Nógrád Megyei Hírlap, 2010. december (21. évfolyam, 278-303. szám)

2010-12-01 / 278. szám

2 ESZAK-NOGRAD 2010. DECEMBER 1., SZERDA Élelmiszer a bajbajutottaknak Ipolytamóc. Az árvíz által veszé­lyeztetett házak lakóinak élel­miszersegélyt juttatott el teg­nap a Magyar Vöröskereszt Nógrád Megyei Vezetősége. Harminckét személy ellátásá­hoz járultak hozzá, az érintette­ket ideiglenesen az iskola épü­letében szállásolta el az önkor­mányzat. Falusi esték Cered. Falusi esték címmel no­vember 1-jén indult útjára az a rendezvénysorozat, amely 2011. március 1-ig valamennyi hétfő délután öt órakor a falu­házba várja az érdeklődőket. A legutóbbi összejövetel alkalmá­val adventi díszeket és karácso­nyi ajándékokat készített a falu apraja-nagyja. „Iskola” az iskolában lítke. A helyi tagiskolában a százból - a halmozottan hátrá­nyos helyzetű - ötvenkilenc ta­nuló vesz részt a pályázati tá­mogatással indított, folyamatos, integrációs programban. Ez a tanórán kívüli pedagógiai mun­ka magában foglalja a felzár­kóztatást, fejlesztést, a szociális hátrányok mérséklését, de ré­sze a tanári továbbképzés is. Mikulás-est Fülek. A Vigadóban december 2- án 15 órakor Mikulás-est lesz, amelyet a Nyugdíjasok Egyesü­lete szervez. Verset, prózát mondanak Salgótarján. Negyvenedik alka­lommal rendezi meg a Kohász Művelődési Központ Egyesület a Váci Mihály Vers és Prózamon­dó Versenyt a város általános- és középiskolás diákjainak részvé­telével december 4-én, szomba­ton 9 és 14 óra között a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban. A programon az Akkord Kohász Fúvós Kisegyüttes és a Bányász- Kohász Dalkör is közreműködik. A magas színvonalon táncoló népszerű zólyomi együttes december 4-én, szombaton 19 órától mutatja be műsorát a József Attila Művelődési és Kon­ferencia-központban Salgótarján. December 4-én, szombaton a Nógrád és a Heves megyei szlovákság mintegy háromszáz képviselőjének részvé­telével rendezik meg a VII. Regionális Szlo­vák Nemzetiségi Napot a József Attila Mű­velődési és Konferencia-központban. A kul­turális, művészeti műsorral színesített ta­lálkozó 18 órakor kezdődő első részében köszöntők hangzanak el, díjak átadására kerül sor, majd 19 órától lép a színpadra Szlovákia egyik legrangosabb folklórcso­portja a zólyomi Jánosik néptáncegyüttes. Dr. Egyedné Baránek Ruzsenka, a Magyar- országi Szlovákok Szövetségének elnöke, a megyei könyvtár és közművelődési intézet munkatársa szerint a szlovák hadsereg hi­vatásos művészegyüttese várhatóan ferge­teges műsorral kedveskedik a közönség­nek. Olyan dalokat, táncokat is bemutat­nak, amelyek hasonlítanak a magyar együttesek repertoárjához. Ezért is várják szeretettel a népművészet művelőit és ked­velőit nemcsak a megyeszékhelyről, ha­nem a környékről is. Bizalomépítés, látogatással A Nógrád Megyei Rendőr-főkapi­tányságon tettek látogatást a mi­nap a nógrádmegyeri általános is­kola tanulói, negyven hátrányos helyzetű diák. Salgótarjái^Nógrádimegyer. a nógrádmegye­ri diákok - a falu művelődési háza „Építő közösségek a közművelődés a nem formá­lis és informális tanulás szolgálatában" cí­mű pályázatának köszönhetően - ezt meg­előzően a Parlamentet, az Ombudsmani Hi­vatalt és a Készenléti Rendőrséget is felke­resték. A negyven hátrányos helyzetű diák számá­ra a főkapitányság bűnmegelőzési és minő­ségbiztosítási osztályának munkatársai szer­veztek programot Medve Judit alezredes is­mertette a gyermekeknek a rendőrség felépí­tését és feladatait, s részletesen kitért a közte­rületen szolgálatot teljesítő egyenruhások, a járőrök feladataira. A foglakozás rejtett célja