Nógrád Megyei Hírlap, 2011. április (22. évfolyam, 75-99. szám)

2011-04-20 / 91. szám

2011. ÁPRILIS 20., SZERDA 5 ORSZÁG-VILÁG KSH: január-februárban 4,4 százalékkal nőtt a nettó kereset Budapest Január-februárban a bruttó átlagkere­setek 3,1 százalékkal, a családi kedvezmény fi­gyelembevétele nélkül számított nettó átlagkere­setek 4,4 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit - közölte a Központi Statisztikai Hiva­tal (KSH) kedden. A teljes munkaidőben alkal­mazásban állók átlagos bruttó keresete 206.400 forint volt az első két hónapban, ezen belül a vál­lalkozásoknál dolgozóké 210.400, a költségveté­si szervezeteknél alkalmazásban állóké pedig 198.800 forintot tett ki. A legalább 5 fős vállalko­zásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél alkalma­zásban állók létszáma 2011. január-februárban átlagosan 2 millió 630 ezer fő volt Fidel Castro lemond a párt első titkári posztjáról Kuba. Fidel Castro megerősítette a hivatalos kubai sajtó által kedden ismertetett egyik cikkben, hogy lemond a Kubai Kommunista Párt első titkári posztjáról, és kilép a párt köz­ponti bizottságából. A 84 éves veterán kubai politikus a Cubadebate.cu című honlapon megjelent dokumentumban megindokolta, •hogy miért nem volt jelen az új központi bi­zottságban, amelyet nem sokkal korábban - hétfőn - választottak meg. „Raúl tudta, hogy nem fogadok el semmilyen tisztséget a párt­ban” - írta öccsére utalva. Raúl így Fidel örö­kébe lépett a párt élén. Castro a párt megala­pítása, 1965 óta volt annak első titkára. Bérmonitoring Budapest A közszférában mindenhol megtörtént a nettó bérek kiegészítése, míg a versenyszférá­ban a béremelés eddig körülbelül 50 százalék­ban valósult meg - mondta a fideszes Rogán An­tal, miután kedden átadta a miniszterelnöknek az általa vezetett bármonitoring bizottság első jelentéstervezetét. Rogán Antal az Orbán Viktor­ral folytatott megbeszélés után újságírók előtt hangsúlyozta: továbbra is kitartanak amellett, hogy a bevezetett arányos adórendszer nem okozhat nettó bércsökkenést senkinél. Tanúmeghallgatással folytatódott a romagyilkosságok tárgyalása Budapest Tanúmeghallgatással folytatódott a ro­mák elleni, hat halálos áldozatot követelő táma­dássorozat büntetőügyének tárgyalása kedden a Pest Megyei Bíróságon. A negyedrendű vádlott, Csontos István kirendelt védőjének késése miatt a tárgyalás mintegy kétórás csúszással kezdő­dött meg, Barcsi Istvánt egy másik ügyvéd he­lyettesítette. Fehérné Nyalka Éva Edit a tanúk padján arról beszélt, hogyan és mikor ismerte meg a vádlottakat, milyen kapcsolatban állt ve­lük. Az asszony a támadássorozattal vádolt férfi­ak munkáltatója volt a debreceni Perényi 1 nevű szórakozóhelyen; a vádlottakat itt fogták el 2009. augusztus 21-én. Lemondott a gyöngyöspatai polgármester Gyöngyöspata. Lemondott tisztségéről a Heves me­gyei Gyöngyöspata polgármestere - adta hírül kedden a heol.hu megyei hírportál. A honlap sze­rint Tábi László (független) a helyi képviselő-testü­let hétfői zárt ülésén jelentette be, hogy azonnali hatállyal lemond a faluvezetői posztról. „A falu el­ső embere korábban úgy fogalmazott: tehetetlen­nek érzi magát a településen kialakult helyzet kapcsán” - közölte a hírportál. A Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai március elejétől március 17-ig járőröztek a 2800 lakosú Gyöngyöspatán, ál­lításuk szerint a megszaporodott bűncselekmé­nyek miatt Egészségi okokkal indokolta lemondá­sát a Heves megyei Gyöngyöspata polgármestere az MTI-nek kedden. „Meglepetéstúra” lesz a trónörökösi nászút Loudon. Fogalma sincs Vilmos brit trónörökös menyasszonyának, hogy a jövő pénteki esküvő után hova utaznak nászúira, a helyszínt ugyan­is a herceg titokban tartja. Vilmos - Károly wa­lesi herceg és a néhai Diana hercegnő elsőszü­lött fia - és Kate Middleton április 29-én eskü­szik örök hűséget egymásnak az angol-brit mo­narchia ősi londoni koronázótemplomában, a Westminster-apátságban. Az ifjú házaspár más­nap indul nászútra. A The Sun udvari bennfen­tes forrásai - a legnagyobb példányszámú brit bulvárlap keddi