Nógrád Megyei Hírlap, 2011. február (22. évfolyam, 26-49. szám)
2011-02-17 / 40. szám
2011. FEBRUÁR 17., CSÜTÖRTÖK „Az sosem jó ami van" Ha meghalljuk az iskola szót, akkor sok minden juthat eszünkbe. Mindenkinek más. Van, akinek a tanulás vagy a barátok, esetleg csak egy olyan hely, ahova melegedni jár az ember. Én hova tartozom? Az a cikkemből majd kiderül. Sokszor ébredek úgy, mint más, hogy nincs kedvem kikelni a puha ágyból és elmenni az iskolába, de mégis muszáj. Ott kell ülnünk 6-7 órát, és figyelnünk kell, jegyzetelnünk. Ez időpocséko- lás? Sokan úgy gondolják, hogy igen. Én általában nem ezen a véleményen vagyok. Tegyük fel, hogy valaki elhatározta, hogy ő angoltanár szeretne lenni. Neki nem kell a kémia vagy a fizika, mégis köteles tanulni. Ők mondhatják, hogy pocsékolás, de mi van azzal, aki még nem tudja, mit is akar kezdeni az életével? Ha még ötlete sincs, hogy hol is helyezkedhetne el. Az ő számukra ez egy útmutató. Talán valakiből nagy vegyész lesz, de ha nem tanult volna kémiát, mert időpocsékolásnak tartotta volna, akkor mivé vált volna? Tudom, túl sok kérdést teszek fel, így inkább áttérek a mi tanítóinkra, azaz a tanárokra. Nem szeretnék senkit sem kritizálni, de biztos lesz olyan tanárunk, tanárnőnk, akire ha jó pár év múlva visz- szagondolunk, a szemünk könnyes lesz és igen, nem hazudok, olyan is lesz, akinél nem ez fog történni. Mi alapján ítéljük meg, hogy egy tanár rossz vagy jó? A tanítási módszereik alapján? Vagy azzal, hogyan is viszonyulnak hozzánk, diákokhoz? Nem, ezt tényleg nem köny- nyű eldönteni. Mindenkinek vannak hibái, hisz emberek vagyunk. Pont egy tanárnak kellene tökéletesnek lennie? Mert senki sem az. De ismét témát váltok. Én miért szeretek iskolába járni? A barátok és a közösség miatt. Persze ott van a tanulás is, de ezt a barátok elnyomják. Szerintem az iskola nagyon jó abban, hogy összehozza a baráti társaságok tagjait. Például egy másik faluban vagy városban lakó ismerősömet, nem látogathatnám minden nap, de az iskola megoldja ezt a problémát, ha a barátom is oda jár. Ha egyszer majd máshova kerülök, fura lesz majd otthagyni az iskolát. A kedvenc termeim, a saját szekrényem, aminek a kulcsát majdnem mindig elhagyom, a tanárok egy része, az ott tanuló emberek, hiányozni fognak. Cikkemet pedig egyik volt tanáromat idézve zárnám. „Az sosem jó, ami van.” Igaza van. Amikor kicsik voltunk, nem volt jó, nagyok akartunk lenni. Most vagy újból kicsik vagy már felnőttek szeretnénk lenni. Ha felnőtt leszek vagy esetleg idős ember, akkor biztos újra a gimnáziumi éveimet élném szívesen. Pásztor Bianka 9. a II. Rákóczi Ferenc Bölcsőde, Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola, Szécsény S&7TÖ U TANutÁJ----------------------Bo lyai-érzés Bolyai János Gimnázium. E név hallatára bizonyára Nógrád megye egyik, és alighanem Salgótarján legrangosabb középiskolája jut eszünkbe. A Főtér fölé emelkedve áll a hegyen, és nem túl barátságosan tekint le az egész városra - első látásra valószínűleg ez ugrik be az emberek többségének. Hallottam már, hogy „a legjobb iskolaként” emlegetik. Legjobb. Nos, sok mindent takarhat ez a kifejezés. Mondhatjuk, hogy itt a legmagasabb az oktatási színvonal, itt tanítanak a megye legképzettebb pedagógusai, vagy itt részesülnek a tanulók olyan nevelésben, amely felkészíti