Nógrád Megyei Hírlap, 2011. január (22. évfolyam, 1-25. szám)

2011-01-27 / 22. szám

8 2011. JANUÁR 27., CSÜTÖRTÖK SPORTTÜKÖR SPORTTURMIX Kiss Adrienn aranyérme tollaslabda. Túl a Nógrád me­gyei tollaslabda-diákolimpián a pásztói diákok Holló Imréné test­nevelő vezetésével a szomszédos Heves megyei megmérettetésen is részt vettek. A küzdelmek során korcsoportjában Kiss Adrienn (Gárdonyi tagiskola) aranyérmet szerzett, míg a Dózsa tagiskola kép­viseletében Oláh Patrícia 2, Pádár Gergő, Pádár Anna és Szadeczky Krisztina a 3. helyen zárt Régi új Budapest A korábbi tervekkel ellentétben mégis a Puskás Ferenc Stadion maradhat hosszú távon a magyar labdarúgó-válogatott ott­hona. Studniczky Ferenc, a Ma­gyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) versenybizottságának elnöke el­mondta, hogy a jelenlegi elképze­lés szerint a mostani stadion fala­in belül húznának fel egy új léte­sítményt, megtartva a mostani muzeális értékeit - Mi futballsta- dionban gondolkodunk, nem mul­tifunkcionális létesítményben. A jelenlegi helyzetben azt tudom mondani, hogy a Puskás-stadion a mostani helyén épülhetne fel, és az elképzelés szerint a külső, mu­zeális elemek megtartásával bele­helyeznénk egy teljesen új stadi­ont - mondotta. Korábbi tervek szerint a Magyar Labdarúgó Szö­vetség a Fehér úton építette volna fel a nemzeti labdarúgó-arénát, itt üzlethelyiségek mellett egy múze­um is lett volna. Az új budapesti stadion ügyében jelenleg az állami szervekkel egyeztet az MLSZ, ugyanis az építés a költségvetést terhelné. Kik lesznek a megye sportolói? Február 3-án „lehull a lepel” a titokról Bangó Edvárd (balról) szinte biztos befutó az ifi fiúk között fotú: satis Nógrád megyében 32. alkalommal köszöntik szűkebb hazánk legjobb sportolóit, és mint egy korábbi cikkünkben bővebben foglalkoztunk vele, a szakosztályok, egyesületek, sportági szakszövetségek ajánlásai alapján könnyű és nehéz is volt a döntéshozók helyzete. Könnyű, mert tavaly az olimpiai vagy azon kívüli, de nagy presztízsű és érdeklődést kiváltó sport­ágak képviselőiből több korkategóriában is akadtak reménységeink és kiválóságaink. Ne­héz, mert amelyik kategóriában e híján va­gyunk, nagyon különböző teljesítményeket kel­lett összevetni. De a teljesség igényét nélkülöz­ve ragadjunk ki egyet-kettőt a kiválasztandók közül. Ifjúsági lányoknál két balassagyarmati karatéka mellett egy elsősorban női kerékpáro­zásban sikeres kandidáló és a világ élvonalába tartozó magyar úszósport egy fiatal úszóre­ménysége verseng. Hasonló korú fiúknál az ugyancsak nagy múltú magyar ökölvívás tarjáni országos ifi és diákolimpiái bajnoka gya­korlatilag vetélytárs nélkül maradt, hisz a ke­rékpározás különböző szakágaiban kiváló ered­ményeket elérő nagyreményű balassagyarma­ti fiatalember nem megyénk valamely egyesü­letének színeiben teszi mindezt, nem úgy, mint az ugyancsak kerékpársportokban remeklő, szintén gyarmati, de már felnőtt hölgy, aki táj- kerékpárossal és friss igazolású sárkányhajós csapattaggal összehasonlítva