Nógrád Megyei Hírlap, 2011. február (22. évfolyam, 26-49. szám)

2011-02-24 / 46. szám

2011. FEBRUÁR 24., CSÜTÖRTÖK 5 Sóshartyáni anzix Alig 15 kilométerre Salgótar­jántól, található e kis falu, igazán vadregényes hegyekkel körülvé­ve egy kis napfényes völgyben. Sóshartyánban európai hírű jódaqua vízforrás található, amelynek vizét palackozzák. Népessége mindössze körülbe­lül 900 főre tehető, ám annál összetartóbb. Falunk modern óvodával di­csekedhet, amelyet nemrég újí­Óvodánk tottak fel és helyi általános isko­lája is említésre méltó, bár az utóbbi időben egyre fogyatkoz­nak tanulói. A középületek nagy részét mostanában újították föl, csakúgy, mint az orvosi rende­lőt, a kultúrház újjáépítése pedig épp folyamatban van. A faluköz­pontban játszótér is található és egy kisebb park az ücsörögni vá­gyóknak. Közútjaink többé-ke- vésbé mindenütt jó állapotban vannak, igaz, pár helyen javítás­ra szorulnának, de így is jó bi- cikliutat jelentenek az itt lakók számára. A hagyományok őrzésére való törekvés, az összetartás, rene­szánszát éli falunkban, hála az öntudatos „falu népének”. Ez különböző helyi eseményekben nyilvánul meg, mint például az immár szokásos szüreti felvonu­lás, amelyet már reggel hangos, „falura szóló” muzsikával ha­rangozunk be; megemlítendő a derűs, fülledt falunap vagy a ka­rácsonyi ünnepköszöntő, ame­lyek emelkedett hangulatban telnek. A faluközösség munkás­Nővéremmel szüreti felvonuláskor ságában semmi kivetnivalót nem találok, sőt örülhetünk a ta­gok buzgóságának, és annak, hogy általuk kapcsolatainkat ápolni tudjuk. Ám tekintettel a fiatalokra, egy iskolabusz indítását több mint jónak látnám. Én már las­san 10 éve tapasztalom, hogy mennyire kellemetlen a diákok­nak a reggeli buszozás. Mire a két busz ideér, éppen csak annyi hely marad, hogy felpréseljük magunkat és 40 percig nyomo­rogjunk, amíg beérünk, közben egymás lábára taposva és egyen­súlyozva a nehéz táskákkal pró­bálunk levegőhöz jutni. Ezért ja­vasoltnak látom egy iskolabusz indítását csak a sóshartyáni di­ákoknak, a hivatal által! Biztos meg lehetne oldani valamiképp. Összességében véve, az itt élő emberek ösztönösen arra töre­kednek, hogy az itteni életet szí­nesebbé tegyék, és csak azt tu­dom mondani: ÍGY TOVÁBB! Gembiczki Júlia Bolyai ... Szécsényben. A város ahol élek tulajdonképpen olyan, mint egy bőrréteg. Nem választom; ahogyan a családo­mat sem, egyszerűen itt tett le a gólya. Elgondolkodtató már maga a megnevezés is: „szülőváros”, kvázi beleszüle- tés. Nézőpont kérdése kinek milyen értéket képvisel lak­helye. Terhet vagy éppen örö­met jelent találkozni nap mint nap az öreg nénivel a zöldsé­gesben. Reggel, délben, este ugyanazokat az arcokat látni, biztonságérzet vagy pánik ér­zetet vált ki, és elvágyódást az ismeretlenbe. Ugyanakkor gyönyörű gyerekkor az, ami­kor együtt játszol oviban azzal a copfos lánnyal, majd tanul­játok az abc-t, s belekóstoltok a „tini világba”, aztán észre se venni, hogy az érettségi előtt topogtok, azzal a már-már ba­ráttal, akivel együtt építettél várat a homokozóban és a kis- lapáton veszekedtetek. Maj­dan egy település szervezte program alkalmából - célzok ezzel például városnapra ahol - a körülötted élő emberek­ben rejlő tehetségekre lel­hetsz. Van, aki táncol, énekel, zongorázik... Ráébredhetsz értékes embertársakkal vagy körülvéve - egy nagy családi burokban. Aztán ahogyan a tojáshéj a fenekünkről - az idő dolgozik - s ez a bőrréteg is lehámlik egyszer, de nem biztos, hogy megéri siettetni a dolgot. Jó itt, őrzi a múltat, hogy gyerek