Nógrád Megyei Hírlap, 2011. március (22. évfolyam, 50-74. szám)

2011-03-05 / 54. szám

2011. MÁRCIUS 5., SZOMBAT 5 SZOLGALTATAS ORSZÁGJÁRÓ Nagyobb támogatás a hátrányosoknak Budapest A kormány a forrásel­osztás megváltoztatásával kí­vánja ösztönözni a munkahely- teremtést a hátrányos helyzetű térségekben, a súlyos foglalkoz­tatási gondokkal küzdő régiók­ban a beruházók nagyobb ará­nyú támogatásban részesülnek ezentúl - közölte Czomba Sán­dor, a Nemzetgazdasági Minisz­térium államtitkára pénteken Nyíregyházán egy munkaügyi fórumon. A változtatás már a februárban meghirdetett ötmil- liárd forint értékű munkahely­teremtő támogatási pályázatot is érinti, amelynek forrását a Munkaerő-piaci Alapból bizto­sítják - mondta a foglalkoztatás­politikáért felelős államtitkár. Elfogultsággal vádol Budapest Folytatódott pénte­ken az emberölés előkészület­ének bűntettével és más bűn- cselekményekkel vádolt Tasnádi Péter és 12 társának büntetőpere a másodfokon eljá­ró Fővárosi ítélőtáblán. Az ügy­ben március 25-én várható íté­let A pénteki tárgyaláson a vé­dők többsége az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését kérte, illetve védenceik felmentését indítványozták. Tasnádi Péter arról beszélt, hogy a hatóságok „elfogultak” vele szemben, és el akarják lehetetlem'teni. A Fővá­rosi Bíróság a vállalkozót 2009. május 12-én - első fokon - hat év börtönbüntetésre és 6 millió 300 ezer forintos vagyonelkob­zásra ítélte, valamint hat évre eltiltotta a közügyektől. Új megyei VOSZ-elnökség „Munkában" a küldöttek A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségé­nek Nógrád Megyei Szervezete éves beszámolót és ve­zetőségválasztó közgyűlést tartott a minap a Cafe Frei tanácstermében. Szja. Salgótarján. Csömör Gábor, a VOSZ Nógrád megyei szervezeté­nek örökös tagja - a rendezvény levezető elnöke - köszöntötte a résztvevőket Ezt követően Gazsi Ferenc, megyei elnök számolt be az előző ciklusról, valamint a 2011. évi tervekről. Elmondta, hogy a VOSZ Nógrád megyei szervezete most egy 12 éves cik­lust zár le. (1999. február 23-án az országban elsőként alakultak meg, mint megyei szervezet) A kezdetek után három évvel jelent meg a Széchenyi kártya, amely az elnök szerint a magyar vállal­kozások és a VOSZ sikertörténete volt Az első évben egymillió fo­rintot lehetett felvenni, most pe­dig már maximum 25 milliót Az elmúlt nyolc évben 3200 darab kártyát vettek igénybe nógrádi vállalkozók és ezáltal 12,3 milli­árd tőkehozzájárulást kaptak a pénzintézeteken keresztül. Gazsi Ferenc kiemelte a takarékszövet­kezetekkel való jó kapcsolatot, amely nem mellékes, hogy egy magyar pénzintézet és több mint 10 van belőle a megyében is. Az elnök megemlítette a Nem­zeti Adó-és Vámhivatalt, amely- lyel tárgyalni szeretnének egy úgynevezett „VlP-listáról”. Ez egy megbízhatósági lista lenne, s nem bevételen, kiadáson vagy egyéb pénzforgalmon alapulna. Az elmúlt években számtalan rendezvényük volt, s elsőként 2003-ban szervezték és rendez­ték meg a Nógrád Megyei Vállal­kozók Napját, amely idén is lesz - most Alsópetényben. 