mérettetik meg. Felnőtt férfiaknál nincs kandidáló olimpiai sportágból, így a tájfutástól, motorsporttól, erő­emelésből vagy a karatétól kerül ki a győztes. Speciális kategóriában a két hatalmas elszánt­ságról, kitartásról és állhatatosságról, árulkodó tari és szécsény-felfalui remek sportember tel­jesítménye között ember legyen a talpán, aki dönteni tud, csapatban pedig az egyáltalán szó­ba jöhető bátonyi volt NB I-es tekecsapat és a hosszú menetelést kivágó, valóságos csodát te­vő első osztályú szécsényi asztaliteniszezők vannak a mérleg két serpenyőjében. Február 3- án délután a Nógrád Megye Közgyűlés és a me­gyei sportági szakszövetség díjkiosztóján min­den dilemmáról lehull a lepel. ■ (satis) Már „félidőben" odalett a sportszerűség teremlabdarúgás. Pásztón január elején is­mét útjára indította a Farsangi Kupa téli terem- labdarúgótornáját a Dózsa iskola diáksport-egye­sülete a Herkules DSE. Egy nehézkes előjelent- kezést követően végül tíz csapat nevezett be a február közepéig tartó küzdelmekbe. Félidőben a tabellát a Bauton gárdája vezeti az Atletiko Hintaló és Jimmy Forever előtt Az utóbbi két együttest egyébként súlyos sportszerűtlensé­gek - játékvezető elleni tettlegesség, jogosulat­lan játék - miatt pontmegvonással és személyi eltiltással is büntetett a versenyrendezőség. A hét végi kettős forduló eredményei Szombat- Bokafogó-Bauton 8-13, Hooligans - Brother Lőnie 3-3, Flamingó-Bauton 4-7, Deportívó-Hooligans 4-7, Bokafogó-Kispipa 7-6, Flamingó-Brother 7-4, System Error- Jimmy Forever 6-9, Atlétiko Hintaló-Kispipa 10-6, System-Deportivó 10-7, Atlétiko-Jimmy 0-3 (a játéktéren elért eredmény és a pontok is törölve). Vasárnap: Deportivó-Flamingó 7-5, Bokafogó-Hooligans 5-6, Brother-System 2- 11, Flamingó-Bokafogó 9-7, System-Bauton 3- 8, Kispipa-Deportivó 5-7, Hooligans- Atlétikó 1-4, Bauton-Jimmy 4-3 Atiétikó- Brother 8-5, Jimmy-Kispipa 11-8. ■ zj Szlovák sítáborban a pásztóiak E héten Pásztón több általános iskolai osztályban is létszámhiá­nyos diákokkal vette kezdetét a tanítás. Szerencsére a hiányzás oka nem betegségre vezethető vissza, hanem arra a nagyszerű diáksportköri kezdeményezésre, melyet szinte minden évben Sza­bó Zsolt (Dózsa tagiskola) testne­velő tanárral az élen megszer­veznek. A diákok most egy hétig a szlovák érchegységben a kokavai síparadicsomban ismer­kedhetnek meg a téli sportokkal. Héraklész-gála Bwfapest A szingapúri ifjúsági olimpián, valamint a 2010-es vi­lág-és Európa-bajnokságokon leg­sikeresebben szerepelt utánpót­láskorú sportolókat díjazzák pén­teken délután az Uránia Filmszín­házban. A Nemzeti Sport Intézet (NSI) által szervezett hagyomá­nyos Héraklész-gála keretében összesen 20 sportág tehetségeit ré­szesítik elismerésben A szingapú­ri ifjúsági olimpia érmesei mellett a sportágak legjobb fiú- és leány­versenyzői, a sportági összesítés­ben legeredményesebb egyéni sportolók, valamint csapatok ré­szesülnek díjazásban. Az elmúlt év egyik kiemelkedő eseménye volt az első ifjúsági olimpia; ahol az 51 fős magyar