voltam. Hiszen nem a házak teszik, hanem a bennük élő emberek emelik szerethető várossá Szécsényt. Ebecz Diána ll.a II. Rákóczi Ferenc Bölcsőde, Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola A második otthonom Az otthon a legfontosabb hely az életünkben. Az a megnyugta­tó menedék, ahol mindig bizton­ságban érzi magát az ember. Van, aki a nagyvárosok forgal­mas utcáin van elemében, de van, aki a csendesebb környeze­tet szívleli. De mitől nevezhet­jük a „családi fészkünket” ott­honnak? Én egy kisvárosban élek. Szécsény igazán remek hely. Nem túl kicsi, nem is túl nagy, tiszta levegővel és zöld mezőkkel körülölelt település. De bármeny­nyire is szeretek itt élni, közelebb áll a szívemhez Nógrádsipek. A második otthonom. Sipek tényleg nem nagy. Hét-, esetleg nyolcszáz fő lakhatja. De nekem ott még a levegő is job­ban esik! Édesanyám gyermeke korában ott élt, innen ismerem a falut. Már egészen kicsi ko­romban is rengeteg időt töltöt­tem ott a nagymamámnál. Ahogy egyre nagyobb lettem, egyre inkább a szívemhez nőtt. Annyi meghatározó pillanata zajlott ott az életemnek. Hogy miért szeretem? Tulaj­donképpen semmi konkrétumot nem tudnék mondani... Talán oda kötő emlékeimet, vagy a kö­rülötte ülő dombokat és réteket, talán a felhőtlen kék eget, eset­leg az ott élő embereket... Nem tudom. De számomra ott valami­ért minden tökéletesnek tűnik. A leggyönyörűbb a falut kö­rülölelő erdők és dombok soka­sága. Úgy ismerem a környéket, mint a saját tenyeremet. Millió- szőr bejártam már a vidéket, új­ra és újra, mégis megunhatat- lannak találom. Főként, amikor minden kivirágzik és a nap me­lege simogatja az arcomat. Semmin sem tudnék változ­tatni. Nincs semmiféle bűnözés, minden a helyén van és minden­ki boldog. „Minden a helyén”. Talán pont ezért szeretek ott len­ni. Annyi minden él egyben a kis faluban. Amikor ott vagyok, úgy érzem: ott a helyem. Mintha én is része volnék az egésznek. Azt hiszem, pont ez az, amit otthonnak nevezhetünk. Az a T^ely, ahol boldogok vagyunk, és anbva tartozunk. Az otthonunk a saját kis „gyémántunk”, ami­nek a sorfát a szívünkön visel­jük. Ez a rengeteg talán... Annyi bizonytalanság bukkan fel eb­ben az írásban... Van azonban egy dolog, amiben teljesen biz­tos vagyok. Sipek az én gyémán­tom. A második, de egyben leg­kedvesebb otthonom. Bocsó Blanka II. Rákóczi Ferenc Bölcsőde, Óvoda, Általános Iskola, Gimnázi­um és Szakközépiskola, Szécsény „Itt születtem én..." Úgy gondolom, az természe­tes, hogy az ember a szülőhelye iránt valamilyen szintű ragasz­kodást, szeretetet érezzen. így van ez az én esetemben is. A kül­ső szemlélőnek könnyű elítélni Tarjánt a kétes érdemű média­sztárok, illetve a betontömbök kissé szürke összhatása miatt. De aki itt él, az tudja, hogy mi­lyen csodálatos természeti érté­kekkel is vagyunk körülvéve. Olyan neves személyek is innen indították karrierjüket, mint Ala­pi István gitáros, Pindroch Csa­ba, illetve Zenthe Ferenc színmű­vészek. Sorolhatnám még tovább a nagy neveket. Kár, hogy a váro­sunk történelmében nem jártas embereknek nem ők jutnak elő­ször észükbe, amikor meghall­ják ezt a nevet: Salgótarján. Csak hosszabb távoliét után érezzük igazán, hogy milyen jó érzés is visszatérni ide. Két hó­nap után újra a jól ismert utcá­kon járni-kelni, hallani a meg­szokott hangokat, sőt még egy- egy porosabb, kevésbé tisztán tartott részen is szívesen megy végig az ember, hiszen ismeri a hely minden zegét-zugát, leg­alább olyannyira, mint a saját te­nyerét. Milyen jó is egy-egy ki­rándulás során feleszmélni a