Nógrád Megyei Hírlap, 2010. október (21. évfolyam, 228-252. szám)

2010-10-18 / 242. szám

2010. OKTOBER 18., HÉTFŐ SPORTTŰKÖR Értékes három pontot szerzett az SBTC labdarúgás NB III, Mátra-csoport, 9. forduld’ SBTC - Balmazújváros 1-0 (0-0) Salgótarján, tóstrandi sportte­lep, 300 nézó', vezette: Sipos (Szíjjártó, Szilágyi). SBTC: Lázár - Sulcz, Híves, Galbács, Kerényi - Kovács Z. (Oláh T., 46.), Csömör, Novák, Stark (Tóth M., 89.)-Csépe (Zsély, 86.)-, Birincsik. Edző: Horváth Gyula Balmazújváros: Barna - Szabó, Szűcs, Tóth Z., Németh - Kónya, Szabó (Németi, 75.) - Nagy R., Kál­lai (Forgács, 80.), Sárközi - Mu­rák. Edző: Szaláczi Tamás. GL: Novák (56., - 11-esből). Sár­ga lap: Novák, Sulcz, Csömör, ill. Kállai, Murák, Kónya, Szabó, Szűcs, Nagy R. Jók: Novák, Híves, Kerényi, ill. Nagy, Sárközi, Murák. 56. perc: Birincsik rajtolt egy előrevágott labdára, betört vele a büntetőterületre, ahol Szabó a földre vitte. A vendégjátékos sár­ga lapot kapott. A megítélt 11-es- ből Novák a jó irányba mozduló Barna mellett félmagasan a ka­pu jobb oldalába lőtte a labdát. 1-0. Az első játékrészben esemény­telenül teltek a percek, bár az SBTC próbált helyzeteket kialakí­tani. Fordulás után némileg felpö­rögtek a csapatok, majd Novák büntetőjével megszerezte a veze­tést a salgótarjáni gárda. Ezután a vendégek mindent megpróbáltak az egyenlítés érdekében, de játé­kuk pontatlanná, kapkodóvá vált A túloldalon az SBTC többször is eldönthette volna a három pont sorsát, de mindannyiszor hiba csúszott a befejezésbe. Végül a Stécé a helyzetek alapján megér­demelten szerezte meg a győzel­met Horváth Gyula: - Jó iramú, küz­delmes mérkőzésen jóval több helyzetet dolgoztunk ki ellenfe­lünknél, ezért a győzelmünk telje­sen megérdemelt. Szaláczi Tamás: - Gratulálok a hazai csapatnak. Balassagyarmati VSE - Gyöngyös 0-3 (0-1) Balassagyarmat, 100 néző, ve­zette: Budai B. (Kovács R, Víg- Tarsonyi). Balassagyarmati VSE: Földi - Koren (Fekete, 59.), Udvari, Gaál, Varga - Duba (Weigerding, 26.), Zolnyánszki, Rottek (Széles, 46.), Mohácsi - Szenográdi, Andrejcsik. Edző: Nagy Tibor. Gyöngyösi AK-YTONG: Halasi- Oravecz, Nagy Á., Szilágyi, Vid­ra - Tatár, Tari, Bódis (Nádudvari, 76.), Pilinyi - Hajiinger (Fülöp, 91.), Kiss (Csoszánszki, 73.). Edző: Nagy Gábor. GL: Bódis (28., Pilinyi (65., 89.). Sárga lap: Varga, Weigerding. Jók Gaál, Udvari, Zolnyánszki, Moh­ácsi, ill. az egész csapat. 28. perc: Jobb oldali vendég­szöglet után a kifejelt labdát Vid­ra emelte a kapu előterébe, és azt Bódis 8 méterről a kapu jobb olda­lába fejelte. 0-1. 