57 egyéni és négy szakmai díjat is átadtak, és van már 18 Príma-díjasuk is. Nem mellékes, hogy két Príma Primissima díjassal büszkélked­het megyénk, de van két Junior Príma-díjasunk is. Csillik Zoltán emlékére a megyei VOSZ alapí­tott díjat, méghozzá „Vállalkozó az Innovációért” elnevezéssel. Gazsi Ferenc megköszönte a sajtó elmúlt 12 évben tanúsított áldozatos munkáját, hogy ott vol­tak valamennyi rendezvényükön és írásaikkal, közvetítéseikkel se­gítették a VOSZ munkáját Ezt kö­vetően az elnök arról beszélt, hogy az elmúlt 20 év gazdasági mélypontján vagyunk, s a vállal­kozók gyakran levegőért kapkod­nak. Ő mégis arra kér mindenkit, hogy segítsék egymás munkáját. A továbbiakban több hozzá­szólás következett, majd dr. Dá­vid Ferenc a VOSZ főtitkára biz­tatta kicsit a jelenlévőket és be­szélt a bérkommandóról, vala­mint a kötelező kamarai tagság­ról, amelynek bevezetését ismét tervezik. A főtitkár szerint nem feltétlenül rossz elképzelés a kö­telező tagság, viszont akkor ne éves díjak legyenek, hanem egy­szeri, belépési díj és az se legyen túl magas.- A korengedményes és kor­kedvezményes nyugdíjakhoz is hozzá kellene nyúlni - hangsú­lyozta Dávid Ferenc, és közölte, hogy ma Magyarországon az ak­tív lakosságnak az 55 százaléka dolgozik.- Ügy fejik a nyugdíjkasszát mint annak a rendje - fogalma­zott a körülbelül 60 ezer 43 éves kora környékén nyugállományba vonuló, rendvédelmi szerveknél dolgozó kapcsán, akik a főtitkár szerint nyugdíjas éveik alatt gyakran vállalkozásba kezdenek. Dávid Ferenc szerint „ez nem baj, de akkor nem kellene akkora nyugdíjakat adni nekik”. A főtitkár beszéde után többek között Szoboszlai Sándor, a Nem­zeti Fejlesztési Ügynökség főosz­tályvezető-helyettese beszélt az Új Széchenyi tervről, majd sor került a VOSZ megyei elnökségének és küldötteinek megválasztására. A megyei elnök ismét Gazsi Ferenc lett, a három társelnök pedig Csikány István, Ondrék Alfréd és laluja Imre. Elnökségi tag lett Tóth Sándor, Romhányi Tibor, Doman László, Tamási István, Nagy-Kovács Tamásné, luhászné Bártfai Ildikó és Krémer László. Megyei küldöt­tek között filial helyet Czékmánné Kelecsény Ágnes, Lőrincz Klára és legesi László. A megválasztottak mandátuma 2016-ig szól. Utcára vonultak Irak. Országszerte kormányelle­nes tüntetéseket tartanak pénte­ken Irakban „nemet mondunk a korrupcióra", „nemet mondunk a munkanélküliségre” jelszava­kat skandálva és politikai refor­mokat követelve. A „méltóság és kihívás péntekén” mintegy fél ezren gyűltek össze Bagdad köz­pontjában a már ismerősen csengő Tahrír (Felszabadulás) téren, dacára annak, hogy a ha­tóságok által péntekre elrendelt közlekedési tilalom miatt sokak­nak több órát kellett gyalogolni­uk, mire a demonstráció helyszí­nére értek. Legutóbb múlt pénte­ken vonultak utcára az irakiak, a biztonsági erőkkel való össze­csapásokban akkor tucatnyian meghaltak, és több mint százan megsebesültek. Még egy napot hosszabbítanák Űrrepülés. Még egy nappal meg­hosszabbította a Discovery űrsik­ló utolsó misszióját csütörtökön az amerikai űrkutatási hivatal, hogy több idő maradjon egy új tá­roló modul beüzemelésére, illet­ve egy japán teherűrhajó megtöl­tésére a Nemzetközi Űrállomá­son (ISS) felgyülemlett szeméttel és hulladékkal. A NASA már má­sodszor hosszabbítja meg a Discovery küldetését, legutóbb egy tároló modul beüzemeltetése végett tolták ki a missziót Ezt ki­használják arra is, hogy egyedül­álló fényképeket készítsenek az ISS-ről, amelyre