Nógrád Megyei Hírlap, 2011. január (22. évfolyam, 1-25. szám)

2011-01-15 / 12. szám

2 2011. JANUÁR 15., SZOMBAT ÉSZAK- ES KOZEP-NOGRAD LEOMLOTT A HÁZ SARKA - SEGÍT AZ ÖNKORMÁNYZAT Nógrádszakál. a rendkívüli időjárás is közrejátszott abban, hogy január 12-én a községben a délelőtti órákban leomlott a Csokonai út 3. szám alatti lakóház sarka. Az anyagi kár ugyan jelentős, de szerencsére személyi sérülés nem történt. Mint azt Dudás Györgytől, Nógrádszakál jegyzőjétől megtudtuk, az önkormányzat részéről építőanyagot, téglát, homokot, sódert és cementet ajánlottak fel a tu­lajdonos részére a helyreállításhoz. Ismét eltelt egy év Képzésekről, túrákról Salgótarján. A Tájak Korok Mú­zeumok országos továbbképzése­iről és túráiról kaphatnak infor­mációt Nándori Ferencné jóvoltá­ból azok az érdeklődők, akik ellá­togatnak a Nők Klubja soron kö­vetkező összejövetelére. A ren­dezvénynek január 17-én, hétfőn 14 órától JAMKK ad otthont Relaxálnak Salgótarján. „Jógával az egészsé­gért, relaxáció” címmel tartanak rendezvényt az Egészséges Éle­tért Klub tagjai január 18-án, kedden 16.30 órától. A délutáni programnak ezúttal is a József Attila Művelődési és Konferen­cia-központ ad otthont. Karitatív akció Nagytóc-Litke. A Los Angeles-i Magyar Református Gyülekezet és a Salgótarjáni Hit Gyülekezete közös szervezésében tíz nagyló- ci, és tíz litkei árvíz- és vihar ká­rosult család kapott ajándékcso­magot. Az adományt alapvető élelmiszerekből állították össze. Értékelnek, terveznek Salgótarján. A Magyar Rákellenes Liga helyi alapszervezete január 18-án 16 órától a József Attila Mű­velődési és Konferencia-központ­ban tartja közgyűlését Ennek ke­retéljen hangzik el a múlt évi munkáról szóló beszámoló és az idei programot, költségvetést is is­mertetik, illetve megvitatják. Salgótarján várairól Salgótarján. A „Velünk élő törté­nelem” című, középiskolások számára szóló vetélkedő máso­dik felkészítőjét január 17-én, hétfőn 14 órától rendezik meg a Nógádi Történeti Múzeumban. „Salgótarján várai - tények és történelem” címmel Cs. Sebes­tyén Kálmán, történész, levéltá­ros tart előadást. Árvízvédelem a cél Ipolytamóc. a település önkor­mányzata most készíti azt a pá­lyázatot, amelynek célja, hogy helyi árvízvédelmi feladatokra nyerjenek támogatást A község- .ben nyolc lakóházat veszélyeztet hosszú évek óta a rendszeresen megáradó Ipoly. Ezeket szeretné megóvni töltés kialakításával, a zsilipek rendbetételével, a folyó­ba torkolló elvezető árkok vala­mint a Botos patak medrének tisztításával és mélyítésével a fa­luvezetés. SalgÓtaiján. Sokadik alkalommal jelent meg a Bolyai János Gim­názium és Szakközépiskola év­könyve. A 2009-201(Tes tanévet felidéző kötet első gondolatait Pálfalvai Zoltán igazgató fogal­mazta meg, aki a Bolyai nevét viselő intézményeket és azok kapcsolatait is felidézte. Sorai­ból érződik: a salgótarjáni kö­zépiskola diákjai büszkék arra, hogy „bolyaisok”. A név mögött nemcsak egy intézmény áll, ha­nem egyebek mellett barátsá­gok, kulturális tevékenységek, vetélkedők, a magyar nyelv ápolása és a határon túli kap­csolatok erősítése. A 27. évkönyvben olvasha­tunk a megújuló közoktatásról, a két tanítási nyelvű hatosztá­lyos képzésről, a kompetencia­mérésről és a szülői munkakö­zösségről is. A kötet elkészíté­sében intenzíven részt vettek a diákok, akik többek között be­mutatták a önkormányzatuk munkáját és a gólyatábort is felidézték. Vetélkedők, külföl­di és magyarországi utazások is megelevenednek. A sportélet mellett kitüntetettekkel olvas­hatnak interjúkat, többek kö­zött Bolyai emlékplakettel ju- talmazottakkal. A kötet nagyon sok képet és adatot is tartal­maz, és valóban róluk, az éle­tükről, a „bolyaisokról” szól. Külföldieket ellenőriztek SalgÓtaiján. Fokozott ellenőrzést tartottak nemrég a Nógrád Me­gyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Salgótarján kör­nyékén a Nemzeti Adó- és Vám­hivatal megyei igazgatóságával, valamint a Bevándorlási és Ál­lampolgársági Hivatal regioná­lis igazgatóságának idegenren­dészeti osztályával. Ennek során szúrópróbaszerű­en ellenőrizték a külföldi gépjár­műveket és állampolgárokat. Az ellenőrzött személyek személy- azonosságának megállapítása és jogszerű Magyarországon tartóz­kodásuk ellenőrzése során az el­járó szervek bűncselekményt, szabálysértést, illetve más, intéz­kedésre okot adó körülményt nem észleltek. Az ellenőrzések az elmúlt év novemberétől folyamatosan, havi rendszerességgel történnek és a jövőben is végrehajtásra