Nógrád Megyei Hírlap, 2011. február (22. évfolyam, 26-49. szám)

2011-02-24 / 46. szám

2 KELET-, KÖZÉP- ES ESZAK-NOGRAD 2011. FEBRUÁR 24., CSÜTÖRTÖK Megérkeztek a tanulói laptopok Öt, Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormány­zata által fenntartott köz­oktatási intézmény gaz­dagodott az elmúlt na­pokban a „TANULÓI LAP­TOPPAL A JÖVŐÉRT” projekt által. A 90 millió forint értékű eszközfej­lesztésről szóló pályázat zárórendezvénye holnap lesz a SKÁID Arany Já­nos Tagiskolában. A SKÁID Arany János Tagis­kola, a SKÁID Dornyay Béla Tagiskola, a SKÁID Kodály Zol­tán Tagiskola, valamint a Ma­dách Imre Gimnázium és Szak- középiskola és a Táncsics Mi­hály Kereskedelmi és Ven­déglátó-ipari Tagintézménye a kedvezményezettjei a közel 90 millió forint értékű eszközbe­szerzésnek. Összesen 698 db tanulói laptopot, 27 db tanári laptopot, 54 db az eszközök töl­tésére alkalmas tárolót, 27 db WIFI Access pointot, 5 db routert és az órai munkát lehe­tővé tévő oktatási szoftvert kap­tak az iskolák. Az intézmények feladata, hogy a beszerzett lap­topokat mostantól kezdve leg­alább öt éven keresztül (a pá­lyázat fenntartási időszakának végéig) használják az oktatás során a pályázatban részt vevő tanulócsoportok bizonyos tan­óráin. Ezeken a tanórákon a pe­dagógus és minden diák külön- külön, egyazon hálózathoz csatlakoztatott laptopot hasz­nál. A tanórai feladatokat a ta­nár irányítása és ellenőrzése mellett a tanulók a laptopok se­gítségével végzik. A pályázat megvalósítása 2011. március 1-jén zárul. A projektzáró rendezvényt 2011. február 25-én 9 órai kezdettel tartják a SKÁID Arany János Tagiskola - Gere- lyes Endre Művelődési ház­ban, ahol Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester kö­szöntője után a gyakorlatban is bemutatják az eszközöket az érdeklődőknek. TIOP-1.1.1/09/1-2010-0064. „TANULÓI LAPTOPPAL A JÖVŐÉRT” Szűrővizsgálattal, az életben maradásért (Folytatás az 1. oldalról) falvaiból, s a tenni akarás, a rák elkerülése érdekében, megtor­pant. A főorvos hangsúlyozta, hogy a betegség elkerülhető lenne, ha az emberek nagyobb hangsúlyt fektetnének a megelőzésre. A rendszeres rákszűrésen való részvétel és a HPV (a méhnyak­rákos esetek kialakulásában nagy szerepet játszó humán papilloma vírus) elleni védőol­tás elegendő lenne a végzetes kór elkerüléséhez. (Az oltást 12 és 46 év között már bárki be­adathatja magának.) Köztudott, hogy a szűrővizs­gálatok célja az, hogy a tünete­ket és panaszokat még nem oko­zó daganatokat és a daganat­megelőző állapotokat felismer­jék. Ezért a 20-65 éves hölgyek körében évente ajánlott a rák­szűrés igénylése! Ezt megtehe­tik minden terhes- és nőgyógyá­szati rendelésen, magánrende­léseken és a szűrőállomásokon. Dr. Kis Csitári István hangsú­lyozta, hogy a daganatos beteg­ség a férfiakat sem kíméli, ők éppúgy lehetnek fertőzöttek, mint a nők. Ezért ha valaki gyak­ran váltogatja partnerét és tudo­mása szerint előző társa megfer­tőződött, úgy érdemes felkeres­nie egy urológust és ezzel meg­előzheti a bajt! Összességében tehát elmond­ható: eredményesen és tartósan csak elsődleges és a másodlagos megelőzéssel lehet javítani ezen a helyzeten - védőoltással és szű­réssel. Tehát az életmóddal össze­függő, egészségfejlesztő munka kiemelt szerepet kell, hogy kap­jon. A kockázati tényezők közül számos a helytelen életmóddal (dohányzással, alkoholfogyasz­tással, nem megfelelő táplálko­zással, a testmozgás hiányával) függ össze, de számolni kell egyéb tényezőkkel is, mint kör­nyezeti, biológiai hatások, geneti­kai