Nógrád Megyei Hírlap, 2010. október (21. évfolyam, 228-252. szám)
2010-10-15 / 240. szám
2 2010. OKTÓBER 15., PÉNTEK NÓGRÁD MEGYE Salgótarján segít... (Folytatás az 1. oldalról.) A város egyúttal csatlakozik a Magyar Televízió által meghirdetett összefogáshoz, melynek értelmében 2010. október 17-én vasárnap egy urnát helyeznek el a városháza földszinti ügyfélterében. Ide várnak mindenkit, aki úgy gondolja, segítene a rászorulóknak. A reggel 8 órától este 8 óráig tartó gyűjtésből befolyt összeget az önkormányzat a Nemzeti Kármentő Alap számlájára utalja át. Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester elmondta; - Megszólítottuk városi intézményeinket és cégeinket, az önkormányzati képviselőket és különböző médiumokon keresztül az embereket, hogy jöjjenek el vasárnap, és lehetőségeikhez mérten adományozzanak. Mi, salgótarjániak, már többször példát mutattunk összefogásból, kérek mindenkit, fogjunk össze most is, és segítsünk! Minden forint rendkívül fontos lehet. Közgyűlésünk éppen ma döntött a két bajba jutott település fél-fél millió forinttal történő támogatásáról és novemberben - a kora nyári esőzések károsultjainak megsegítéséhez hasonlóan - jótékonysági koncertet szervezünk a József Attila Művelődési és Konferencia-központban. S ahogy szintén tettük az árvízkárosultak esetében, összefogva a Magyar Vöröskereszttel, a későbbiekben tárgyi adománygyűjtési akciót is indítunk. Az MTV az adománygyűjtési akciót folyamatosan hirdeti, vasárnapra pedig átalakítja egész napos műsortervét azért, hogy még jobban bevonja a lakosságot a természetesen már elindult pénzgyűjtési folyamatba. Többszöri helyszíni bejelentkezéssel tudósítanak a megyei jogú városokból, az ösz- szegyűjtött összegekről pedig este kilenc órakor számolnak be. Jótékonykodnak tataik Az Ifjúsági Vöröskereszt szervezésében jótékony- sági rendezvényt tartanak a vörösiszap katasztrófa károsultjainak megsegítése érdekében a helyi művelődési házban október 16-án, szombaton 16 órától. Az érdeklődők számára a katasztrófáról tartanak előadást és vetítenek le egy kisfilmet a szervezők, majd zenés műsorral kedveskednek. Mint megtudtuk, a rendezvény ideje alatt a vöröskereszt adományokat gyűjt, ahová ruhaneműt és pénzt is vihetnek a jótékonykodók. Új megyei önkormányzat alakult Az elnökök, alelnökök személyéről titkos, egyebekről nyilvános szavazással döntöttek a képviselők. Képünkön középen Becsó Zsolt, Nógrád Megye Közgyűlésének régi-új elnöke. (Folytatás az 1. oldalról.) A szavazatszámláló bizottság megválasztása után titkos szavazással döntöttek az elnök, illetve az alelnökök személyéről. Tíz igen, három nem és két tartózkodás után kérték fel Becsó Zsoltot, hogy foglaljon harmadszorra is helyet az elnöki székben. Becsó Zsolt köszönetét mondott mindazoknak, akik október 3-án a Fidesz-KDNP listájára szavaztak. Hangsúlyozta: „a bizalommal élni és nem visszaélni szeretnék”. Az elnök beszélt arról, hogy az elmúlt négy év „nem volt egyszerű”, mivel „a kormányzat nem támogatta, hanem büntette” a megye önkormányzatát (is). ■ „Az elkövetkezendő négy év szól majd egyebek mellett a múzeumok, az intézmények fejlesztéséről, viszont a legfontosabb feladat a foglalkoztatás kérdésének megoldása lesz.”- Másfél milliárd forintot vontak ki négy év alatt a működésünkből - tudatta Becsó, majd hozzátette: az elmúlt éveket a racionalizálás, a leépítés, az átszervezés jellemezte, de mindemellett sikerek is voltak. Egyik legnagyobb sikernek nevezte a Szent Lázár Megyei Kórház működésének megőrzését. De siker az is, hogy új alapokra helyezték a szlovák-magyar kapcsolatokat.- Nem azt kerestük, ami széthúz, hanem azt, ami összeköt minket - fogalmazott Becsó és tovább sorolta mindazt a pozitívumot, amely miatt sikeresnek ítélte meg a 2006-2010. közötti időszakot. Az elnök szerint „ez a megye igenis egy szerethető megye”, amely körülbelül ötmüliárd forint értékű fejlesztéssel gazdagodott, pedig „ellenszélben kellett eddig a munkát végezni”. Az elkövetkezendő négy év szól majd egyebek mellett a múzeumok, az Intézmények fejlesztéséről, viszont a legfontosabb feladat a foglalkoztatás kérdésének megoldása lesz. Körülbelül 20 százalékos megyénkben a munkanélküliség. Szükség lesz a gazdaságfejlesztésre, a szorosabb partneri együttműködésre, a befektetők ösztönzésére.