Nógrád Megyei Hírlap, 2011. március (22. évfolyam, 50-74. szám)
2011-03-19 / 64. szám
4 2011. MÁRCIUS 19., SZOMBAT KULTÚRA Csendből indul a vers és oda vezet- A művészet és a csend elválaszthatatlanok egymástól. A csend az érdeklődés, a koncentráció ideje, nélküle nincs alkotás - mondta Varga Mátyás bencés szerzetes - mintegy John Cage amerikai zeneszerző „levelére” válaszolva - a megyeszékhelyen a Szerdatársaság Irodalmi Kávéház minapi rendezvényén. A Pannonhalmáról érkezett vendég egyrészt az „Arcus Temporum” („Időívek”) című művészeti fesztivál igazgatójaként, másrészt pedig költőként, íróemberként találkozott a nagyszámú közönséggel. Az est hangulatát Kovács Bodor Sándor salgótarjáni dokumentumfilmes „A monostor” című művének egy részlete, illetve a hatodik, a 2009-es „Arcus Temporum”-ról készült filmje alapozta meg. A messze földön híres középkori eredetű bencés apátság - amely a felmérhetetlen értékű kódexek, dokumentumok sorában a 1055-ös keltezésű tihanyi alapítólevelet, az összes finnugor nyelv első írásos emlékét is őrzi s ahol évtizedek óta magas színvonalú gimnáziumi oktatás is folyik - bemutatását a remekül megkomponált, sokatmondó képeken túl Varga Mátyás ihletett kísérőszövege segíti. A fesztiválfilm viszont elsősorban a művészet, a montázs nyelvén beszél, a 2009- ben meghívott grúz-zeneszerző, Giya Kancheli „mindössze” any- nyit mond: - Ami itt zajlik egy nagyon magas szellemi kultúra lenyomata. A fesztivál életre hívásának ötletéről, filozófiájáról, céljairól a Cafe Freiben Kovács Bodor Sándor kérdezte Varga Mátyást, aki a válaszát a vallásszakadás előtti időkből eredeztette. Elmondta, hogy számára az a világ tetszik ideálisnak, amely még nem volt töredezett, Varga Mátyás legutóbbi verseskötetének borítóján Türk Péter „Hosszúság, szélesség, magasság és mélység" című alkotása látható amelynek részei nem fordultak szembe egymással. Ennek a figyelembe vételével, a műit újraértelmezésének szándékával, szellemében találták ki, hozták létre az „Arcus Temporum”-ot, amely karakteresen különbözik a Magyarországon működő sok más fesztiváltól. Az évenkénti kínálatot - a monostorokra egyébként is jellemző - találkozások, dialógusok jegyében állítják össze. Arra törekednek, hogy a közeli és távoli idők egy közös térben találjanak egymásra. Ez konkrétan azt jelenti, hogy a Magyarországon még nem, vagy kevésbé ismert, de rangos kortárs külföldi zeneszerzőket - akik jószerivel a vendégszereplés során az egész életművüket érzékeltethetik - párba állítják egy-egy régi korban élt klasszi- kussal.így szerepelt például együtt a már említett grúz Giya Kancheli modern muzsikája és a német zseni, Johann Sebastian Bach halhatatlan öröksége. A 2011-es fesztiválra egy korábban kelet-német, volt rockzenész komponistát hívtak meg, akinek nem kisebb géniusz lesz a párja mint Ludwig van Beethoven. A színházi programok esetében a kísérletező, a műfaji határokat feszegető törekvéseket helyezik előtérbe s jó érzéssel konstatálják, ha némelyik vendégük ázsiója, szakmai presztízse éppen a pannonhalmi fellépés alapján növekszik. 2011-ben a tervek szerint egy kongói művész mutathatja be tudását náluk. Az „Arcus Temporum” további sajátosságaként említette Varga Mátyás a közönség fogadókészségét, reakcióját. A látogatók, befogadók zöme megbízván a szervezőkben eleve végighallgatja, végignézi az augusztus végi három nap összes műsorát s intenzíven éli át a különleges, ünnepinek szánt élményeket. Az irodalmi kávéházi est második részének Varga Mátyás lírája volt a főszereplője. A „Leghosszabb út” című ciklusának és a legutóbbi, „hallásgyakorlatok” (a kisbetűt tudatosan használja!) című kötetének néhány versét a Pódium Stúdió és a Vertich Színpad tagjai (Pünkösdi Mónika, Sándor Zoltán és Sándor Zsombor) adták elő értően, igényesen. Pedig nem köny- nyű a Varga féle tárgyiasult versbeszédet, a „ha délelőtt lehozzák a Beteg gyerekeket, nem bírom nézni. / rögtön hazamegyek...ott akarok lenni, amikor a műtét után az ádám felébred’’- típusú mondatokat költészetként tolmácsolni. Ambrus Judit, a „Beszélő” című folyóirat szerkesztője - aki előzetesen beszélgetőtársként jelöltetett meg - valójában „postá- - si” szerepkört teljesített. Ügyes, szellemes módszert alkalmazva ő adta át a nyilván általa írt leveleket Varga Mátyásnak József Attila, a középkori kínai festő Ni Zan, egy amerikai zeneszerző John Cage, egy Imola Boglárka nevű boltvezető, a keltái eredetű mondái hős, a legendás lovag Parsifal, Pilinszky János és Mai Manóné,a fotográfusok palotájának titkára nevében. A levelekben megfogalmazott gondolatok, kérdések alkalmat adtak Varga Mátyás számára, hogy kifejtse: miért használ másfél központozást, miért nem ír szabályos verseket, miért tulajdonít hangsúlyos szerepet az úgynevezett beszélt nyelvnek, az erős mondatoknak, a mindennapi