Tarjánt magában rejtő völgy ter­mészeti szépségeire: sétálni a közeli erdő ösvényein, hallgatni a madárdalt, és egy ránk mo­solygó faágon átlépve vissza­idézni gyermekkorunk kedves emlékeit... Hogy én mit teszek a váro­sért? Nem szemetelek, nem szennyezem a környezetem. Ha valaki pedig ismeretlenül elíté­li Salgótarjánt, annak türelme­sen elmagyarázom, hogy miért is jó ez a hely. És hogy még mit tennék? Ha megtehetném, szívesen ültetnék még fákat, növényeket, mert eze­ket az útépítés alkalmával kivág­ták. Szerintem nagyon fontos, hogy a fejlődés, a modernizáció mellett ne felejtsük el városunk természeti adottságait, értékeit megőrizni, és ápolni, hisz ez az a hely, ahol minden reggel fölke­lünk, és ahol minden nap végén nyugovóra térünk. Csák Melinda 10. d Bolyai János Gimnázium és Szakközépiskola Itt élek én... Szeretem Salgótarjánt. Hiszen itt születtem, itt élek, szinte min­den ideköt. Régebben, talán job­ban éreztem ezt a kötődést, de amióta a családom egy része nem ebben a városban él, már más helyekhez is szorosabb kapcsolat fűz. Szülővárosunkról azonban sosem szabad megfe­ledkeznünk... Meghatároz ben­nünket a hely, ahol felnövünk. Mivel itt, hegyek között, ter­mészetközeiben élhetek, szeren­csésnek találom magamat. Volt, hogy arra vágytam: bárcsak egy New Yorkhoz hasonló nagyvá­rosban élhessek. Hiszen ott min­den olyan izgalmas, ott lehet a legjobb élni! Mennyi ember vágyhat arra! Én pedig - mint sok más embertársam - „csak” egy kisvárosba születtem... Most már azonban könnyen meglátom ennek is az előnyeit Lehet, hogy kicsi ez a város, de annál inkább nyugodt és békés. A nagyvárosi pörgésben inkább csak elveszne az ember, megfeledkezne szá­mos fontos dologról. Ezért nem bánom, hogy egy kisvárosban: Salgótarjánban élek. Persze, lehetne a város szebb, lehetne modernebb, fejlettebb. Ehhez azonban számos intézke­dést kellene hozni. Ha pedig ma­ga a város nem oly festői, itt van­nak a hegyek, az erdők, dombok, amik megszépítik a környezetét. A fejlődés érdekében először is, az iskolák helyzetén segíte­nék. Nem kellene iskolákat be­zárni, megszüntetni. Arra kéne törekednünk, hogy a meglévő oktatási intézményeket is csak fejlesszük, újítsuk. Nem felesle­ges fejlesztésekre, építkezések­re van most szüksége városunk­nak, hanem arra, hogy amink van, megőrizhessük és jobbá te­ltessük. A közbiztonság kérdése is el­gondolkodtató manapság már Salgótarjánban (de nemcsak itt), ennek érdekében is jó lenne ten­ni valamit Gondolom, nem va­gyok egyedül a gondolattal, hogy saját magam és mások tes­ti épsége miatt sem szeretnék aggódni a városban sétálva - még este, sötétben sem. Persze, számos egyéb dolog­ban is meg lehetne reformálni a várost, de kezdésnek, talán a fel­soroltakon változtatnék. Hiszen: valahol el kell kezdeni... Rács Eszter 10. d Bolyai János Gimnázium és Szakközépiskola Ahol a nyúl is járt Az én lakhelyem egy kis zsákfalu, ahol nincsen semmi­lyen világszerte ismert épület, mégis híres. Több mondás, le­genda kapcsolódik hozzá. Ki találta már valaki melyik falu­ról beszélek? Nem? Akkor segí­tek egy kicsit. Népviselet és a nyúl. Igen, bizony, Rimócról van szó. A nyúlról annyi szót ejtenék, hogy már a mi jelké­pünk és ki ne ismerné a mon­dást: „Pislog, mint a rimóci nyúl”. Egy kicsit beszélnék tör­ténelméről. Valószínűleg a XI. században már létezett a köz­ség. Nem kevésszer változott Rimóc tulajdonosa, birtokosa az évek során. Neve a szláv eredetű Rimovci vagy Rimovc helynévből származik. Tele van olyan épülettel, amelyet érdemes megtekinte­ni, például