őket az egész életre. Ezek alapján joggal gondolhatjuk, hogy a Bolyai János Gimnázium diákjainak keményen kell tanulniuk, és az életük nem is szól más egyébről, csak a folytonos magolásról. Ám ez nincs így. Amikor nyolcadik osztály elején el kellett kezdenünk azon töprengeni, hogy merre szeretnénk továbbtanulni, bevallom, fogalmam sem volt, melyik iskolát válasszam. Nem azért, mert olyan sok lehetőséget találtam, hanem azért, mert egyáltalán nem tudtam, mihez is akarok kezdeni felnőttkoromban. Erre a kezdeti céltalanságra megfelelő megoldásként szolgálnak a gimnáziumok, érettségit adnak, hogy aztán később egy felsőoktatási intézménybe mehess. Remek, szűkült a kör..., a jelentkezési lap beadásának határideje pedig közeledett. Gyorsan ki kellett ötlenem valamit. Támpontnak ott voltak a korábbi benyomásaim, az ismerőseim tapasztalatai. Úgyhogy kettőre csökkentettem a szóba jöhető sulik számát - a Madách Imre Gimnáziumra és jelenlegi iskolámra. A Bolyai valamiért mégis szimpatikusabb volt, így végül megjelöltem első helyen, méghozzá az angol-magyar két tanítási nyelvű képzését. Röviden, ez az ötéves szak annyiból áll, hogy kilencedikben - az úgynevezett „nulladik évben” tökéletes nyelvi képzettséget kapunk ahhoz, hogy aztán három tantárgyat angolul tanulhassunk. (Elismerem, ez első hallásra meglehetősen komolynak hangzik, és újból a délutáni könyvek feletti görnyedés képét idézi fel - de ez sem teljesen igaz). Amikor értesültem, hogy az első helyre felvettek, még nem tudhattam, valójában mekkora szerencse ért. Az, hogy jól döntöttem, akkor merült fel bennem először, amikor találkoztam az osztálytársaimmal a gólyatáborban. Hatalmas meglepetés volt, kellemeset csalódtam. Elég nehéz elhinni, de tényleg mindenki barátságos, bárkihez fordulhatok a problémáimmal, kedvelem őket, egyszóval: az osztályközösség fantasztikus. A nulladik évet tekinthetjük a megszokás évének. Teljesen új iskola, új környezet, még újabb arcok. Cirka két hónap alatt azonban teljesen megszoktam, és a gólyaavató után már igazi bolyaisnak is éreztem magam. A tanév gyorsan elrepült, nagyszerű iskolai programokon vettem részt (diáknap, főzőverseny, helyismereti tábor stb.), szoros barátságokat kötöttem (az osztálytársaim mellett más osztálybeliekkel is), és azt hiszem, kijelenthetem, kellően megtanultam angolul, mert most, tizedik osztályban nincs gond az idegen nyelven tartott órák anyagának nyelvi megértésével (legfeljebb a saját anyanyelvűnkön való értelmezésével...). A tanév, elején angliai tanulmányúton vettünk részt, amelyről most csak annyit mondanék: örök, meghatározó élmény maradt az életemben. Azt viszont nem állíthatom, hogy keveset kell tanulni, és hétköznaponként az óráimat henyéléssel töltöm. De bátran ki merem jelenteni, megéri. Büszke vagyok. Azért, mert tisztában vagyok azzal, hogy amit megjegy- zek, azt az élet számos területén képes leszek hasznosítani. Szükségem van rá ahhoz, hogy egy neves egyetemen folytathassam a tanulmányaimat És igen, nálam még valamennyire az önbizalmam növeléséhez is kellett a tudat, hogy itt tanulok. Zárásképpen: kiváló érzés bolyaisnak lenni. Nem zavar, hogy a délutánjaim egy részét (kifizetődő!) tanulással múlatom, nem számít, hogy az emberek nagy része nagyképűnek tartja az idejárókat (csak irigykednek!), és nem fontos, hogy