Nógrád Megyei Hírlap, 2011. április (22. évfolyam, 75-99. szám)
2011-04-20 / 91. szám
2011. ÁPRILIS 20., SZERDA 3 NYUGAT- ÉS ÉSZAK-NÓGRÁD Közgyűlést tartottak az önkéntes tűzoltók DiÓsjenŐ. Éves közgyűlés tartott a minap a diósjenői önkéntes tűzoltó egyesület Tóth János polgármester, egyben a szervezet titkára üdvözölte a jelenlevőket, s nyitotta meg az eseményt Ezt követően Valyó József elnök számolt be az egyesület munkájáról és pénzügyi helyzetéről. Kábái Lajos parancsnok ismertette az elmúlt esztendő eseményeit és új tagok felvételére tett javaslatot, amelyet a tagság egyhangúlag elfogadott. Majd Szabó János, tűzoltó ezredes, a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője méltatta az egyesület eredményeit és szólt az aktuális kérdésekről is. Fábián János nyugalmazott állományú tűzoltó alezredes, a megyei szövetség alelnöke két egyesületi tag számára adott át elismerést. Diósi Donát, a rétsági hivatásos önkormányzati tűzoltóság parancsnoka az elmúlt időszak egyik sajátos tűzesetéről szólt. A közös vacsorával és kötetlen beszélgetéssel zárult közgyűlésen az is kiderült, hogy két új tűzoltó, Kosdi Kálmán és Varga Dániel lépett a diósjenői egyesület soraiba. Ifjú lovasok Szécsényben Renner Péter Szécsény. Rákóczi városa, a mezővárosi múltját máig hűen őrző Szécsény adott otthont április közepén a lótartó és lótenyésztő szakma kiváló tanulója verseny- országos döntőjének. A Upthay Béla Mezőgazdasági Szakképző Iskolában, illetve annak tangazdaságában, az Ancsa-majorban tartott négynapos rendezvényen az ország minden sarkából érkezett diákok négy versenyszámban mérték össze tudásukat. A ló- tenyésztés, a lótartás, a fogathajtás és a díjugratás elméletei és gyakorlati kérdéseiben való jártasságukról az ország és a város vonzáskörzetének legjobb agrár- szakemberei előtt kellett számot adniuk a fiatal versenyzőknek. Az izgalmakban bővelkedő versengést végül a Gyomaendrődről érkezett Kiss Balázs nyerte meg, de jelen esetben is igaz volt a régi mondás, hogy itt mindenki csak nyerhetett, aki részt vett ezen a rendezvényen. A lótenyésztő szakma legrangosabb országos versenyének rendezési jogát első alkalommal nyerte el az Ipoly-parti város, ami egyúttal az itt folyó magas szintű és régi hagyományokban gyökeredző agrár-oktatást is dicséri. A rendezők emellett vendégszeretetből is jelesre vizsgáztak, hiszen a szakmai verseny izgalmaiban megfáradt diákoknak és kísérőinek bemutatták Palócország csodáit, a vezérlőfejedelem városának titkait, Hollókő világhírű utcáit és az Európa-diplomás ipolytamóci őslénytani park évmilliókon átívelő kincseit JEGYZET ÚJVÁRI MIKLÓS Államalapítás Magyarország mára virradóra is demokrácia maradt, tagja az emberi jogokat, a szabadságot és a demokráciát tiszteletben tartó államok és szervezetek népes családjának. De abban az országban, amelyet eddig Magyar Köztársaságnak hívtak, mától pedig Magyarországnak, nem lesz könnyebb élni mostantól. Az állam ugyanis megbillent. Kiszámíthatatlanná vált. Amiről eddig tudtuk, mettől meddig tart, arról most csak azt tudjuk, sarkalatos törvény jelöli majd ki határait. Akiről eddig tudtuk, mettől meddig terjed a mozgástere, most csak azt tudjuk, egyre kevesebb és gyengébb akadály óvja attól, hogy ostobaságot csináljon. Amiről eddig azt hittük, tudjuk a jelentését, annak értelmezése mától politikai döntés lesz. Az új alkotmány így lehetőségés fenyegetés egyszerre. Hatékony és gyorsan reagáló államot éppen úgy jelent, mint egy párt vagy egy személy elképzeléseinek akadálymentes érvényesülését. Egy alkotmány pedig, amennyiben végső soron csak a józan ész és a belátás bekalkulásával és nem a szabályok pontos lefektetésével alkot államot, még nem tölti be funkcióját. Ez a dokumentum, kiegészülve a beígért sarkalatos jogszabályaival, minden teret megad a kétharmados hatalomnak, de sok levegőt elvesz azoktól, akik utódai lesznek. Nemcsak egy állam berendezkedését, hanem a mostani kormánypolitika fő irányait is hosszú távra kőbe vési. Egyszerű többséggel ugyanis egyetlen kormány sem lesz képes valódi, az uniós kereteken belül szabad kormányzásra. Kétharmados törvények köthetik meg kezét az adópolitikában, az államadósság kérdésében, a nyugdíjügyben, az euró bevezetésében - és akkor még csak a gazdaságpolitika néhány témáját