Nógrád Megyei Hírlap, 2011. március (22. évfolyam, 50-74. szám)
2011-03-12 / 60. szám
$A7TÓ U TANutÁ$ 7 Hazaszeretet mai szemmel Ki az igazi hazaszerető ember? Az, aki ha külföldre utazik, mindenhová magával hurcolja országának zászlaját, nem is leplezve, hogy turista? Vagy az, aki tor- kaszakadtából üvöltve szurkol a válogatott focicsapatnak a tévé előtt ugrálva? Vagy talán az, aki büszkén mosolyog, ha a hazája sikert ér el valamiben, méghozzá nemzetközi téren? Úgy gondolom, a hazaszeretet ott kezdődik, amikor az ember eltöpreng egy kicsit a nemzeti ünnepek jelentőségén. Mit is ünnepiünk, mi is történt pontosan, mikor és hol? Sajnos nem biztos, hogy mindenki tökéletes válaszokat tud adni ezekre a kérdésekre. Ha például a saját korosztályomat veszem, azt hiszem, nem meglepő, ha azt mondom, az iskolai ünnepségeken alig akad, aki odafigyel a műsorra. Sokakban csak annyi marad meg: Ja igen, ma ünneplőben kellett lenni egész nap, jaj, annyira kényelmetlen volt” Nem lehet arra kényszeríteni senkit sem, hogy tekintettel legyen a fontos történelmi dátumokra - hiszen belül, a szívünkben kell azt éreznünk, hogy ilyenkor ülene emlékeznünk azokra, akik sok évvel ezelőtt egy nemes cél érdekében vesztették életüket egy' forradalomban vagy szabadságharcban. Szabadságharc - harc a szabadságért. Képzeljük csak el, hogy újabb háború tör ki, ismét lezárulnak a határok, és egy másik nemzet elnyomás alatt tartja Magyarországot! Az iskolai rend megváltozik. A felettünk álló ország előírja saját nyelvének kötelező oktatását, így nem tanulhatjuk azt az idegen nyelvet, amit szeretnénk, habár ez nem is olyan nagy probléma, úgysem lehet külföldre utazni. Muszáj dicsőítenünk a velünk zsamokoskodó- kat, olyanról pedig, hogy péntek esti bulizás, vagy változatos kulturális programok, szó sem eshet. Négy fal közé zárnak minket, egy diktatúra börtönének négy fala közé, ezért megszűnik bennünk valami olyan, amely eddig állandó és magától értetődő volt. Elveszne a szabadság érzése a lelkűnkben. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc meghatározó esemény a magyar történelemben. Nevezhetjük a nemzeti identitástudat háborújának, ugyanis a cél a haza teljes függetlenségének kivívása volt, amelyet rengeteg vér kiontá- sa ellenére nem sikerült elérni. Ártatlanok estek el, köztük számos fiatal, akik előtt még számtalan lehetőség állt volna, egy egész élet. Az önkényuralom alá hajtott, példaértékű hősök bátran feláldozták magukat, hogy a következő generáció tagjai szabadok lehessenek. Véleményem szerint manapság nem irányul kellő figyelem a magyarságra, nem kevésbé az ünnepi alkalmakra; megfeledkezünk a múltról ebben a rohanó világban. Pedig ha nem történt volna meg mindaz a függetlenségért, a jobb életért és az összetartóbb társadalomért, amely lezajlott, ma teljesen más lenne sokat szenvedett kis hazánk. Filó Mariann lO.c, Bolyai János Gimnázium és Szakközépiskola Otthon, édes otthon Más, mint régen... Hazám „Nem tudhatom, hogymásnake tájékmitjelent, nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt kis ország, messzeringó gyerekkorom világa ” - írta Radnóti a Nem tudhatom... című versében. S amint ezt elolvasták, mind- annyiukban magától folytatódik a vers, és halványan elmosolyodnak: nocsak, ezt annak idején nekem is meg kellett tanulnom. Ez nem véletlen. Mindenhonnan csak azt halijuk, hogy milyen rohanó, feszített tempójú