- A Figyelem fókuszába kerül majd a Térségi Integrált Szakképző Központ (TISZK) - tudatta Nógrád megye Közgyűlésének elnöke. A közgyűlés délután megválasztotta bizottságait, valamint tanácsnokait is. Filmbemutató tfagvargec. Az általános iskolában október 15-én délután hat órakor a Magyargéci Roma Filmiskola első filmjének ünnepélyes bemutatója lesz. A mindössze 10 perces alkotás címe: Tíz év múlva. A vetítés előtt tájékoztatót hallhatnak a filmiskola létrejöttének körülményeiről. A film után bemutatkoznak az alkotók és szereplők, akikkel a nézők beszélgethetnek. A premieren jelen lesz Salamon András, a filmiskola vezetője és munkatársa, Holczer Veronika. Múzeumok őszi fesztiválja Szécstfl). A Kubinyi Ferenc Múzeum is csatlakozott a Múzeumok Éjszakája programsorozathoz. „Művészetek Találkozója - Szécsényi Művészek a Nagyvilágban” címmel október 16-án, 11 órakor az ünnepi műsorban felcsendülnek Bertha István szerzeményei, amelyekben közreműködik Barát Vitaiina (zongora), Bobály Csaba (gitár), valamint a helyi művészeti iskola színjáték tanszakosai Garam- völgyi Andrea tanárnő tanítványai, akik Molnár Ferenc: Ibolya című komédiájából adnak elő részleteket A látogatók ezen a napon tárlatvezetővel, a padlástól a pincéig megtekinthetik a múzeumot megnézhetik az ott raktáron lévő tárgyakat Megbízást kaptunk a salgótarjániaktól (Folytatás az 1. oldalról.) a helyi választási bizottság elnöke számolt be, majd átadta a megbízóleveleket a polgármesternek és a képviselőknek, akik ezt követően esküt tettek.- A közgyűlés valamennyi tagjával közösen egy belülről fakadó szolgálatot teljesítünk hazánkért, városunkért. Ez kötelez bennünket, ez határozza meg az elkövetkező négy év munkáját. 2006. októberében is arra tettünk fogadalmat, hogy Salgótarján érdekében dolgozunk, mint képviselők - fogalmazott Székyné dr. Sztrémi Melinda, hozzátéve: - Négy évvel ezelőtt megfogalmaztunk egy hosszú távú gazdasági, városfejlesztési programot, amelyben ciklusokon átívelően határoztuk meg azt a stratégiát, amely mentén dolgoztunk az elmúlt Időszakban. Annak érdekében, hogy a helyiek számára Salgótarján az otthont, és a jövőt jelentse. Ennek szellemében tettük a dolgunkat. Megbízást kaptunk a salgótarjániaktól a salgótarjániakért, így történt ez 2010-ben is, mi tizenöten feladatot kaptunk, ezt a szolgálatot teljesítenünk kell. Mint mondta, nem lesz nehéz meghatározni a következő négy év programját, csak folytatni kell a megkezdett munkát. A civil koncepció mentén kialakított jó kapcsolatot továbbra is ápolni kell a város civil szervezeteivel, támogatva munkájukat. Az elindított kulturális koncepció célja, hogy Salgótarján a térség kulturális központja legyen. A lakás- koncepció területén is számos előrelépés történt már az elmúlt években. A jövőben egyebek mellett törekedni kell a szórványlakások értékesítésére, lakáskassza kialakítására, amely- lyel a társasházakban élőket segíthetik, valamint a kész ház program megvalósítása is fontos program a következő ciklusban. A polgármester hangsúlyozta, hogy a város önkormányzata eddig is erőn felül támogatta a helyi sportéletet, amelyet a jövőben is folytatni kell, azonban az élsport támogatását újra kell gondolni. Mindezeken túl természetesen a kötelező feladatok ellátáSzékyné dr. Sztrémi Melinda továbbra is Salgótarjánért dolgozik sára, az intézmények fenntartására, szakmai színvonaluk megőrzésére kell törekedni. A jövőbeni tervekkel kapcsolatban Székyné dr. Sztrémi Melinda kifejtette, hogy ősszel elindul a mozi és a József Attila művelődési központ mögötti parkolóház megvalósításának előkészítése. Amennyiben megfelelő pályázati forrást találnak, megújul az Acélgyári út és a Petőfi iskola, a piac és a vásárcsarnok, emellé szeretnék a helyijárat autóbusz-állomást költöztetni. Tervezik a Tóstrand komplex felújítását, a Salgói vár és a kálvária megújítását. Munkahelyek teremtése, ezen belül az Öblös- üveggyár megmentése nagyon fontos feladat. Az alpolgármesterek megválasztása Is napirenden szerepelt, titkos