65. perc: Egy hazai szabadrú­gást Mohácsi gyorsan elvégzett, Andrejcsik gólhelyzetbe került, s egyedül állt a kapussal szem­ben, de a játékvezető meglepe­tésre megismételtette a szabad­rúgást. Az ismétlést mentették a vendégek, majd előrevágták a labdát. A félpályánál Varga Pilinyihez passzolt, aki egyedül vezethette a kapura a labdát, s 12 méterről a bal sarokba helye­zett. 0-2. 89. perc: Bal oldali vendégszög­let után Tari a tizenhatosra ívelt labdát nem találta el, s az FNlinyi elé pattant, aki 12 méterről a hosz- szú sarokba lőtt. 0-3. A mérkőzés előtt egy perces gyászszünet tartottak az október elsején, nyolcvankettő éves korá­ban elhunyt Bundzsák Dezső em­lékére, aki mindkét csapat szak­mai munkáját irányította 1986 és 1988 között. Az első percekben szabályos góltól fosztották meg a hazai csapatot, amely a mérkőzés végkimenetelét döntően befolyá­solta. Húsz perc játék után elvesz­tette a csapat legjobb formában levő játékosát, Duba Balázst, akit egy könyöklés következtében - mely megtorlás nélkül maradt - mentő szállított a kórházba. Hiá­ba feküdt egy perce a sérült játé­kos a pályán, a vendégcsapat gól­helyzetig vezethette támadását, de hazaiak szerencséjére a part­jelző beintése leshelyzetben állí­totta meg a vendégcsatárt. A ba­lassagyarmatiak ellen elkövetett szabálytalanságok után rendsze­rint visszafújták a támadáslehető­séget annak ellenére, hogy előszabályt kellett volna alkal­mazni. Nagy Tibor: - Tudtuk, hogy ne­héz mérkőzés lesz, mivel renge­teg sérültünk volt a héten, négy játékosom, így is vállalta a játékot. Azonban arra nem gondoltam, hogy egy-két játékos mélyen a tu­dása alatt játszik. Nagy Gábor. - Kockázatot vállal­tunk azzal, hogy már az ellenfél térfelén elkezdtük a védekezést, de bejött, s a mi akaratunk érvé­nyesült. Kanyó Ferenc További eredmények: Heves - Ózd 3-1, Felsőtárkány Tiszaújváros 2-3, Dunakeszi - Eg­ri FC 1-2, Monor - Rákosmenti KSK 2-1, Vasas n.-Putnok 1-2, Túra - RAFC 0-4. Abajnokságáltása 1. Egri FC 9 8 1 0 25-9 25 2. Gyöngyös 9 5 2 2 13-13 17 3. Balmazúj. 9 5 1 3 18-9 16 4. Tiszaújváros 9 5 1 3 20-13 16 5. Vasas II 9 5 1 3 20-14 16 6. Putnok 8 5 1 2 14-10 16 7. SBTC 9 4 4 1 14-10 16 8. Balassaov. 9 3 2 4 7-10 11 9. Rákosmenti KSK 9 3 2 4 13-17 11 10. Felsőtárkány 9 3 1 5 18-19 10 11. RAFC 8 3 0 5 13-18 9 12. Hevesi LSC 9 2 2 5 14-14 8 13. Túra 8 '2 1 5 14-19 7 14. Dunakeszi 9 2 1 6 12-20 7 15. Ózd 8 1 3 4 11-20 6 16. Monor 9 1 3 5 8-19 6 Szoros az élmezőny labdarúgás Arany Ászok megyei I. osztály, 9. forduló Pásztó - Karancslapujtő 3-3 (1-0) Pásztó, 250 néző, vezette: Kovács T. (Szász K., Balázs K.). Pásztó: Szeles - Bazsó (Kapás L.), Fenyvesi V, Kovács (Mucsina), Dancsok - Kobka, Jakus, Fenyve­si P. (Komáromi), Tari - Alapi, Ka­pás