Nógrád Megyei Hírlap, 2010. november (21. évfolyam, 253-277. szám)

2010-11-27 / 275. szám

2010. NOVEMBER 27., SZOMBAT 3 NYUGAT-NÓGRÁD ORSZAG-VILA Nyugdíj negyvenen túl Míg 2011-ben körülbelül 24 ezer, 2014-ben már 36-40 ezer nő élhet a 40 évnyi munkavi­szony utáni nyugdíjba vonu­lás lehetőségével - mondta Czunyiné Bertalan Judit, a Fi­desz országgyűlési képviselő­je. A kormánypárti politikus emlékeztetett: azok a nők, akiknek 40 évnyi munkavi­szonyuk van - függetlenül a rájuk irányadó nyugdíjkorha­tártól - teljes összegű öregsé­gi nyugdíjra lesznek jogosul­tak. Ezt az intézkedést több ezer nő várta - mondta. Szerződés az iszapkárosultakkal Aláírták az első lakásvásár­lásról szóló adásvételi szerző­dést a jogi munkacsoport mun­katársai a vörösiszap-kataszt- rófa károsultjaival - jelentette be Bakondi György katasztró­favédelmi kormánybiztos Aj­kán. Az Újjáépítési Kormány­zati Koordinációs Központ mel­lett működő jogi munkacsoport a kárenyhítésben érintett em­berekkel folyamatosan egyez­tet, az első lakásvásárlási támo­gatási szerződést aláírták - mondta Bakondi György. Hoz­zátette: a tulajdonosok közül eddig 55-en döntöttek új építé­sű ház vásárlása mellett, 44-en pedig használt lakást kértek. Peking nemet mondott Kína ellenez bármilyen en­gedély nélküli katonai cselek­ményt kizárólagos gazdasági övezetében - szögezte le a kí­nai külügyi szóvivő pénteken. A közlésre az előtt került sor, hogy az Egyesült Államok és Dél-Korea a Sárga-tengeren kö­zös katonai hadgyakorlatot ter­vez, amelyre négy hadihajó mellett a George Washington repülőgép-hordozó is útnak in­dult. „A kérdésben szilárd és világos az álláspontunk” - áll a Hung Lej (Hong Lei) nevével jegyzett külügyminisztériumi közleményben. Hung hozzáte­szi: „Tekintve, hogy a Koreai­félsziget helyzete rendkívül bonyolult és érzékeny, a felek­nek nyugodtaknak kell marad­niuk, és visszafogottságot kell tanúsítaniuk.” Elkészült az uniós költségvetés tervezete Jóváhagyta pénteken az Eu­rópai Bizottság az Európai Unió jövő évi költségveté­sének új tervezetét. A testület­nek azért kellett új előterjesz­tést készítenie, mert a döntés­hozó EU-intézmények (a tagországok kormányait kép­viselő Tanács és az Európai Parlament) nem tudtak meg­állapodni az előző tervezet alapján. Az új javaslat az intéz­mények között kompromisz- szumnak tűnő, 2,9 százalékos kiadásemelkedést tartalmaz­za az idei főösszeghez képest, és több javaslatot tesz arra is, hogyan közeledhetnének az álláspontok az Európai Parla­ment egyéb feltételeinek telje­sítése felé. Szentjánosbogárnyi világ A rendezvény résztvevői érdeklődve hallgatták az előadásokat Szabó Andrea Érsekvadkert A Mikszáth Kál­mán Közművelődési Intézmény könyvtárosa, Kelemenné Nagy Anna 2010-ben indította el a „Kedd esti beszélgetések” című programot, amely minden hónap első keddjén biztosít tartalmas kikapcsolódást a faluban mind­azoknak, akik érdeklődnek a kultúra iránti Az idei év törekvé­se volt: bemutatni a körülöttünk, közvetlen környezetünkben élő alkotó embereket. „Az ötlet úgy született, hogy nagyon sok