Nógrád Megyei Hírlap, 2010. december (21. évfolyam, 278-303. szám)
2010-12-08 / 284. szám
2 2010. DECEMBER 8., SZERDA ESZAK-NOGRAD A harmadik gyertyaláng Salgótarján. A harmadik láng is fellobban a koszorún december 12-én, advent harmadik vasárnapján 16 órakor a megyeszékhely Fő terén. A közös imádságot Németh Judit, református lelkész celebrálja. Bibliaklub Salgótarján. „Ki mondja meg a királynak” címmel tartanak előadást a Bibliaklub soron következő összejövetelén december 9-én, csütörtökön 17 órától a József Attila Művelődési és Konferencia-központban. „Ezek a kedves kis portékák” Salgótarján. A Palócföld Könyvek új kötetét - és a folyóirat decemberi lapszámát - mutatják be december 9-én, csütörtökön 16 órakor a Balassi Bálint megyei könyvtárban. Az „Ezek a kedves kis portékák” - Rezonanciák Mikszáthra című antológia szerzői: Ficsku Pál, Garaczi László, Grecsó Krisztián, Jenei László, Kiss Judit Ágnes, Kőrössi P. József, Parti Nagy Lajos, N. Tóth Anikó és Tóth Krisztina. A rendezvény vendége Németh Zoltán költő, kritikus, irodalomtörténész, akivel Mizser Attila, a Palócföld főszerkesztője beszélget. Túra a Mikulással Somoskő. A Salgó Természetbarát Egyesület a hétvégén tartotta Mikulás túráját. Mint azt Vojtkovszky Györgyi, egyesületi elnöktől megtudtuk: a reggeli órákban Somoskőből indult a túra. A résztvevőknek a lufikkal jelölt úton haladva kellett megkeresniük az erdőben rejtőző Télapót A Petőfi forrásnál leltek rá a rejtőző Mikulásra, akinek segítője, a krampusz feladattal bízta meg túrázókat A közeli csipke és kökény bokor fahéjas hópihéket rejtett és mindenkinek meg kellett találnia a krampusztól kapott, cetlin lévő hópihéket, amiken többek között a Mikulás rénszarvasainak és az ünneppel kapcsolatos nevek és kifejezések voltak felírva. Ezek után a Télapó csoki mikulásokat és szaloncukrot osztogatott. Eztán kikerült a hátizsákokból az elemózsia is, amely elfogyasztása után tovább sétáltak a résztvevők Eresztevényig. Anna Danihelova, a Zólyomi Műszaki Egyetem rektor-helyettese a projekt előzményeiről, céljairól és tartalmáról beszélt fotó és szöveg: tnl Megújuló energiaforrások bemutatására nyert mintegy 1,6 millió euró támogatást közösen a Salgótarjáni Innovációs Központ és a Zólyomi Műszaki Egyetem. A Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében a nyertes pályázók multifunkcionális bemutatóközpontot hoznak létre Zólyomban, illetve a nógrádi megyeszékhelyen. Minderről is szó esett a múlt pénteken megrendezett projektnyitón, Salgótarjánban, a Salgó Hotelben. A felvidéki város a bioenergetikai, míg a salgótarjáni partner a gépjármű energetikai fejlesztésekhez kapcsolódó kompetenciát épít, s közös virtuális tudásközpontot hoznak létre az energiatakarékosság témakörében, amelyhez az energiatudatos oktatásnevelés kompetenciája is társul. A projekt nyitókonferenciájának megtartására 2010. december 3-án került sor a festői környezetű Salgó Hotelben. A rendezvény színvonalát emelte, hogy a projekthez kapcsolódó helyi innovatív személyiségek mellett a résztvevők között tudhattuk hét egyetem, illetve főiskola magas beosztású vezetőit, köztük két magyar és egy szlovák akadémikust. A rendezvényt üdvözölte Becsó Zsolt országgyűlési képviselő, Nógrád megye önkormányzatának és az Észak-magyarországi Régió Fejlesztési Tanácsának elnöke és dr. Nagy Andor országgyűlési képviselő, a magyar országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának alelnöke.