volt, hogy a gyermekek bizalommal fordulja­nak a rend fenntartói felé. A bűnügyi nyomo­zók munkájának bemutatása során elhang­zott, hogy a televízióban látható bűnügyi fil­mektől eltérően, sokkal alaposabban, körülte­kintőbben kell végeznie a rendőröknek a munkáját a bűncselekmények felderítése és bizonyítása érdekében. A fiatalok megnézhették azt is, hogy a bűn­ügyi technikusok hogyan veszik le az ujjlenyo­matot egy-egy tárgyról, találkozhattak az épület­ben a szolgálatot teljesítő rendőrökkel, s a rend­őrségi motorokat és gépjárműveket is kipróbál­hatták - természetesen álló helyzetben - s meg­ismerkedhettek a szolgálati kutyákkal is. Következetességet kérnek a szocialisták Kérjük Székyné dr. Sztrémi Melindát, Salgó­tarján polgármesterét, or­szággyűlési képviselőt, hogy az egy éve a központi költségvetéshez benyújtott módosító javaslatait ismét terjessze a parlament elé - fogalmazott sajtótájékozta­tón Huszár Máté, a Ma­gyar Szocialista Párt me­gyei ügyvezetője, önkor­mányzati képviselő. Salgótarján. Huszár Máté el­mondta: a megyeszékhely első számú vezetője egy évvel ezelőtt konkrét módosító javaslatokat nyújtott be a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséhez, ame­lyek között például a huszon­egyes számú főút négysávúsí- tásának a folytatása és a Hatvan és Somoskőújfalu közti vasúti vo­nal fejlesztése is szerepelt Az előbbi kapcsán Boldvai Lász­ló szocialista honatya tavaly úgy nyilatkozott, a hiányzó harminc­hat kilométer négysávúsítása kor­mányhatározat alapján a kiemelt uniós fejlesztések körébe tartozik, s annak 2013-ig el kell készülnie, hiszen az Európai Unió addig tar­tó pénzügyi szakaszában érintett Huszár Máté elmondta: ehhez képest a polgármester az elmúlt hónapban úgy nyilatkozott, az út leghamarabb 2016-ban készülhet el. Ami felveti a kérdést, vajon mi­ből, ha a szükséges forrás 2013-ig van lekötve? Hozzátette: tavaly óta sok min­den történt a politikában. Székyné dr. Sztrémi Melinda egyéni ország- gyűlési képviselő lett, s polgár- mesterként egy kétharmados többséggel rendelkező frakció tag­ja. Vagyis, elvileg minden javasla­tát képes lenne elfogadtatni a par­lamenttel.- A nemzeti együttműködés je­gyében kérjük Székyné dr. Sztrémi Melindát, hogy egy évvel ezelőtti javaslatait változatlan for­mában újra terjessze a parlament elé, hiszen biztos, hogy következe­tes politikusként ma is prioritás­ként kezeli korábbi elképzeléseit - hangsúlyozta Huszár Máté. SKAID a tehetséges gyermekekért A Kodály Zoltán Tagiskola Gyermekkara szép műsorral örvendeztette meg a konferencia résztvevőit A Salgótarjáni Központi Általános Is­kola és Diákotthon (SKÁID) Nógrád me­gye első bejegyzett Tehetségpontja. Ta­valy január 26-án Csermely Péter pro­fesszor, a Nemzeti Tehetségsegítő Ta­nács elnöke, a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetségének elnöke nyil­vánította azzá. Képviselője: Simon Tibor igazgató, szakmai vezetője Dudok Györgyné, az Arany János Tagiskola ta­nára, tehetségfejlesztési szakértő. Az Új Magyarország Fejlesztési Terv Társadal­mi Megújulás Operatív Program támo­gatási rendszeréhez benyújtott „SKÁID a tehetséges gyermekekért” című TÁMOP-3.4.4/B-08/1-2009-0055 jelű pályázatát az Oktatási és Kulturális Mi­nisztérium Támogatáskezelő Igazgató­sága 9 564 100 forint összegű támoga­tásra érdemesnek ítélte. Ennek megva­lósítása idén június elsején kezdődött, és a jövő év március elsején zárul. Projekt­menedzsere: Dudok Györgyné, szakmai vezetője: Gőz Gábor a SKÁID Beszterce lakótelepi Tagiskola tanára. Nyitókonferenciáját június 28-án a központi általános iskolában tartották, a