Nógrád Megyei Hírlap, 2011. március (22. évfolyam, 50-74. szám)

2011-03-09 / 57. szám

2011. MÁRCIUS 9., SZERDA NOGRAD MEGYE 3 Fél áron ehetünk és ihatunk Idén több vendéglátóhely csatlakozott a megyében a torkos csütörtökhöz mint tavaly - képünk a salgótarjáni Den Caféban készült Vándordíjért versenghetnek Bátonyterenye. Az Ady Endre Művelődési Központ március 15-e közeledtével, a korábbi évekhez hasonlóan, idén is aka­dályversenyt hirdet a Bátony- terenyei Márciusi Ifjak Vándor­díja elnyeréséért. A megméret­tetést a Bátonyterenyei Kastély- kerti Művelődési Házban rende­zik meg március 10-én, csütör­tökön 14 órától. Az pedig, hogy a város melyik iskolája nyeri el ez­úttal a kitüntetést, a március 15- i városi ünnepségen, az ered­ményhirdetésen kiderül. Nőnapoznak Bátonyterenye. Az elmúlt évek hagyományainak megfelelően, a hosszú évek óta működő nyugdíjas klub tagjai ezúttal is tartanak nőnapi ünnepséget. A hölgyek tiszteletére rendezett délutáni programnak március 9-én, szerdán 14 órától a Bátonyterenyei Kastélykerti Művelődési Ház ad otthont. Nőnapi délután Garáb. Március 11-én délután öt órától a faluházba várják a tele­pülés hölgyeit, asszonyait, ahol többek között Kovács Zoltán polgármester köszönti majd őket a nemzetközi nőnap alkal­mából. Kovács Zoltántól meg­tudtuk azt is, hogy ez már ná­luk hagyomány, több évre nyú­lik vissza a nők köszöntése. Költségvetésről döntöttek ErdotarCSa. Elkészült az idei év költségvetése, amelyet sikerült „0-ásra” kihozni - tudtuk meg Nagy Attíláné polgármestertől, aki bízik benne, hogy tartható lesz az előre tervezett költségve­tés a közel 600 fős településen. „Csoda-laboda” Salgótarján. Egy sikeres pályá­zatnak köszönhetően „csoda-la­boda” névre keresztelt, iskolára felkészítő foglalkozást tartanak minden csütörtökön 16 órai kez­dettel a József Attila Művelődési és Konferencia-központban. A 4- 7 éves kisgyermekeknek szóló képességfejlesztő délutánok Du­dás Pálné Erzsiké óvodapedagó­gus közreműködésével zajlanak. Ismét „Torkos csütörtök” lesz március 10-én, va­gyis fél áron ehetünk, ihatunk az ország 1100 éttermében. Nógrád me­gyében is több vendéglá­tóhely csatlakozott az ak­cióhoz. Szja. TorilOS csütörtök. Egy régi nép­szokásból ered ez a nap, amikor szinte nem érdemes otthon sütni, főzni, inkább menjen el a család együtt és ebédeljen vagy vacso­rázzon ünnepi asztalnál. Az 50 százalékos akciót egybe lehet köt­ni például névnapok, születés­napok megünneplésével, és aján­dék helyett is nagyszerű ötlet a helyfoglalás. Figyelem! Ilyenkor sok helyen nagy a tumultus, ezért nem árt, ha előre foglalunk asztalt! Ezt megtehetjük telefo­non vagy akár az interneten is. De lássuk csak, hogy me­gyénkben melyek azok a helyek, amelyek csatiakoztak a féláras akcióhoz! A balassagyarmati Gösser Club Panzió és Étteremben tor­kos csütörtökön csak készpénz­zel lehet fizetni, viszont ők meg­hosszabbították az akciót, és így március 10-13-ig fél áron ehet, ihat aki hozzájuk betér. A bánki Tengerszem panzió­ban és a Tó Wellness Hotel és Ét­teremben is lesz fél áras akció, ráadásul utalványt és üdülési csekket is elfogadnak. A hotel­ben bankkártyás fizetési lehető­ség is van! A bátonyterenyei Szélkakas Fogadó és Étteremben szintén 50 százalékos árat kell fizetni március 10-én. A diósjenői Békástó Panzió és Étteremben lehet fél áron étkez­ni a torkoskodó napon és utal­vánnyal, valamint üdülési csek­kel is fizethető a fogyasztás. Információink szerint a Nóg­rád településen található Enoteca Borbisztróban szintén lehet fél áron fogyasztani. A sziráki Kastély Hotelben - ahol szintén fél áron fogyaszthatunk csütörtökön - még bankkártyás fi­zetési lehetőség is van az utalvány és az üdülési csekk mellett Az alsótoldi Bableves Csárda is csatlakozott az országos kez­deményezéshez, így náluk fél áron lehet ebédelni vagy vacso­rázni. Elfogadnak étkezési utal­ványt és üdülési csekkel is lehet fizetni. A kozárdi Vadvirág Étterem­ben szintén lesz torkos csütörtök és étkezési utalvánnyal való fize­tés is lehetséges náluk. A salgótarjáni Galcsik Fogadó­ban szintén elfogadják az étkezé­si csekket és bankkártyával is le­het fizetni. Üdülési csekket is el­fogadnak, csak akkor az ár nem akciós, hanem teljes árú! Javasol­ják az asztalfoglalást, ugyanis so­kan szeretnének ilyen alkalmak­kor náluk étkezni. A megyeszékhely Pancho Ét­terme is csatlakozott a torkos csütörtökhöz. Lehet náluk bank­kártyával fizetni, de étkezési utalványt is elfogadnak. Aki ná­luk kíván étkezni, az minden esetben foglaljon előre asztalt (például telefonon), mert hatal­mas az érdeklődés. Az eresztvényi Salgó Hotel Salgóvár Éttermében is lesz tor­kos csütörtök, ahol elfogadnak üdülési csekket, étkezési utal­ványt és bankkártyát is. A hollókői Vár Étteremben le­het üdülési csekkel és étkezési utalvánnyal is fizetni a csütörtö­ki akciós napon (is). Egyedi módon csatlakozott az akcióhoz a salgótarjáni Den Cafe. A vendéglátóhely üzletve­zetőjétől megtudtuk, hogy bár hivatalosan nem regisztráltak a torkos csütörtökre, náluk is él az ötven százalékos kedvezmény de csak az ételekre, vagyis az összes helyben fogyasztott piz­zára, salátára, valamint meleg- szendvicsre.- Tavaly is nagyon sokan vá­lasztották a pizzériánkat, így ahogy a többi étterem esetében, a Den Cafenál is mindenképp ér­demes a telefonos asztalfoglalás lehetőségével élni - mondta el lapunknak Virág Tamás. Farkasné Parditka Magdol­na, a Nógrád Turisztikai Non­profit Kft. ügyvezetője a Nóg­rád Megyei Hírlap kérdésére elmondta: a vendéglátóhelyek sajnos gyakran nem figyelnek rá, hogy közeledik a torkos csütörtök és ezért nem kapcso­lódnak be az akcióba. Pedig az előző évek tapasztalatai azt mutatják, hogy ezen a napon teltház van ott, ahol él a féláras ajánlat. Ráadásul néhány ven­déglátóhely visszatérő vendé­geket is „szerez” egy-egy ilyen akciós napon. Összeállításunkhoz több étter­met megkérdeztünk, s legalább tizennégy helyen tervezik holnap a torkos csütörtököt. Amennyiben valaki kimaradt a listánkból, az kérjük, hogy jelez­ze felénk! Alig csökken a lélekszám Erdötarcsa. A 2010. évi statisz­tika szerint 591 fő a település lakossága - tudtuk meg Nagy Attiláné polgármestertől. A lé­lekszám csak kis mértékben csökken, s az sem évről-évre, hanem inkább 10 éves inter­vallumban mondható el. A polgármester elmondta azt is, hogy ugyan a pásztói térség­hez tartoznak, de közelebb van nekik Hatvan, Aszód és Budapestre is sokan járnak dolgozni. Nőnapi rendezvény Erdötarcsa. A faluházban már­cius 12-én délután három óra­kor nőnapi ünnepséget ren­deznek - tudtuk meg Nagy Attiláné polgármestertől, aki elmondta azt is, hogy a prog­ram szervezői a helyi nyugdí­jasok. Egy közmunkás Garáb. Kovács Zoltán polgár- mester lapunknak elmondta: március 15-től egy fő közmun­kást foglalkoztathatnak majd napi nyolc órában. Két hónapig fog dolgozni - tudtuk meg a polgármestertől. Munkája akad majd bőven, ugyanis aktuálissá válik a tavasz közeledtével az árkok tisztítása, a gereblyézés, fűvágás és egyéb köztéri szépí­tő feladat. Hastánc-gála Rétság. Nőnap? Tavasz? Akkor tánc! - ezzel a jelmondattal tartanak hastánc-gálát nőnap alkalmából március 