Nógrád Megyei Hírlap, 2011. január (22. évfolyam, 1-25. szám)
2011-01-28 / 23. szám
2011. JANUÁR 28., PÉNTEK 5 GAZDASÁG Nehezen alakuló reformok Az adójóváírás szűkítése, a nyugdíjak adó alá vonása is szóba kerülhet, szigorítják a rokkantellátásokat KISS ROLAND Egy év alatt lehetetlen 600-800 milliárd forintot lefaragni a költségvetés kiadási oldaláról, de még az is komoly kormányzati erőfeszítéseket igényel, hogy ekkora megtakarítás három év alatt megvalósuljon. így vélekedtek lapunknak elemzők, mindezt pedig a kormányzati berkeket ismerő források azzal egészítették ki, hogy még korántsem „forrta ki magát” a néhány héten belül bejelentendő reformcsomag. A kabinetnek jelenleg azon fő a feje, hogy a megszorításra kiszemelt területeken - nyugellátások, munkanélküli-támogatások, gyógyszerkassza és a közösségi közlekedés támogatása - miként lehet legalább érzékelhető mértékű megtakarításokat elérni. Az eddig kiszivárgott terveken túl a nyugdíjak terén kapóra jöhet, hogy a jelenlegi jogszabályok szerint is adókötelessé válik az időskori ellátás 2013-tól. Ezzel a bruttósítással párhuzamosan lehetőség nyílhat arra, hogy az adóbázis szélesítésével az államkassza valamennyit behozzon az idén hatályba lépett egykulcsos személyi jövedelemadóval kieső bevételből. Ez persze - némi bonyolítással - valójában a nyugellátások csökkentését jelenti. Kérdés, hogy miként hidalja át a kormány az ellentétet, hogy a 2013' előtt megállapított nyugdíjakra nem vonatkozik a bruttósítás, így csak az idősek egy része fizetne adót, igaz, eleve magasabb összeg után. A korábbi Nyugdíj és Időskor Kerekasztal jelentése szerint a „részleges” bruttósítás ahhoz vezet, hogy a 2013 előtt megállapított nyugdíjakhoz képest azonos életpálya-jellemzők mellett is eltérő ellátásban részesülnek az újonnan nyugállományba vonuló idősek. A bruttósítás ugyan bonyolultabbá teszi a szisztémát, ám előnye, hogy a nyugdíjasok az aktívakkal megegyező módon veszik ki részüket a közteherviselésből, és a nyugdíjszámítás során jelenleg alkalmazott nettósításból adódó torzítások megszűnnek - derül ki a tanulmányból. A nehézségeket jól mutatja a rokkantellátások esete is. Az idén korhatár alatti rokkantsági és baleseti rokkantsági nyugellátásokra közel 280 milliárd forintot kell fordítani a büdzséből, ez mintegy 360-380 ezer jogoBŰDZSEKERDESEK: JAVASLATOKBÓL NINCS HIÁNY a Fdeszhez közel álló közgazdászok is felvetették egy havi fix egészségügyi hozzájárulás bevezetésének a lehetőségét, ám nem valószínű, hogy egy ilyen javaslat halló fülekre találna a kormánynál. Szóba kerülhet még a kedvezményes áfakulcs kivezetése, ez azonban szintén komoly arcvesztés a korábban annak bővítését szorgalmazó Fidesz számára. Magyar- országon egyelőre megvalósíthatatlannak tűnik egy egységes ingatlanadó bevezetése, így valószínű, hogy ez a teher a jövőben is helyi szinten marad: ennek előjele lehet, hogy a fővárosban úgynevezett értéknövekedési adó kivetését pedzegeü a városvezetés. Más kérdés, hogy ennek előfeltétele, hogy magára találjon az évek óta gyengélkedő ingatlanpiac is. Szja-fizetés Adót fizetők száma (ezer tő) Bevallók száma (ezer fő) Egy főre jutó fizetett adó (ezer forint) trés' HAV (APBHÍ Már az előző kabinet törvénybe foglalta, hogy 2013-tól bruttósítják és adó alá vonják a nyugdíjakat. Ezzel mindenképpen szélesedne az adófizetők köre, ám kérdéses, mennyi büdzsébevétel származna a módosításból. fotó: fotóim sült között oszlik meg. Lapunk értesülése szerint kormányzati körökben felvetődött, hogy e körben teljes felülvizsgálatot kell levezényelni, döntés azonban egyelőre nem született erről, lévén maga az ellenőrzés is komoly költségeket okozna, és igencsak kérdéses, hogy radikálisan csökkenteni lehetne az ellátásban részesülők számát. További dilemma, hogy még ígéretes gazdasági növekedés mellett sem tud a munkaerőpiac néhány hónapos, egykét éves időtávon belül tízezreket felszívni (különösen ebből a körből), így az ellátás nélkül maradók a munkanélküli-segélyezettek