a Discoveryn kí­vül egyszerre három - egy orosz, egy európai és egy japán - teher­űrhajó lesz rácsatlakozva. NŐNAPI HITELAKCIÓ március 1-től 31-ig CSERHÁTVIDÉKE TAKARÉKNÁL! Bővebb információkért keresse legközelebbi kirendeltségünket az alábbi telepilléseken: Magyamándor, Banal, Csarhátsurány, ólhalom, Nézsa, Szügy, Balassagyarmat, Salgótarján, Palotás, Kátbodony, Hugyag, Rátság és Vác. Sok napsütés, kevés felhő Szombat Vasárnap hőmérséklet ma déli holnap reggeli' és a mai jeliemiö időjárás M... . . . f Nograd megyeben ma Az észak felöl közeledő hidegfront előtt száraz, enyhe levegő alakítja a térség időjárását. Sok lesz a napsütés, csapadék nem várható. Az esti órákban északira fordul és megerősödik a szél. A legvalószínűbb folytatás Vasárnap és hétfőn a hide^ront mögött a feíhöátvonulásokból tőbbfelé kialakulhat hózápor, és sokfelé viharos lesz az északi szél. Kedden már általában több érára kisüt a nap, csapadékra nem kell számítani. Orvosmeteorológia: Meleg, majd hidegfronti hatás, Közlekedés-meteorológia: A következő 24 órában többnyire jók lesznek a közlekedés meteorológiai feltételei. A nyugati szél csupán a szombat délutáni, esti óráktól erősödik meg. Az előrejelzést az Országos Meteorológiai Szolgálat készítette. További információk: www.met.hu 0 Hétfő r 0 Y Kedd Hójelentés Kékestetö 50 cm Eplény 110 cm Cliopok 50 cm Tátralomnic 110 cm Maribor 45 cm Les 2 Alpes 125 cm Amoldstein 60 cm Ischgl 120 cm Kaprun 220 cm Sölden 280 cm MÁRCIUS 5-6. Szeretettel köszöntjük névnapjukon Adorján, Adrián, Leonóra és Inez nevű kedves olvasóinkat! SZOMBAT ADORJÁN. Férfinév, az Adrián régi magyar alakváltozata. Jelentése: (a Velence tartományban lévő) Hadria városából való, azaz hadriai. Adrián. Latin eredetű férfinév, a Hadrianus névből származik. A Nap kel: 6.17, nyugszik: 17.34 órakor. A Hold kel: 6.03, nyugszik: 18.32. VASÁRNAP Leonóra. Női név, az Eleonóra rövidüléséből ered. Jelentése: Isten az én világosságom, inez. Az Ágnes női név spanyol alakja. Jelentése: szent, tiszta, szemérmes. A Nap kel: 6.15, nyugszik: 17.36 órakor. A Hold kel: 6.22, nyugszik: 19.35. HUMOR Pistike hazajön az iskolából. Nem szól semmit, odamegy az olajkályhához és leszedi róla a csövet. Elkezdi lóbálni, a falhoz veri, össze-vissza rohangál vele a lakásban és már alig lehet lát­ni a koromtól. Hirtelen hazajön az anyukája és megkérdezi tőle:- No de Pistike, hát miért csi­náltad ezt? —Azért, mert a tanító néni azt mondta az iskolában, hogy csak nagy koromban jön meg az eszem. * * * * A hentesnek fél órával zárás előtt már csak egy csirkéje maradt, és nagyon meg akar szabadulni tő­le. Jön is egy vevő, aki így szól:- Van egész csirkéje? A hentes feldobja a mérlegre.- Uram, ez pont 1 kiló 20 deka.- Kicsit nagyobb nincs vélet­lenül? - kérdezi az ürge. A hen­tes visszafordul, tesz-vesz, majd feldobja ugyanazt a csirkét a mérlegre, mintha az egy másik lenne.- 1 kiló 70. Megfelel?- Szuper! Elviszem mind a kettőt! ★ * *- A feleségem kibírhatatlan, amikor józan!- És gyakran leissza magát?