megvalósítás tervének ismertetésé­vel. Része a munkának egy Tehetség- gondozó Módszertani Tár elkészítése, amely egy interneten elérhető online rendszer. Gőz Gábor segítségével a SKÁID pedagógiai programjában meg­található tantárgyakra vonatkozó fel­adatokat a SKÁID pedagógusai dolgoz­ták ki. Folyamatban van az internetes feldolgozás, a kész munka a www.skaid.hu - Tehetségpont oldaláról lesz elérhető, ezzel segítve a tanári te­hetséggondozást. A feladatokat ingye­nesen regisztrált felhasználók érhetik majd el, ami segíti a használat ellenőr­zését. A tantárgyi feladatok differenci­áltak, és külön (letölthető) szakmai anyag készül a tehetséges tanulók gyenge oldalának a felismeréséhez és fejlesztéséhez. Mint Tehetségpont, november 20-án megyei szintű konferenciát szervezett a SKÁID, a résztvevőket Simon Tibor kö­szöntötte. A rendezvény ünnepi hangu­latához tehetséges tanulók előadásaik­kal járultak, a Kodály Zoltán Tagiskola Gyermekkara szép műsorral örvendez­tette meg a konferencia résztvevőit, ve­zényelt Karácsonyné Kaposi Ida. A Gagarin székhely iskola 5.osztályos ta­nulója, Bakos Réka, Déry Tibor : Elve­szett az „E” betű című novelláját mond­ta el. Felkészítő tanára: Kadlótné Hulitka Julianna. Dancsok Lilla a Kodály Zoltán Tagiskola 3. b osztályos tanulója népdal­csokrot énekelt. Felkészítő tanára: Valecsikné Tamás Zsuzsanna. Ezután Dudok Györgyné bemutatta a Tehetség­pont eddigi tevékenységét. A konferencia egyik neves előadója, dr. Heimann Ilona, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai ka­rának főiskolai docense: „ A pedagógus szerepe a tehetséggondozásban” címmel mondta el gondolatait, dr. Dávid Mária, az Eszterházy Károly Főiskola Pszicho­lógiai Tanszékének főiskolai tanára: „Te­hetséges vagyok? Mit csináljak?” cím­mel tartott előadást. Minden hallgatót magával ragadott dr. Mező Ferenc, a Debreceni Egyetem Pszichológiai Inté­zetének egyetemi adjunktusa, a Kocka Kör Egyesület elnöke, aki a „Tehetség- gondozás és tanulásfejlesztés” fontos­ságát hangsúlyozta. Délután Hollóné Já­nosi Éva, az Arany János Tagiskola ta­nára, Oroszlány Péter Tanulásmódszer­tan Műhely munkatársa, „Tanulásmód­szertan” témában, Tamás István, a Sárospataki Református Gimnázium in­formatikai tanára: „E-learning a tehet­séggondozásban”, Mentler Mariann, a Magyar Géniusz Projektiroda Képzési és képzésszervezési munkacsoport ve­zetője: A Magyar Géniusz Projekt tehet­ségsegítő képzéseinek célját, a résztve­vők tehetséggondozó munkájának to­vábbi segítését hangsúlyozta. A Gagarin Iskola aulájában Somoskői Andrea, a Bóna Kovács Károly Tagisko­lában működő Kézműves tehetséggon­dozó műhely vezetője kiállította a tanít­ványaival eddig elkészített munkadara­bokat, melyeket minden érdeklődő megcsodált. A továbbiakban, januárban és febru­árban tehetségnapokat szervez a SKÁID, reál, humán és sport területen, az Arany János, a Beszterce lakótelepi és a Petőfi Sándor Tagiskolákban. A Te­hetségpont Együttműködési megállapo­dással pályázott a rimaszombati Pro Scholis Gömör és Nógrád Kistérség Közoktatás Fejlesztéséért Tehetség­ponttal és a Gyermekekért Baráti Kör­rel. A Tehetségnapokon a rimaszomba­ti fiatalok is részt vesznek. A téma iránt érdeklődő szülők, pedagógusok, fiata­lok részletesebben tájékozódhatnak a www.tehetsegpont.hu, a www.skaid.hu weboldalakon. Simon Tibor segítségé­vel még több pályázatot szeretnének ké­szíteni és megnyerni a SKÁID pedagó­gusai azzal a céllal, hogy tanítványaik minél előbb önmagukra találjanak és vidám, kiegyensúlyozott felnőtteké vál­janak. ▲ Fellép a Jánosik együttes

Next

/
Thumbnails
Contents