Nógrád Megyei Hírlap, 2011. április (22. évfolyam, 75-99. szám)
2011-04-15 / 87. szám
6 SZOLGALTATAS 2011. ÁPRILIS 15., PÉNTEK Nemzeti hitvallás a falakon Az új alkotmányban szerepeltetendő Nemzeti hitvallás válthatja az államigazgatási szervek, hivatalok, köz- intézmények falán a Nemzeti Együttműködési Nyilatkozatot - erősítette meg a miniszterelnök szóvivője csütörtökön az MTI-nek. Amikor az együttműködési nyilatkozat kifüggesztéséről volt szó, már akkor is világossá tettük, hogy ha új alaptörvényt fogad el a parlament, akkor annak preambu- luma, jelen esetben az annak szerepét betöltő Nemzeti hitvallás kerülhet később kifüggesztésre - emlékeztetett Szijjártó Péter. Lemondatnák a kormányfőt Folytatják a járőrözést Hajdúhadházon a Szebb lövőért Polgárőr Egyesület tagjai. Erről Rubi Gergely (Jobbik) országgyűlési képviselő csütörtök reggel tájékoztatta a helyi rendőrkapitányságot. A képviselő az MTI-nek a helyszínen azt mondta, hogy a rendőrségen felolvasták neki Pintér Sándor belügyminiszter korábbi nyilatkozatát, amely szerint megakadályozzák a hasonló fellépéseket. Ennek azonban szerintük nincs jogi relevanciája, így folytatják a járőrözést. Rubi Gergely közölte: mivel szerintük a jelenlegi kormány is politika célokra használja fel a rendőrséget, lemondásra szólítják fel Orbán Viktor miniszterelnököt és a belügyminisztert. Az élő show örömei a nagy duett Majkának az egészségesytokk a legjobb ösztönző Majoros Péter, azaz Máj ka A Nagy Duett című zenés verseny egyik műsorvezetője. Az élő adásokban sztárpárosok küzdenek meg a nézők szavazataiért. Tvr-hét/Czanik Mária- Elégedett műsorvezető partnerével?- Szerintem szuperkettőst alkotunk Liptai Claudiával. Egyszer már volt módunk bizonyítani ezt, amikor együtt forgattuk az egyik műsor próbafelvételeit. Nyilván fantáziát láttak bennünk A Nagy Duett készítői, ezért válogattak újra össze Glaudiával, aki kiváló humorú, vérbeli profi, még magánemberként is nagyon jóban vagyunk.- Milyennek találja a műsort?- Szórakoztatás felsőfokon. Celeb párosok versenyeznek. Az egyikük ismert énekes, a másik zenében amatőr. Közösen előadnak egy dalt mozgással, show- elemekkel, alaposan megko- reografálva. A zsűri és a nézők szavazata alapján minden héten kiesik közülük egy pár.- Nem lett volna jobb indulni a versenyen?- Nem. Nekem jópofáskod- nom kell, ami sokkal könnyebb, mint hétről hétre nehéz nótákat meg alaposan megtervezett mozgást betanulni, ráadásul teljes erőbedobással, hiszen nem tolhatok ki a társammal.- Claudiával sem?- Nagyon szeretem az élő adást, mert képtelenség előre kiszámítani, mi történik a követ kező percben. Ez az egészséges drukk a legjobb ösztönző, és Claudia remek *- ebben a műfajban, tehát igyekszünk jól adogatni egymásnak a labdát.