fogékonyság és az ellátórend­szer területi egyenlőtlensége. A rákmegelőző állapotra, rák­betegségre utaló jelek, tünetek, kezdetben szegényesek, ezért ha bármilyen panaszt észlelnek, or­voshoz kell fordulni. A panaszok figyelmen kívül hagyása és a fé­lelem általános emberi reakció, s az ezekre vonatkozó felvilágo­sítást nem lehet elég korán kez­deni. A korai felismerés különö­sen fontos olyanoknál, akik élet­vitelük, foglalkozásuk, környe­zetük, családi hajlamuk, társa­dalmi és gazdasági helyzetük miatt fokozottan veszélyeztetet­tek lehetnek. Szakemberek által készített felmérésekből kiderült: a leg­több európai országban a nők már felismerték a szűrővizsgá­latok fontosságát, ott nagyon ke­vés, szinte nulla a daganatos megbetegedések okozta halál­esetek száma. Jó lenne, ha Ma­gyarországon, így Nógrád me­gyében is tudatosulna a fejek­ben: egy kevéske odafigyelés akár életmentő is lehet! Elindult a gyerekesélyprogram Mátraverebély. 2011. januárjában indult el az a gyerekesélyprogram a községben is, amelyre támogatást a bátonyterenyei kis­térség települései egy nagyszabású pályá­zaton nyertek. A program keretében számos, a falu szá­mára kedvező lehetőség kapuja tárulhat ki. Ennek a pályázatnak köszönhetően kezdhette el munkáját az általános iskolá­ban egy pedagógiai asszisztens, Tajti Ágo­ta személyében, és egy iskolai szociális munkás, Aradi Krisztina. Ez azonban csak a kezdet. Áprilistól indul az úgynevezett IT- program, amelynek köszönhetően hat új számítógéppel gazdagodik a helyi művelő­dési ház. A gépeket térítésmentesen hasz­nálhatják a falu lakosai, kezelésükben pe­dig egy főállású IT-mentor, Csemer Tibor fog segédkezni. A program közel 50 gyerek étkeztetéséről gondoskodik majd a nyári időszakban, iskolai és óvodai játszósarok kialakítását teszi lehetővé, és egy közös­ségfejlesztő, Puporka Natália alkalmazá­sával megszervezi a helyi értékeken alapu­ló, a helyi közösség számára kialakított fej­lesztési folyamatok megvalósítását. Esélyt nyújt még gyermekek és felnőttek számá­ra egyaránt; előbbiek számára nyári és sporttáborok szervezésével, utóbbiak szá­mára hozzáértő tanácsadók segítségét kí­nálja gazdasági problémák kezelésében, vagy éppen munkaválasztási, elhelyezke­dési problémák megoldásában. Közút és közmunka Nógrád megye. Ebben az évben is várható közmunka program indítása a Magyar Közút Kht. Nógrád Megyei Igazgatósága il­letékességi területén. Ennek előkészítése most van folya­matban - kaptuk a tájékozta­tást Ürmössy Ákostól, a közút kht. megyei igazgatójától. Elő­reláthatólag mintegy ötven sze­mély foglalkoztatására nyílik majd lehetőség. Tavaly az „Út a munkához” program keretében több nógrádi önkormányzattal kötött megállapodás alapján biztosított munkalehetőséget az igazgatóság. Balassagyarma­ton hét, Nagybárkányban négy, Cereden három, Szilaspogony- ban pedig egy személy végezte a rá bízott feladatokat. Elsősor­ban a közút melletti terület kar­bantartásán dolgoztak. Tollfosztót mutatnak be Lucfahra. A Tótkomlósi Szlová­kok Egyesületének amatőr szín­játszói Tollfosztó címmel mutat­nak be vidám, zenés előadást február 25-én pénteken 17 órá­tól a község kultúrházában. A szervező a lucfalvai szlovák ki­sebbségi önkormányzat. Alkotó társaskör Bátonyterenye. Az art 11 Alko­tó Társaskör tart összejövetelt az Ady Endre Művelődési Köz­pont és Könyvtárban február 25-én, pénteken 16 órakor. Várják az apróságokat Bátonyterenye. játszóházba vár­ja a gyerekeket a Kastélykerti Művelődési Ház és Könyvtár február 26-án, szombaton. A program