Nógrád Megyei Hírlap, 2011. március (22. évfolyam, 50-74. szám)

2011-03-16 / 61. szám

2011. MÁRCIUS 16., SZERDA 3 NÓGRÁD MEGYE Évzáró közgyűlés BALASSAGYARMAT. A családi há­zak 10-15 százalékát nem lak­ják a nyugat-nógrádi térségben, faluhelyen általában 30-40 ház is eladó, a munkahelyek hiánya miatt a fiatalok Budapestre köl­töznek. Az elmúlt tíz évben tí­zedével csökkent a települések lélekszáma ebben a térségben - hangzott el a legnagyobb nógrá­di takarékszövetkezet évzáró taggyűlésén. Holes Imre, a Cserhátvidéke Ta­karékszövetkezet ügyvezető elnö­ke közölte: míg 2007-ben 1,5 mil­liárd forint kölcsönt folyósítottak, 2008-ban ez az összeg 1,2 milli- árdra, 2009-ben 750 millióra apadt, tavaly pedig már a kriti­kus 500 millió alatt volt, miköz­ben a betétállományuk elérte az ötmilliárd forintot. A Cserhát­vidéke Takarékszövetkezet ezzel együtt hatvanmilliós adózás előt­ti eredményt, 14 millió forint osz­talékot könyvelhet el a 2010«; évre. Nyereséges gazdálkodását elsősorban annak köszönhette, hogy állampapírokba fektette a nála elhelyezett pénzt. Holes Imre szerint új, akár ál­lami vállalatok megjelenése nél­kül kilátástalan helyzetbe kerül­hetnek a nógrádi kistelepülések, ahol az ingatlanpiaci helyzet mi­att már a lakásokat, kezesek be­vonásával sem merik fedezet­ként elfogadni. A takarékszövet­kezeti vezető a hétvégi fórumo­kon hozzátette: akinek itt megta­karítása van, az kockázatot nem mer vállalni, a lakosság többsé­ge pedig a kereskedelmi ban­koknál adósodott el, így nem­hogy saját vállalkozásba, építke­zésbe nem kezdhet, de a hitele­inek visszafizetésére sem képes. MTI Gálával búcsúztatták a Táncsics-napokat A változatos, színes program keretében ifjú zenészek is bemutatták tudásukat Salgótafián. A Táncsics Mihály Közgazdasági, Ügyviteli, Keres­kedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakiskola diákifjúsága, nevelőtestülete és szülői munkaközössége - a ha­gyományokhoz híven - ebben a tanévben is megrendezte a Tán- csics-napok névre keresztelt programsorozatát. A rendezvény a múlt hét elején ünnepi emlékműsorral kezdő­dött, majd szakmai programok­ból, előadásokból és játékos ve­télkedőkből sem volt hiány: a ter­mészetfotókból nyílt tárlat mel­lett, magyar-történelem szekció­ülés, bűnmegelőzési előadás, ál- latiskolai bemutató, hangver­seny, angol- és német nyelvi ve­télkedők várták a nebulókat, akik aztán a Táncsics-kupáért is megküzdőitek. A Táncsics-na- pok záróünnepélyét pénteken a sportcsarnokban tartották, ahol „Az én hazám a legszebb hon e földön” című ünnepi irodalmi műsort követően a tanulmányi versenyeket és pályamunkákat is díjazták. Végül a délutáni órákban a Táncsics-gálával bú­csúztatták a rendezvénysoroza- iot a József Attila Művelődési és Konferencia-központban. „Portfoliók” nógrádi diákoktól Salgótarján. Az egri Eventus üz­leti művészeti középiskolában ta­nuló nógrádi diákok munkáiból „Portfoliók” címmel nyílik kiállí­tás március 16-án, szerdán, azaz ma 11 órakor a Balassi Bálint Me­gyei Könyvtár és Közművelődési Intézet galériájában. A kiállítók: Balázs Kitti, Czaga Dániel, Füri Diána, Petró Fruzsina, Szabó Dé­nes. A látnivalókat Hadobás Zol­tán, az iskola tanára mutatja be. Figyelmeztető jelek Salgótarján. A Magyar Rák­ellenes Liga