a huszonegyedik század, mégis - ha jobban belegondolunk - vannak örökérvényű dolgok: Radnóti költeményét például emberöltők óta minden diáknak meg keli tanulnia. Sőt, továbbmegyek: illik úgy fújnia, mint az egyszeregyet Ennek egész egyszerű oka van (az alapvető műveltségtől eltekintve, természetesen); talán akkora értéket képvisel, hogy bátran nevezhetem nemzetünk második Himnuszának. Úgy érzem, ezt a verset tekinthetem magyarságom alapjának (már ha ez „így működik”, és nem az anyatejjel szívtuk magunkba). Ennek miértjére érdemleges választ nem tudok adni, azonban bízom benne, hogy ha valaki elolvassa Radnóti művét, akkor ugyanúgy felélednek benne azok az érzések, amik most bennem is keringenek. Mi lehet ez? Valószínűleg tisztelet, alázat, és szeretet, amit a haza iránt tanúsítunk. Azonban ahhoz, hogy igazán magyar emberek legyünk, ez nem elég. Büszkén kell vállalnunk hazánkat -legyen az bármilyen -, hiszen ide köthető a legtöbb élményünk, itt nőttünk fel, ami által elszakíthatatlan kötelék alakult ki köztünk és Magyarország között. Ez azonban komoly nehézségekkel jár. Ha esetlegesen elszakít minket szülőföldünktől a sors keze, egyáltalán nem lesz könnyű dolgunk. Hiszen nem lesz elég az ottani kultúrát, szokásokat tisztelni, becsülni és betartani, hanem ezek mellett magyarnak is kell maradnunk. Hogy mit is jelent ez gyakorlatban? Ha egy íöldgömböt elénk tesznek, büszkén rá kell mutatni a Kárpát-medencére, majd azt mondani: ez itt a kicsiny hazám. Ha a történelem kerül netalántán szóba, büszkeségtől fűtve kötelességünk megemlíteni a hunokat, Szent Istvánt, az Árpádházat, a tatárjárás utáni kivirágzást, Hunyadi Mátyás udvarát, II. Rákóczi Ferencet, Széchenyi Istvánt, Kossuth Lajost, az 1848-as forradalom hőseit -a teljesség igénye nélkül. (Tény, és sajnos valóság, hogy történelmünkben található pár fekete folt is, ám miért foglalkozzunk ezekkel a szebb és jobb dolgok helyett?) Ha a gasztronómia környékén járunk, akár százszor is ki kell javítanunk beszélgetőpartnerünket, amikor a gulyás nevét felis- merhetetlenül mondja. Ha a művészetek kerülnek terítékre, akkor sem kell szégyenkeznünk: ki ne ismerné Kodály Zoltán vagy Bartók Béla munkásságát? És ott van az örökérvényű irodalom; ha elkezdeném felsorolni nagy alakjait, sosem érék a végére... Nem állítom, hogy országunk hibátlan, sőt! Rengeteg dolog van, amin változtatni kellene. Azonban ha mérlegre helyezzük a pozitívumokat és a negatívumokat, meggyőződésem, hogy előbbi felé billen a mérleg nyelve. Arra kellene törekednünk, hogy minél többen ismerjék ezt fel, és ezzel együtt nőjön azok száma, akik büszkén hangoztatják: „magyar vagyok”... Irta: Bocskay Kinga 9/A - II. Rákóczi Ferenc Bölcsőde, Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola Hogy mit is jelent számomra a haza? Nem is tudom, talán egy biztos pontot a nagy és őrjöngő, fejlődő világban. Egy olyan helyet, ahol önmagam lehetek. Sokszor elítélem, de utána mégis elgondolkodom azon, hogy akik itt laknak, azok valahol mélyen a családtagjaim, rokonságom. Kivételesen nem a vér miatt lettem hozzátartozója honfitársaimnak, hanem azért mert együtt képesek voltunk sok mindet megtenni, véghez vinni. így volt ez régen is, mikor Petőfihez csatlakozott ifjak harcoltak a szabadságért. A mai fiatalság vajon megtenné azt, amit 1848. március 15-én cselekedtek őseink. Érdemes elgondolkozni, mi elmennénk a Pilvax