kerül­nek - tájékoztatta lapunkat Kiss Andrea, a Nógrád Megyei Rend­őr-főkapitányság sajtóügyeletese. Hősök ünnepe Egyházasgetge. A templomban 11,30 órától, szentmisével kez­dődik január 16-án vasárnap a hősök ünnepe a községben. A hagyományos esemény ezután az emlékműnél folytatódik, itt dr. Nagy Andor országgyűlési képviselő mond beszédet, az is­kolások műsort adnak, majd koszorúkat helyeznek el a résztvevők. Kiállítást nyitnak SalgÓtaiján. A szlovákiai He- rencsvölgy város kiállításon mu­tatkozik be a Balassi Bálint Me­gyei Könyvtár és Közművelődési Intézet Bóna Kovács Károly Galé­riájában. Az ünnepélyes megnyi­tót január 18-án kedden 16 órától tartják, köszöntőt mond Molnár Éva, igazgató, Becsó Zsolt, a me­gyei közgyűlés elnöke, valamint Ing. Wladimir Manka, a beszter­cebányai önkormányzati kerület elnöke. Műsort adnak a bemutat­kozó település néptánccsoportjá­nak szólistái. Fogad az alpolgármester Bátonyterenye. om Károly, a vá­ros alpolgármestere január 19- én, szerdán 9 és 11 óra között a kisterenyei ügyfélszolgálati iro­dán, déli 12 órától 14 óráig pedig a városházán tart fogadónapot Nem érdemes fát lopni! Nógrád megye. - Ezen a héten is több esetben fordult elő, hogy megyénk területén engedély nél­kül fát vágó személyeket fogtak el a rendőrök - tudtuk meg Kiss Andrea sajtóügyeletestől. Január 12-gn a délelőtti órákban Mátraszőlős területén a helyi kör­zeti megbízottak észlelték, hogy két személy talicskákban fát tol az úton. A 26 és 29 éves mátraszőlősi férfiakat igazoltatás alá vonták, akik a fa eredetével nem tudtak elszámolni. Megálla­pították, hogy a férfiak az egyik mátraszőlősi erdőrészből vágtak ki összesen 6000 forint értékű cser és tölgyfát, ezért őrizetbe vet­ték őket Cselekményükért a Pásztói Városi Bíróság két-két nap elzárásra ítélte őket Egy má­sik esetben, január 13-án a kora délutáni órákban Bátonyterenye illetékességi területén két eset­ben is „fa tolvajokat’ fogtak a he­lyi rendőrök. Az első esetben egy rendőr ért tetten négy személyt, akik az út menti erdőben enge­dély nélkül vágtak ki egy nagy­méretű akácfát, amelynek érté­ke 20000 forint. A 18, 38, 39 és 61 éves jobbágyi férfiakat sza­bálysértési őrizetbe vették, az ügyet gyorsított bírósági eljárás keretében tárgyalják. Bejelentés érkezett arról is, hogy ismeret­len személy fát vág Mátramind- szent egyik erdőrészén. A kiér­kező rendőrök rövid időn belül megállapították, hogy egy mátramindszenti férfi engedély nélkül kivágott és eltulajdonított két akácfát 3000 forint érték­ben. A férfival szemben szabály­sértési eljárást kezdeményeztek. A rendőrség továbbra is kéri a lakosság segítségét, hogy beje­lentéseikkel vegyenek részt ők is a terület közbiztonságának mind teljesebb megszilárdításá­ban. A bejelentők „kilétét” bizal­masan kezelik. Négymilliót nyert! Salgótarján. Valakinek nagyon jól kezdődött a péntek reggel, ugyanis legalább 1350 forint értékben adott fel ötös lottót, így a Szerencsejáték Zrt. négymillió forinttal jutalmaz­ta „Üldözi a szerencse? Adjon esélyt, hogy utolérhesse!” el­nevezésű akcióján. A Kassai sor 6. szám alatt lévő 203-as számú Lottózóban 2011. janu­ár 14-én reggel 8 óra 26 perc­kor adták fel a milliókat érő szelvényt, amelynek száma: 01 21025 12 660521 30017. A szerencsés nyertes 2011. feb­ruár 19-ig adhatja be nyere­ményigénylését. A nyílt utcán támadtak Variány. Január 13-án a Szé- csényi Rendőrkapitányság Bűn­ügyi és Közrendvédelmi Osztá­lyának munkatársai elfogták azokat a 23 és 24 éves varsányi férfiakat, akik előző nap, az esti órákban Varsányban kiraboltak egy hazafelé tartó helyi lakost. A kapucnit viselő ismeretlen sze­mélyek a sötét utcán támadták meg a férfit, több alkalommal megütötték, majd kabátja zsebé­ből elvették a pénztárcáját, amelyben 6000 forint készpénz volt Ezek után a két támadó a helyszínről elszaladt A férfiak beismerő vallomást tettek, őket rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a nyomozók, majd őrizetbe vételükre is sor került KOZMA LÁSZLÓ ÉS BIRKÁS BÁBUT VOLT A VENDÉG Salgótarján. A Beszédes esték nevet viselő, kulturális programsorozat soron következő kötetlen közéle­ti beszélgetésének a Nógrádi Történeti Múzeum adott otthont a napokban. Az est vendégeivel, Kozma László íróval és Birkás Babett, képzőművésszel Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester, országgyűlé­si képviselő beszélgetett A rendezvényen szó esett az Erdélyi Karácsony című könyv megjelenéséről is.

Next

/
Thumbnails
Contents