salgótarjáni alapszervezete a Beszterce- lakótelepi tagiskolában tart­ja rendezvényét március 18- án 14 órától. Dr. Juhász Ju­dit „A nyolc figyelmeztető jel” címmel tart filmvetítés­sel egybekötött, a rákbeteg­ségekkel kapcsolatos, felvi­lágosító előadást. Ezt köve­tően játékos, forgószínpad- szerű vetélkedőn vehetnek részt a diákok. Tavaszköszöntő Rétság. A Hunyadi János Nyugállományúak Klubja ta­vaszköszöntő rendezvényt tart március 19-én, szomba­ton 16 órától. Mint megtud­tuk, a rendezvénynek a váro­si művelődési központ aulá­ja ad otthont. Fogadónap több helyszínen Bátonyterenye. Horváth Ti­bor, a város alpolgármeste­re március 17-én, csütörtö­kön 8.30 és 10 óra között a kisterenyei ügyfélszolgálati irodán, 10.30-tól 11.30 óráig a Petőfi Művelődési Házban (Nagybátony, Petőfi út 1.), 11.45 és 12.45 óra között a maconkai közösségi ház­ban (Nagybátony, Ózdi út 152.) 15 órától 16.30 óráig pedig a városházán tart fo­gadónapot. Önkormányzati épület bérleti szerződésben? Balassagyarmaton a Palóc ligetben Petőfi Sándor szobránál emlékeztek meg az 1848/49-es forradalomról és szabadságharcról Sz. A. _________________________' Ba lassagyarmat A borús, de kellemes idő­ben ismét sokan összegyűltek az 1848/49- es forradalom és szabadságharc évforduló­ján megrendezett városi ünnepi megemlé­kezésen a Palóc ligetben, a Petőfi-szobornál. A Gyarmati Színkör előadása a Petrovics családba vezette el az ünneplőket, akik a je­lenet kapcsán elképzelhették, hogyan fogad­ták Petőfi szülei fiuk feltűnését és közsze­replését a forradalom napjaiban. A Zobonka néptáncegyüttes korabeli táncokkal vará­zsolta vissza a történelmi időket, az Ember Csaba vezényelte Balassagyarmati Dalegylet pedig egy csokor ’ 48-as nótát adott elő. Medvácz Lajos polgármester ünnepi beszé­dében kifejtette: a függetlenség kikiáltásá­ban és a szabadság védelmében egy egész nemzet forrott eggyé, s a krízisből vezető ki­utat az önzetlen és teljes körű összefogás je­lentette. - Magyarország polgárai akkor át tudtak lépni a múlt árnyékain és saját korlátaikon, hogy egy egységes, demokrati­kus, új nemzetet építsenek. Sikerült megfo­galmazniuk közösségi érdekeiket együtt, kö­zösen. A szabadság kikiáltásakor valóban felelős, elszámoltatható kormányt választot­tak, mert ez volt az egyetlen út a béklyókba zártsággal, az elmaradottsággal, a megké- settséggel való szembenézésre - fogalma­zott a város vezetője, felidézve hazánk akko­ri állapotát, Európában elfoglalt helyét s a gazdasági, társadalmi és politikai átalakítás iránt mutatkozó igényt, melynek élére a ma­gyar nemesség legkiválóbbjai álltak. - A honfoglalás és az államalapítás óta 1848-49 a magyar nép legnagyobb tette volt. Márci­us 15-e a kivívott szabadság megőrzésének és az elveszett szabadság visszaszerzésének szimbóluma, a modern, parlamentáris Ma­gyarország megszületésének napja lett. A szabadság két erős pilléren, a rend és a fe­lelősség tartóoszlopán nyugszik. A magya­rok, a magyar kormány felelőssége, hogy egyenlő partnerként, ne pedig távoli rokon­ként legyünk jelen az Európai Unióban - utalt a jelenkorra Medvácz Lajos, kiemelve az ország összefogásának szükségességét. A városvezető napjaink felelős állami vezetői­ről is szólt, akiknek van erkölcsi alapjuk el­mondani az