Nógrád Megyei Hírlap, 2010. október (21. évfolyam, 228-252. szám)
2010-10-14 / 239. szám
2 2010. OKTÓBER 14., CSÜTÖRTÖK NÓGRÁD MEGYE Virágos Palotás Palotás. A település önkormányzata idén is meghirdette a „Virágos Palotásért” névre keresztelt településszépítési, virágosítási akcióját. Első helyezést ért el Koreny Tibor és felesége, Oldal Ágnes Mária, valamint Szabó Máté és családja. A képzeletbeli dobogó második fokára Gyetvai Zsolt és neje, Szabadi Anita, illetve Illés Antal és felesége, Kmetti Hajnalka állhatták, a harmadik helyezést pedig Hegyi Árpád és felesége, Vida Márta, valamint Krácser Attila és neje, Veszelovszki Ibolya érdemelték ki. A díjazottak virágvásárlási utalvánnyal gazdagodtak. Közönségdíjban részesült kapott többéves, településszépítő tevékenységéért Mészáros János és felesége, Magyar Mária (Antal Gergely által készített falitálat kaptak), különdíj gyanánt pedig egy-egy cserép virágot vehetett át Szlobodnyik István Lajosné és Villás Jánosné. A virágokat Dobrotáné Pete Mónika, a virágbolt tulajdonosa ajánlotta fel. Vért adtak Balassagyarmat Ötödik éve tartják meg a Nógrád Megyei Bíróságon Győri János szervezésében a véradást. Általában 25- 30 fő vesz részt az akcióban, s a bírósági dolgozókon kívül is vannak jelentkezők. Győri János, aki maga is negyvenszeres véradó, biztatja az embereket, hogy minél többen jelentkezzenek, hiszen így nagyon sok ember életét tudják meg- menténi. - Ha mások vérére rászorulunk, jusson eszünkbe, hogy mi nem adtunk, amikor megtehettük volna - fogalmazott Győri János. Mikkamakka klub Salgótarján. A Mikkamakka klub soron következő összejövetelét október 15-én, pénteken 15 órától tartják a Balassi Bálint Megyei Könyvtár és Köz- művelődési Intézetben. A kézműves-foglalkozásokat - amelyekre óvodásokat és kisiskolásokat egyaránt szeretettel várnak - a gyermekkönyvtárosok vezetik. Figaró házassága Balassagyarmat október 14-én 19 órakor a vármegyeháza dísztermében Beaumarchais Figaró házassága, avagy egy őrült nap története két részben című vígjátékát mutatják be. A címszereplő Rékasi Károly, a rendező Bánfalvy Ági. Bibliaklub Salgótarján. „Gúnyolódás, tánc és halál” címmel tart előadást Fenyvesi Péter Pál lelkész a Bibliaklub soron következő összejövetelén október 14-én, csütörtökön 17 órától a József Attila Művelődési és Konferencia-központban. Tárlat nyílik Pásztó. A váci Cservenák család alkotásaiból nyílik kiállítás a városi könyvtár galériájában október 15-én, pénteken 16 órakor. Párlatfőzés otthon (Folytatás az 1. oldalról.)- A magánfőzés szabályozásán belül harmadik fontos elem, hogy háztartásonként évente maximum 400 liter 50 térfogat-százalékos párlatmennyiséget lehet előállítani. Emellett kiemelném, hogy 86 liter 50 fokos párlat fölött adókötelezettsége van a magánfőzőnek még akkor is, ha saját célú felhasználásra történik az előállítás. Adófizetési kötelezettség alól az mentesül, aki 86 liternél kevesebbet állít elő és azt nem kívánja forgalomba hozni. Viszont, az adót akkor is meg kell fizetni az előállított mennyiségtől függetlenül, ha forgalomba szeretnénk hozni a párlatot. A forgalmazás lehetősége azonban korlátozott, hiszen a magánfőzés során előállított párlatot kizárólag kistermelői tevékenységen belül saját gazdaság helyén folytatott vendéglátás, vagy falusi szálláshely szolgáltatás keretében lehet értékesíteni. Az értékesítés további feltétele, hogy meg kell fizetni a jövedéki adót, ami az 50 fokos párlat esetében literenként 1380 forint. Ezen kívül az egyéb alkoholforgalmazásra vonatkozó szabályokat is be kell tartani, úgy mint a zárjegy használatát, illetve a két liter alatti űrtartalmú palackba történő kiszerelést. A magánfőzetőnek a fentiek alapján akkor keletkezik bejelentési kötelezettsége a vámhatósághoz, ha az adómentes keretet meghaladó mennyiségben állít elő párlatot, vagy az előállított párlatot értékesíteni kívánja. A bejelentést a főzés előtt három nappal a területileg illetékes vám■ Az ellenőrzések többek között arra irányulnak majd, hogy a hagyományos vendéglátóegységekben magán-, illetve bérfőzésből származó pálinkát jogellenesen ne forgalmazzanak. és pénzügyőrhivatalhoz kell megtenni, továbbá forgalmazás esetén ekkor kell igényelni a szükséges párlatzárjegyet is. A bejelentést Nógrád megye tekintetében a salgótarjáni vám- és pénzügyőri hivatalnál kell megtenni. A bejelentés megtételére elektronikus úton is van lehetőség. Az ehhez szükséges űrlap a www.vam.gov.hu honlapról tölthető le. Fontos megemlíteni, hogy a magánfőzés keretében figyelembe vehető mennyiségi korlátok megállapításánál a párlat litermennyisége függ a szeszfoktól, így az eddig példaként felhozott 50 fokos párlatnál az adómentes határ 86 liter, ugyanez 43 fokos párlatnál 100 liter, vagy 86 fokos párlatnál 50 liter. Ezért a magánfőzető tekintetében a párlat