T. (Tóth). Játékos-edző: Kobka Viktor. Karancslapujtő: Lőrincz - Sza­bó K., Cseh, Katona, Bozó N. - Fo­dor M., Fodor Zs., Tóth, Rács - Me­zei (Bozó R), Lavaj. Edző: Tóth Fe­renc. GL: Kapás T., Bazsó, Jakus, ill. Lavaj (2), Cseh. Sárga lap: Tari, ill. Tóth, Rács .Jók: Tari, Jakus, Kapás T., Fenyvesi V. ill. az egész csapat Az egész mérkőzésen a Pásztó játszott jobban, és 3 -1 vezetésük­nél azt hitték meg van a meccs, de a Lapujtő a 93 percben ki tudott egyenlítem. Kobka Viktor: - Az a vélemé­nyem, hogy a szezon eddigi mér­kőzésein a szerencse sokszor mel­lénk állt, de most a 93. percben el­pártolt mellőlünk. Fel a fejjel, dol­gozunk tovább. Tóth Ferenc - Sajnálom, hogy az idény legjobb mérkőzésén nem tudtunk nyerni, de ehhez külső körülmények is hozzájárultak. Egy fiatal asszisztens hibája miatt nem sikerült a győzelem. H. L Rimóc - Somoskőújfalu 1-0 (0-0) Rimóc, 50 néző, vezette: Holecska A. (Boda V, Katona L). Rimóc: Oláh T - Mócsány, Kuris, Kelecsényi, Rácz - Laczkó, Árva, Kis (Bangó B.), Bangó N. - Vincze, Bangó B. Edző: Vidomusz Tibor. Somoskőújfalu: Babják - Váradi, Kiss, Póczos G. (Póczos D.), Mátrai - Toldi, Horváth, Balázs, Kotroczó - Oláh Z., Ajtai. Edző: Se­bestyén Szilárd. GL: Bangó R. Sárga lap: Oláh, Árva, Vincze. Kiállítva: Oláh Z .Jók: Bangó R., Mócsány, Laczkó, Árva, ill. az egész csapat. A Somoskőújfaluból elszárma­zott, egykor ott is focizó, jelenleg Szécsényben élő Balázs Zoltán sportbarátai által megváltott kez­dőrúgásával indult a találkozó. A hazaiak a mérkőzés folyamán nem igazán tudtak mit kezdeni a vendégek védekezésével. Ahogy telt az idő, játékuk egyre kapkodó­vá vált, de szerencséjükre a kevés lehetőségük egyikét a 60. percben értékesítették. Vidomusz Tibor - Magunknak tettük nehézzé a mérkőzést. Kap­kodtunk, idegesen játszottunk, s egy lelkes csapatot sikerült legyőz­nünk. Toli Miklós, a Somoskőújfalu játékosa:- Rengeteg helyzetet hagytunk ki, ami megbosszulta magát Gratulálok a hazaiaknak, mi pedig továbbra is várjuk az el­ső győzelmünket. Vincze Barna Berkenye - Mátranovák 3-3 (2-2) Berkenye, 100 néző, vezette: Pap I. (Boda V, CsákyT.). Berkenye: Hisbéli - Kábái, Nyikos, Földvári, Bőgér (Szu- nyogh) - Zsibók, Rottenbacher (Nagy), Mácza, Balázs - Koszty (Bedőcs), Fábri. Edző: Bodonyi Bé­la, Gere Zsolt. Mátranovák: Bodor - Nánási, Oszvald, Pataki, Sándor (Galajda) - Szoó (Lakatos R), Tóth, Kovács, Líber Zs. - Új (Baranyi), Oravecz (Tábori). Játékos-edző: Baranyi Miklós. GL: Fábri (3), ill. Líber Zs., Tábo­ri, Tóth. Sárga lap: Fábri, ill. Nánási, Pataki, Tóth, Lakatos P. Ki­állítva: Pataki. Jók: Hisbéli, Fábri, Zsibók, Kábái, ill. Bodor. Nehéz, mély