Nógrád Megyei Hírlap, 2011. március (22. évfolyam, 50-74. szám)

2011-03-11 / 59. szám

2011. MÁRCIUS 11., PÉNTEK INFPRMACIOK 3 Együtt hívnak ünneplésre a közmédiumok március 15-én Budapest A közmédiumok az 1848-49-es forra­dalom és szabadságharc 163. évfordulója al­kalmából indítanak először közös kampányt műsoraik számára, ezzel is megmutatva, mi­lyen hatékony lesz a négy intézmény együtt­működése - mondta Szabó László, a Média- szolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) kommunikációs igazgatója csütörtö­kön Budapesten. Szabó László a közmédiumok vezetőivel közösen tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a közmédiarendszer jelenleg is tartó átalakításának az együttműködés az egyik legfontosabb kulcsszava, ami a jövőben nemcsak tartalmi, hanem kommunikációs szinten is megvalósul. Az EP a magyar médiatörvényt kifogásoló határozatot fogadott el Strasbourg. Az Európai Parlament (EP) a ma­gyar médiatörvényt kifogásoló határozatot sza­vazott meg csütörtökön Strasbourgban. A szo­cialista, a liberális, a zöldpárti és a radikális baloldali frakció közös indítványára 316-an voksoltak igennel, 264-en nemmel, 33-an pe­dig tartózkodtak. A szavazás előtt a Fidesz pártcsaládja, a néppárti frakció visszavonta al­ternatív határozattervezetét, amely elítélte a magyar kormány elleni támadásokat a média- törvény kapcsán. Joseph Daul néppárti frakció- vezető felszólította a másik négy frakciót, hogy ők is vonják vissza indítványukat, hiszen idő­közben Magyarország módosította a médiatör­vényt. A négypárti tervezetet azonban nem vonták vissza. Hannes Swoboda szocialista frakcióvezető-helyettes indoklása szerint a tör­vénymódosítás nem kielégítő. A NATO megkezdte a líbiai légtér folyamatosfigyelését Libia, a NATO csütörtök reggel megkezdte a lí­biai légtér állandó, napi 24 órás megfigyelését ­közölte a katonai szervezet egyik illetékese. Lí­biában fegyveres felkelés zajlik az országot több mint 41 éve irányító Moammer Kadhafi ellen. A líbiai légierő többször támadta a lázadók állása­it. A légtérfigyelést a NATO Boeing E-3 Sentry (Őrszem) típusú gépeivel végzik, nyolcórás vál­tásban. A katonai szövetség 17 darabos flottával rendelkezik ebből a típusból. Az E-3-as repülő­gépek közül több jelenleg Afganisztánban van bevetésen. A Sziget az öt legjobb fesztivál között egy brit lap szerint Budapest Európa öt legjobb fesztiválja közé so­rolta a Sziget Fesztivált a The Independent cí­mű patinás brit napilap ajánlójában. A „Buda­pest 266 hektáros szigetén rendezett fesztivál nemcsak kiterjedése, hanem szórakoztató programjainak változatossága miatt is lenyűgö­ző”, a rendezvénysorozatban bungee jumping és úszás is helyet kap - írta a lap internetes ki­adása (http://blogs.intependent.co.uk). Ez Eu­rópa egyik legnagyobb szabadtéri zenei feszti­válja, 2010-ben 380 ezer látogatója volt, évente több mint ezer fellépést számlál - írta a szerző, aki felhívta a figyelmet az idei év „húzónevei­re”, a The Chemical Brothers és a Pulp együtte­sekre, valamint Dizzee Rascal rapperre. Egy csaknem 50 kilós világháborús gránát okozta a zalaegerszegi robbanást Zalaegerszeg. Nagy valószínűséggel egy máso­dik világháborús, 47 kilogrammos tüzérségi rombológránát szétvágása közben történt rob­banás hétfőn annál a zalaegerszegi családi ház­nál, ahol egy férfi meghalt, fia pedig súlyos sé­rüléseket szenvedett - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-vel. Salamon Róbert elmondta: a