Nógrád Megyei Hírlap, 2010. november (21. évfolyam, 253-277. szám)

2010-11-16 / 265. szám

2010. NOVEMBER 16., KEDD HIRDETÉS NOGRAD SPORTJA / „Me má Most, hogy bevégeztem már a földi harcot engedd, hogy láthassam jóságos, fényes Istenarcod. ’ " Mély fájdalommal tudatjuk, hogy DR. ÁBRAHÁM SÁNDOR szemész főorvos 2010. november 2-án, életének 78. évében elhunyt. Búcsúztatása 2010. november 18-án, 11 órakor lesz a salgótarjáni régi temetőben. Emléke örökké szívünkben él. A GYÁSZOLÓ CSALÁD Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy V0ZSICH ANTÄLNE sz. Angyal Magdolna 86 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2010. november 18-án (csütörtökön) 15 órakor lesz a zagyvapálfalvai felső temetőben. Egyben köszönetét mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A GYÁSZOLÓ CSALÁD MIKUSKA TEMETKEZÉS Ügyelet: 0-24 óráig Bátonyterenye, Honvéd út 15. Salgótarján, Füleld út 7. Tol.: 32/350-571. 06-30/384-0967 06-20/216-9980 „Az édesanyák nem halnak meg, csak fáradt szivük pihenni tér. ” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy IHRACSKAISTVÁNNÉ sz. Dlehány Piroska 79 éves korában elhunyt. Temetése 2010. november 17-én (szerdán) a 13 órakor kezdődő gyászmise után lesz a nagybárkányi temetőben. Egyben köszönetét mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és fájdalmunkban osztoznak. A GYÁSZOLÓ CSALÁD _________INGATLAN_________ KE RESŰNK-KÍNÁLUNK eladó lakásokat, ker­tes házakat, nyaralókat, külföldi és belföldi ügyfeleink részére. UNIVERZÁL Országos In­„REX-HUMANUM ", TEMETKEZÉS Salgótarján, Füleki út 26. I 2T (32) 431-544 _24órá^gyetetOWW^^^37^^^^^Mn Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága édesanyám, nagymamánk, dédmamánk, VASAS JÓZSEFNÉ sz. Kozma Erzsébet 88 éves korában csendesen elaludt. Temetése 2010. november 18-án (csütörtökön) 13.30 órakor lesz a salgótarjáni régi temetőben. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A GYÁSZOLÓ CSALÁD gatlaniroda Szolnok, Ady E. 1. Tel.: 56/422- 043, vagy 20/992-8505. *07895* AZ ÖN HÁZAI Könnyűszerkezetes lakóházak építése. Kiváló hőszigetelés, alacsony fűtés- költség, 30 év garancia, kulcsrakészen 8-11 hét alatt „Univerzál” Országos Ingatlaniro­da 5000 Szolnok, Ady 1. Tel.: 06-56/422- 043 vagy 20/9928-505. •08876­SALGÓTARJÁNBAN, Szerpentin úton 1 szo­bás lakás eladó! 06-20/955-3065 •mms1 TELEK eladó Pásztó, Munkácsy út! 306450927 *08949* ENERQIAHORPOZÓ APRÍTOTT kemény tűzifa 11E Ft/m3-től szál­lítással. 06-20/626-9944, 06-30/479- 7435 ‘ 09001* _________ELVESZETT ________ MÚ LT pénteken elvesztettem irattárcámat, fontos okmányaimmal. Nagyon kérem a be­csületes megtalálót, hogy hívjon a 30/562- 9034-es mobilon! *09029‘ E RT E SITES Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése 2010. november 18-án (csütörtökön) 17.00 órától a városháza I. emeleti dr. Förster Kálmán termében KÖZMEGHALLGATÁST tart, amelyre a város lakosságát tisztelettel meghívom! Napirend: Tájékoztató a közgyűlés 2010. évi tevékenységéről, az elkövetkezendő időszak feladatairól, valamint a Salgótaijáni Kistérség Többcélú Társulása tevékenységéről. Székyné dr. Sztrémi Melinda sk. polgármester tonr r/AMQX 0 u\>u=i u u v_y A. Nógród Megyei Hírlapban minden IV ó gr ód megyei MKIC >?