talajú pálya ellené­re egy jó színvonalú mérkőzést lát­hatott a nézőközönség, ahol min­den hazai gól után gyors egyenlí­tés következett, így az eredmény igazságos. Gere Zsolt - Az eddig legjobb ellenfél ellen elért döntetlen már helyenként hozott olyan játékot, amire már lehet építeni. Baranyi Miklós: - A sok kiha­gyott helyzet miatt nem érdemel­tünk győzelmet. Schmidt József Héhalom - Szécsény 2-4 (2-3) Héhalom, 150 néző, vezette: Bé­res K. (Babcsán Á.,, Dobsonyi L). Héhalom: Kotasz T. - Huszár (Kotasz G.), Csuvikovszky, Pász­tor Sz., Géczi - Babusa, Pásztor Zs., André, Danguly - Lőrincz (Zsámboki), Kratofil. Edző: Szil­ágyi Albert. Szécsény: Szathmári - Rácz, Chikán R, Gyimesi, Szabó - Var­ga L, Galcsik, Ágner, Varga G. - Chikán T., Kelecsényi (Jusztin). Edző: Mátyus Sándor. GL: Kratofil, Lőrincz, ill. Varga G. (2), Gyimesi (2). Sárga lap: Hu­szár, Géczi, Lőrincz, ill. Rácz, Var­ga L. Jók Danguly, Babusa, Hu­szár, fii. Chikán R, Varga G., Sza­bó T., Kelecsényi. Gólokban gazdag, küzdelmes mérkőzést játszott a két csapat. A szécsényiek kezdték jobban a játé­kot, de a hazaiak feljavulva megne­hezítették a dolgukat. Végül a jobb játékerőt képviselő vendégek bí­rói segédlettel szerezték meg a győzelmet. SzilágyiAlberb - Változatos mér­kőzésen a jobb játékerőt képvise­lő szécsényiek megérdemelten nyertek. Játékosaim hozzáállása, küzde­ni akarása dicséretet érdemel. Mátyus Sándor: - Úgy érzem, hogy ebben az összetételben is meggyőzően játszottunk és meg­érdemelten jutottunk a három ponthoz. Sz. M. Tar - Nagybátony 1-1 (0-0) Tar, 200 néző, vezette: Lucián ( Pásztory, Viktor). Tan Bózsár - Huszár, Verebélyi, Sándor, Márton (Batta) - Lengyel R, Gömbicz, Nagy 1. (Pócza L), Nagy Zs. - Rósa (Gombár), Maksó V. Edző: Vallus Ferenc. Nagybátony: Zsignár - Oláh, Almási, Csatlós, Lengyel D. - Var­ga, Benus, Csík (Gazdag), Lőrincz - Szomora, Orosz. Edző: Verebélyi Attila. GL: Maksó V.ill. Oláh. Sárga lap: Lengyel R, Maksó V, ill. Almási, Varga. Kiállítva:Lengye\ R. Jók Maksó V, Lengyel R, Huszár, Verebélyi, ill. Oláh, Csatlós, Almási. A mérkőzés elején a hazaiak kétszer is a kapussal álltak szem­ben, de elmaradtak a lehetőségek. Ezt követően kiegyenlített játék jel­lemezte a mérkőzést, melyben el­sősorban a küzdelem dominált Vallus Ferenc - A mérkőzés ele­jén a mi akaratunk érvényesült, de a félidő második felében a vendé­gek átvették a játék irányítását A második játékrészben nem bírtak egymással a csapatok, így a döntet­len igazságosnak mondható. Verebélyi Attila: - A mai napon legalább hat góllal kellett volna győznünk. Egy csapat nem en­gedheti meg magának, hogy ennyi helyzetet kihagyjon, mert