Nógrád Megyei Hírlap, 2011. március (22. évfolyam, 50-74. szám)

2011-03-09 / 57. szám

8 2011. MÁRCIUS 9., SZERDA SPORTTÜRMIX Kupaverseny a nemzeti ünnepen asztalitenisz. A rétsági Főnix ; SE nemzeti ünnepünkön már­cius 15-én reggel 9 órai kez­dettel Rétságon az általános is- j kola tornatermében 12 aszta­lon rendezi meg országos asz­talitenisz egyéni kupaverse­nyét. A küzdelmek során újonc, serdülő, ifjúsági, felnőtt női férfi valamint speciális ka­tegóriákban hirdetnek majd végeredményt. Harapós Forddal autósport. Leadta nevezését az idei rali-világbajnokság hét futamára Túrán Frigyes, aki az S2000-es kategóriában szere­pel majd. A tavalyi sorozatban négy futamon indult, Bulgáriá­ban a pontszerző 8. helyen vég­zett pilóta és navigátora, Zsíros Gábor egy Ford Fiesta S2000-es kocsival vesz majd részt a via­dalokon az észt Markko Martin csapatában. Turánék a Fordtól megkapják a gyári beállításo­kat, és a gyári Ford-csapat egyik szerelője segíti majd munkájukat. A 37 éves ralis ta­valyi vb-szereplése az „Év bu­kásával” ért véget az októberi spanyolországi viadalon. A 7. helyen állt, amikor a súlyos bal­eset történt, komoly sérülése­ket szenvedett a pilóta, mégis Egy ilyen kocsival fognak versenyezni Turánék éppen az akkori versenyen mu­tatott addigi produkciója győz­te meg a Fordot arról, hogy ér­demes őt támogatni. - Az idei World Rally Car vadonatúj, két és fél év fejlesztése van benne, úgyhogy számunkra megfizet­hetetlen. Ezért döntöttünk az anyagilag elérhetőbb S2000-es mellett, amellyel szintén óriási kihívás lesz versenyezni - uj­jongott Túrán és már ki is pró­bálták új autójukat, méghozzá Észtországban, mínusz 29 Cel­sius fokos hidegben, egy hófalak között tesztekre kiala­kított szinkronpályán. Az első versenyét április 14-16. között Jordániában futja majd idén a magyar kettős, amely ezt köve­tően az olasz-, a görög-, a finn-, a német-, a francia- és a spanyol-ralin indul. Örömzaj Norvégia. Egy mérési adat sze- I rint valóságos hangrobbanás fogadta a célban a közönség­kedvenc Petter Northug vasár­napi diadalát az oslói északisí- vb-n amikor a címvédő sprint-' befutóban győzött a férfiak szabadstílusú 50 km-es sífutó versenyében. A beérkezés pil­lanatában 113 decibelt mértek a nézőtéren. Összehasonlítá­sul: egy F 16-os vadászgép száz méteres távolságból 112 deci­beles hangerővel dübörög. A „buzdítási skála” második he­lyén a szintén norvég Marit Björgen 10 km-en szerzett aranyérme (109,5 decibel) áll, harmadik a síugró Anders Bardal első kísérlete lett a nagysáncon (105). NÓGRÁD SPORTJA Születésnapi ajándék(győzelem) ökölvívás 52. Énekes István-emlékverseny, Budapest Bangó Edvárd (jobbról) tornagyőzelemmel köszöntötte mestereit A fővárosi Jégszínházban rendezték meg elmúlt hét­végén a négy napos, patinás utánpótlás versenyt Éne­kes István olimpiai és kétszeres Európa-bajnokunk emlékére, ahol a 84-fős mezőny már eleve jelzi, hogy hazai ifjúsági korosztály szinte összes képviselője megjelent. így minden bizonnyal mértékadó a salgó­tarjániak egyik mesterének Botos Andrásnak minősí­tése, mely szerint ez a seregszemle ugyanolyan ran­gos, mint az országos bajnokság. Márton (Satis) István A Salgótarjáni Box Sport Egye­sület három versenyzőt indított a rangos viadalon, de Szőrös Márk a fiatalabbak, a junioroknál ren­dezett szombati versenyen kívü­li seregszemlén a többi kortársá­hoz hasonlóan csak eredmény- hirdetés nélküli bemutatómecs- cset vívott. „Nincs az edzőter­münkben felállított ring, így minden lehetőséget megragadunk és kihasználunk, hogy szorítói és mérkőzésrutint szerezzenek bok- szolóink” - kommentálta az gya­korlómeccs jelentőségét Botos Bandi. 