Nógrád Megyei Hírlap, 2011. február (22. évfolyam, 26-49. szám)

2011-02-22 / 44. szám

2011. FEBRUÁR 22., KEDD NYUGAT- ES ESZAK-NOGRAD 3 Jégre vitte a lopott kapukat BalassagyaimaL Többen is fi­gyelemmel kísérték pár nap­ja, ahogy egy férfi leemeli és ellopja egy nyaraló kerítésé­nek fémből készült kapuit. A tolvaj ezután gépkocsija után­futójával a szomszédos tó je­gére vitte a zsákmányt. Itt megállt, így a szemtanúk kér­dőre vonhatták őt. Az elköve­tő azonban paprikaspray-vel lefújt egy 39 éves balassa­gyarmati férfit. A városi rendőrkapitányság járőrei rövid időn belül beazo­nosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható, Balassagyarmaton lakó 62 éves férfit, akit a lakásán fog­tak el. Előállítását követően lo­pás és garázdaság miatt gya­núsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették őt, mivel más bűncselekmények miatt is büntetőeljárás van ellene fo­lyamatban. Az utánfutót a tűz­oltók távolították el a befagyott tóról. Bajtársi találkozó Salgótarján. A Rendvédelmi Nyugdíjasok Bajtársi Egyesüle­te 2011. február 25-én, 15 órától tartja tisztújító közgyűlését Sal­gótarjánban, a Tarján Vendéglő­ben. A közgyűlésre az egyesület valamennyi tagját tisztelettel várják. Képgrafikus tárlata Salgótarján. Niederland „Nidee” Dávid, reklám és képgrafikus alkotásaiból nyílik kiállítás a Salgótarjáni Ifjúsági Informáci­ós és Tanácsadó Irodában (SITI) február 24-én, csütörtökön 16 órakor. Két program egy napon Salgótarján. „Péter első levele - Mennyit érek?” címmel tarta­nak összejövetelt a Bibliaklub tagjai február 24-én, csütörtö­kön 17 órától. Ugyanezen a na­pon a Nógrád Megyei Fotóklub Egyesület is rendezvényt szer­vez 17.30 órától, ahol Filius Ba­lázs: „Digiporáma újabb fotó­imból” címmel tart vetítettké­pes előadást. Mindkét összejö­vetelnek a József Attila Műve­lődési és Konferencia-központ ad otthont. „Téli berek” Nógrád megyében Névadója születését ünnepli a mátranováki általános iskola A Mátranovákon élő vagy ott dolgozó embereknek természetes, hogy milyen gyönyörű vidéken élnek, tevékenykednek: szívet me­lengető látvány a sok hófödte domb gazdag növény- és állatvilágá­val. Igazi „Téli berek” - Nógrád megyében. A héten a településen működő általános iskola névadója, Fekete István születésének 111. évfordulóját ünnepelte. A jubileumhoz kapcsolódó programok a ter­mészetszeretet jegyében zajlottak. Mátranovák. A nagyszabású ünnepség nyitányaként Bodor Ernőné polgármester asszony, Simon Gusztáv tag-intézményveze­tő, Maruzsné Répás Lilla SZM elnök, valamint a diákönkormányzat vezetősége koszorút helyezett el a Kotroczó Csaba kőfaragó mester által készített, az iskola falát díszítő emléktáblánál. A rendez­vény ezután az ünnepi díszbe öltöztetett tornateremben folytatódott. Az irodalmi színpad az író életútját végigkövető, versekkel gazdagí­tott előadását a 7. osztályos furulyások népdala és a kórus Vük da­la tett még emlékezetesebbé, színvonalasabbá. Az ünnepségen zajlott az iskolában már 14 éve működő Napsu­gár Gyermekszervezet új tagjainak avatása is, hiszen a természet- védelem fontossága már akkor alappillérként került be a fogadalom­tétel szövegébe. A programhoz kapcsolódóan fotókiállítás nyílt az is­kolagalériában. Faragó Zoltán fotói a természet egy-egy csodálatos pillanatát hozták az iskola falai közé, szinte élővé varázsolva azt. A diákok csapatokat alkotva egy igen széleskörű ismeretet kívá­nó, hangulatos vetélkedőn mérhették össze tudásukat, Ki tud többet Fekete