táborát gyarapítanák. Márpedig ez utóbbi területen is több tízmilliárd forintnyi megtakarításokat tűzött ki célul a kabinet. Kevés szó esett egyelőre arról is, hogy a korábbi kormányzati bejelentések is arról szóltak: jövőre és 2013- ban tovább szűkítik az adójóváírást, amely még az idén is 250-300 milliárd forintot visz el. Kérdés, hogy ez a lépés többet hoz-e az államkasszának, mint amennyit a szuperbruttó adóalap jogszabályban szereplő 2012-es felezése és 2013-as kivezetése elvisz. Tény, ami tény: a legutóbbi, 2009-es adatok szerint mintegy 4,5 millió magánszemély tartozik elvileg az szja hatálya alá, ám ténylegesen alig 3,6 millióan fizettek adót. Az egy főre jutó éves adófizetés pedig még mindig jócskán félmillió forint alatt tartózkodik. Az adójóváírás szűkítésével mindkét arány javulna. Akármilyen javaslatok is kerülnek a kormány asztalára, az idő fogy, és egyre több piaci elemzés jelenik meg arról, hogy jelentős mértékű, hosszú távra szóló kiadáscsökkentések nélkül a jövőben ismét növekedésnek indulhat a hiány és az adósság. Toroczkai felel az MTV-ostrom idején a rendőrségnek okozott károkért Jogerős. Toroczkai László felel a 2006 őszi MTV- ostrom során a rendőrségi eszközökben okozott károkért - mondta ki a Fővárosi ítélőtábla jogerősen-csütörtökön. A BRFK azért indított 10 milliós kártérítési pert a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tiszteletbeli elnöke ellen, mert álláspontja szerint a fiatalember szervezője volt a Szabadság téri eseményeknek, és így felel is az ott történtekért. Toroczkai ugyanis 2006. szeptember 18-án a Kossuth téren arra szólította fel a demonstrálókat, hogy vonuljanak át a Szabadság térre petíciójuk köztévében történő beolvasása érdekében. Martonyi: a magyarok osztoznak a zsidóság fájdalmában Együttérzés. A magyar nép osztozik a zsidóság fájdalmában, együtt érez az áldozatok hozzátartozóival - mondta Martonyi János külügyminiszter a holokauszt nemzetközi emléknapján tartott rendezvényen. A tárcavezető kiemelte: a magyar holokauszt az „egész magyar nemzet tragédiája”, az állam „nem tudta megvédeni saját állampolgárait egy idegen hatalomtól”, sőt elpusztításukhoz kényszer hatására ugyan, de segítséget nyújtott. 1990-ig nem lehetett „kibeszélni” a történteket, így a feldolgozás, a szembenézés egy olyan nemzedékre maradt, amely részben csak elbeszélésből ismeri az eseményeket - mondta. A közösségi oldalakról is értekeztek az adatvédelmi konferencián Budapest. Kétnapos nemzetközi adatvédelmi konferencia kezdődött csütörtökön Budapesten az Európa Tanács (ET) kezdeményezésére; az első napon a közösségi adathálókat érintő adatvédelmi kérdéseket vitatják meg az előadók. Thommas Hammarberg, az Európa Tanács emberi jogi biztosa szerint ha a Facebook egy állam lenne, felhasználói - azaz „lakosai” száma alapján a világ második, harmadik legnagyobb országa lenne. Ma már 600 millióan regisztráltak a Facebook közösségi oldalon és valószínűsíthető, hogy ez a szám hamarosan 800 millióra nő. Diszkótragédia: pénteken lezárja a nyomozást a rendőrség Lezárják. Pénteken lezárja a nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a Nyugati téri West Balkán szórakozóhelyen január 15-én történt, három fiatal életét követelő tragédia ügyében - tudta meg az ügyet jól ismerő forrásból az MTI. A szórakozóhely egyik gyanúsított ügyvezető-igazgatójának védője az MTI megkeresésére megerősítette, hogy ügyfelének csütörtöki kihallgatásán elhangzott: a nyomozóhatóság pénteken lezárja az ügyet. Papp Gábor hozzátette, a rendőrség szokatlan gyorsasággal fejezte be a nyomozást az ügyben, és reményét fejezte ki, hogy kellő alapossággal vizsgálták meg a történteket. Zacher Gábor: az idei év legnagyobb kihívásai Újabb drog. Az idei év legnagyobb kihívása a toxlkológusok és a szülők számára a „fürdősóként” forgalmazott drogok lesznek - mondta Zacher Gábor egyetemi docens, a Péterfy Sándor utcai Kórház klinikai toxikológiai osztályának osztályvezető főorvosa. A szakember