beszámolója szerint - felfedték, hogy Vilmos már tudja, hova utaznak, Kate vi­szont nem, mivel a Fiatal trónörökös meglepetés­túrának szánja nászútjukat. A magyar alkotmányról Strasbourg/Budapest Az Európa Tanács közgyű­lése kérte az alkotmányos kérdésekben taná­csokkal szolgáló Velencei Bizottság véleményét az új magyar alkotmányról a bizottság köreiből származó keddi értesülés szerint. Május 18-án Budapestre utaznak a Velencei Bizottság szakér­tői, s júniusban Strasbourgban jelentést terjesz­tenek a tanács parlamenti közgyűlése elé - kö­zölték ugyanabból a forrásból. A bizottság, amely tanácsot, segítséget nyújt minden állam­nak, ha az meg akarja reformálni törvényeit és politikai intézményeit, egy március közepén közzétett állásfoglalásában megemlített „bizo­nyos aggodalmakat” az alkotmány kidolgozásá­nak folyamatában. Egyenes adásban II. János Pál pápa boldoggá avatásáról Budapest A magyar közmédia egyenes adás­ban közvetít II. János Pál pápa május 1-jei bol­doggá avatásáról és több tucatnyi műsort sugá­roz az eseményhez kapcsolódóan - közölte Böröcz István, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója kedden sajtótájékoztatón, Budapesten. Mint mondta, a világviszonylatban is kiemelkedő je­lentőségű eseményről és annak hátteréről a rá­dió- és televíziócsatornák egymással összehan­goltan közvetítenek majd, illetve sugároznak műsorokat. ____i----------------------------------:-----------------------­MS ZP: Schmitt Pál ne írja alá az új alkotmányt Budapest Mesterházy Attila, az MSZP elnök-frak­cióvezetője nyílt levélben kéri Schmitt Pál köztár­sasági elnököt, hogy ne írja alá a hétfőn elfogadott új alkotmányt. Az ellenzéki pártelnök az MTI-hez is eljuttatott keddi levelében azt írja, az államfő „az egyedüli és utolsó ember ebben a pillanatban, aki még megállíthatja azt a folyamatot, amely Magyar- országot tévútra téríti”. Mesterházy Attila szerint a hétfőn elfogadott törvényszöveg nincs tekintettel az alapvető emberi és társadalmi, valamint szociá­lis jogokra; „ez az alkotmány egyetlen pártnak az alkotmánya és nem az egész nemzeté”. Garancsi István a kerékpáros turizmusért felelős megbízott Budapest Orbán Viktor április 18-i hatállyal egy évi időtartamra megbízta Garancsi Istvánt a termé­szetjáró és kerékpáros turizmus, úthálózat és köz­lekedés fejlesztéséért felelős miniszterelnöki meg­bízotti feladatok ellátásával - közölte az MTI-vel kedden a miniszterelnök szóvivője. Garancsi Ist­ván átjárható erdőket és átlátható biciklis úthálóza­tot szeretne Magyarországon. Szijjártó Péter tájé­koztatása szerint a miniszterelnöki megbízott e te­vékenységét díjazás nélkül látja el, működését a kormányfő irányítja. Több mint félszáz lőszert talált kertjében Rákóczifalva. Feltehetően második világháborús éles lőszereket talált kertjében tavaszi munkála­tok közben egy férfi Rákóczifalván. Hatástalanítá­sukról és elszállításukról a Magyar Honvédség tűzszerész szolgálata gondoskodik - közölte a Szolnok megyei rendőr-főkapitányság sajtórefe­rense kedden az MTI-vel. A valószínűleg géppus­kahevederbe való lőszerek azért csak most kerül­tek elő, mert a férfi a kertjében egy eddig parlagon hagyott földrészt ásott fel - mondta Veres Éva. Bár a lőszerek rozsdásan kerültek elő, fennállt a veszé­ly, hogy az ásás közben felrobbanhatnak, szerenc­sére ez nem következett be. A is számít m m Ünnepi árak Hűsvétra! Füstölt, kötözött lapockasonka Füstölt, főtt comb csomagolt csomagolt Füredi trappista s^jt natúr Kindor Meglepetés tojás 20 g, 182,-71 db, 4 db vásárlása esetén: 137,-71 db Nestlé gabonapehely többféle, különböző kiszerelésben, 500 g, »70,-71 kg Fruppy reszelt torma 170 g, 582,-71 kg Áfáink forintban ártanddak, az áfát tartalmazzák, Ajánlatunk 2011, áprilf* 20, és 23, között, a káizlet «rajáig • TfK© hiparmarkatakban árványai ftátzlatak az áruházakban. Az «»atlag«» nyomdai hibákárt faltlót vágat nam vállalunk. *MVM; maximéiban vátéroJhafémannyiiág/vésárlá/nap, Kristálycukor 1 kg Jögermeister 0,71,3997,-711, MVM*: 6 db L»SS8 ■Haseuálja luiudeu vásárláskor! ci-UBCARD

Next

/
Thumbnails
Contents