- Életében nem ivott egy kor­tyot sem! It Március 3-i 1 9 19 22 25 31 34 43 45 50 IV Kenő nyerőszámok 56 57 63 67 69 71 73 74 75 80 NAPI HOROSZKÓP vízöntő (1.21-11.20.). Az eddiginél nagyobb önállóság nagyobb felelőséggel Is jár. Ám ez kedvére van önnek. Az új feladatok­kal sikeresen megbirkózhat. hala» (II. 21-111.20.). Minden bizonnyal mozgalmas napjai lesz­nek, de ön ezt élvezni fogja. Sok emberrel találkozhat és ezek a találkozások emlékezetesek maradnak. kos (Hl. 21-IV. 20.). Akivel ön a jövő héten szerelemre lép, az na­gyon gazdag legyen! A csillagok szerint az ön igényel most nagyon magasak. Óvakodjék a felelőtlen költekezéstől! bika (IV. 21-V. 20.). Fontos felismerésre juthat ezekben a napok­ban, amelyek kihathatnak a jövőjére. Megtalálhatja a megol­dást egy régóta húzódó problémájára. ikrek (V. 21-VI. 21.). Töltse idejét szemlélődéssel, tapasztalat- szerzéssel, törekedjen arra, hogy más hibáiból is tanuljon. A hét következő napjain pihenjen aktívan. rák (VI.22-VII.22.). Talán sóvárog egy kevés boldogság után, oly nagyon szeretne egy kis romantikát, hogy épp ezzel ront el mindent. A szeretet erejével hegyeket lehet megmozgatni. oroszlán (VH.23-V1II.23.). Igazán szerencsés most a helyzete, hi­szen van ereje és bátorsága ahhoz, hogy elképzeléseit megvaló­sítsa. Sokoldalúságát is kamatoztathatja ezekben a napokban. szűz (VtH- 24-Dt 23.). Most a megrögzött szokások bizonyulhatnak a legnagyobb visszahúzó erőnek. Lássa be, hogy időnként szük­séges a változás, különben unalmas az életünk. mérleg (IX 24-X 23.). Uralkodó bolygója, a Vénusz a megbocsá­tás képességét adja önnek. Ha ki akarja fejezni a megbecsülését valaki iránt, akkor fogadja el őt olyannak, amilyen. SKOR' (X. 24-XI. 22.). Ma remek formában lehet. Sokat segíte­nek barátai és rokonai. Ha már régóta szeretné, hogy anyagi­lag is egyenesbe jöjjön, most még ez is sikerülhet. nyilas (XI. 23-XII. 21.). Tudhatja, hogy mindenkitől csak annyit lehet elvárni, amennyire képes, amit meg tud tenni. Ne akar­ja társára aggatni ön se a saját hibáit. (XII. 22-1.20.). Minden azon múlik, mennyire tud és akar al­kalmazkodni a folyamatosan változó körülményekhez. Könnyít­het a helyzetén, ha semmihez nem ragaszkodik mereven. NÓGRÁDI HÍRLAP Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó és főszerkesztő: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkesztőség: Salgótaiján, Alkotmány út 9., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/423-931. Kiadóvezető: PLACHY GYÖRGY. Hirdetésfelvétel: Salgótaiján, Március 15. út 12., tel.: 06-32/310-030. Hirdetési és teijesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/423-928. Kérésével Salgótaiján térségében hívja a 06-20-566-33-55, Balassagyarmat térségében a 06-20-962-03-68, Pásztó térségében a hírlapkézbesítőknél a 06-30-475-83-80-as telefonszámot. Az áruspéldányokat terjeszti a LAPKER Zrt. és a kiadó hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál és átutalással a Kereskedelmi és Hitelbank Zrt. 10400786 07804984 00000000 számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 2195 Ft, negyedévre 6585 Ft, fél évre 13170 Ft, egy évre 26340 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: ügyvezető igazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kit. akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög (A) fizetett hirdetést jelöl. Lapunkat első alkalommal a MATESZ 2005. február 7-i zámappal auditálta. szerkesztőségi rendszerrel készült.

Next

/
Thumbnails
Contents