Nógrád Megyei Hírlap, 2011. január (22. évfolyam, 1-25. szám)

2011-01-28 / 23. szám

8 2011. JANUÁR 28., PÉNTEK SPORTTÜKÖR Négyen még esélyesek sakk. Szombaton a salgótarjá­ni Galcsik vendégló'ben rendez­nek rapidsakk versenyt, melyen két, különböző erősségű csoport­ban lehet a táblákhoz ülni. A rendezők számos gyermeket várnak a felnőttek mellett, ne­vezni a 9 órai kezdés előtt lehet a helyszínen. Wijk aan Zee-ben a csütörtöki pihenőnap után az utolsó három forduló következik a Tata Steel Chess fesztiválon, és még leg­alább négyen esélyesek a győze­lemre a világsztárokkal teli szu­percsoportban. Nagy valószínű­séggel a világranglistát vezető Carlsen nem lesz közöttük, mert szerdán második vereségét is el­könyvelhette. Szenzáció az ame­rikai Nakamura eddigi teljesít­ménye, és pár fordulóval ezelőtt hiába mért rá demoralizálónak tűnő vereséget az imént említett norvég csodagyerek, Ananddal holtversnyben áll az élen 10 for­duló után is. Szépen szerepelnek a feltörekvő ifjak (Nepomnjacsij, Vachier-Lagrave, Giri) is, míg ka­tasztrofálisan Shirov és Griscsuk. Jönnek a kínaiak? tenisz. A harmadik helyen kiemelt belga Kim Clijsters és a kilencedikként rangsorolt kí­nai Li Na (Li Na) játssza az ausztrál nyílt teniszbajnokság női egyesének fináléját. A csü­törtöki elődöntőben a három­szoros US Open-bajnok belga játékos kiváló teniszezéssel, mindössze 1 óra 13 perc alatt győzte le 6:3, 6:3-ra a második helyen kiemelt orosz Vera Zvonarjovát. Li lényegesen ne­hezebb mérkőzésen verekedte be magát a döntőbe Caroline Wozniackival szemben. A vi­lágranglista-vezető dán az első játszmát megnyerte ó:3-ra, majd a második szettben 4:5- nél meccslabdát hárított Li, ami óriási lendületet adott neki. A játszmát 7:5-re, a döntő szettet Justine Henin pedig 6:3-ra hozta, s ezzel első kínai játékosként jutott be Grand Slam-torna egyes verse­nyének döntőjébe. A finálét szombaton rendezik. A volt vi­lágelső Justine Henin elhúzódó sérülésére hivatkozva szerdán bejelentette, hogy végleg befe­jezi teniszpályafutását. „A kö­nyököm annyira megsérült, hogy nem tudnám megfelelő szinten folytatni legkedvesebb szórakozásomat, ami egyben a hivatásom is” - indokolt a mindössze lóó centis Henin, aki 2008-ban (világelsőként) már egyszer visszavonult, és húsz hónap elteltével tért vissza, de olyan maradandót, mint a korábbiakban, már nem tudott alkotni. A teniszező 2003 és 2007 között hét Grand Slam-trófeát gyűjtött, Athénban olimpiai bajnok lett, és 117 hé­ten át vezette a világranglistát. Lefaragta sporttámogatásait az önkormányzat II. Bevételek kiesése miatt kényszerültek megvonásokra Balassagyarmaton Kis vagy nagyegyesület-e a Kábel SE, kell-e vagy nem ilyen szintű sport a városnak mint a kézilabda? Közel hatmillió forintot vont el a 2010-es sport­egyesületi támogatások­ból a balassagyarmati ön- kormányzat. A városveze­tés a nehéz anyagi hely­zettel indokolta e lépését, ennek ellenére a döntés komoly felháborodást vál­tott ki az érintetteknél, különösképpen azért, mert mindezekkel csak december végén szembe­sítették őket. Riportunk első részében Honti Atti­la, A Vitalitás SE elnöke, illetve a BSE és a Palóc Farkasok labdarúgói ne­vében Gaál Dénes elnök­ségi tag fejtette ki véle­ményét, ezúttal pedig László Sándor a Kábel SE, valamint Kovács József, a Kiss Árpád VDSE elnöke veszi át a szót, végül a felvetésekre Medvácz La­jos polgármester válaszol. Hegedűs Henrik A Balassagyarmati Kábel SE a város legmagasabb szinten jegy­zett, NB VB osztályban szereplő férfi kézilabdacsapatát működteti. László Sándor elnök nem csupán az elmaradt pénzek, hanem egy más forrásból érkezett összeg elvo­nása miatt is panaszkodik.