Kávéházba? Kinyomtatnánk olyan pontokat, amiknek következményei lehetnének? Lehet, hogy azt hisszük jobban élünk, mint akkor, de én kétlem. Háború volt és zavargás, viszont volt hitük. Hittek, egy hazában, egy nemzetben egyaránt. Hogyha manapság végig kérdezünk embereket nem ismerik történelmi sikereinket, kudarcainkat. Nem tudják, hol vannak azok a pontok, ahol Magyarország megmutatja teljes szépségét. Ilyenkor nem politizálni kell csak nyitott szemmel járni országunkba. Az biztos jólesne mindenkinek ha elmehetne megnézni a Bánk Bán című darabot, mint 1848-ban. Talán a korombelieket nem is érdekelné, ez már úgy mond nem „menő”. Ezt a darabot akkor szerintem úgy nézték, mint a „diadal” jelképét. Sok fontos évszám vagy személy van történelmünkben. Államalapítás, Szent István király koronázása, II. András Aranybullája, IV. Béla „második honalapítónk”, III. András utolsó Árpádházi-királyunk, Mátyás az „igazságos". Ezen kívül még a függetlenségi küzdelmek és kiegyezések sora áll történelmünkbe, annak ellenére, hogy sajnálatos módon folyamatosan halványul. Végül a Magyarország című dalából idéznék: „Magyarország! Idegen földön ha járok, Magyarország, velem az út is megfordul haza hozzád. Velem az ősök kérnek, engedd, hogy benned éljek tovább, ahogyan ők élnek bennem, Magyarország! Milliók áldása szálljon rád!” Szeles Szilvia 9.a II. Rákóczi Ferenc Bölcsőde, Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola Magyarnak lenni. Ez sokaknak teljesen mást jelent, mint a többi ember számára. Van, aki mindenhol és mindenben a magyart keresi, de van, aki bárhol boldogan él a tudattal, hogy magyar. Ez az ország az otthonom. Ez nem kérdés. Nagyon szeretem a csodás tájat. Tényleg gyönyörű. Itt nőttem fel, de számomra a magyarság nem a „földben” rejlik. 2-300 éve biztosan másképp gondolkodtam volna. Amikor az emberek ezért az országért harcoltak. A hazáért, amit maguknak mondhattak! Azok az idők elmúltak. A XXI. században az emberek - főleg a fiatalabbak - már nem ahhoz a rendszerhez alkalmazkodnak, ami akkor régen volt. Szerintem például egy gazda nyugodt lélekkel költözne külföldre, ha tudná, hogy ott frissebb füvű legelők várnának állataira, növényei pedig nagyobbakra nőnének. Nyugodt lélekkel tenné ezt: mert a magyarság nem attól függ, hogy a világ mely pontján állunk. Le sem tagadhatnánk a magyarságot, ha ismerjük és át- érezzük a történelmet. Ha csak belegondolunk mennyit munkálkodtak, szenvedtek az őseink a mai helyzetért, és hogy mennyi mindent köszönhetünk még nekik. Rendkívül fontos összekötő elem még a nyelv. A gyönyörű, változatos és színes magyar nyelv. Valljuk be: igazán büszkék fehetnénk, ha belegondolnánk, mennyi gyönyörű szó hagyhatja el szánkat nap mint nap. Ä kultúrával is rendelkezik minden nemzet. Hát még a magyar! Annyiféle szokás, hagyomány, rengetegféle népviselet, milliónyi vers, könyv és zene! Véleményem szerint ettől lesz valaki magyar. Bár a történelem, a kultúra akár mellékes is lehet, mindenekelőtt tudnunk kell, hogy kik vagyunk. Magyarok. A világon szinte már mindenki hallott legalább egy-egy keringő legendát a „hódító hősökről”, vagy a szélsebesen vágtató huszárokról, esetleg győzedelmes csatákról. Történjen bármi is a népünkkel, a magyarság sohasem fog elveszni. Mindig fennmarad majd néhány história a dicsőségeinkről. Ennyi minden soha nem merülhet feledésbe. Soha! Bocsó Blanka 8.a