Nógrád Megyei Hírlap, 2011. február (22. évfolyam, 26-49. szám)

2011-02-14 / 37. szám

2 2011. FEBRUÁR 14., HÉTFŐ ESZAK-NOGRAD lakásfenntartási támogatás Ságújfahi. A helyi önkormány­zat évente egyszer felülvizsgál­ja a megítélt lakásfenntartási támogatások jogosságát. A ké­relmeket január 31-ig lehetett leadni a polgármesteri hivatal­ban, s jelenleg ezek felülvizsgá­lata, hiánypótlása van soron. Azon személyek lesznek jogo­sultak a támogatásra, akiknek a családjában az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a minimálnyugdíj 150 százalékát és a lakás rezsiköltségei elérik a jogszabályban foglalt értéke­ket. A jogosultak februárban dupla összegű támogatásban részesülnek, azt követően pe­dig a lakás nagysága, illetve a rezsi aranyában kapják a rend­szeres havi ellátást. Ludas Matyi Salgótarján. A Forrás Színház jóvoltából a Ludas Matyi című kedvelt zenés mesejátékot te­kinthetik meg a Tudor Vidor bérlettel rendelkező óvodások és kisiskolások február 17-én, csütörtökön 10 és 14 órától a József Attila Művelődési és Konferencia-központban. A Forrás Színház előadása az igazságkereső Matyi mellett a kamaszból felnőtté érő Matyit jeleníti meg amúgy deákosan, sok zenével és verssel színesít­ve a játékot. Játsszák: Papp At­tila, Ács Tamás, Molnár Anikó, Szlúka Brigitta, Horváth László és Czár László. Zenélnek: Bonyár Judit, Szemző' Angéla, Hűvösvölgyi Péter és Balogh András. Jubilált a megyei mérnökbál (Folytatás az 1. oldalról.)- hangsúlyozta elnök, akinek gondolatait követően Holló Csaba, a Magyar Mérnöki Ka­mara alelnöke, a Borsod-Aba- új-Zemplén Megyei Mérnöki Kamara elnöke mondott po­hárköszöntőt. Beszédében ki­emelte: mérnökök nélkül nincs fejlődés, hiszen a meg­tervezéstől, a megvalósításon át, az ellenőrzésig mindenhol szerepük van. Hagyomány, hogy a Nógrád Megyei Mérnöki Kamara a mér­nökbál keretein belül, a bál ün­nepi hangulatában adja át kitün­tetéseit és jutalmazza azon kol­légákat, akik szakterületükön kiemelke­dőt alkottak, illetve hosz- szabb időn ke­resztül munkájuk­kal, emberi tartásuk­kal sokat tettek azért, hogy a mérnöki kama- Bózvári József: Nógrádban mérnökbál még ra ismert, tevékenysége nem maradt el, s bízom benne, nem is fog! elismert legyen. Ezúttal A jubileumi mérnökbálon jót mulattak a vendégek két kollégát: Braun Józsefet és Kiss Sándort tüntették ki a „Ka­maráért” díjjal. Mint megtudtuk, egyéb érde­meik mellet, úttörő szerepet töl­töttek be a nógrádi mérnökbá­lok létrehozásában, szervezésé­ben. Braun József a Nógrád Me­gyei Mérnöki Kamara minden szervezésében, rendezvényén részt vett, elismerést vívott ki a kamara tagságában. Kiss Sán­dor pedig a kamarában eltöltött, közel húsz év alatt, széles kap­csolatokra tett szert az ország­ban működő mérnök-vállalkozá­sok terén. A kitüntetéseket dr. Bablena Ferenc, a Nógrád Megyei Önkor­mányzat Közgyűlésének alelnö­ke és Kövesi Tibor, a Nógrád Me­gyei Mérnöki Kamara alapító el­nöke adták át, akik egyaránt el­ismerésüket fejezték ki a két díjazott munkásságával kapcso­latban. Ezt követően dr. Bablena Fe­renc, a megyei önkormányzat képviseletében, mint védnök nyitotta meg a rendezvényt, hangsúlyozva a bálok és a mér­nöktársadalom összefogásának fontosságát. A továbbiakban vacsorával folytatódott az est, majd a mél­tán népszerű Kovács Kati és Abrakazabra zenekar szórakoz­tatta a vendégeket. Kést döfött az idős nőbe Somoskőújfalu. Emberölés kísér­lete miatt indított büntetőeljá­rást egy 50 éves Somoskőújfalui férfi ellen a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya. A gyanúsított az eddig rendelkezésre álló adatok alap­ján február 10-én, csütörtökön délelőtt felkereste a lakásán egyik ismerősét, egy 79 eszten­dős nőt, majd egy fadarabbal bántalmazta és késsel megszúr­ta őt. Az asszony súlyos sérülést szenvedett, ám tekintettel az idő korára és a bántalmazás módjá­ra, csak a véletlennek, illetve a gyors és szakszerű egészség- ügyi ellátásnak köszönhető, hogy ennél is komolyabb sérü­lése, vagy akár a halála nem kö­vetkezett be. A rendőrség az 50 éves férfit őrizetbe vette és kez­deményezte az előzetes letartóz­tatását. A nyomozás szakértők bevonásával folyik - közölte Dankóné Nagy Éva, a megyei fő- kapitányság szóvivője. Népfőiskola és közgyűlés Salgótarján. A szeretet élettana címmel Dávid Anikó tart elő­adást a Nemzedékek Népfőis­koláján, február 16-án szerdán 14 órától, a József Attila Műve­lődési és Konferencia-központ­ban. Az előadás-sorozatot szer­vező Sréter Ferenc Népfőiskolái Egyesület közgyűlése ugyan­ezen a napon 16.30 órától lesz az intézményben. Ezen nem­csak a tagok, hanem más ér­deklődők is részt vehetnek. &otp LH 1111111 AH 1111111 www.otpprivafebanking.hu

Next

/
Thumbnails
Contents