hány száz lépcső vezet fel az iskoláig (hihetetlen, de hozzá lehet szokni). Örülök, hogy a Bolyai János Gimnáziumba járok. Filó Mariann 10. c Bolyai János Gimnázium és Szakközépiskola, Salgótarján Az én iskolám Már öt éve mondhatom magam az akkor még Körösi Csorna Sándor Gimnázium és Szakközépiskola tanulójának. Azóta sok minden megváltozott körülöttem, de még mindig kitartok iskolám mellet, ahová óriási lelkesedéssel jelentkeztem még kisgyerekként. Sok mindenki hallott már a szécsényi gimnáziumról, de az alapításáról is illik tudni pár dolgot. Mennyi változáson ment keresztül az évek során. 1936-ban lett Szécsény városának négy évfolyamos gimnáziuma, három évig az általános iskolával közösen működtek, majd 1966-ban önállósult. Ekkori igazgatója Szerémy Gyula volt. A Rákóczi útra költözött, ahol az intézmény a Nógrádi Sándor nevet viselte. Sajnálatos módon 1980-ban érettségizett az utolsó gimnáziumi osztály. Tíz évre rá a környékünkön (Salgótarjánban, Balassagyarmaton) beindultak a hat évfolyamos gimnáziumok, ennek következménye lett, hogy 1994/95-ös tanévben újra elkezdődött a tanítás a Kossuth Lajos utcai épületben. Az önkormányzat Szerémy Gyulát nevezte ki igazgatónak, helyettese Szenográdi Ferenc lett. Eközben a Rákóczi úton lévő épületet újjáépítették, megfelelő technikákkal látták el. Amint befejeződtek a munkálatok, át is költözött az intézmény. Ekkor iskolánk már a Körösi Csorna Sándor nevet kapta. Innentől kezdve alakultak ki bizonyos hagyományok: sulinapok, iskolai karácsonyi ünnepség, farsangi bál. 1998-ban a számítástechnikai képzés is elkezdődött. Az iskolát Vinkóné Kovács Mária vette át, majd Gyarmati Attila vette át a helyét. Mikor ötödikesen oda kerültem ő volt az igazgató. 2007. július 1-jén létrejött a II. Rákóczi Ferenc Bölcsőde, Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola. Ezt az összetett közoktatási intézményt Szécsény város, Nagylóc, Nógrádszakál önkormányzatai hozták létre. Az intézmény vezetője kitűnő tanár és igazgató volt. Sajnálatos módon 2008-ban elhunyt Utána Istók Ferenc tanár urat 2008. július 30-ig bízták meg az intézmény vezetésével, majd megválasztották Zsolnai Györgynét, aki napjainkig sikeresen vezeti iskolánkat. Az évek során sok mindent kipróbáltam, amit az iskola nyújtott. Minden évben megrendezésre kerülnek különféle versenyek, sportvetélkedők, emléknapok megünneplése. Nagyszerű lehetőség a mini körút (Brüsszel-London-Párizs), a wartai testvéri kapcsolat és a sí tábor. Persze, hogy tanuljunk is, rendezik a TÉT-napokat, ahol a diákok mutathatják be tudásukat. Az osztályommal, hagyomány szerint mi is segítünk a rendezésben, amit már izgatottan várunk. Kiselőadásokkal készülünk minden évben, jó magam már idén negyedik alkalommal készülök előadásra. Mindig mindenben számíthatok tanáraimra, akik a leg- extrémebb témákban is nyitottak. Ezt a napot gálával zárjuk itt minden művésziélek diák kiadhatja magából tehetségét. Sokszor van kiállítás a Benczúr-galériánkban, ezáltal sok szép alkotás színesíti galériánkat egész évben. Versenyek is akadnak szépszámmal. Különféle háziversenyek, legfőképpen matematikából, van „házibajnokság” minden évfolyamból a legjobbakat jutalmazzák. Ezek a programok segítségével válik otthonossá a légkör. Sok embert ismertem meg vetélkedők és utazások alatt, olyakat