annak kapcsán nyilatkozott az MTI-nek, hogy Louisiana államból rendkívüli törvénnyel már kitiltották a „fürdősó” formában árusított szereket azt követően, hogy a helyi detoxikáló- központ több mint 125 segélyhívást kapott 2010 utolsó három hónapjában az ilyen típusú, kábítószerként használt stimulánsok túladagolása miatt. Mississippi és Kentucky törvényhozói elé a múlt héten került az a törvényjavaslat, mely betiltatná e készítmények forgalmazását. A Jobbik korlátozná az állami gépkocsihasználatot A Jobbik törvényjavaslatot nyújt be az Országgyűlésnek az állami és önkormányzati vezetők által használt gépkocsik teljesítményének korlátozása érdekében - jelentette be Volner János, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője. Elmondta: a Jobbik elvárja az ország és a települések vezetőitől, hogy ha áldozatokat követelnek az állampolgároktól, akkor ők is tanúsítsanak mértékletességet. Ennek érdekében a Jobbik javaslata szerint a jövőben csak a miniszterelnök és a köztársasági elnök használhatna korlátozás nélküli teljesítményű hivatali gépjárművet. Hivatalos munkalátogatást tesz Szlovákiában a magyar miniszterelnök POZSORf. Hivatalos munkalátogatást tesz pénteken Pozsonyban a magyar miniszterelnök. Orbán Viktor személyében csaknem 12 év elteltével látogat újra a magyar kormány feje hivatalosan Szlovákiába. Magyar miniszterelnök legutóbb 1999 februárjában volt hivatalos látogatáson Pozsonyban. Ez szintén Orbán Viktor volt, aki akkor első kormányfői mandátumát töltötte. Akkor is és most is mindkét oldalon jobbközép kormányok voltak, illetve vannak hatalmon. Mikulás Dzurinda, Orbán egykori partnere ma az Iveta Radicová vezette szlovák kormány külügyminisztere, s a legerősebb kormánypárt, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKU) elnöke. Kosa szerint a szocialisták állnak Magyarország lejáratása mögött Budapest A Fidesz ügyvezető alelnöke szerint a szocialisták Magyarországot lejárató kampányt folytatnak. Kosa Lajos csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a magyar európai parlamenti (EP) képviselők a magyar választóknak tartoznak felelősséggel, a magyar érdekeket kell szolgálniuk, ebbe pedig nem fér bele, hogy Magyarországot lejárató, alaptalan kampányt szervezzenek. Kosa Lajos minderről azzal összefüggésben beszélt, hogy a Magyar Nemzet csütörtöki számában arról írt a magyar kormányt lejárató levelet köröztetett a magyar szocialista delegáció az EP-ben napokkal azelőtt, hogy Orbán Viktor miniszterelnök bemutatta a magyar uniós elnökség programját a Strasbourg! intézmény ülésén. Az MSZP ideológiai alapelveiről tárgyal a párt választmánya szombaton Budapest Az MSZP önmeghatározásáról, ideológiai alapelveiről is tárgyal szombati ülésén a szocialista párt választmánya. A testület megvitatja azt a dokumentumot, amely a párt szellemi örököseként az 1948 előtti Magyarországi Szociáldemokrata Pártot (MSZDP) nevezi meg, de azt is hangsúlyozza: politikájának középpontjában a fiatalok állnak. A vitaanyag leszögezi, hogy a szocialista párt magáénak vallja Kéthly Anna és az MSZDP más kiemelkedő politikusainak szellemiségét, valamint, hogy az MSZP az alkotmányos jogállam, a demokrácia feltéüen híve, tiszteli a független hatalmi ágakat, fontosnak tartja a népszavazás intézményét és minél szélesebb társadalmi párbeszédre törekszik. Matolcsy: elindulhat az Audi gyáiteruházása Győrben Gyűr. Az Európai Unió „zöld utat” adott az Audi győri gyárberuházásának elindításához - jelentette be a nemzetgazdasági miniszter. Matolcsy György a kormányszóvivői tájékoztatón közölte: Brüsszel kiemelt közérdekre hivatkozva jóváhagyta a Natura 2000 program keretében az Audi győri beruházásához szükséges terület átminősítését. Leszögezte: ezzel a döntéssel elhárult az akadály az Audi óriásberuházása elől. A miniszter felidézte: az Audi közel 1 milliárd eurós beruházással teljes vertikumú gyárat hoz létre Győrben, ezzel közvetlenül 1800 új munkahelyet teremt, s napi 500 autót gyártanak majd.