Nógrád Megyei Hírlap, 2010. október (21. évfolyam, 228-252. szám)

2010-10-13 / 238. szám

2010. OKTOBER 13., SZERDA 5 KÖZÉLET & GAZDASÁG Gyorssegély és adományok vörösiszap A károsultak zöme csak állami kártalanításra számíthat Több milliárd forintnyi a kár, de a lakásbiztosítások zöme az ipari katasztrófákra sajnos nem nyújt fedezetet. Gyűlnek a pénzek a segélyszámlákon is Sokan jobban hisznek a népi gyógymódban, mint az oltásban Az elmúlt öt évben a magyar fel­nőtteknek csupán a 17 százalé­ka kapott szezonális influenza elleni védőoltást legalább három alkalommal, holott általában vé­ve ismerik az influenza elleni vé­dőoltást, de a betegséget nem tartják olyan súlyos fertőzésnek, hogy védekezzenek ellene. Haté­kony megelőzésként inkább a szokásos vitamin, tea, lázcsilla­pító kombinációt választják - ál­lapítja meg a TNS Hungary Piac­kutató felmérése. A reprezentatív kutatás ered­ményei azt sugallják, hogy az embereknek csupán 37 százalé­ka lenne hajlandó beoltatni ma­gát, mivel ennyien értettek egyet azzal az állítással, hogy „ha meg­előzhető az influenza egy oltás­sal, akkor inkább az oltást vá­lasztom, mint azt, hogy később esetleg beteg legyek”. Az is érde­■ Az influenzát nem tart­ják súlyos fertőzésnek, ezért az oltást elvetik. kés tapasztalata ennek a mosta­ni vizsgálatnak, hogy azok, akik korábban már kaptak influenza elleni védőoltást, ismételten ter­vezik ezt. A megkérdezettek 60 százalé­ka nem volt influenzás az elmúlt öt évben, és bár tisztában van­nak a nátha és az influenza tü­netei közötti különbségekkel, úgy érzik, ők nincsenek kitéve a megfertőződés veszélyének. So­kan - 60 százalék - gondolják úgy, hogy vitaminokkal, erős im­munrendszerrel, általános népi gyógymódokkal kivédhetik az influenzát, és csupán a megkér­dezettek 14 százaléka mondta azt, hogy az influenzát védőol­tással lehet megelőzni. ■ Ismerik, sokan mégsem akarják AZ INFLUENZA elleni védőoltás ismeretével nincs gond, hiszen ez a legismertebb védőoltás ma Magyarországon. Az emberek 69 százaléka ismeri, míg a kul­lancs elleni vakcinát 49, a he­patitis elleni védőoltást pedig 39 százalékuk említette a TNS Hungary Piackutató felmérésé­ben. A szezonális influenza el­leni védőoltást csupán 70-80 százalékos hatékonyságúnak tartják az emberek. Társadalmi felelősségük tudatában kezeljék a ki­alakult helyzetet - ezt kérte a biztosítók szövet­sége tagjaitól az iszapka­tasztrófa kapcsán. A pénzbeli gyorssegély mellett ingyenes kárfel­mérést, jogi segítséget és adományokat is nyújta­nak a biztosítók. Herman Bernadett Mivel az ajkai vörösiszap-áradás ipari katasztrófának minősül, a többnyire csak természeti csa­pások esetén fedezetet nyújtó va­gyonbiztosítások alapján nem le­het kártérítést fizetni az ügyfe­leknek. Az érintett biztosítók ha­sonlóan kezelték a helyzetet: gyorssegélyt osztottak a károsul­taknak, ennek összege egysége­sen 150 ezer forint volt. Ez persze csak csepp a ten­gerben. Az Aegon Magyaror­szágnál például egymilliárd fo­rintra becsülik a saját biztosí­tottjaik vagyontárgyaiban bekö­vetkezett károkat, a Groupama Garanciánál 500 millió, a Generálinál 200 millió forint kö­rül van a károk összértéke. Egy- egy elöntött otthon esetében az ingatlanban és az ingóságokban bekövetkezett károk értéke több millió forintra is tehető, ezt azonban csak az úgynevezett all-risk (teljes körű kockázat) biztosítások alapján térítik meg a