szavazással döntöttek a képviselők arról, hogy a polgár- mester javaslatára továbbra is Fenyvesi Gábor és Eötvös Mihály töltik be az alpolgármesteri tisztséget Ezt követően megválasztották a közgyűlés állandó bizottságainak elnökeit, elnökhelyetteseit, tagjait, valamint a tanácsnokokat, majd a polgármester illetményéről, béren kívüli juttatásáról, az alpolgármesterek illetményéről és költségáltalányukról döntöttek. Végül a közgyűlés arról határozott, hogy a vörösiszap-ka- tasztrófa áldozatainak megsegítése érdekében Kolontár és Devecser önkormányzatának ötszáz-ötszázezer forint összegű adományt nyújt. Nem mondják fel a hitelszerződést Az OTP Bank a társadalomért felelős vállalatként együttérez a vö- rösiszap-katasztrófa károsultjaival és kiemelt prioritásként kezeli a segítségnyújtást A legnagyobb magyarországi hitelintézet úgy döntött, hogy a katasztrófa sújtotta térségben ingatlan károsodása, illetve megsemmisülése miatt nem mond fel hitelszerződést A későbbiekben az érintett ügyfelek problémáira velük együttműködésben keresi a megoldást a bank, adósvédelmi programja teljes eszköztárát - egyebek mellett törlesztőrészlet- csökkentést, fizetési moratóriumot, prolongációt - felhasználva. A jelzáloggal terhelt ingatlanok esetében az OTP Bank lemond a biztosító által térített, a bankra engedményezett kártérítésről, amennyiben az összeget az ingatlan helyreállítására vagy új lakóingatlan vásárlására fordítják. OTP Bank Médiakommunikációs Osztály „Ez a mi Szécsényi Tervünk" A város önkormányzatának KDNP), Makovinyi Sándor (Fideszalakuló ülésén, október 13-án, megtelt a Kubinyi Ferenc Múzeum díszterme. A Himnusz elhangzása után Stayer László, a város új polgármestere köszöntötte a megjelenteket -Új időszak kezdete a mai nap, s erre kérjük a Jó Isten áldását - mondta, majd felkérte Erik atyát, hogy áldja meg a képviselő-testületet. Makovinyi Sándor korelnök, az alakuló ülés elnöke, köszöntője után felkérte Reznicsek Lászlót, a helyi választási bizottság elnökét, hogy adjon tájékoztatót a választások eredményéről. A polgármesteri tisztség elnyerése miatt, Stayer László képviselőt a települési önkormányzati-képviselői kislistáról törölni kellett A megválasztott nyolc képviselő abc sorrendben: Borda Tamás, (Fidesz-KDNP), Dr. Harikné dr. Havasi Beáta (Fidesz-KDNP), Juhász Miklós (FideszKDNP), Dr. Pintér Sándor (Fidesz-KDNP), Dr. Serfőzőné dr. Fábián Erzsébet (MSZP), Smelkó István (Fidesz-KDNP), Varga Béla (Fidesz-KDNP). Október 8-án, Dr. Serfőzőné dr. Fábián Erzsébet írásban lemondott mandátumáról. Helyére Kolosiné dr. Percze Zsuzsanna független jelölt került, aki szintén lemondott a mandátumáról. A sorban a következő legtöbb szavazattal rendelkező Antal Ferenc (MSZP), nyilatkozott arról, hogy képviselői mandátumát elfogadja. A választási bizottság elnöke átadta a képviselőknek a megbízó levelet, majd a képviselők és a polgármester letették az esküt. Stayer László programismertetője előtt megköszönte az előző testület és a polgármester munkáját, a választók aktivitását, a választás lebonyoAz újonnan megalakult önkormányzat tagjai lításában résztvevők munkáját. Azt mondta: „Új időszak kezdődik a város életében, s ez a mi Szécsényi Tervünk. A testületük Szécsényért, az itt élő emberekért fog dolgozni, s kezet nyújtunk mindenkinek.,, Ismertette a programját, amelyben többek között szerepel a város működőképességének megőrzése; munkahelyek megőrzése és új munkahelyek teremtése; utak, járdák felújítása; az oktatási intézményrendszer régi nívójának visszaállítása, a pedagógusok munkájának jobb megbecsülése; a sport és a kultúra támogatása; a polgári fesztivál újraélesztése; a vízdíj és a helyi adó felülvizsgálata; az egyházzal és a civil szervezetekkel való jó kapcsolat kialakítása; valamint a helyi kis-és középvállalkozók támogatása, megbecsülése. A képviselő-testület dr. Harikné dr. Havasi Beátát választotta alpolgármesternek. Döntöttek a fizetésekről is. Dr. Serfőzőné dr. Fábián Erzsébet a város korábbi polgármestere írásban lemondott az Észak-magyarországi Vízmű Kft. Felügyelő Bizottsági tagságáról, helyére a képviselők Stayer Lászlót választották. Szenográdi Ferenc