-»í*>C i I hirdetőnek 1 SOH.OS api*óHii-detés FELADOTT HIRDETÉSÉT A KŐVETKEZŐ NAPON MEGISMÉTELJÜK! MEGHÍVÓ Az Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ a „...Szabad a pálya...” őszi rendezvénysorozat keretében szervezi meg programjait Nógrád megyei kirendeltségeinek működési területén. Az alábbi rendezvényekre minden érdeklődőt várnak a kiállítók és a szakemberek. „Pályaválasztási Kiállítás” 2010. november 18. 10.00 -17.00 óráig Városi Sportcsarnok, Salgótarján, Kassai sor 54. Program: • Középiskolák, felsőoktatási intézmények kiállítása • Szakmabemutatók, szakma-mozi • Tárlatvezetés • Pályaválasztási tanácsadás • Internet Sarok, e-Pálya • Középiskolák műsorai • TÁMOP 1.1.1 és TÁMOP 1.1.2 és TÁMOP 1.1.3 programok „Pályaorientációs Szakmai Fórum ” 2010. november 18. 11.00 -13.00 óráig Városi Sportcsarnok, Salgótarján, Kassai sor 54. Program: • Munkaerőhiány és kínálati többlet azonos szakképesítéssel rendelkezők körében: a szakképzés lehetőségei • A pályaorientáció korszerű értelmezése • Humánmanagement és tehetséggondozás a jelen kihívásai között Állás- és képzési börze 2010. november 19. 9.00 - 12.00 óráig Városi Sportcsarnok, Salgótarján, Kassai sor 54. Program: • A TÁMOP 1.1.1 és TÁMOP 1.1.2 és TÁMOP 1.1.3 programok lehetőségei • Munkáltatók állásajánlatai, kiállítása • Felnőtt képzők ajánlatai • Foglalkoztatási támogatások, programok tájékoztatói • Munka-, cég- és adójogi tanácsadás • Internetes álláskeresés • EURES lehetőségei • Humánszolgáltatások Hengerelt a Sese Labdarúgó öregfiúk-mérkőzés. SKSE - Karancskeszi 10-0 (4-0) Vezette: Pindroch F. SKSE: Szikora - Papanitz, Ju­hász, Scherz (Lengyel), Szabó, Rigó, Bódi, Váradi (Gaál), Kiss, Fejes (Kadlót), Fekete (Bencsok). Menedzser. Pálmai József, Pün­kösdi József. Karancskeszi: Puporka - Simon Z., Keviczki, Egyed, Baksa, Búzás (Simon L), Varga, Tarjáni (Rom- hányi), Lantos (Szőlős), Budveszel, Simon I. Csapatvezető: Fekete Dalma. Gl: Bódi (6), Gaál, Váradi, Fe­jes, Bencsok. Mr. Dakar itthon is tereprali. A Fazekas Károly, Maurer Péter (BMW) páros győ­zött a tereprali országos bajnok­ság idei hetedik, utolsó futamán, a „Raid of the Champions” elne­vezésű viadalon, de a Győr tér­ségében rendezett, háromnapos versenyen a Szalay Balázs, Bun- kóczi László (Opel Antara) duó­nak már a negyedik hely is elég volt a bajnokság megnyeréséhez Korda Erikák (Nissan) előtt. A vi­adalon, melynek 848 kilométe­res össztávjából 358 kilométer volt a mért szakasz, 40 autós egység állt rajthoz. Szalay az Opellel A Saint-Gobain Építőanyag Kereskedelmi Zrt. a nagy múltú, Európában építőanyag kereskedelemben és gyártásban élenjáró francia Saint-Gobain csoport tagja. 26 Raab Karcher építőanyag telep, 2 Platform áruház alkotja országos kereskedelmi hálózatát, amelyekben teljes körű építőanyag szortiment várja a házépítőket, felújítókat, mesterembereket. A vállalat Raab Karcher hálózatának balassagyarmati kereskedésébe Raktáros kollégát keres. Elvárások: • hasonló munkakörben szerzett több éves munkatapasztalat, • érvényes targonca-vezető jogosítvány (elektromos, dízel és gázüzemű targoncára) és gyakorlat, • középfokú