cégek. Az épületeknél általá­ban külső-belső vakolatjavítá­sokra van szükség. Meg kell tisztítani a hidegburkolatokat a vörösiszaptól, a melegburkola­tokat pedig sok helyen cserélni kell. Ahol a konnektorokat, vil­lanykapcsolókat is elérte az ár, ott villanyszerelésre is szükség van - sorolják a jellemző sérülé­seket a Generali szakértői. A biztosítók a gyorssegély mellett ingyenes kárfelmérést, jogi segítséget ajánlottak fel a klienseknek, illetve néhány cég adományokkal is próbál segíteni a károsultaknak. Az Allianz pél­dául 10 millió forintot fizetett be TANÁCSTALANOK A BANKOK és a jelzáloghitelesek is az iszap­katasztrófa térségében. A meg­rongálódott házak helyreállí­tását a szerződések szerint kérhetik a bankok a tulajdo­nosoktól, ők azonban nem kapnak erre pénzt a biztosí­tóktól, és a Mai Zrt. is vitatja, hogy felelős lenne a katasztró­fáért. A sajtóban megjelent hí­a Nemzeti Segélyvonalon indí­tott gyűjtőakcióba. A tőzsdére lé­pő CIG Pannónia Életbiztosító ennél gálánsabb volt, egy szin­tén tízmillió forintos pénzado­mány mellett vállalta egy csalá­di ház teljes körű felújítását, és tíz tonna hal telepítését a fo­lyókba. Ami az autókban keletkezett károkat Illeti, az Allianznál a múlt héten még úgy nyilatkoz­tak, a casco alapján nem tudnak fizetni, egyedi elbírálás alapján döntenek a kártérítésről. Az Aegon viszont leszögezte, az ő cascójuk fizet az iszap miatt a gépjárművekben keletkezett ká­rokra. A K&H felajánlotta a kgfb- vel rendelkező klienseinek, hogy ingyen felméri a jármű­vekben keletkezett sérüléseket. rek szerint a hitelintézetek egy része még vizsgálja, mitévő le­gyen a kialakult helyzetben. Falugyűléseken többen szóvá tették: volt olyan bank, amely azzal kereste meg klienseit, felmondja a hitelszerződést, s egy összegben követeli vissza a tartozás összegét Ilyen ese­tekről a Magyar Bankszövet­ség nem tud. Egyedül a személyi sérülé­sekre szóló élet- és baleset-biz­tosításoknál tiszta a helyzet, ezek mindenképpen nyújtanak anyagi segítséget a sérültek­nek. Az Aegonnál még arra is felhívják a figyelmet, mindenki érdeklődjön a bankjánál és a biztosítójánál, van-e ilyen ki­egészítő szolgáltatás a bank­kártyájához vagy a lakásbizto­sításához. Mivel a vagyonkárok zömére az iszaptárolót üzemeltető cég felelősségbiztosítása nem nyújt fedezetet, a Biztosítás.hu szak­értői szerint valószínűleg az ál­lam lesz kénytelen megtéríteni a károkat, ez pedig szabályozási kérdésekre is felhívhatja a fi­gyelmet. „Számos területen ugyan jogszabály írja elő felelős­ségbiztosítás megkötését, de an­nak minimális limitjeit már nem szabályozza. Ebből adódóan könnyen előfordulhat - és saj­nos gyakran elő is fordul -, hogy a veszélyes tevékenységet foly­tató vállalat a jogszabályi kötele­zettségeknek ugyan eleget tesz, de nem megfelelő összegre köt biztosítást” - mondja Zsoldos Miklós, az Union Biztosító elnök vezérigazgatója. Márpedig ha egy ipari katasztrófa esetén az államra hárul az érintettek kár­talanítása, az óriási veszélyt je­lent a költségvetésre. leváltották a Hévízgyógy- fürdő és Szent András Reu­makórház Kht. főigazgató­ját a társaság keddi taggyű­lésén. A fürdő élére öt esz­tendőre Kvarda Attilát, a keszthelyi kórház jelenlegi igazgatóját nevezték ki - mondta Hegedűs Lajos, a leváltott főigazgató tegnap. Hegedűs mandátuma 2012. február 28-ig szólt volna. Rail Cargo: indul az elbocsátás? csoportos, 460 főt