56 kilóban Kőrös Attila viszont már az ifiknél tétmecs- csen lépett a kötelek közé, jól mozgott és nyerésre állt, de ekkor közbeszólt a balsors. A111 A talán leg szorgalma­sabbnak mondható fiú szem­öldöke fel- répedt, így az erős vérzés miatt a bíró tel­jesen jogosan csak a leléptetése mellett dönthetett. Bangó Edvárd viszont 64 kilóban sikerrel elke­rülte a hasonló pechet, két sima és egy szorosabb mérkőzés után érkezett a fináléba, ahol egy igen jó nevű, az Eb-t is megjárt rend­kívül harcos nyíregyházi srác várt rá. „Botos Tibi edzőtársam­mal együtt kicsit féltettük „Ördö­göt” mert növése, izomgyara­podása miatt egy korcsoport­tal feljebb indult mint eddig, rá­adásul egy agresszív, támadó és sokat ütő ellenfelet kapott, aki az előző meccseken el sem jutóit a harmadik menetig, mert már előbb döntésre vitte a dolgokat Rá­adásul az eddigiekkel ellentétben már 3x3 perces menetek vártak a résztvevőkre. - Cipóra veri a feje­det ez a srác, ha nem lesz fent ál­landóan a kezed és véded magad - sulykoltam Edvárdba az egyedü­li üdvözítő igét és becsületére le­gyen mondva, betartotta a takti­kát Két menetben jobbak voltunk, a harmadik elején az ellenfél - megérezve, hogyha nem rohamoz eredményesen, nem az ő kezét emelik a magasba - mindent egy lapra tett fel és fölénybe került, de a hajrá ismét a miénk volt így megérdemelten nyert orszá­gos bajnokunk sok szakember pedig elismerően jött oda hoz­zánkgratulálni, mert nem erre az eredményre számítottak. La­punk slusszpoénként még megtudta, hogy Bangó Edvárd ezt az értékes és ragyogó győ­zelmét edzőinek Bandinak és Ti­binek ajánlotta, mivel pár nap kü­lönbséggel mindketten épp szüle- v tésnapjukat ünnepelték. a futball világbajnokunk Csak így szimplán, Pétiké né­ven szerepelt a nevezési listán az Abu-Dhabiban elmúlt hétvé­gén megrendezett Samsung Masters of the Game freestyle futball világbajnokságon Kovács Péter, aki a 20 meghívott közül az első nap után bekerült a leg­jobb 16-ba, ahol végül megnyer­te a tornát és a dicsőségen kívül 5000 eurót is kasszírozott. A ma­gyar fiú a finálé három forduló­jából továbbjutva a döntőben a 2008-as világbajnokot, a francia Sean Arnaud Garnier-t kapta el­lenfélül és dinamikus gyakorla­tot mutatott be, neves ellenfelé­vel szemben, aki a trükkös lab­damegtartásokkal próbálkozott, de túl sokat hibázott. így a labda­kezelést, a stílust, a kreativitást és a trükkök nehézségét figye­lembevevő zsűri teljes joggal őt hozta ki győztesnek. Döntőben a Beszterce DSE kézilabda Erima országos gyermekbajnokság, leányok, U15-ös korcsoport M.F. A hétvégén a Salgótarjáni Sport­csarnokban rendezték meg Erima Országos Kézilabda Gyermekbaj­nokság kelet-magyarországi 2. cso­portjának, leány III5-ös országos elődöntőjét, ahol remek hazai siker született. A Beszterce DSE csapata ápolva a szép hagyományokat a 2011 évben is bejutott az ország leg­jobb nyolc csapata közé, így a Sze­geden március 26-27-én megren­dezendő országos döntőbe. A tarjáni elődöntőt körmérkőzéses formában rendezték meg, ahol a nyitómérkő­zésén a besztercés lányok 20 gólos győzelmükkel leiskolázták a Mis­kolc csapatát A vendéglátók a Pénz- ügyőr-Spartacus ellen is szelleme­sen, ötletesen játszottak, a Madách DSE-ből kölcsönben szereplő Elámo ri Konszuéla és Oláh Nóra nagyon jó illeszkedett a már több éve együtt játszó besztercések gépezetébe és igen jó teljesítménnyel járultak hoz­zá a pesti gárda magabiztos legyő­zéséhez és az országos fináléba kerüléshez. A végső sorrendet és a továbbjutást eldöntő Debrecen elleni mérkőzésen Szabóné Sipos Éva és Szabó Attila tanítványai az előzőleg kiharcolt négy gólos sikerrel a lábukban, pihenés nélkül folytatták a játékot, s