12-én, szombaton 18 órától a művelő­dési központ színháztermé­ben. Mint megtudtuk, a ferge­teges táncesten több mint hat­van táncos lép majd pódiumra. Jótékonykodtak Varsány. A helyi általános Is­kola szervezésében tartottak jótékonysági rendezvényt a művelődési házban a napok­ban. Az est folyamán az AVAR Színpad tagjai, az iskola ének­kara, a hetedik és nyolcadik osztályos tanulók, valamint az iskola nevelői is színpadra léptek. A befolyt összeget hangosító berendezés beszer­zésére fordítják. Érdemes az internetes listák mellett a hirdetésekre is figyelni, hisz van olyan étterem ami egyedileg, de ad kedvezményeket csütörtökön Nyertes pályázatok Tavaszváró bál Balassagyarmat Minden várakozást felülmúló érdeklődés kísérte a Nemzeti Erőforrás Mi­nisztérium Oktatásért Felelős Államtitkársága által meghirdetett TÁRS - program 2011 pályá­zatot. A kiírásban megadott január 31-ei határ­időig 355 pályázat érkezett a Wekerle Sándor Alapkezelőhöz. A támogatásban részesült pá­lyázatok száma 146, ez összesen 148 nyertes programot tartalmaz. A rétsági székhelyű Partnerséggel a Foglal­koztatásért Iroda gondozásában két sikeres pá­lyázat született Nógrád megyében a Társadalmi Szolidaritás (TÁRS) program megvalósítására, mindkettő Balassagyarmaton. A TÁRS program­ban résztvevő iskolák diákjai önkéntesen vállal­nak közösségi szolgálatot. Mivel 2011 az Ön­kéntesség Európai Éve, a program megvalósítá­sa nem is lehetne aktuálisabb. A TÁRS program nyertes Nógrád megyei iskolái és a Partnerség­gel a Foglalkoztatásért Iroda március 11-én 12.30-kor tartja meg a program nyitó rendezvé­nyét a Szent Imre Keresztény Általános Iskola, Gimnázium és Szakképző Iskolában. Elsőként a Partnerséggel a Foglalkoztatásért Iroda, az ön­kéntesség Nógrád megyei koordinátora mutat­kozik be. A Társadalmi Szolidaritás Programról Kristóf Kitti, a Partnerséggel a Foglalkoztatá­sért Iroda munkatársa beszél. A Szent Imre Ke­resztény Általános Iskola, Gimnázium és Szak­képző Iskola és a Reménysugár Otthon együtt­működésében megvalósuló TÁRS- programot Meló Ferenc, a Szent Imre Keresztény Általános Iskola, Gimnázium és Szakképző Iskola igazga­tója és dr. Fehér Edit, a Reménysugár Otthon ve­zetője, a program mentora ismerteti. A Mik­száth Kálmán Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola valamint a Balassagyarmat Kistér­ség Szociális Szolgáltató Központ együttműkö­dését Farkas Lóránd, a Mikszáth iskola prog­ram koordinátora, illetve Telek Tibor, a Balassa­gyarmat Kistérség Szociális Szolgáltató Központ program mentora elemzi. A rendezvényen az iskolák diákjait is felkészítik az önkéntes mun­ka végzésére. Kisbagyon. A Kisbágyon Ifjúsá­gáért és Hagyományaiért Ala­pítvány idén második alkalom­mal rendezte meg tavaszkö­program célja az volt, hogy a település lakosságának felhív­ják a figyelmét az adóból adha­tó egy százalék felajánlására, s két, hogy támogassák ők is az alapítványt. A szép számú vendéget - akik annyian voltak, hogy szin­te zsúfolásig megtelt a faluház - Mérészné Holecz Mária, az alapítvány elnöke és Nagy Attiláné polgármester köszön­tötte. A palotási általános isko­lások nyitótánca mellett az ala­pítvány kuratóriumának tagjai és segítői is táncra perdültek. Ezt követően kezdődött a bál, ahol a jelmezben érkezőknek ajándékkal kedveskedtek. Az egyesület ez úton is kö­szöni a támogatóknak és az est szponzorainak a felajánláso­kat. Továbbá köszönik az ön- kormányzat hozzájárulását is, akik ingyen biztosították a helyszínt. szöntő, télbúcsúztató bálját. A egyben kérték a megjelente-

Next

/
Thumbnails
Contents