ezúttal is 13 órakor kezdődik. Iskolai drogprevenció Ludányhalászi. Ökoiskola lévén, a helyi tanintézmény pedagógu­sai mindig is nagy hangsúlyt fektettek az egészséges életmód gyerekekkel történő megismer­tetésére. Kovács Gábomé igazga­tóhelyettestől megtudtuk: a leg­utóbb például egészségnapot tartottak, ahol Bodor Klára jóvol­tából a fiatalok a helyes élet­módról szóló előadásokon vehet­tek részt. Most a drogprevenció kapott központi szerepet. JOGI TANÁCSADÓ A polgári perrendtartás lényeges változásai márciustól Sorozatunk első részében a márciustól életbe lépő változásokról számolunk be Fontos változás a közigazgatási perekben a tárgyaláson kívüli elbí­rálás főszabályként. Ismét kötelező lesz a pert megelőző egyeztetés a jogi személyiségű vállalkozások számára azzal a céllal, hogy a tör­vény a leendő alperest is aktivitás­ra sarkallja, legalábbis törekszik ar­ra. Főszabály szerint már a megyei elsőfokú hatáskörbe tartozó perek­ben is kötelező lesz a jogi képvise­let mindkét fél számára. A 2010 december 30-án kihirde­tett 2010. évi CLXXXIII. törvény a polgári perrendtartás módosításá­val lényeges változtatásokat eszkö­zöl. Tehát ismét 10 millió forint lesz az értékhatár, amelyet meghaladó perértékű vagyonjogi perek a me­gyei bíróságok hatáskörébe tartoz­nak. Kötelező egyeztetés Visszaállítja a jogi személyiségű vállalkozások egymás közötti jogvi­táiban a pert megelőző egyeztetés kötelezettségét a módosítás. Ennek elmulasztása a jogi képviselővel el­járó felperes oldalán ismét a kere­setlevél idézés nélküli elutasításá­hoz vezet a 124. § szerint. Az alperesi passzivitás sem hagyható figyelmen kívül, a per­költség megállapításánál. A per­költségről szóló rendelet kiegészül azzal, hogy a bíróság az ügy összes körülményeire figyelemmel per­nyertességre, vagy pervesztességre tekintet nélkül kötelezheti a jogi személy vállalkozású alperest a perben felmerült összes költség, vagy egyébként a felperes által vi­selendő költségek egy részének a viselésére, ha az alperes a 121/A § (1) bekezdésében meghatározott kötelezettségének indokolatlanul nem tett eleget. A fizetési meghagyással induló eljárásban, továbbá azokban az el­járásokban sem, amikor is a kere­setindításra a jogszabály 60 nap­nál nem hosszabb határidőt szab nem kötelező az egyeztetés. Dr. Szomszéd Károly Nógrád Megyei Ügyvédi Kamara elnöke r~ Február 28-ig igényelhetnek gázárkedvezményt a nagycsaládosok A nagycsaládosok - a három vagy több gyermek után családi pótlékban részesülők - kedvezményes áron vásárolhatják meg a földgázt, amennyi­ben ezt célzó kérelmüket február 28-ig eljuttatják a Magyar Államkincs­tár bejelentett lakóhely, illetve tartózkodási hely szerint illetékes megyei igazgatóságához. A kedvezmény az igénylőlap kitöltésével, és a csatolt utolsó havi gázszámla másolatával igényelhető. Társasházban lakóknak nem kell számlát mellékelni. Az igénylőlap a kincstár honlapjáról (www.allamkincstar.gov.hu), a megyei igazgatóságoktól és a gázszolgáltatók­tól is beszerezhető. Akik február 28-ig nem nyújtják be kérelmüket, a 2011. évre már nem vehetik igénybe a támogatást. A kedvezménnyel összefüggő kérdések megválaszolására a Magyar Állam- kincstár ügyfélszolgálatai, illetve a Call Center (06-1-452-2910,06-30-344-0045, 06-70-460-9005, 06-20-881-9535) munkatársai rendelkezésre állnak. Idén - július 1. és szeptember 30. között - kell majd igényelni a nagycsalá­dosoknak a 2012. évre szóló árkedvezményt a kincstár megyei igazgatóságán. Magyar Allamkincsár

Next

/
Thumbnails
Contents