tűzszeré­szek eddigi megállapításai szerint akkor történt a detonáció, amikor a 149 milliméter átmérőjű, gyárilag öt kilogrammnyi TNT robbanóanyagot tartalmazó lövedéket korongvágóval megpró­bálták szétvágni. Intelligens iskolák Bátonyterenye. A bátonyterenyei kistérségben meg­kezdődött a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Prog­ram keretében meghirdetett, a pedagógiai, módszerta­ni reformot támogató informatikai infrastruktúra fej­lesztésére kiírt pályázat - TIOP-1.1.1-07/1-2008-0629 - megvalósítása. A 2011. január 1-től 2011. augusztus 31-ig tartó megvalósítási szakasz projektindító ren­dezvényét a napokban tartották a bátonyterenyei Kos­suth Lajos Általános Iskolai tagintézményben. A pályázat az iskolarendszerű oktatás informatikai fejlesztésével, az „intelligens iskola” létrehozásával nem­csak az informatikai készségek, hanem a többi közisme­reti tárgyba is beépülő, a többi kulcskompetencia fejlesz­téséhez szükséges infrastruktúrát is jelentősen támogat­ja. így a közoktatási intézményeknél olyan egységes rendszer jelenik meg, amely nélkülözhetetlen feltétele a kompetencialapú oktatás elter­jesztésének és hozzájárul a terüle­ti különbségek mérsékléséhez, ki- egyenlítéséhez. Az egyenlő hozzá­férést biztosító infokommunikációs technológia (KT) sorában a kistérség közoktatási intézményeiben a szá­mítógépek állományának korszerűsítése, (iskolai mun­kaállomások számának növelése), a tantermek internet hozzáférési képességekkel rendelkező prezentációs esz­közökkel való ellátása (legalább 40 százalékban), továb­bá a web-alapú szolgáltatások kialakításához szükséges infrastruktúra támogatása, a mérés-értékelési progra­mok futtatásának lehetővé tétele válik valóra. Nagy je­lentőséggel bír, hogy a sajátos nevelési igényű (SNI) ta­nulók, - különösen a gyengén látók, hallássérültek, mozgássérültek, tanulási nehézséggel küzdők - integ­rált oktatását segítő speciális IKT eszközök biztosításá­ra is lehetőség nyílik a pályázat során. Röviden, a pályázat célja: a kompetencia alapú ok­tatás erősítése, új módszertani elemek megjelenése a tanítási órákon és egyéb foglalkozásokon; IKT eszkö­zök használatának elsajátítása, sokoldalú alkalmazá­sának megismerése; a tanulási motiváció erősítése, hátrányos helyzetű tanulók segítése a digitális techni­kához, tananyaghoz való hozzáférésük biztosításával, illetve a sajátos nevelési igényű tanulók iskolai előre­haladásának segítése. A szóban forgó pályázat összköltsége: 63 257 964 fo­rint A beszerzésre kerülő eszközök: iskolai PC csomag 94 darab, tantermi csomag 45 darab, szavazó csomag 7 darab, Wifi csomag 8 darab, alkalmazás szerver cso­mag 1 darab, SNI csomag 4 darab. A tantermi csomag megismerése során 114 pedagógus vesz részt oktatás­ban. Az egyes tagintézményeknek a pályázatból törté­nő eszközellátása, (az elosztás) során figyelembe vet­ték a már korábban megvalósuló beszerzések helyze­tét így az kistérség oktatási intézményeiben az alábbi IKT eszközök kerülnek beszerzésre: Bartók Béla általános iskolai tagintézményben, Bátonyterenye. Összesen: 14 507 480 forint értékben 26 iskolai PC, 11 tantermi csomag, 1 szavazó csomag, 1 will csomag, 1 SNI I (nagyothalló) csomag, 1 SNI ül (gyen­gén látó csomag). Továbbképzésben 30 fő vesz részt Erkel Ferenc tagintézmény: összköltség 6026 826 fo­rint Iskolai PC 19 db, tantermi csomag 3 darab, szava­zó csomag 1 darab, wifi csomag 1 darab. Továbbkép­zésben 11 fő vesz részt Fekete István általános