- Show-beli feladata izgalmas, ám nem túl időigényes.- Csütörtökön próba, pénteken adás - ennyi az én szerepem, tehát remélem, végre kijöhet a negyedik lemezem. Azért szakad meg mindig a munka, mert kapok valamilyen tévés felkérést, amiből manapság jobban meg lehet élni, mint a zenéből.- Most panaszkodik?- Inkább dicsekszem! Végül is az ország egyik legnézettebb kereskedelmi adójához hívtak!- Közismerten nagy pókerjátékos.- Gyerekkorom óta szeretek zsugázni. Értek hozzá, ezért vállalok szakkommentálást a TELEVIZIO-MUSOR 1 sportadóknál, és az interneten is játszom. Monte-Carlóba, a póker fellegvárába készültem. A Nagy Duett most visszatart, más kapja meg a helyemet - egyelőre.- Ha egyszer megnyerné t a milliós fődíjat, azonnal valamelyik pálmafás csodaszigetre költözik?- Mit csinálnék ott? A rap- szövegeimet meg a süket dumámat senki nem értené, meg aztán elég nagy a család, jól jön a pénz. Nem mondom, sok mindent vennék, és nyilván sűríteném az utazásaimat is, de az eddigi életemet nem adnám fel. Névjegy SZÜLETETT: Ózd, 1979. augusztus 5. TÉVÉMŰSORAI: ValÓVilág (játékosként, RTL Klub); Cool a verda, Kontra (Cool); Sofőrök, Bár 2.0, Pókermilliomos (Viasat3); Ezek megőrültek, A Nagy Duett (TV2) ALBUMAI: Az Ózdi hŐS (2003); Történt, ami történt (2004); Húz a szívem haza (2007) HOBBUA: foci, kártya, boksz és X-box KEDVENC ZENÉSZE: Ice Cube wmmmwi Mészárlás fenyeget Líbiai lázadók közlése szerint 23 civil vesztette életét a kormányerők Miszráta egyik lakónegyede ellen intézett csütörtöki rakétatámadásában, egyúttal arra figyelmeztettek, hogy mészárlás fenyegeti a várost, ha a NATO nem fokozza a kormányerők elleni csapásait A lázadók egyik szóvivője azt mondta, hogy a Moammer el-Kadhafi líbiai vezetőhöz hű csapatok a jelek szerint szándékosan civileket vesznek célba a hat hete ostromlott nyugat-líbiai nagyvárosban. Közlése szerint a halálos áldozatok többsége nő és gyermek, s a támadásnak áldozatul esett három, evakuálásra váró egyiptomi vendégmunkás is. A sebesültek száma több tucat - tette hozzá a szóvivő. Nem javasolják az utazást Daaaszfcisz. A Külügyminisztérium az utazásra nem javasolt országok és térségek kategóriájába sorolta Szíriát az általános bizonytalan helyzetre, a heti rendszerességgel folytatódó vidéki zavargásokra és a Damasz- kuszban is kialakult nyugtalanságra hivatkozva - közölte a tárca csütörtökön az MTI-vel. Szíriában negyedik hete zajlanak megmozdulások a rezsim hatalmának megdöntéséért, emberjogi csoportok szerint eddig mintegy kétszáz ember halt meg a tüntetők és a biztonsági erők összecsapásaiban. 2011. ÁPRILIS 15., PENTEK E: *0 H 'W fi RTL KLUB 6.25 Fókusz Reggel 6.55 Reggeli 9.05 Te vagy az életem (arg. filmsor., 200. rész, 2006) Martinnak nem sikerül üzletet kötnie a svédekkel, mert Esperanza jelenetet rendez. A férfi eleinte dühös, ám végül kibékülnek Mondával... 