csapatból 44-en voltak tagjai a Héraklész Program­nak. Közülük 35-en végeztek az első nyolc között. A héraklészes sportolók emellett a korosztályos világ- és Európa-bajnokságokon 2010-ben összesen 145 érmet - köztük 47 aranyat, 39 ezüstöt és 59 bronzot - nyertek. Győztesek: Dolce Vita, Babcsán és Caffé Orchidea Balassagyarmat 25. téli terem-labdarúgóba]noksága a Cserhátvidéke Takarékszövetkezet Kupájáért Az I. osztály győztese: a Dolce Vita Pizzéria csapata Az elmúlt szombaton befejező­dött Balassagyarmat huszonötö­dik teremfoci-bajnoksága. A má­sodosztály csapatai kezdték a programot, a három dobogós szá­mára az volt a kérdés, hogy melyik kettő léphet a magasabb osztály­ba. Amint az várható volt mindhá­rom csapat begyűjtötte a „kötele­zőt”, igaz a Nyomdász némi sze­rencsével nyert az Easy Rider el­len, így a következő évadban a Babcsán Művekkel együtt az első vonalban szerepelhetnek. Az öreg­fiúknál a listavezető és a harmadik helyezett csatájának volt tétje, mert ha az AC Romák győznek, akkor elvehették volna a tomagyő- zelmet a Caffé Orchideától. Meg is tettek mindent ennek érdekében, de végül nem sikerült, így a „kávé­sok” lettek az elsők. Az első osz­tály öt mérkőzése előtt még sok kérdés nyitott volt: a dobogós he­lyezéseket és a kieséseket illető­en is. Az első meccs kiesési rang­adóját a Liget FC és az elején még favoritnak tartott Budicek játszot­ta, melyből az első csapat jött ki győztesen. A Bércéi - Cserhát Print derbi döntetlent hozott, he­tesekkel a Bércéi nyert, így eldőlt, hogy csak másodikok lehetnek, míg az egy pontot szerző csapat az utolsó meccsig reménykedhe­tett a bentmaradást. A dobogón álló Cortez a helyezés megtartá­sáért, a Favorit a kiesés elkerülé­séért harcolt Az utóbbiak a torna során legjobb játékukat hozva el­páholták a korán örülő fiatalokat A Dolce Vita már győztesként lé­pett pályára a tavalyi ezüstérmes ellen, s végül az utolsó meccsét is behúzta a rövid kispaddal rendel­kező Észak Kapuja ellen. Az utol­só meccsnek is megvolt a tétje. Az iksz jó lett volna mindkét gárdá­nak, a Hiénáknak a harmadik hely­hez, a Roccónak a bentmaradáshoz. Vesztes állásból fel is jöttek három­háromra utóbbi­ak, de végül vesz­tettek, így ők is kö­vetik a Budiceket a második ligába. Az ünnepélyes eredményhirdeté­sen Holes Imrétől, a Cserhátvidéke Takarékszövetke­zet ügyvezető el­nökétől, Medvácz Lajostól, Balassagyarmat polgár- mesterétől, valamint a versenybi­zottság tagjaitól vehették át a csa­patok, különdíjasok az érmeket, kupákat, felszereléseket és tárgy- jutalmakat. Köztük lapunk kiadó­ja, a Nógrádi Média Kiadói Kft. negyedéves előfizetésre szóló ajándékát a győztes csapatok négy-négy játékosa kapta meg. Abszolút csoport, L osztály 9. forduló Budicek - Liget FC 4-5 (2-3). GL: Lukács, Schmidt, Balogh, Var­ga, ül. Szathmári (2), Mészáros G. (2), Kuris. Cserhát Print - Bércéi KSE Honlapépítők 0-0 - Hétmétere­sekkel: 2-3. Favorit - Cortez 5-1 (2-0). GL: Árva (2), Jusztin (2), Vincze, ill. Vereczki. Dolce Vita Pizzéria - Észak Ka­puja 