iskolai tagintézmény, Mátranovák: össze­sen 5 646 826 forint Értékben 12 iskolai PC, 4 tantermi csomag, 1 szavazó csomag, 1 wifi csomag, a továbbképzésbe 11-en kapcsolódnak. Kossuth Lajos általános iskolai tagintézmény, Bátonyterenye: összesen 15 147 314 forint értékben, 29 fő továbbképzésével 27 iskolai PC, 12 tantermi cso­mag, 1 szavazó csomag, 2 wifi csomag, 1 szerver szoft­ver és 1 alkalmazás szerver bővíti az informatikai rendszert Madách Imre általános iskolai tagintézmény, Mátraverebély: 5 992158 forintnyi összköltséget 6 tan­termi csomagra, 1 szavazó csomagra, 1 Wifi csomagra és 2 SNI II (siket) csomagra, valamint 13 fő továbbkép­zésére fordítanak. Mikszáth Kálmán általános iskolai tagintézmény, Mátramindszent: összköltség 3598828 forint 4 tanter­mi csomag, 1 szavazó csomag, 1 wifi csomag kerül be­szerzésre, valamint 8 fő továbbképzése. Móra Ferenc általános iskolai tagintézmény Mátraterenyén 6 119 492 forintnyi értékben: iskolai PC 10 db, tantermi csomag 5 db, szavazó csomag 1 db, wifi csomag 1 db beszerzésére kerül sor, s 12 -en vesz­nek rész továbbképzésen. A projekt megvalósításának ütemezése szerint már­ciusban elindul az eszközbeszerzés, májusig befejező­dik a beszerelés, júniusban lesznek a továbbképzések, augusztusban pedig a projektzárás. A le^tissbb is szdwít Jó árak a hétvégére! Banán Füstölt, főtt császárszalonna csemegepultban kapható, MVM: S kg □ Pangasius halfiié 1000 g, 1579,-/1 cs, 2 cs vásárlása esetén: 790.-/1 cs Chio chips többféle, 90g, 1944,-/1 kg, MVM: 10 cs Brauar dobozos sör 0,5 1,210,-/11 Graziosa toalettpapír 3 rétegű, 24 tekercs/cs, 42,-/I tekercs, MVM: 3 cs Áruink forintban Irtdndötk, ai áfát tartalmazlak. Ajánlatunk 2011. március 11. ál 13. kbzbtt, a kászlat órájáig a Ttsco hlparmarkatakban árványas. Részletek az áruházakban. Az asatlagas nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk. MVM: maximálisan vásárolható mennyiség/vásárló/nap. *A Ttsco Pénzügyi Partner pultul rendelkező áruházak list,éjét a www.tescoszolgáltatasok.hu web oldalon találja. Ez az ajánlat Előleg nélküli tlzadelő (TÍZ A (0)) konstrukcióra vonatkozik, minden 50 000 Ft feletti műszaki termékre érvényes. Az akció időtartama 2011.03.11 -tői 2011.03.17-ig, átutalás vagy csoportos beszedési megbízásos fizetési mód választása esetén, 50 000 és 500 000 Ft hitelösszeg között 10 hónapos futamidőre a kamat 0%. Az éves kezelési dl] 0%. THM 0% 500 000 Ft hitelösszegnél 10 hónapra, a hitel teljes dija 0 Ft. Fizetendő teljes összeg: megegyezik a hitel összegével, valamint a törlesztőrészletek összege: megegyezik a hitelösszeg és a futamidő hányadosával, A kamat típusa rögzített (a bank jogosult az Üzletszabályzatban részletezett esetekben egyoldalúan módosítani). Az önerő minimum 0%, a vételár az adott terméknél feltüntetett forint összeg, A Teseo Global Áruházak Zrt. (2040 Budaörs, Kinizsi út 1-3.) a Budapest Bank Nyrt. pénzügyi ügynöke. A hitelbírálat Jogát a Tesco Pénzügyi Partnere, a Budapest Bank Nyrt minden esetben fenntartja. Ez a hirdetés nem minősül ajánlattételnek. A részletes feltételekről, költségekről és a pontos THM=ről érdeklődön a halyszfnen, vagy a Tesco Hitelvonal 06-40-20-10-30-s talefonszámán! A THM meghatározása az aktuális feltételek, Illetve a hatályos Jogszabályok figyelembevételével történt és a feltételek változása esetén a mértéke módosulhat. A Tesco és a Budapest Bank alávetette magát a Magatartási Kódex előírásainak.

Next

/
Thumbnails
Contents