a templom, a baba­múzeum és a falumúzeum. A faluban nagyon fontosnak szá­mít a vallás és a hagyományok őrzése. És mi az én vélemé­nyem? Mint minden más hely­nek, ennek is vannak előnyei és hátrányai is. Kezdeném tehát az előnyeivel. Csendes, a forgalom kicsi. Ha el akarok menni sétál­ni , akkor nem kell minden percben azon aggódnom, hogy mikor ütnek el. Többen földmű­veléssel foglalkoznak, ezért ha van ilyen ismerősünk, akkor nem kell a ki tudja milyen vegy­szerekkel öntözött gyümölcsö­ket, zöldségeket fogyasztanunk. A következő előny az, hogy min­denki ismer mindenkit, ami valljuk be, néha azért a hátrá­nyok közé is sorolható. Végeze­tül csak annyit mondanék, hogy lehet, hogy nem ez a legtökéle­tesebb falu a világon, de mégis csak az otthonom ami szeretek és nehéz lenne átszokni egy má­sik környezetbe. Nem is változ­tatnék rajta semmit, ha tudnék, esetleg a járdákat csináltatnám meg. Tényleg csak az utolsó mondatomat írom le: itt Rimócon jó élni. Pásztor Bianka, Szécsény, gimnázium 9. a Kutyadolog és egyebek Az én kis falum Varsány. Mint minden más kisebb- nagyobb településnek meg­vannak a szépségei, gondjai. Varsányban szem előtt tart­ják a felnövekvő nemzedék igényeit és biztosítják szá­mukra a szórakozás lehető­ségeit. Ennek érdekében jött létre a közelmúltban a varsá­nyi gyerekház, amelybe minden, az iskolát még el nem kezdő gyerek járhat ját­szani. A tizenéves fiatalok­nak egy szórakozóhely az úgynevezett Kókusz klub áll rendelkezésre. Van még emellett játszó­tér is, de szerintem az nem megfelelő. Ha én lennék a polgármester bizonyára lét­rehoznék legalább két olyan játszóteret, ami meg­felelő a helyszín, a bizton­ság, illetve a szórakozás szempontjából. Támogatnám mindenek felett a sportot. A varsányi sportpálya állapota elég ag­gasztó, ezért azt mindertféle- képpen helyre hoznám. To­vábbá támogatnám a varsá­nyi focicsapat fejlődését, mű­ködését. Az iskolában sport eseményeket szerveznék, hogy a fiatalok minél egész­ségesebben élhessenek, mi­közben erősödnek és még jól is érzik magukat. Létrehoz­nék egy sportcsarnokot, amelyben a fiatalok sportol­hatnának és más nagyobb hírű eseményeket lehet szer­vezni benne, amely a falu­nak is jót tenne. Nagy gond a szemetelés. Elkeserítő azt látni, hogy a szemeteskukától pár lépés­nyire a földön hever a hulla­dék. Számomra fontos a kör­nyezetvédelem, ezért létre­hoznék szelektív hulladék gyűjtőket. A fiatalokból szer­veznék egy csoportot, akik a megfelelő helyre össze­gyűjtik a szemetet Ezzel rá­ébrednének talán azok is, akik szemetelnek, hogy mi­lyen fontos az anyatermé­szet védelme. A másik problémát a kó­bor kutyák jelentik. Sajnos sok kutyának nincs megfe­lelő otthona. Esőben, hó­ban, sárban, étel és ital nél­kül az utcán kóborolnak. Az én számomra nincs annál szomorúbb amikor egy ál­lat szemébe nézek és látom benne a fájdalmat, a szen­vedést. Szinte már hallom hogy mondja: „Segíts!” En­nek érdekében létrehoznék egy menhelyet, ahol ezek az árvák új életet kezdhetnek. Elindítanék egy programot, amelyben megtanítjuk a gyerekeknek, hogyan tart­sunk kutyát és hogyan véd­jük az állatvilágot. Túrákat szerveznék a ter­mészeti kincseinkhez. Ilye­nek például a Tábi-tó, vagy a nagy szomorúfűzfa. Természetesen ezek meg­valósítása anyagiak kérdé­se. De ha igazán akarjuk, egy szép napon mindezek valóra válnak majd. A pénz nagy úr, de a természet sze- retete ennél sokkal na­gyobb! Szép Dávid 9. a II. Rákóczi Ferenc Bölcsőde, Óvoda, Általános Iskola, Gim­názium és Szakközépiskola, Szécsény

Next

/
Thumbnails
Contents