említettük. A bő alkotmány, azaz a csak kétharmaddal módosítható jogszabályok halmaza lesz az, ami az új állam megalapítását jelenti. A lehetőség tehát még arra is adott, hogy ezek a húsbavágó törvények immár megfontoltan, valódi társadalmi és szakmai viták után és konszenzusos alapon szülessenek meg. Szóljon hozzá! www.vg.hu/velemeny A Kubinyi Ferenc Múzeum az 1920-as évek jegyében Szécsény. Nyugodtan kijelenthetjük, amit örömmel tapasztalunk, hogy az utóbbi egy évben megélénkült a szécsényi Kubinyi Ferenc Múzeumban az élet. Az oktatási intézményekkel hatékony együttműködő kapcsolatot alakítottak ki. Többek között, a múzeum ifjúsági szakkört működtet. Rangos kiállítások, kulturális rendezvények, a múzeum profiljához kapcsolódó programok töltik meg élettel a házat. A berendezéseik is gazdagodtak. A nagytermüket bérleti díj ellenében rendelkezésre bocsátják konferenciák és egyéb összejövetelek megtartására. Az elmúlt időszak fontosabb eseményéiről kérdeztük Gusztiné dr. Toronyi Juditot a múzeum igazgatóját.- Két időszaki kiállítást láthattak az érdeklődők a múzeum dísztermében. A szezont a Rónart Művészeti Egyesület kiállítása nyitotta, majd a napokban nyílik meg a salgótarjáni festőművész, Kalocsai Enikő Te mit látsz az úton? című időszaki kiállítása. A szécsényi múzeum adott helyet annak a szlovák-magyar kormányközi vegyesbizottsági ülésnek, amely a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium szervezésben valósult meg. Az európai uniós pályázatunknak köszönhetően két millió forintos nagyságrendű bútorral gazdagodott a múzeum épülete. A 2006-os felújítás óta ládákban tárolt könyvtári állomány helyzete is megoldódni látszik az új könyvtári bútorzat első ütemének elkészültével. Folyamatban van számítástechnikai eszközök vásárlása több Gusztiné dr. Toronyi Judit mint tíz millió forintot meghaladó összegben. A téli hónapokban a jobb hely- kihasználás érdekében selejtezést és raktárrendezést végeztünk, és új polcrendszer kialakításával a múzeum újabb raktári férőhellyel gazdagodott.- Kérem, hogy szóljon a közeljövő terveiről.- A legközelebbi programunk a 2011. június 18-i Múzeumok Éjszakája rendezvénye. Ezen a napon nyitjuk meg nagyszabású Sisi kiállításunkat is a díszteremben. A tavalyi kiállításhoz képest több ruha és még látványosabb installáció készül a remélhetőleg nagyszámú látogató számára. Immár hagyománnyá válik, hogy a Múzeumok Éjszakáját valamely korszak jegyében rendezzük. Tavaly a barokk jegyében lezajlott programunk nagy sikert aratott a több száz látogató körében. Idén úgy döntöttünk, hogy az 1920-as évek jegyében hirdetjük meg ezt a múzeumi napot. A délután 4 órakor kezdődő programok keretében, kint a kastélykertben, oldtimer autók tekinthetők majd meg. Szám szerint kilenc gépjármű érkezik aznap Szécsénybe. AII. világháború előtti modellek szépsége és ritkasága bízunk benne számos érdeklődőt vonz a múzeumhoz nemcsak Szécsény és környékéről, hanem távolabbról is. Az ide látogatók számára olyan ritka lehetőség lesz ezeknek az „autó- cs«dáknak” a megtekintése, amely eddig legközelebb csak budapesti helyszíneken volt látható. Egyeztetés alatt van a Bánki Nyár főszervezőiként is ismert Jazz Steps zenekar fellépése ezen a napon szintén a múzeumkertben. A koncert reményeink szerint még inkább segít felidézni a ’20-as évek hangulatát. Természetesen az épületen belül is színes programokkal készülünk látogatóink számára. A múzeum munkatársai korabeli ruhákban tartják majd a tárlat- vezetést, és Garamvölgyi Andi színjátszósai gondoskodnak a tartalmas szórakozásról. Szenográdi Ferenc Nem kell saját repülő ahhoz, hogy utazhasson Üzlet» ajánlatok minden vállalkozásnak Nem kell beruháznia! A MagyarTelekom bérelhető informatikai szolgáltatásai a vállalkozások mindennapi problémáira nyújtanak teljes körű megoldást. A Virtualoso eMail szolgáltatással az irodán kívül is elérheti céges levelezőrendszerét, naptárát és címjegyzékét, így szükség esetén távolról is kézben tarthatja üzleti ügyeit. Az üzleti e-mail cím használata pedig hitelesebbé teszi vállalkozását partnerei és ügyfelei szemében. További információ a 1430-as telefonszámon, illetveavvvvvvt-systems.hu/virtualoso_portaloldalon. Próbálja ki 30 napig díjmentesen, kötelezettségek nélkül! Virtualoso. IT-háttér az ön terveihez