- Egyesületünk számára a 2010-es évre 2,7 millió forintot ítélt meg az önkormányzat, a szerző­dés szerint ennek teljes összegét, június 30-i határidővel meg kel­lett volna kapnunk - kezdte mon­dandóját a sportvezető. - Ezen felül külön támogatásként, tavasz- szal az akkori klubelnök, Lombos István, még országgyűlési képvi­selőként hozott a városnak hatmil­lió forintot, de megállapodott a pol­gármesterrel, hogy ennek felét, az­az hárommilliót a Kábel SE részé­re átutalják. Ennek ellenére au­gusztusban úgy kezdtük meg a bajnoki felkészülést, hogy tagi köl­csönök felvétele mellett sem volt annyi pénzünk, hogy az NB 1/B-s nevezési díjat kifizessük, holott naponta kaptam ígéreteket az egész támogatási összeg teljesíté­sére. Végül „hathatós fellépésünk­re” az utolsó pillanatban kaptunk az önkormányzattól egymillió fo­rintot. A bajnokság őszi idényét si­került befejeznünk úgy, hogy az év végéig az említett 2,7 milliós tá­mogatással, és a hárommilliós „különjuttatással” szemben ösz- szesen csak négymillió forint érke­zett meg a számlánkra. Azaz úgy is tekinthetjük, hogy 2010-ben ténylegesen mindössze egymillió forinttal támogatta az önkormány­zat a Kábel SE-t Az pedig felettébb érdekes volt, hogy a december 23- i testületi ülés előterjesztésében négymillió forint szerepelt egye­sületünk neve mellett, vagyis úgy tüntették fel, mintha száz százalék felett finanszírozták volna a kézi­labdát, és meg sem említették a Lombos úr által hozott hatmillió forintot. Az elnök nem érti azt sem, mi­ért kerültek ki az év végi kétmillió forintos utótámogatásból.- Először azt hittem, adminiszt­rációs hiba történt, de nem! A Ká­bel Sportegyesületet ezek szerint a városvezetés nem sorolja a leg­nagyobb sportegyesületei körébe! Igaz, hogy a polgármester úr ezen a december 21-i megbeszélésen nem említette név szerint ezt a há­rom kiemelt egyesületet, de nai­van azt hittem, számunkra is egy­értelmű, hogy Nyugat-Nógrád leg­magasabb besorolású csapatát működtetve, 18 felnőtt és 24 ifjú­sági, illetve serdülő játékost felvo­nultatva, és mérkőzéseinkre rend­szeresen két-három száz fős ér­deklődő közönséget vonzva, nem beszélve a sakkszakosztályunk­ról, mi is részesülhetünk ebből az összegből. Hozzáteszem, az erede­ti támogatási szerződésben szere­pel ugyan, hogy ha az önkormány­zat nehéz anyagi helyzetbe kerül, a megítélt dotáció megvonható, de semmiképpen sem tartom sport­szerűnek, hogy ilyen módszerek­kel tették meg. Ezzel mi is kilátás­talan helyzetbe kerültünk. Mi vi­szont akkor is bebizonyítjuk, hogy csak azért is lesz NB I/B-s kézilab­da Balassagyarmaton, még ha egyes mértékadó(?) körökben el Is hangzott, hogy nincs szükség ilyen szintű sportra a városban. Meggyőződésem, hogy komoly igény van itt a minőségi verseny- sportra. A főként triatlonosokat verse­nyeztető Kiss Árpád VDSE nem szerepel a kiemelt klubok között, ám az indok, ami miatt az erede­tileg megítélt támogatás kéthar­madát nem kapták meg, alaposan felbosszantotta Kovács Józsefe 1 n ö- köL- Mi hatszázezret kaptunk vol­na a „közös kalapból”, ebből két­százezer forint jött meg az első fél évben a számlánkra, egy összeg­ben, azóta semmi. A nyáron vi­szont megkeresett bennünket az önkormányzat, és ajánlotta, hogy az Európát átszelő „Honfoglaló triatlon” (a testvérvárosok találko­zójára szóló meghívó személyes kézbesítése) és a Palóc triatlon költségei, összesen 4,5, illetve 3 millió forint a mi egyesületünkön át legyenek kifizetve, erre szabá­lyos megbízási szerződést kötöt­tünk. Derült égből villámcsapás­ként ért engem a hír december­ben, amikor érdeklődtem a pénz­ügyi osztályon, hogy mennyi jár még a megítélt működési támoga­tásból: semmit sem kapunk, mert a nyáron ennél jóval többet utaltak a számlánkra. Felháborítónak tar­tom, hogy így mossák össze a sze­zont a fazonnal, a működési támo­gatást egy megbízási szerződés­sel. Ráadásul aránytalanul kapták meg az egyesületek az átutalt ösz- szegeket, volt, akinek bőven ötven százalék fölött adtak, nálunk vi­szont ez csak az egyharmada volt. Remélem, 2011-ben megfontolt döntés születik, nem lesznek ek­kora aránytalanságok, és megér­kezik a teljes támogatás. Medvácz Lajos, Balassagyarmat polgármestere megérti a sportve­zetők méltatlankodását, ugyanak­kor kéri, az önkormányzatot is ért­sék meg, amiért ezeket a kénysze­rű lépéseit megtette.