mennyiségének a megállapítása a cefre, a gyümölcs nyersanyag mennyiségén alapul, figyelembe véve a jövedéki adótörvényben gyümölcsfajtánként meghatározott kihozatali arányszámot. A hivatal a magánfőzető bejelentése alapján állapítja meg a jövedéki adót és Egy megbízható, jó minőségű berendezés beszerzésének költsége csak hosszabb távon térülhet meg annak megfizetésének igazolását követően hivatalból kiállítja a párlatra vonatkozó származási igazolványt, amely igazolja az adókötelezettség teljesítését. A forgalmazás esetén igényelt zárjegyet az előállítási költség főzető által történő megfizetését követően szintén a területileg illetékes vám- és pénzügyőri hivatal adja ki. A saját gyümölcsből történő párlat magánfőzés keretében történő előállításán kívül természetesen továbbra is lehetőség van szeszfőzdében bérfőzés keretében történő párlat előállítására is. A szeszfőzdében előállított párlat utáni adókötelezettség megegyezik a magánfőzésnél részletezett szabályokkal. Tehát 86 liter 50 térfogat-százalékos párlatot lehet évente háztartásonként előállítani bérfőzés keretében is adó megfizetése nélkül. Az ezt meghaladó mennyiségű bérfőzésben előállított, vagy a forgalmazásra szánt párlat után a szeszfőzde állapítja meg, il letve szedi be a jövedéki adót. A forgalmazás esetén a szükséges párlatzárjegy Igénylését a bérfőzető a szeszfőzde által kiállított származási igazolvány bemutatásával és a testületi honlapról letölthető zárjegymegrendelő nyomtatvány kitöltésével igényelheti a területileg illetékes vámhatóságnál. Az adómentes párlat előállításnál fontos szabály, hogy azt egy adott naptári évben csak magánfőzetőként, vagy csak bérfőzetőként lehet igénybe venni. A két főzési mód kombinálására kizárólag ebben az évben van lehetőség úgy, hogy aki eddig bérfőzést vett igénybe, az még az év végéig magánfőzést is végezhet. Ebben az esetben a szeszfőzdében és magánfőzésben előállított párlat mennyiségét ösz- szesítve kell figyelembe venni a jövedéki adókötelezettség tekintetében.- Hol lehet magánfőzőnek előállítani a párlatot?- Otthon vagy a gyümölcsöse helyén. Viszont a jövedéki jogszabályokon túl vannak olyan szabályok, amelyeket a berendezés biztonságos üzemeltetése szempontjából be kell tartani. Itt például azokra a tűzvédelmi előírásokra gondolok, amelyeket saját magunk és közvetlen környezetünk biztonsága érdekében szem előtt kell tartani.- Ellenőrizni fogják, hogy én otthon, a saját berendezésemmel főzöm a párlatot?- A magánfőzés keretében történő párlat-előállítás nem tartozik közvetlen vámhatósági felügyelet alá. Azonban a vámhatóság tudomására jutott, jogsértésre utaló adatok alapján továbbra is lehetőség nyílik ellenőrzést tartani. Az ellenőrzések másfelől arra fognak irányulni, hogy a kistermelői vendéglátáson kívül eső hagyományos vendéglátóegységekben magán-, illetve bérfőzésből származó pálinka jogellenesen ne kerüljön forgalmazásra. Erre alkalmas eszköz lehet a mobil alkoholvizsgáló laboratórium alkalmazása jövedéki ellenőrzéseknél. Ennek eredményeként az ellenőrzés helyszínén kimutatható, hogy a palackban lévő szeszes ital az-e, amit a címkén található felirat jelez?- Megkínálhatom a szomszédot az általam készített párlatból?- Igen. Sőt, másokat is megkínálhat belőle fogyasztásra ellenszolgáltatás nélkül, viszont ajándékozni továbbra sem lehet, sem a magán-, sem a bérfőzésben előállított párlatot.- Ön él majd a magánfőzés lehetőségével?- Nem. Én úgy gondolom, hogy egy megbízható, jó minőségű berendezés beszerzésének a költsége csak hosszabb távon térülhet meg. Ugyanakkor a szeszfőzdékben tapasztalattal rendelkező szakemberek közreműködése garanciát jelenthet arra, hogy a jó minőségű cefréből a gyümölcs aromáját és ízét megőrző minőségi pálinka kerül előállításra - zárta szavait Blahó Péter. „Ne hagyjátok a templomot...” - Reményik Sándor e gondolata képezte a mottóját a salgótarjáni római katolikus főplébánia-templom érdekében kifejtett kezdeményezésnek. A Követ Kőért Alapítvány az elmúlt szombaton a templomban jótékonysági hangversenyt rendezett. Az est főszereplője Pándy Piroska, Salgótarján Pro Arte-díjas művésze, az operaház magánénekese volt, valamint Diósi Tamás orgonaművész és a Cantabile kamarakórus is közreműködött. A szervezők a közönség adományait nemes célra, a műemlék templom felújítására kívánják fordítani. „NE IMÁTOK A TEMPLOMOT..." Hívjon minket egyedi ajánlatért! 1 000 000,8 333,5 556,3 000 000,25 000,16 667,5 000 000,41 667,27 778,8 000 000,66 664,44 448,+ Megbízási díj/év 3,92% 2,81% 06-1/450-1574, 06-1/288-0356 06-1/450-1575, 06-1/288-0357 1134 Budapest, Váci út 33. A vásárlói joghoz jutás időpontja a szerződésben vállalt feltételek teljesülésétől függ! Tevékenységünk fogyasztói csoportok szervezésére irányul. Részletekén keresse ügyfélszolgálatinkat! Hirdetésünk nem teljes körű!