végzettség, • precizitás, • terhelhetőség, • megbízhatóság, • építőipart tapasztalat előny, de nem feltétel. A leendő munkatárs fő feladatai: • áruátvétel, • árukiadás, • készletfigyelés, • raktári rend kialakítása, • a munkakörhöz tartozó adminisztráció elvégzése. Amennyiben a fenti feladatkörben szívesen csatlakozna egy nagy múltú, stabil konszern megújuló csapatához, akkor kérjük, küldje el önéletrajzát bérigénnyel levélben a Raab Karcher Építőanyag Kereskedés 2660 Balassagyarmat, Vörösmarty út 1. címre, vagy e-mailben az allas@saint-gobain.com címre! Vállalatunkról a www.rktuzep.hu oldalon tájékozódhat. SALGO UTAZÁSI IRODA Salgótarján, Március 15. út 12. Telefon/fax: 32/310-030 E-mail: info@salgoutazas.hu MKEH: U-001131 ADVENTI VÁSÁR BECSBEN i 2010. december 11., 18. Utazás: autóbusszal (salgótarjáni indulással) PROGRAM: Indulás a kora reggeli órákban Bécsbe. Útközben bevásárlási lehetőség, j Városnézés idegenvezetővel (Hundertwasserház, Hofburg, j Spanyol iovasiskola, Városi könyvtár, Stephans-dom stb.) Részvétel az ADVENTI vásárban, indulás haza az esti órákban. Fakultatívprogram: a Schönbrunn-I kastély ét park megtekintése. Részvételi díj tartalmazza: autóbusz és csoportkísérő költségét 7000 Ft/fő Jelentkezés: , SALGO UTAZÁSI IRODA Vincze Ferenc duplázott Bajnoki cím mellett Közép-Európában is első A tavalyi országos szlalom­bajnokság győztesének Vincze Ferencnek sikerült a címvédés és e mellett a kö- zép-európai-bajnokság soro­zatának a végén is ő állha­tott a dobogó legfelső fokára. A versenyévad első feléről már beszámoltunk olvasó­inknak, most a bajnokság fi­nisét elevenítettük fel a fia­tal szécsényi versenyzővel B. A.- Mintegy 30 pontos előnyöd volt már az országos bajnokságon amióta beszélgettünk Hogyan ala­kultak azóta a versenyek?- Augusztus elején Kalocsán indultam ob futamon. Itt teljesí­tettem az idei évben a leggyen­gébben. Negyedik helyen értem célba, de ez a bajnokság szem­pontjából már nem változtatott semmin, mert az addigi előnyöm­nek köszönhetően sikerült meg­őriznem az első helyet.- Ezután következett a középeu­rópai bajnokság utolsó jutama...- Valóban augusztus 21-én Tees-dorfban (Ausztria) mára zá­ró-, és egyben sorsdöntő futam­hoz ültem autóba, itt dőlt el ugyanis az első és második hely sorsa. Nehéz volt felvenni a ver­senyt a 20-30 milliós technikák­kal. Igaz, itt csak 5. helyezést ér­tem el, de nagy örömömre így is si­került megnyernem a „Közép Eu­rópa Bajnoka” címet, mert fő rivá­lisom csak 12. helyen futott be.- így egy óriási élménnyel, im­már újdonsült Európa-bajnokként vághattál neki az országos bajnok­ság utolsó három jutamának. Mi történt ezeken?- Szeptember 5-én Kecske­mét, 19-én Székesfehérvár és ok­tóber 3-án újra Kecskemét volt a sorrend az utolsó versenyeimen. Mind a három futamon stabilan a második helyen tudtam végez­ni. Már nem volt annyira fontos a győzelem, mert nagy volt a „fó­rom”, így is 24 pontos előnnyel sikerült megnyernem az orszá­gos szlalom-bajnokságot a 60 fős mezőnyben.- Immár kétszeres magyar baj­nokként és újdonsült közép-euró­pai bajnokként mik a terveid a jövőben?- Szeretném megméretni ma­gam raliban is, de ez már szponzori kérdés - zárta szava­it Vincze Ferenc.

Next

/
Thumbnails
Contents