az első félidőben még jól játszot­tak, s meg is nyerték a játék­részt, de már kiütköztek játé­kukon az előző nagy csata faradaT Dénes Sára (a labdával) a miskolci védők gyűrűjében mai, de hősies küzdelmükkel olyan különbségen tudták tartani a cívis város csapatát, hogy ők érjenek az országos döntőt jelentő második helyre. Eredmények: Beszterce - Mis­kolc 30-10, Pénzügyőr - Sparta­cus Beszterce 17-21, Debrecen - Beszterce 16-12. A Pénzügyőr-Spartacus a Deb­recen és Beszterce DSE csapatai kö­zött a körbeverés miatt azonos pontszám alakult ki, és így a három csapat egymás elleni gólaránya ad­ta az alábbi végső sorrendet 1 Pénzügyőr-Spartacus SE Bu­dapest 4, 2. Beszterce DSE Salgó­tarján 4, 3. Debreceni Sportcent­rum Sportiskola 4, 4. Miskolc Vá­rosi Sportiskola 0 pont Az országos döntőbe jutást ki­harcolt Beszterce DSE csapata: Bensouici Ivez, Antal Vivien (ka­pusok), Hámori Konszuéla, Kisbalázs Klára, Oláh Nóra, Papp Emese, Cseh Anett, Németh Fru­zsina, Dénes Sára, Kósy Nikolett, Tőzsér Viktória, Kisbalázs Vera (mezőnyjátékosok). Szabóné Sipos Éva edző: - Gratu­lálok a lányoknak, hiszen az első két meccsen fantasztikusan jól ját­szottak, az utolsó mindent el dön­tő mérkőzésen, pedig pihenés nél­kül kellet a Debrecen ellen felven­ni a harcot, s ott már meglátszott, hogy igen rövid a cserepadunk, és nem nagyon tudtunk frissíteni, ezért igen elfáradtak a lányok. Újabb németországi „skalpok” úszás. Átütő sikerrel mutatko­zott be új egyesületében BVSC- ben Salgótarján üdvöskéje Tóth Zsófi Zanett (ismert bece­nevén „TGV”), aki mint várha­tó volt, tehetsége kiteljesedése miatt pár hete igazolt a sport­ágvezetés számára „jobban szem előtt lévő” patinás és ne­ves fővárosi klubba. Mostani egyesülete sem a könnyű sike­reket hajszolja, de Zsófit nem érte meglepetésként, hogy az úszóvilág egyik fellegvárában, Németországban kellett rajtkő­re állnia, hisz gagarinosként is többször bedugta fejét a ger­mán oroszlán szájába: Mün­chenben és Regensburgban számos sikert aratott már ko­rábban is. Most Berlinben az Aréna Nemzetközi Úszó Talál­kozó (1ST) keretében két tucat­nyi nemzet 180 klubjának ver­senyzői között kellett bizonyí­tania, akik 3 nap alatt 6319 raj­tot jegyeztek. A 13 éves TGV hat versenyszámban indult, korosztályában (1997-98-ban születettek) és majd mind­egyikben új egyéni csúcsot úszott. Korosztályában általá­Verseny előtt kis fohászkodás az égiekhez ban 100-on felül neveztek egy- egy számba, neki az 50 hát si­került a legjobban, ott 31,54- mp-el aranyérmet szerzett 200 m háton 5., 50 m pillén 6., 800 gyorson 8., 100 gyorson 14., és 50 gyorson 16. lett. Haladnak a korral tenisz Háromdimenziós élő köz­vetítés lesz a wimbledoni tenisz- bajnokság júniusi döntőiről. A szervezők és a telekommuniká­ciós főszponzor hétfői megálla­podása szerint a férfi és női finá­lét, illetve a férfi elődöntőket 3D- s technológiával is sugározzák, így az arra alkalmas - az élő köz­vetítést átvevő - mozikban térha­tásban is élvezhetők lesznek a mérkőzések. „Rendkívül fonto­sak számunkra a hagyományok, ugyanakkor szeretnénk fejlesz­teni a torna megjelenését a médiában”- jelentette ki lan Ritchie, az All England Lawn Tennis and Croquet Club igaz­gatója. * * * A japán Sony cég 20 millió fontért megvásárolta a tenisz­ben már jól ismert, a vitás ese­tekben a „döntőbíró” szerepét játszó sólyomszem technológi­át. A vonalfigyelő videó­rendszer - amelyet krikettben és snookerben is alkalmaznak - 2006-ban a Key Biscayne-i tor­nán mutatkozott be a teniszben, és az is elképzelhető, hogy a jö­vőben labdarúgásban is alkal­mazhatják majd. A sólyomsze­met Paul Hawkins találta fel.

Next

/
Thumbnails
Contents