6.25 Tények Reggel 7.00 Mokka 9.00 Mokka habbal 9.45 Stahl konyhája 10.10 Babapercek 10.20 Teleshop 11.50 Seherezádé (török drámasorozat, 1. rész) 5.20 Hajnali gondolatok 5.23 Kárpát Expressz 5.50 Ma Reggel 9.00 Jelfogó 9.55 Nappali 12.01 Híradó délben 12.30 Kárpát Expressz 13.00 Átjáró 5.50 Ma Reggel 9.00 A hangszerkészítés mesterei 9.30 Hrvatska krónika 9.55 Ecranul nostru 10.20 Körzeti magazin - Szeged 11.10 Fejezetek a magyar vasutak történetéből 5.15 Ki ez a lány? (am. vígj. sor., 60. rész, 2006) 6.10 Akifutó (am. reality-sor., 11. rész, 2005) 7.05 Gyilkos sorok (am. filmsor., 253. rész, 1984) 8.05 Egy kórház magánélete (am. filmsor., VI./135. rész, 1982) 5.30 Gazdakör 6.00 Reggel a Dunán 9.00 Család-barát 10.00 Virágzó Magyarország 10.25 Derrick (német krimisor., 1977) 11.30 Kívánságkosár 14.00 Híradó - Nemzeti Krónika 7.00 Ügyvédek (am. filmsor., IV./22. rész, 1999) 8.00 Merlin kalandjai (angol filmsor., II./23. rész) 9.00 Csillagkapu: Atlantisz (kan.-am. tévéfilm sor., V./13.) 10.00 Isteni sugallat (am. filmsor., II./17. rész, 2004) 'H fi 10.05 Top Shop 12.00 RTL Klub Híradó 12.20 Asztro Show 13.30 Fél kettő 14.15 A szerelem rabjai 15.15 NekedValó (2010) (éló) 16.15 Mindörökké szerelem (mex. filmsor., 102. rész, 2008) 12.40 Igen, akarom? (francia vígj., 2006) Luis(Alain Chabat) boldog, kiegyensúlyozott agglegény. Esze ágában nincs megházasodni, mígnem egy szép napon a családi tanács - anyja és öt nővére - úgy határoz, hogy oltár elé kell vinnie valakit. 14.20 EZO.TV 13.30 Körzeti magazinok 14.20 Közlekedő 14.25 Nemzet és védelem 14.55 Sírjaik hol domborulnak... 15.25 Bárka 15.55 Szomszédok (magyar filmsor., 293. rész, 1998) 16.30 Híradó 11.30 "...hol élsz Te?" 12.01 Híradó délben 12.15 Sport, időjárás-jelentés 12.30 Kárpát Expressz 12.55 Záróra 13.45 Kalandozó 14.10 Jelfogó 15.00 Afrika gyöngyszeme 9.00 A narancsvidék (_am. filmsor., 17. rész, 2003) 9.55 Ádám és Éva (osztrák-német rom. vígj., 2003) 11.55 Amerika csillagai (am. szór. műsor, 2006) 13.55 A médium (am. krimisor., 2005) 14.20 Szerelmes földrajz (magyar ism. sor., 2011) 14.55 Heurékal Megtaláltam! 15.25 Teleki Sámuel útján 15.55 Idegenek az üvegházban (magyar ism. sor., 11. rész, 2011) 16.20 Egy kolozsvári művész Bécsben 11.00 A kiválasztott Az amerikai látnok 12.00 Ügyvédek (am. filmsor., IV./22. rész, 1999) 13.00 Merlin kalandjai (angol filmsor., II./23. rész) 14.00 Csillagkapu: Atlantisz (kan.-am. tévéfilm sor., V./13.) 17.20 EzelBosszú mindhalálig (török filmsor., I./9. rész, 2009) 18.30 RTL Klub Híradó Esti kiadás 19.05 ValÓVilágÖsszefoglaló (élő) 20.10 Fókusz 20.45 Barátok közt (magyar filmsor., 1998) Közben: RTL-hírek 15.20 Rex felügyelő (osztrák-német krimisor., 106.) 