is, akik fiatalabbak vagy éppenséggel idősebbek nálam. Az osztályközösségek nagyon jók, mindig feltaláljuk magunkat és a tanárokhoz is kölcsönös szimpátia fűz. Igaz, nem mindig vagyunk szorgalmasak és jók, de mindig hajt a tudásvágy, amit az iskolánk biztosít. Remélem azt a három évet - ami még hátra maradt - olyan szép emléknek fogom tekinteni, mint a már elmúl öt év gyümölcsét. Sok tudást és szeretetet kaptam itt társaimtól, tanáraimtól, amit az évek és változások soha nem fognak elsöpörni. Szeles Szilvia II. Rákóczi Ferenc Bölcsőde, Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola, Szécsény Mindenkinek mást jelent Iskola. Ez a szó mindenkinek mást jelent Valakinek az a hely ahol tanulmányait bővítheti, új ismeretekre tehet szert Másoknak az iskola nem más, mint egy börtön, amiből nincs menekvés. De akár szeretjük az iskolát, akár nem, meg kell értenünk, hogy a saját életünket könnyít- jük meg azzal, ha tanulunk. Nem is beszélve arról a számtalan barátról, akikkel nap mint nap találkozunk. így van ez az én iskolámban is. Amint felkelek, reggel beindul a nap. Aztán lassacskán beérek az iskolába és várom az első tanítási órát Néha örömmel, máskor viszont lehangolva várom, attól függően, hogy szeretem-e azt a tantárgyat vagy nem. Ez nem csak velem van így. Egy unalmas óra után nincs is jobb, mint a szünetet jelző csengő kereplő hangját hallani. Az én iskolámban gyakran kell teremről teremre járni. Néha fárasztó út vezet a legfelső emeletre. De mindig elhaladunk a tanári szoba mellett Nekem erről a rengeteg papír és a sok kijavítatlan dolgozat jut eszembe. Vajon mi lehet „azon” az ajtón túl?! Ez gyakran ismétlődő kérdés a fejemben. Nálunk minden tantárgyat más-más tanár tanít. Persze mindig van 1-2 kivétel. Minden diáknak más a véleménye egy tanárról, mint ahogy nekem is. Valakit jobban szeretek, valakit kevésbé. Minden óra elején félünk, amikor a tanár figyelmesen nézegeti a naplót, a következő felelőt keresve. A legjobban természetesen az fél, aki nem tanulta meg az anyagot Miután a tanár kimondta a nevet, felléleg- zünk, kivéve a felelőt Számára most kezdődik csak a próbatétel. Óráról órára egyre közelebb a tanítási nap vége. Ez a teljesítményünkön is meglátszik. Már nem tudunk összpontosítani, mert gondolatain az oly távolinak tűnő otthon körül járnak. Ezt néha a tanár szóvá is teszi, de biztat minket, hogy tartsunk ki. Ez csak fokozódik a nyár közeledtével. Az én osztályomban a legkevésbé kedvelt szó talán a „dolgozat”. Már szinte tabunak számit, hiszen mindenkinek a készülés, rossz jegy, idegesség jutnak eszükbe. Azt látni, amikor a tanár belép az ajtón, és kezében tartja a hófehér teszüapo- kat, nyugtalanító érzés egy diák számára. De végül is jobb minél előbb túlesni rajta. Aztán kezdődik az idegtépő várakozás a dolgozatok eredményeire. Habár lassan, de végül elérkezik a várva várt utolsó óra, utolsó perce. Ekkor már a könyveimet, tollaimat elkezdem visszapakolni a táskámba de úgy, hogy a tanár ne vegye észre. Aztán megszólal a csengő. Mintha egy diadalkürt szólalna meg egy győztes harc után. Egy nehéz, megpróbáltatásokkal teli nap után elindulhatok haza. Szép Dávid 9. a II. Rákóczi Ferenc Bölcsőde, Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola, Szécsény További szerzők írásai: NP0RT.hU núi'.hAd migvi i ini orom Ai