Istvánról? - címmel. Persze a jutalom sem maradhatott el. A győztes csapatok tagjai: also tagozat: felső tagozat: Kanász Krisztina 4.o. Gyurcsák Anna 7.o. Jakubovics Mónika 4.o. Sárközi Klaudia 8.o. Szuhai Vivien 3.o. Kazinczi Patrícia 6.o. Gyurcsák Zoltán l.o. Berkó Laura 7.o. Békési Kristóf l.o. Baranyi Nikoletta 6.o. Oláh Szilveszter l.o. Vasas Áron 5.o. A már korábban meghirdetett rajzverseny ünnepi díjkiosztójára is sor került. Fekete István műveinek képi megjelenítése a következő eredménnyel járt: alsó tagozat: felső tagozat: 1. Horváth Villő 4.o. 1. Bozó Patrik 5.o. 2. Horváth Botond l.o. 2. Godó Bettina 7.o. 3. Kuborczik Vivien 3.o. 3. Kazinczi Aliz 7.o. Lejátszották a Fekete István Teremlabdarúgó Kupa mérkőzéseit is. A házigazdák a kazári Aba Sámuel és a mátraterenyei Móra Ferenc Általános Iskolák focistáival mérték össze ügyességüket. Kupagyőztes: I. korosztály: Fekete István Ált Isk. csapata II. korosztály: Aba Sámuel Ált Isk. csapata Filmvetítéssel egybekötött könyvbemutatóra került sor Faragó Zol­tán jóvoltából, aki Fekete István nyomdokain haladva megyénk, sőt egész Palócföldünk elkötelezettje. A mai kor technikai eszközeit se­gítségül hívva nézhettük meg a környékünkről készített filmjét. A Zagyva folyót az eredetétől a torkolatáig kísértük végig, közben meg­ismerkedve ritkaságszámba menő növény- és állatfajaival. Könyve­iben csodálatosan szép irodalmi nyelven ír vidékünkről. Példa arra, hogy a mai kor szavaival, gondolataival, szóhasználatával élve is ki lehet fejezni magunkat szépen, választékosán, magyarul. A programon állandó helyére került az iskola nyugalmazott pe­dagógusa, Nagy Izidorné 14 alkotásból álló, szemet gyönyörködtető festménysorozata, melynek ihletét Fekete István művei adták. A jubileumi rendezvények ezzel nem érnek véget, Fekete István szellemiségében egész évben folytatódik filmvetítések, kiállítások, túrák és sok más színes program keretében. RÓLUNK SZÓL BARÁTHI OTTÓ Ha „O.K.” lenne A fentebb használt betűszót értel­mezve, többen arra is gondolhatnak, amit az O.K - jobbára szlengben használt - magyar megfelelője je­lent: rendben. Az egész cím így is ért­hető: Ha rendben lenne... Valami, esetleg minden. Csakhogy, amire én gondolok, az azO.K nincs rendben, sőt már nem is létezik. Az említett két betűvel ugyanis én itt elsősorban agyermek- és ifjúkorom könyvsorozat ideáljára utalok. Az O.K egykor, az Olcsó Könyvtár könyveinek betűjele, a há­rom később négy kerek forintért kap­ható kis könyvek (és sorozata) közis­mert neve volt, az én fejemből máig kitörölhetetlen szimbóluma is. Ezek a könyvek ráadásul időtállóak vol­tak, nem estek szét, nem hulltak lap­jaikra - még a mai napig sem. Ez az O.K nagyon is rendben volt nekem, miként korosztályom más olvasói­nakis. Igya barátomnak is O.K volt, aki a minap küldött emailjébe fog lalta néhány könyv címlapjának di­gitalizált lenyomatát is. Jí”-levelében emlékeztetett többek között Shakes­peare Rómeó és Júlia, Thomas Hardy Egy tiszta nő és Homérosz Ili­ász c. művére. Közben mintegy felpa­naszolta, milyen sok silány mű jele­nik meg, tartalmát és kivitelét is te­kintve, amitől már csak az nagyobb baj, hogy az állam kivonulta könyv­kiadás támogatásából. Igaza is van, hiszen az állami „cserbenhagyás” következménye is volt, hogy a köny­vek ára az egekbe szökött így a kö­zelmúltban kapott 30 ezer forint ér­tékű könyvutalványomért elsőre mindössze alig egy féltucat könyvet tudtam kiválasztani 0.K lenne - gondoltam -, ha az említett O.K se rozat most