16.25 Edina és Joshi 16.30 Marina (mex.-am. filmsor., 137. rész) 17.25 Update Konyha 17.30 Seherezádé (török drámasorozat, 2. rész) 18.30 Tények 19.20 Aktív 16.40 Időjárás-jelentés 16.41 Körzeti híradó 16.55 Teadélután 17.30 India - Álmok útján (brazil-indiai kalandfilmsor,, 91.) 18.20 A királyi ház titkai (dél-kor. filmsor., 33. rész, 2010) 19.30 Híradó este 19.55 Sport, időjárás-jelentés 20.05 Üdítő 21.05 Az Este 15.50 Színészpalánták (olasz tévéfilm sor., 3. rész, 2005) 16.45 Bűvölet (olasz tévéfilm sor., 2007) 17.15 Magyar bulizene 18.10 Átjáró 18.35 Esti mese 19.00 Filmsztárok a vadonban 20.00 Híradó este 20.25 Sport, időjárás-jelentés 20.30 Eurovíziós Dalfesztivál 15.50 Gyilkos számok (am. krimisor., IV./78. rész, 2008) 16.45 Dawson és a haverok (am. vígj. sor., 3. rész, 1998) 17.35 Adadus (am. vígj. sor., 101. rész, 1993) 18.10 Jól nézek ki! (valóságshow, 2. rész) 19.05 Christine kalandjai (angol vígj. sor., I./4. rész, 2006) 19.30 Két pasi - meg egy kicsi 16.40 Beavatás 16.55 Arcélek 17.15 Térkép 18.00 Híradó -18.00 18.35 Mese 19.00 Labdarúgó-mérkőzés Monicomp Liga 23. forduló. Ferencvárosi TC- Vasas 21.00 Élet a Marson (angol tévéfilm sor., 5. rész, 2006) 21.55 Dunasport 15.00 Isteni sugallat (am. filmsor., II./18. rész, 2004) 16.00 A kiválasztott Az amerikai látnok (am. filmsor., 1998) 17.00 Ügyvédek (am. filmsor., V./l. rész, 2000) 18.00 Merlin kalandjai (angol filmsor., II./23. rész) 19.00 Csillagkapu: Atlantisz (kan.-am. tévéfilm sor., V./14.) 21.25 CSI: A helyszínelők (am.-kan. akciófilm-sor., VI./10.) A játszótérről eltűnik Jesse Matthews, egy 6 éves kisfiú. Egy szemtanú segítségével hamar megtalálják Jesse-t. 22.20 Gyilkos elmék (am.-kan. krimisor., V./14. rész) 20.10 Jóban Rosszban (magyar filmsor., 2011) 21.20 A Nagy Duett Közben: Kenósorsolás 23.20 Aktív 23.25 Hősök (am. filmsor., III./59. rész, 2010) 21.40 Az ügynökök a paradicsomba mennek (magyar játékf., 2010) 23.15 Kultúrák és vallások az ókor romjain 23.45 Hírek 23.50 Sporthírek 20.35 McLeod lányai (auszt kalandfilmsor., IV./8. rész) 21.20 Eurovíziós Dalfesztivál 21.25 Vér és rózsa (olasz drámasorozat, 2. rész) 22.15 Se ördög, se angyal (francia krimi, 2003) 20.25 Gyilkos számok (am. krimisor., IV./79. rész, 2008) 21.25 Beugró Plusz 22.25 Éden 18+ 23.00 Képeslapok a szakadékból (am. vígj., 1990) 22.00 Váltó 22.10 Kikötő - Friss 22.25 Liszt Ferenc: Tasso (magyar koncertf., 2005) 22.50 Nővérek (arg-brazil-sp. filmdráma, 2005) 20.00 Szellemekkel suttogó (am. filmsor., IV./76. rész, 2005) 21.00 Gothika (am. thriller, 2003) 22.55 Ments meg! (am. filmsor., VI./10. rész, 2010) 23.55 Szellemekkel suttogó m * ^ > 9.05 Te vagy az életem (arg. filmsor., 200. rész, 2006) 12.40 Igen, akarom? (francia vígj., 2006) 21.40 Az ügynökök a paradicsomba mennek 22.15 Se ördög, se angyal (francia krimi, 2003) 23.00 Képeslapok a szakadékból (am. vígj., 1990) 22.50 Nővérek (arg-brazil-sp. filmdráma, 2005) 21.00 Gothika (am. thriller, 2003) TARJAI« TV FILMMÚZE 9.00 Hfrfüzér. 