érintő létszámleépítést jelentett be a Rail Cargo Hungária (RCH) - adta tudtul a Vas­úti Dolgozók Szabad Szak­szervezte (VDSZSZ) teg­napi közleménye. A szak- szervezet elfogadhatatlan­nak tartja a leépítést, és minden fórumon hangsú­lyozza, egyetlen tagját sem érintheti az elbocsátás. Amennyiben rövidesen nem születik a VDSZSZ- tagokra nézve megnyugta­tó megállapodás, úgy a vál­lalatnak sztrájkra kell szá­mítania. A jegybank nem tud távozó bankokról király Júlia, a jegybank alel- nöke közölte: nincs tudomá­suk arról, hogy bármely bank kivonulást tervezne a hazai piacról. A bankadóról megismételte: a különadó csökkentheti a hazai bank- rendszer tőkevonzó és ezál­tal a hitelezési képességét. A hazai gazdaságban a hi­telhez jutás szűkül, vissza­vetheti a beruházásokat és a fogyasztást. Király: Senki nem jelezte Mi lesz a jelzáloghitelesekkel? Leépítés várható az állami alkalmazottaknál Tömegek vonultak utcára sok városban franciák Újabb országos sztrájkkal tiltakoztak a nyugdíjreformok ellen A közszféra szakszervezete a költségvetési szerveknél terve­zett 5 százalékos, a háttérszer­veknél 10 százalékos létszám- csökkentésről számolt be hétfőn. A minisztérium úgy nyilatko­zott: be kívánják zárni a pazarlás kapuit, és a kormány magán kezdi el a spórolást. A Világgazdaság Online a Nemzetgazdasági Minisztéri­umot kérdezte, hogy a Magyar Köztisztviselők, Közalkalma­zottak és Közszolgálati Dol­gozók Szakszervezetének (MKKSZ) beszámolója az 5 szá­zalékos költségvetési szervek­nél tervezett létszámcsökken­tésről mennyire tekinthető mértékeadónak. „A jó állam egyik jellemzője a takarékosság” - közölte lapunk­kal a minisztérium. „A 2011-es költségvetés ebben a szellemben készül, amelynek tervezési kere­teiről a Nemzetgazdasági Mi­nisztérium már tájékoztatta a többi tárcát. Az intézkedések egyik talpköve a racionális, az ellátandó feladatokhoz igazodó szerkezetű közszféra, ahol be­zárjuk a pazarlás kapuit és ta­karékosságból példát mutatunk” - emelte ki a tárca. A kormány magán kezdi a spórolást, és a készülő 2011-es költségvetésben ezt az elvet ér­vényesíti - tudatta a Matolcsy György által vezetett miniszté­rium sajtosa. ■ Egy hónapon belül negyedik alkalommal tartottak tegnap országos sztrájknapot Francia- országban a kormány nyugdíj­reform-tervezete ellen. Ezúttal a gimnazisták és az egyetemis­ták is csatlakoztak a megmoz­duláshoz. 244 francia város­ban milliók vonultak ki az ut­cára. A közlekedésben határo­zatlan időre meghirdetett munkabeszüntetés akár szom­batig is eltarthat. Az olajfino­mítókban meghirdetett határo­zatlan idejű sztrájk pedig akár üzemanyaghiánnyal is fenye­gethet. Nicolas Sarkozy francia J köztársasági elnök a legalább s három gyereket, illetve fogyaté­A diákok is tüntettek, bár ők csak sokára lesznek nyugdíjasok kosokat nevelő nőknek kisebb engedményeket tett a mandátu­ma legfőbb ügyének tekintett nyugdíjreformban, de a legfon­tosabb elemein továbbra sem hajlandó változtatni. A csomag egyik legfontosabb intézkedése a nyugdíjkorhatár fokozatos felemelése 60-ról 62 évre, valamint a közszférában dolgozók járulékának és a ma­gas jövedelmek adójának egy­százalékos növelése. Ezenkívül a teljes összegű nyugdíj a jelen­legi 65 helyett ezentúl 67 évtől jár majd, vagy 41 és fél év mun­kaviszony után. A nyugdíjreformot a kép­viselőház után a szenátus is jó­váhagyta a napokban. ■

Next

/
Thumbnails
Contents