- Nagy öröm számunkra, hogy a mai napon egy olyan projekt indul el térségünkben, amely az „élj úgy, hogy más is úgy tudjon élni” filozófiát jeleníti meg. A fenntartható fejlődés érdekében a megújuló, illetve zöld energetika, az ökológia és környezetvédelem, valamint a kérdéskörben egyik legmeghatározóbb iparág, a gépjárműipar jelene és jövője kapcsolódik össze. Azt mindannyian tudjuk, hogy az általunk működtetett világ már nem fenntartható. Szükség van egy egész rendszert átfogó tudatos változásra. Az utóbbi években a válságot mindannyian érezzük és tisztában vagyunk annak veszélyeivel. De ahogyan a krízis szó kínai megfelelője a „ve-zsi” is jelzi, a válság nem csak veszélyt, hanem lehetőséget is hordoz. Ez a projekt is a lehetőségek kiaknázásáról szól, hiszen az új energia- és erőforrás technológiák egész spektruma áll rendelkezésünkre. A hogyanról, a megvalósításról, specifikus terveiről szól a mai nap - hangzott el a köszöntőben. Elsőként doc. RNDr. Anna Danihelovának, PhD. a Zólyomi Műszaki Egyetem rektor-helyettesének, valamint dr. Simonyi Sándornak, a Salgótarjáni Innovációs Központ ügyvezetőjének bevezető gondolatait, a projekt előzményeit, céljait és tartalmát ismerhették meg a meghívottak. Hagyományos energiaforrásaink készletei már a belátható időben kimerüléssel fenyegetnek, miközben jelen van az energiapazarlás, és a vele kézen fogva járó környezeti szennyezés. Felelős gondolkodók egyre határozottabban figyelmeztetnek a közelgő veszélyre, ami az energiahiányban és az ökológiai katasztrófában testesül meg. Nógrád megye és Besztercebánya megye stratégiai együttműködését rögzítő, a két megye vezetőinek megállapodása jelenti a lokális keretet, amelybe illeszkedik a Salgótarjáni Innovációs Központ és a Zólyomi Műszaki Egyetem közös projektje. A mottó: „Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!” Ezt követően dr. Nagy Andor a két határmenti megye együttműködésének jelentőségét, a fenntartható fejlődés fontosságát hangsúlyozva méltatta a projektet. A projekt szlovákiai résztvevője a sokak által ismert és elismert Zólyomi Műszaki Egyetem, amely magas szintű szakmai partnere a Salgótarjáni Innovációs Központnak. Az egyetemet a nemzetközileg is elismert prof. ing. Ján Tucek, CSc. rektor, a Szlovák Tudományos Akadémia tagja mutatta be. A Salgótarjáni Innovációs Központ alapítói köszöntőjét, valamint az innováció fontosságát és jelentőségét bemutató előadást prof. dr. Szabó Gábor akadémikustól, a Szegedi Egyetem rektorától, a Magyar Innovációs Szövetség elnökétől hallhattuk. A magyar projektrész a gépjármű energetika kompetenciakörével kapcsolatos. A kérdéskör nemzetközi szinten is elismert kiváló tudós mérnökétől, prof. dr. Palkovics László akadémikustól, a Kecskeméti Főiskola stratégiai rektor-helyettesétől a gépjárműenergetika fontosságáról, helyzetéről és jövőképéről szóló gondolatokat ismerhettünk meg, melyek a műszaki felsőoktatás és a gépjárműipari fejlesztések gyakorlatából táplálkoznak. A professzor előadása a jármű üzemanyagok, a gépjármű hajtásrendszerek, illetve a közlekedési informatikai szervezésének hármas egységéről szólt. A bioenergetikáról, bioenergetikai fejlesztésekről (biogáz, napelem) egyre többet hallunk, sőt egyre nagyobb szerepe van napjainkban és egyre nagyobb szerepe lesz a jövőben - vázolta a nap utolsó előadásban Anna Danihelová, aki beszélt a szóban forgó projekt egyetemükön végzendő feladatairól, bioenergetikai kutatásokról és célokról. A program zárásakor dr. Siposs István, a Magyar Innovációs Szövetség észak-magyarországi regionális igazgatója a Miskolci Egyetem képviseletében kifejezte az egyetem együttműködési szándékát Majd ing. Marina Spírová, Besztercebánya megye önkormányzatának képviselője is támogatásáról biztosította a projektet A projekt előrehaladásáról lapunkban rendszeresen beszámolunk. Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 Ököllel ütötték a buszsofőrt (Folytatás az 1. oldalról.) A pogonyi azonban nemcsak fizetni, leszállni sem akart, mire a buszvezető „leterelte” a járműről. Erre ököllel támadt neki a mindenáron utazni akaró, s az ütlegelésben részt vett a fia is. A megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az esetről a következő tájékoztatást adta lapunknak: december 6-án 18 óra 27 perckor egy biztonsági szolgálat diszpécsere telefonon tett bejelentést a Salgótarjáni Rendőrkapitányság ügyeletére. Jelezte: percekkel korábban a buszpályaudvaron két személy megtámadta az egyik buszsofőrt. A bűnügyi osztály nyomozói perceken belül a helyszínre érkeztek, ahol arról szereztek tudomást, hogy egy autó- buszvezető az egyik indulásra váró buszról - a menetdíj kifizetésének megtagadása miatt - szólított fel leszállásra egy 42 éves szilaspogonyit. A férfi ezt megtagadta, mire a buszvezető leterelte a járműről. Erre a szilaspogonyi személy a peronon lökdösni kezdte, majd több alkalommal, nagy erővel, ököllel arcon ütötte. A dulakodásba bekapcsolódott a férfi 16 éves fia is, aki szintén többször ököllel arcán megütötte a sértettet, és a segítségére siető egyik férfi utast is. A sofőr és a segítségére siető személy is könnyű sérülést szenvedett. Az apát és fiatalkorú •gyermekét a rendőrök elfogták és előállították, majd közfeladatot ellátó személy, illetve hivatalos személy támogatója elleni erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták. Mindketten elismerték a bűncselekmény elkövetését. * * * Az eset kapcsán megkerestük Molnár Róbertét, a Nógrád Volán Zrt. személyszállítási igazgatóját, aki kérdésünkre elmondta: nincs tudomása arról, hogy hasonló bántalmazás érte volna bármely autóbusz vezetőjét. Az utasok zöme a szabályokat betartva veszi igénybe a szolgáltatásokat. Meglátása, illetve tapasztalataik szerint a biztonsági szolgálat működtetése valóban a biztonságot szolgálja a buszpályaudvaron. Köszönhetően annak is, hogy kamerák „szeme” vizslatja folyamatosan a terepet, a monitorokat pedig az őrök figyelik. A keddi történés kapcsán megjegyezte, jó, hogy a rendőrség gyorsan érkezett és tette a dolgát. Felsőbb osztályba léptek... Milyen is az, amikor a kisemberkék elgondolják és be is mutatják, hogyan költöznek vissza a madarak? A somosi erdei óvoda egyik foglalkozásán már volt erről szó, s hogy miként, azt az átadó ünnepség résztvevői is figyelemmel kísérhették a közelmúltban. Somoskőújfalu. Az erdei iskolázást, azaz a természet megismerését és védelmét már legapróbb gyermekkorban érdemes elkezdeni. Ebben a községben már hosszabb ideje van lehetőség ilyen programra, sőt: a tevékenység múltja elérkezett arra a pontra, hogy a jövőjét építsék - derült ki a közelmúltban tartott rendezvényen, amelyet a művelődési ház óvoda felőli megújított szárnyrészében tartottak. Abban a teremben, amely - néhány kiegészítő helyiséggel együtt - mostantól az erdei iskola, óvoda céljait fogja szolgálni. A rossz műszaki állapotú épületrész megújítására két éve pályázott (KEOP - 3.3.0 „Erdei iskola hálózat infrastrukturális fejlesztése” címen) a település önkormányzata. S az elnyert 43 409 389 forint felhasználásával végezték el a korszerűsítést, amelynek során az oktató termen kívül iroda helyiséget, kis parkolót is kialakítottak, valamint eszközöA gyerekek műsorral készültek az erdei iskola átadására két szereztek be. Erről Kovács István, a polgár- mesteri hivatal műszaki ügyintézője tájékoztatta a jelenlévőket, Molnár Zoltán önkormányzati képviselő rövid köszöntője után. A somosi az ország egyetlen minősített erdei óvodája, erről Molnámé Kis Anikó az erdei óvoda vezetője szólt az ünnepségen, a Kis Gömböc Néptánccsoport s két ötödikes pedig műsorral kedveskedett. A szép új épületszárnyat Varga András plébános áldotta Illeg. FIZETETT HIRDETÉS Bioenergetikai kapocs Salgótarján és Zólyom között