2-1 (0-1). GL: Oláh T. (2), ill. Saár Sz. Rocco FC - Hiénák 3-4 (1-2). GL: Kovács, Chikán P., Cikán T., ül. Baranyi (2), Széles G., Oravecz (öngól). A bajnokság végeredménye: 1. Dolce Vita Pizzéria 26 pont (22-2), 2. Bércéi KSE Honlapépítő 23 (20-7), 3. Hiénák 15 (18-15), 4. Cortez 13 (21 -20), 5. Észak Kapu­ja 12 (10-16), 6. Favorit 12 (20-24), 7. Üget FC 9 (21-26), 8. Cserhát Print 9 (12-20), 9. Rocco FC 8 (12-21), 10. Budicek 8 (22-26). A góllövőlista élmezőnye. 10 gó­los: Bóta Zoltán (Bércéi KSE Honlapépítő). 8 gólos: Mészáros G. (Liget FC). 6gólos: Saár Sz. (Észak Kapuja), Vereczki (Cortez), Lu­kács (Budicek). 5 gólos: Szilágyi L., Dudás, Oláh T. (Dolce Vita Pizzéria), Fekete (Cortez), Kardos (Hiénák), Jusztin (Favorit). IL osztály SKSE - Ipolyszög 2-4 (2-1). GL: Bocsó, Könnyű, ill. Hatala (2), Cserni, Jakab. Babcsán Művek - XXX 3-0 (já­ték nélkül) Agroméra - Pici Csel FC 4-1 (1-0). GL: Holman D. (2), Konopás (2), ill. Csábi D. Easy Rider - Nyomdász FC 1-2 (0-0). GL: Jakus J., ill. Kalmár, Frankó. A bajnokság végeredménye: 1. Babcsán Művek SC 21 (44-15), 2. Nyomdász FC 21 (25-8), 3. Agroméra 20 (35-14), 4. Ipolyszög 13 (17-17) 5. Easy Rider 12 (27-24), 5. Ipolyszög 10 (17-17), 6. XXX 7 (17-22), 7. SKSE 6 (19-31), 8. Pici Csel FC 5 (18-25) 9. Futballerz 3 (9-55) A góllövőlista élmezőnye. 17 gó­los: Bogdány (Babcsán Művek). 10 gólos: Kovács A. (Babcsán Művek), Holman D. (Agroméra). 7 gólos: Jakus K. (Easy Rider). 6 gólos: Langó (Nyomdász FC), Weigerding (Easy Rider), Balazsin, Sági (Agroméra, Gyenes (Babcsán Művek), Kelecsényi (Pici Csel FC). Old boys csoport, 10. forduló AC Romák - Caffé Orchidea 3-5 (0-1). GL: Oláh R., Kardos, Oláh T., ill. Hodászi (3), Pintér (2). No Name - BSE-öregflúklL 5-2 (3-2). GL: Selymes R. (3), Barna, Fekete, ill. dr. Muhari (2). BSE-öregfiúk L - Építkezők Boltja 8-3 (4-2). GL: Gyimesi (4), Bóta Z. (2), Molnár, Czibulya, ill. Pénzes (2), Csúzda. A bajnokság végeredménye: 1. Caffé Orchidea 27 (42-15), 2. BSE- öregfiúk 1.25 (40-18), 3. A. C. Ro­mák 15 (28-28), 4. No Name 15 (24-20), 5. Építkezők Boltja 6 (17-42), 6. BSE-öregfiúk II. 2 (11-36). A góllövőlista élmezőnye. 17 gó­los: Gyimesi (BSE-öregfiúk L). 15 gólos: Hodászi (Caffé Orchidea). 13 gólos: Pénzes (Építkezők Boltja). 9 gólos: Szathmári Cs. (Caffé Orchi­dea). 7 gólos: Oláh T, Oláh R. (A.C. Romák). 6 gólos: Kovács A. (BSE- öregfiúk II.), Zöld L. (No Name). Különdíjak. Abszolút csoport L osztály. Gólkirály: Bóta Zoltán (Bércéi KSE Honlapépítő). Leg­jobb kapus: Szathmári Zsolt (Dolce Vita Pizzéria). Legjobb me­zőnyjátékos: Mohácsi László (Bércéi KSE Honlapépítő). IL osz­tály. Gólkirály: Bogdány Zsolt (Babcsán Művek). Legjobb kapus: Földi László (Nyomdász FC). Leg­jobb mezőnyjátékos: Holman Dá­vid (Agroméra). Old boys csoport Gólkirály: Gyimesi Gábor (BSE- öregfiúk I.). Legjobb kapus: Oláh Tibor (AC Romák). Legjobb me­zőnyjátékos: Hodászi László (Caffé Orchidea). ■ Kanyó Ferenc Az Old boys csoport győztese: Caffé Orchidea együttese

Next

/
Thumbnails
Contents