is létezne. Ahogy a bará­tom általszintén említett angliai gya­korlat is, amely szerint ott a népsze­rűbb könyvek ma is megjelennek ol­csóbb, „puha kiadásban”. Amit ajánlok is kiadóink figyelmébe. Vé­gül az is O.K lenne, ha fiataljaink ilyen körülmények között is többet ol­vasnának. Akár a világhálón is, az ott köny nyen elérhető ekönyveket Olvasná­nak bármit, csak könyv legyen, mert a nagy francia filozófus, Diderot mondását idézve: ,ftz ostoba egy jó könyvet sem ismer, az okos egy rosz- szatsem ”. így válasszon könyvet szü­lő és gyermek egyaránt Előbbre men­ne világunk, ami az igazi O.K lenne. Mátra-monográfia nógrádi szerzőkkel Az elmúlt év végén újabb, me­gyénk területét is érintő kötettel gyarapodott a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága által 2002-ben elindí­tott monográfia sorozat. A Bükk- hegység, a Zempléni-hegység és a Karancs-Medves vidékének részle­tes ismertetését tartalmazó kiad­ványok után jelent meg „Heves és Nógrád határán" alcímmel „A Mát­rai Tájvédelmi Körzet” című, mint­egy 450 oldalt, ezen belül számta­lan szövegközti ábrát, fekete-fehér fotót és mellékletként a hegység részletes geológiai térképét, vala­mint 32 oldalnyi színes képet tar­talmazó, legújabb kötet. A szakterületeik témáinak leg­jobb ismerőiből álló, meglehetősen nagy létszámú szerzői gárda a tel­jesség igényével, jól áttekinthető, egységes szerkezetben tárja az ol­vasó elé az egyébként szerteágazó ismeretanyagot. A csaknem félszáz fejezetben a „Mátra-hegység” neve­zéktanával kezdődően a kutatástör­téneten, a hegység keletkezésta­nán, földtani szerkezetén, ősrégé­szetén, szén-, és kőbányászatán, ás­ványi és felszíni formakincsein, ál- lat-és növényvilágán át a történelmi, néprajzi, vallástörténe­ti, gazdálkodástörténeti, turisztikai és természetvédelmi ismeretekig minden könnyen megtalálható. (Ezt talán csak az egész sorozatra jel­lemző, az ideálisnál kisebb betűmé­ret zavarja. F. J.). A monográfia jellegnek megfele­lően, csakúgy, mint a sorozat egé­szének, e kötetnek is elsősorban szakemberek, kutatók igényeinek kielégítése, az eddigi ismeretek ös­szegyűjtése, rendezése és megőr­zése a fő célja. Ezen túl azonban for­rásmunkaként minden érdeklődő haszonnal forgathatja, és jól szol­gálhatja az iskolai oktatás céljait is, könyvtáraink anyagát tovább gaz­dagíthatja. Az általános ismereteken túl minket, nógrádiakat természetesen a helyi vonatkozások érdekelhet­nek legjobban, s mivel a Mátra je­lentős része megyénk területére esik, ilyenek is bőven találhatók. De nemcsak területileg, hanem a közreműködő nógrádi szerzők által is érintettek vagyunk. Jól eső érzés­sel állapíthatjuk meg, hogy a szer­zők nem felejtették el megemlíteni Buda László, Manga Mihály és bar­langász társaik, a Sziklaorom Hegymászó és Barlangászklub je­lentős feltáró munkáját a Mátra leg­nagyobb barlangjában, a Csörgő- lyuk-ban. Önálló fejezet (Miocénkorú szárazföldi gerince­sek maradványai a Mátra hegység­ben) megírását végezte Hír János, a pásztói múzeum igazgatója. Harkai Miklós és Prakfalvi Péter együtte­sen írták meg „A Mátra felszíni és felszín alatti vizei” című fejezetet, s Prakfalvi Péter társzerzője a „Szén­bányák a Mátra körül” című feje­zetnek is. Harmos Krisztián har­madmagával a szerzője a „Növény­világának, Kovács Tibor pedig az „Állatvilág” egyik társszerzője. A kötet szerkesztője Baráz Csaba (és munkatársai), kiadója a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága. Dr. Fancsik János

Next

/
Thumbnails
Contents