanak végre. A ver­seny győztese az a csapat, amelyik az előre megadott útvo­nalon végighaladva a feladatok végrehajtása során a legtöbb győztes csapat számára egy A II. Palóc Kanyar állomás­pontot gyűjti. A verseny fődíja a wellness-hétvége lesz. helyeinek üzemeltetésére a Idén is különleges versenyszámok várnak majd a résztvevőkre szervezők idén pályázatot írtak ki a települések számára. Tet­ték mindezt azért, mert úgy gondolták, hogy ezzel megmoz­gatják egy kicsit a települések fantáziáját, találják ki ők, hogy miként lehet „eladni” saját ér­tékeiket, környezetüket. A fel­hívásra több település is jelent­kezett, közülük tizenhatot vá­lasztottak ki. Az állomáshelyek megjelenítik az adott település értékeit, az általuk kitalált játé­kos feladatok jellemzőek a tele­pülésre. A versenyen való részvétel nevezési határideje április 15- e, a nevezési lap és nevezői nyi­latkozat a www.palockanvar.hu weboldalról tölthető le, és itt talál­hatók meg a további részletek is.

Next

/
Thumbnails
Contents