ezekkel az egy pontokkal csak bandukolni lehet, előre haladni nem. Szurdokpüspöki - Palotás 3-1 (2-0) Szurdokpüspöki, 200 néző, ve- zette: Smelkó K. (Szigetvári Z., Mohácsi L.). Szurdokpüspöki: Pintér E. - Pusztai K., Bácskái, Molnár, Hucskó - Kiss Z., Sinkó, Dinka, Szilágyi G. (Bódi) - Kiss I., Haller G. (Zohó). Edző: Tamás Tibor. Palotás: Kresák - Here, Jakus (Hegyi), Kéri T., Korecz - Tancsik, Péter (Hadrik), Berki K., Szőllősi - Sípos, Jele Z. Edző: Nagy Tamás. GL: Haller, Sinkó, Zohó, ill. Sipos. Sárga lap: Dinka, Haller, ill. Korecz, Jakus, Tancsik, Hegyi, Korecz. Ki állítva: Korecz. Jók az egész csapat, ill. Kresák, Kéri, Jele. Eintér Norbert, a Szurdokpüspö­ki szakosztályvezetője: - Gratulá­lok a csapatnak a győzelemhez. Sok sikert a Palotásnak. Nagy Tamás: - A héten úgy gon­doltam, hogy a chilei bányászok után hozzánk is megérkezik az életmentő kapszula. Mivel nem jött meg, ezért ak­kor teszem a legjobbat, ha a csapa­tot átadom másnak. Hajrá Palotás! Bércéi - Nőtincs 1-1 (0-1) Bércéi, 100 néző, vezette: Hornyák K. (Baranyi G., Mohácsi B.). Bércéi: Egervári - Kosik, Föld­vári, Koplányi Sz., Filiczki ­Komjáthi, Kovács Á., Kovács P. (Jessin), Jele - Kalmár, Molnár. Játékos-edző: Koplányi Örs. Nőtincs: Balogh - Schwarcz (Nagy), Sírkő, Miklovicz (Hugyecz J.), Hugyecz F. (Bamoki) - Szunter (Janecska), Hugyecz R. (Tamis), Kis, Tóth - Kurali, Daucsó. Edző: Majnik János. GL: Komjáthi, ill. Daucsó. Sárga lap: Földvári, ill. Schwarcz, Kis, Kurali./o'/c Egervári, Komjáthi, Je­le, Kovács R, Kovács Á., 111. Balogh, Daucsó. Számos kihagyott ziccer, s két kihagyott 11-es megpecsé­telte a hazaiak sorsát, akik újabb lehetőséget szalasztot­tak el a három pont megszer­zésére. Koplányi Örs: - Megint sokat dolgoztunk a kapu előtt, de mint az előző fordulókban gól­helyzetek sokaságát hagytuk ki. Lehet, hogy unalmas, amit hétről hétre mondok, de a mai napon ismét két 11-est hagy­tunk ki. Gratulálok a nőtincsi- eknek. Majnik János: - Küzdelmes mérkőzésen sok helyzetet kihagy­tunk, sok hibával játszottunk. Egy borda törés, egy agyrázkódás, egy pont Karate Lászióné A bajnokság állása 1. Mátranovák 9 6 2 1 22-8 20 2. Szécsény 8 6 1 1 28-9 19 3. Pásztó 8 6 1 1 23-12 19 4. K.-lapujtő 9 5 1 3 22-15 16 5. Nőtincs 8 4 3 1 15-10 15 6. Rimóc 8 4 2 2 15-11 14 7. Berkenye 8 3 4 1 14-9 13 8. Nagybátony 8 3 1 4 13-22 10 9. Bércéi 9 2 2 5 13-27 8 10. Tar 8 1 4 3 10-16 7 11. Palotás 8 2 1 5 8-15 7 12. Sz.-piisDöki 8 2 0 6 10-19 6 13. Héhalom 8 1 2 5 9-19 5 14. Somoskőúj. 9 0 2 7 10-20 2 J Az SBTC (fekete mezben) begyűjtötte a három pontot szerzett I a Balmazújváros ellen fotö:gyuriAn™»

Next

/
Thumbnails
Contents