- Higgye el mindenki, mi nem a sportegyesületek ellen vagyunk, nem az ő működésüket akarjuk szántszándékkal akadályozni, de rendkívül nehéz finanszírozási helyzetbe kerültünk, ahol elsőran­gú feladat a város működőképes­ségének biztosítása, az intézmény­rendszer fenntartása, a sportegye­sületek támogatása pedig nem kö­telező feladat - érvelt a városveze­tő. - Ennek ellenére igyekeztünk minden évben elkülöníteni nem kis összeget erre a célra, úgy, hogy a létesítmények használatát is té­rítésmentesen biztosítottuk szá­munkra, ami a legszerényebb szá­mítások szerint is nyolcvan-száz millió forintos nagyságrend. Saj­nos, a válság miatt az önhiki- támogatások beszűkültek és az iparűzési adóból százmilliós bevé­telkiesést tapasztaltunk, amivel csak nyár végén szembesültünk számszerűen. így arra kénysze­rültünk, hogy a nem kötelező fel­adatoknál megvonásokat hajt­sunk végre, a sport mellett ugyan­erre a sorsra jutottak a kulturális támogatások is. Igaz, hogy június­júliusban még én is ígértem an­nak, aki megkeresett, hogy kifi­zetjük a teljes támogatási össze­get, de őszre ez a helyzet alaposan megváltozott. Még így is tudtunk decemberben további kétmillió fo­rintot átutalni az egyesületeknek, de a maradék 5,7 millió forintot vissza kellett tartanunk. Ami a klubelnökök konkrét fel­vetéseit illeti, a polgármester ezek­re is felelt- Lombos István képviselő úr va­lóban hozott a városnak miniszté­riumi forrásból hatmillió forintot, és én tényleg megígértem neki, hogy ebből hárommilliót megkap a Kábel SE. Néhány nappal később azonban a pénzügyi osztályról úgy tájékoztattak, hogy ez az öszszeg nem osztható fel. Mivel a szavamat tartani szerettem volna, úgy gon­doltam, a sporttámogatásokban eredetileg tartalék célra szánt ös­szegből pótoljuk majd ezt a három­milliót De kiderült, ennyi nem áll rendelkezésre, ezért kapott az ere­deti, 2,7 milliós támogatáson felül további 1,3 milliót a klub. Az év vé­gi kétmilliós pénzosztáskor viszont - mivel megkapták a teljes össze­get - már nem részesültek a kézi- labdások. Természetesen nyitottak vagyunk ebben az évben is a velük való tárgyalásokra, hiszen minden híreszteléssel ellentétben fontos számunkra a városban működő ki­emelt versenysport. A Kiss Árpád VDSE-nek pedig igazat kell ad­nom, „házon belül” történt egy ad­minisztrációs félreértés, ezért nem kaptak pénzt decemberben. 2011 első negyedévében igyekszünk majd ezt is rendezni. Medvácz Lajos végül hozzátette, idén várhatóan harminc-negyven százalékkal eredetileg is csökken­tik majd a városi sportcsoportok támogatását, de remélik, a testüle­tileg jóváhagyott összegeketa szer­ződés szerinti ütemezéssel tudják majd átutalni. Aranyos gyerekek Tíz utánpótláscsa­pat részvételével rendezték meg múlt hét végén Gödöllőn a hagyo­mányos gyermek terem-labdarú- gó-tomát, melyen a salgótarjáni sportiskolásokat (SASÉ) a 10-11 évesekből álló gárdája képviselte. A két ötös csoportba sorolt csapatok közül a tarjániak az erősebbet fog­ták ki, így többek között az Újpest és a Vác is'ellen is meg kellett küz­deniük a továbbjutásért. Bár utób­biak ráijesztettek a mieinkre, az Új­pestet és még két másik csapatot is legyőzve a SASÉ csoportelsőként jutott a középdöntőbe, ahol már nem remegett meg a lábuk, és elő­ször a hazaiakat verték magabizto­san 4- 1-re, majd a döntőnben a fel­vidéki Lévát több kiemelkedő egyé­ni teljesítménnyel fektették két vállra (3-1). A tomagyőzelem mel­lett külön örömet szerzett, hogy Sze­les Patrikkilenc találattal a gólkirá­lyi címet is megszerezte.- Csapatom akarásból, küzdeni- tudásból jelesre vizsgázott, minden csapatrészünkben jobbak voltunk ellenfeleinknél, mely tomagyőze- lemhez vezetett - nyilatkozta la­punknak a hazatérésüket követően Sasán Attila, a gyerekek edzője.

Next

/
Thumbnails
Contents