olyan embert ismerek szűkebb-tágabb környezetemben, akikkel beszél­getve fölsajdul bennem, hogy va­jon miért nem ismerhetik az al­kotásaikat, gondolataikat minél többen. Az még fájóbb, hogy még a körülöttünk élők sincsenek tisztában az értékeikkel.” így mutatkozott be a falunak töb­bek között a Nagyorosziban élő költő-szerkesztő-iparművész Karaffe Gyula, Végh József helytör­ténész Rétságról, a herencsényi mesemondóasszony, Bácsik Kata­lin balassagyarmati versíró, Kovács Ferenc gimnáziumi tanár, Nógrády Andor jobbágyi művésztanár, Majdán Béla zsidó hagyományőr­ző, Zsiga Lajos egyházművész. A novemberi rendezvény „be­mutatkozója” a közeli halottak napjára rímelve egy Érsekvad- kerten elhunyt, de emlékében még élő személy volt: Nagy Zsolt Csaba. Nagy Zsolt Csaba a hetvenes évek ele­jén került a faluba népművelőként, felesége a könyv­tár vezetését látta el. 1972-ben hunyt el 26 évesen, tragikus hir­telenséggel. Feleségének, Nagy Zsolt Csabáné, Losonczy Erikának 2009-ben régi álma vált valóra, amikor sikerült kiadnia 37 éve ha­lott férje verseskötetét. A „Szentjá- nosbogámyi világ” címmel megje­lenő kötet versei közül sok Érsekvadkerten született, ezzel is illeszkedve a Kedd Esti Beszélge­tések tematikájához. Erika a könyvtáros első hívó szavára vállalta, hogy Berettyó­újfaluról „elzarándokol” Érsek- vadkertre, ahol 38 éve járt utoljá­ra, hogy bemutassa férje verses­kötetét. Nagy Zsolt Csaba unokabátyja, Nagy Attila neve is­merősen cseng a könyvtárosok fülé­nek. Olvasáskuta­tó, az Országos Szé­chényi Könyvtár tudományos munkatársa, a könyvtáros szakma etalonja ő. Erika kérésére, unokaöccsére emlékezve ő is részt vett a talál­kozón. A rendezvény előtti órát meghitté tette Nagy Zsolt Csabáné és a régi szomszédok, barátok, munkatársak összebo- rulása. 38 év hordalékán át idé- ződtek föl kedves emlékek, épen maradt mondatok. Az est vers­mondással kezdődött. Ezután Nagy Zsolt Csabáné idő-térutazá- sa következett, és a verseskötet megszületésének története. Nagy Attila a családi determináltság, a családi összetartozás hatalma előtt is tisztelgett, amikor fölidéz­ve unokaöccse emlékét, értékeit, gazdag művelődéstörténeti tu­dással alátámasztott előadással tette gazdagabbá a jelenlévőket. Az est utolsó harmadában a ren­dezvény interaktívvá vált. A je­lenlévők meséltek, emlékeket idéztek föl Nagy Zsolt Csabáról. Több mint két órán át tartott a könyvtári megemlékezés. De a Kedd Esti Beszélgetések részte­vőinek egyike sem érezte úgy, hogy hosszú volt ez a könyvtár­ban töltött időintervallum. Az időt legyőzte az élmény. ■ „A körülöttünk élők nincsenek tisztában az érté­keikkel.” Karácsonyi ajándékok, ajándékáron! Első laptopom Minden baba és Családi játékszett 50-féle játékkal A legltisfibb is szJwtt Keresse ajádékkatalógusunk ajánlatait a boltjainkban! * Áraink forintban értendők, az áfát tartalmazzák. Ajánlatunk 2010. november 27-28. között, a készlet erejéig a Tesco hipermarketekben érvényes. Részletek az áruházakban. Az esetleges nyomdai hibákért felelősséget nem vállalunk.

Next

/
Thumbnails
Contents