II. Rákóczi Ferenc Bölcsőde, Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola, Szécsény Hazaszeretetről „Magyar vagyok, magyar; magyarnak születtem, Magyar nótát dalolt a dajka felettem, Magyarul tanított imádkozni anyám És szeretni téged, gyönyörű szép hazám!...” Pósa Lajos gyakran idézett verse egy a sok-sok mű közül, mit a hazaszeretet ihletett. Hazaszeretet. De mit is jelent pontosan? Megértjük, átérezzük, mégis más szóval leírni oly nehéz... Erőt adott seregeinknek a többszörös túlerővel szemben Eger váránál, s oly nagy hősöket vezérelt, mint Lehel, Zrínyi Miklós vagy Bem József. A hősök sora véget nem érő. Legyenek bármilyen származásúak, hazánkért, Magyarországért küzdöttek. 1848 különösen fontos esztendő minden magyar ember számára. Miután a forradalom szabadságharcba csapott át, Jellasics sorra halmozta győzelmeit. Ám Pákozdnál minden megváltozott. Mindkét oldalon viszonylag kevesen estek el, mégis ez a csata volt a szabadságharc egyik legjelentősebb ütközete, s számomra az egyik legszebb példa a haza- szeretet erejére. Jellasics hadserege harcedzett volt és létszámbeli fölénnyel is rendelkezett. A csatát ennek ellenére a magyar sereg nyerte. Mily erő az, mi a parasztokból álló gyalogságot, diákokból lett tüzéreket győzelemre vezette? A huszárság ehhez kevés lett volna, hisz a gyalogság és a tüzérség erejét beleszámítva is mi voltunk kevesebben. Akkor mégis mi lehetett? Nem más, mint a hazaszeretet. A magyar katonák hazájukat, otthonukat, családjukat védték, ami oly erővel ruházta fel őket, hogy a csata végén is túlerővel bíró Jellasics taktikázva fegyverszünetet kért, majd Bécs felé menekült. Magyarország az otthonunk, történelme bennünk él tovább. Alakuljon bárhogy, jövője rajtunk áll. Palaticzky Júlia Bolyai János Gimnázium és Szakközépiskola 9.c osztály Magyarország márciusban Sokan leírták már nagyon szépen, mit jelent számukra ez a szó: Magyar- ország. Elénekelték, lefényképezték, filmet készítettek róla. Én az érzéseimet nem tudom művészien megfogalmazni, mégis úgy érzem, most március 15 közeledtével, vannak elmondható gondolataim. Nekem most Magyarország a forradalmat és a szabadságharcot jelenti. Gyerekkorom óta ilyenkor fokozottabban érzem, hogy magyar vagyok. Talán az óvodában kezdődött a háromszínű zászlók készítésével, a Kossuth-nóták tanulásával, az egyszerű csárdás lépéseivel. Az iskolában történeteket olvastunk és hallgattunk ilyenkor márciusban Damjanich vörös sipkásairól, a kisdobosról, vagy arról, hogy hogyan mentette meg egy vak koldus furulyája egy tábornok életét. Olyan jó volt magyarnak lenni! Később, amikor már történelmet tanultam, megismertem a szabadságharc előzményét, lefolyását, következményeit. Éveken át részt vettem a községi megemlékezéseken. Hihetetlen, de átéltük ott mindannyian magyarságunkat. Kicsik és nagyok együtt énekelték és éneklik a mai napig a Himnuszt, játszanak, táncolnak, rövid versikéket mondanak az óvodások, dramatikus játékkal készülnek a nagyobbak, az asszonykórus énekel, s a program zárásakor megszólal a tárogató. Együtt van a falu, az ünnep összetartja. Azt hiszem, ez számomra Magyarország március idusán: a küzdeni akarás, a küzdeni tudás, a célok megfogalmazása és azok megvalósítása, a meg nem hátrálás és az összetartozás. Kéri Éva 9/A II, Rákóczi Ferenc Bölcsőde, Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Szakközép- iskola, Szécsény