9.30 Info Tv. 10.00 Zodiákus. 12.00 Info Tv. 15.00 Zodiákus. 16.00 Info Tv. 17.00 Szentföldi Szent Helyek üzenete (25.). 1730 Info Tv. 18.30 Hírfüzér. 19.00 Beszédes Esték. Vendég: Káló Imre Borász. 20.15 Hfr- füzér. 20.35 Hfrtrálé. 21.00 Az angyali Audrey Hepbum (amerikai életrajzi film, 2/2.). 22.40 Kultuszok és mítoszok. 23.00 Info Tv 11.05 Vonalban. 12.00 Déli híradó. 12.35 Közvetlen ajánlat 13.05 lapzárta. 13.30 Paletta. 14.05 Zöld övezet 14.30 Iskolapélda. 15.00 Híradó. 1530 Felfedező. 16.05 BBC Reporters. 1630BBC HardTalk. 17.00 Híradó. 1730 Európai híradó. 18.05 Civil kaszinó. 19.00 Híradó. 20.05 Péntek 8.21.00 Híradó21.2130 Célpont 22.00 Hfradó. 2230 Riasztás. 23.05 Péntek 8. 12.55Teleshop. 1530700-as klub. 1620 Együtt a biztonságért 16.45 Egyenlítő. 16.55 Híradó. 17.05 Hazai turizmus. 17.55 Híradó. 18.15 Sportbíradó. 1825 Fórum. 18.55 A1V Híradó. 19.15 Idójátásjelenlés. 1925 Egyenes beszéd. 20.40 Hírek. 20.45 Magánbeszélgetés. 21.55 Híradó. 22.15 Világhíradó. 2230 Hazai turizmus. 23.15 70óas klub. 23.55 Híradó. 7.10 Amy-nek Ítélve. 9.10Testvérek. ltlOWalk- er, a texasi kopó. 12.10 Nash Bridges - Trükkös hekus. 13.10 Árulások hálójában (kan. thriller, 2009). 15.00 Kisvárosi gyilkosságok. 17.00 Halál biztos diagnózis. 18.00 Nash Bridges - Trükkös hekus. 19.00 Walker, a texasi kopó- 20.00Három fclyam.21.00 Esküdtellenségek: Bűnösszándék. 22.00 A láljem védelmében. 23.00 Békét bíró. 1030Bikartxfeó. 1130Teleshop. 12.00 Zuhanyhíradó. 13.30 Teleshop. 14.00 Ökölvívás. Nemzetközi gála, Las Vegas, Erik Motales-Mamos Rene Maidana. 17.00 NBA. Kezdődik a rájátszás! 18.00 Fullkontakt-magazin. 1830 Heb helyzet 1930Póker. 2130 labdarúgás. Monicomp liga, 23. forduló, Szolnok-Újpest 23.45 Ökölvívás. Nemzetközi gála, John Munay-KailmBOuazgiari. 13.05 Elképeszd képességek. 14.00 Magaslesen az őseidőben. 15.05 Vadiegényes Baltikum. 16.10 Bfofbasztottjövő. 17.15 Roncsvadászok. 17.45 Fakt «el Amerikát! 18.15 Állati rekordok. 19.15 A világ legzigorúbb szüléi. 2025 Egy birodalom «elépítése. 2120 Végó visszaszámlálás? 22.50 Nők a seregien - Irány Afganisztán. 2320 A Birodalom peremén. 9.00 Rendóiakadémia. 9.50 A veréb is madár (magyarvigj., 1968). 1120 A spessarö fogadó (NSZK rom. kalandf., 1957). 13.05 Pofipok a második emeletről (csehszl. gyermeki., 1986). 14.45 Kojak. 15.40 Rendóiakadémia. 1630A Dajka. 16.45 A sártcány gyűnlje (olasz kalandf., 1994). 20.05 Kpjak21.00 Mindenáron vesztes (am. vig.). 23.00 Halálkanyar (am. thriller). I.L1,«■,,Mf«nTmrCTrn»pminiBrerafjm:i \<J fcnnfaHjV Majka a kártya helyett a tévét választotta