tapasztalatoknak, miért járja Ni Zan - aki nem rendezkedvén be a világban egész életében egy képet festett - útját, miért fontos számára a hallgatás és miért fontosak a hangok, miért kötődik oly szorosan Parsifal alakjához, vannak-e titkai, miért alkalmazza a sűrítés, a drámai minimalizálás eszköz- rendszerét, milyen a viszonya a képekhez, festményekhez, fotókhoz. A válaszokból - csakúgy mint az elhangzott versekből - kiderült, hogy Varga Mátyás meglehetősen szuverén személyiség és ugyanolyan költőnek is. Eredeti gondolkodásmódja, egyedi, különleges hangvétele tükröződik a várhatóan az idei könyvhétre megjelenő „Parsifal, Parsifal” című új kötetében is. Mint említette, ennek Salgótarjánhoz is van köze, hiszen megírására, összeállítására - néhány vers alapján - éppen Rónafalun, Kovács Bodor Sándoréknál kapott ösztönzést, bátorítást. A nagy nyilvánosság előtt először viszont itt, ezen az esten olvasott fel belőle részleteket. A Szerdatársaság Irodalmi Kávéház legutóbbi összejövetelét méltó módon zárta le a salgótarjáni főplébánia Cantate Domino nevű egyházi kórusa. A Virág László vezényelte együttes a kétszázadik évfordulón stílusosan egy Liszt-művet a „Salve Reginá”-t adta elő. Csongrédy Béla Ambrus Judit, a „Beszélő” című folyóirat szerkesztője, Varga Mátyás költő, pannonhalmi szerzetes és Kovács Bodor Sándor dokumentumfilmes volt a Szerdatársaság Irodalmi Kávéház vendége fotó: p. túra lászlő Visszaálmodott kozárdi múlt Ha az ötvenes években az akkor is Jobbágyiban élő kamasz fiú, Nógrády Andor nem téveszti össze az Ecseg melletti Kozárdot a Salgótarjánhoz közeli Kazárral, talán meg sem születik a kelet-cserháti községről szóló könyv. Bár az érdekesnek talált falunév eleinte „csak” odavezető kerékpár- és gyalogtúrákra ösztönözte a fiatalembert, későbbi néprajzi tanulmányai majd egy négy évvel ezelőtti művésztelep élményei már arra sarkallták, hogy „visz- szaálmodja a múltat” és megkeresse a még meglévő emlékeket. így született meg a „Kozárdi krónikák és arcok” című kötet, amely Budapest, 2011 keltezéssel látott napvilágot. Nógrády Andor tizenhat fejezetben mintegy kétszáz oldalon mutatja be impresszióinak, gyűjtőmunkájának termését. A bevezetőt követően Nógrády Andor magánkiadású könyvének címlapja először azokból a forrásmunkákból - monográfiákból, lexikonokból - idéz, amelyek az elmúlt kétszáz évben írtak Kozárdról, a 19. században még - Mocsáry Antal kifejezésével élve - „elegyes tót faluról”. A közös múlt nyomai elsősorban a nevekben még mindig fellelhetők. A palócok építkezési, öltözködési és étkezési szokásai ugyancsak sajátos módon voltak és vannak jelen a kozárdiak mindennapjaiban. A „Bölcsőtől a szemfedőig” című fejezet azokat a nevezetes eseményeket eleveníti fel, amelyek a családi élettel kapcsolatosak. A szüret, mint a „visszaálmodott múlt” sajátos rendezvénye nem véletlenül kap olyan nagy hangsúlyt a könyvben, hiszen az 1970-es években felelevenített felvonulás manapság is kedvelt program a faluban. A XII. fejezet egy általános címet - „Mozaikok” - visel, de sok érdekes olvasnivalóval szolgál például a „ládafi- ák”-ban megőrzött iratokkal kapcsolatosan. Ebben a fejezetben esik szó a II. világháború emberveszteségeiről, Kovács Árpád volt kántortanító visszaemlékezéseiről, a falut ért bajokról, az összefogás szép példáiról is. A kötet hitelét erősíti a felhasznált irodalom, dokumentumértékét pedig növeli a sok fénykép, amelyek jó részét a lakosok kölcsönözték s amiért a szerző joggal mondott köszönetét - mások mellett - az ismeretlen fotográfusoknak is. A magánkiadású könyv családi csapatmunkában készült, hiszen a képek lemásolásában, a szerkesztésben, a tördelésben, a nyomdáig vezető út minden szakaszában segített valaki - felesége, lányai, vejei, unokái - Nógrády Andornak. „Megfogott az itt élő emberek közvetlensége, vendégszeretete, a táj szépsége”- írta Kozárdról a szerző dolgozata indoklásaként. Azzal, hogy anyagi áldozatokat is vállalva közzétette e krónikát, nemcsak belső késztetésének tett eleget, de szolgálatot teljesített az általa oly kedvelt községnek is, bízva abban, hogy lesznek majd olyan személyek, aki a ma még nem ismert emlékeket felkutatják és lejegyzik. Ugyanakkor fontos mozzanat ez a könyv a 71. életévében járó Nógrády Andor, az egykori pásztói gimnáziumi tanár - aki évtizedek óta jelen van a megye képzőművészeti életében is - pályaképében, toliforgatói munkásságában is. Cs.B. JO MEGFEJTÉS, SZERENCSÉS NYERTES Múlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: „ Ügyes vagy apu, akkor most építs nekem egy hópókembert!” Szerencsés nyertesünk: Jusztin Ferencné Szécsény, Csépe Sándor út 25. Kérjük, mai rejtvényünk megfejtését 2011. március 24-ig juttassák el szerkesztőségünk ügyfélszolgálatára (Salgótarján, Március 15. út 12.). Az 1000 forintos vásárlási utalvány szintén itt vehető át.