európai népek parlamentjében, hogy mit jelentenek a magyarság számára Szent István óta a keresztény gyökerek, s ki mernek állni a nemzeti értékek mellett. - 1848 máig erős támaszték, az erkölcsi erő­merítés tárháza, amely példát ad az utókor­nak összefogásból, önzetlenségből - fogal­mazott a polgármester a tavaszi megújulás reménységét kívánva mindenkinek. Medvácz Lajos beszéde után a város, in­tézményei, szervezetei s a pártok képviselői megkoszorúzták Petőfi Sándor szobrát. Közfoglalkoztatási pályázat Szarvasgede. Mint Kovács Ot­tó Béla polgármester lapun­kat tájékoztatta: pályázatot adtak be a közfoglalkoztatás­ra mind a hosszú-, mind a rö­vidtávúra. Döntés még nem született, de reményeik sze­rint például a rövidtávú fog­lalkoztatásban tizenhat em­bert alkalmazhatnak majd. Kezdődik a közmunkaszezon Ipotytamóc. Március 16-án, szerdán, azaz a mai napon indul a közmunka szezonja a településen. Ekkor húsz al­kalmazott foglalkoztatása kezdődik meg, a feladatokat kisebb csoportokra bontva végzik majd az érintettek. Éves szinten mintegy nyolc- vanan vesznek részt a prog­ramban s szinte csak napi négy órában alkalmazzák a helyieket. A Fő térről a lovasok szegélyezte ünnepi menet a városháza előtt Széchenyi-szoborhoz vonult Nemti. Üléseznek az önkor­mányzati képviselők - tud­tuk meg Táborita Sándor polgármestertől. Egyetlen napirendi pontot tárgyalnak majd, méghozzá egy önkor­mányzati épület bérleti szer­ződésének meghosszabbítá­sát. Az ülés helye a polgár- mesteri hivatal, időpontja pedig március 17-e, csütör­tök délután négy óra. Hazaszeretetét sugárzó ünnep közös erőfeszítés nélkül az ország nem kerülhet ki a bajból: a jelenlegi mélypontból csak összefogás, a jövő nemzedéke iránt érzett felelősség és valódi megoldást eredményező reformok segítségével emelkedhetünk ki. A polgármester beszéde után az ünneplő tömeg a Múzeum térre vonult, ahol megkoszorúzták a „legnagyobb magyar”, Széchenyi Istvánízobrát. Salgótarján. Városi ünnepséget tartottak tegnap a megyeszékhelyen is. A Fő téren már a rendez­vény megkezdése előtt kiállították a „Magyaror­szág az én hazám” címmel az 1848/49-es szabad­ságharc emlékére rendezett rajzversenyre beér­kezett műveket. Délután fél kettőtől a Kohász Fúvószenekar mu­zsikája töltötte be a teret, majd három órától ün­nepi program szórakoztatta a megjelenteket. A műsorban fellépett az énekes Varga Miklós, a Nóg- rád Táncegyüttes és a Folt Zenekar, valamint a Ko­dály Zoltán Tagiskola kórusa is bemutatkozott. Székyné dr. Sztrémi Melinda, országgyűlési kép­viselő, Salgótarján Megyei Jogú Város polgármes­tere ünnepi szónoklatában elmondta: különösen szerencsések vagyunk, hogy egységes politikai nemzetként való megszületésünk idejét a tavaszi napfény első sugaraival ünnepelhetjük, hisz mint közismert 1848 márciusában esős, borongós idő volt. - 1848 március 15-éje az idők során példává, mérföldkővé nemesedett: jó és rossz időben, jólét­ben és éhínségben, békében és háborúban mindig mindenütt ugyanazt az üzenetet hordozza. Azt a szót, amely erre a napra vonatkoztatva sohasem lesz elcsépelt: hazaszeretet. Hangsúlyozta, hogy Székyné dr. Sztrémi Melinda Salgótarján Megyei Jogú Város polgármestere tavaszi napfényben mondta el ünnepi gondolatait

Next

/
Thumbnails
Contents