Nógrád Megyei Hírlap, 2010. szeptember (21. évfolyam, 202-227. szám)
2010-09-04 / 205. szám
12 2010. SZEPTEMBER 4., SZOMBAT SPORTTÜKÖR SPORTTURMIX Benkó hetedik mountain bike. Benkó Barbara a hetedik helyen végzett a 23 éven aluliak mezőnyében a kanadai hegyikerékpáros-világ- bajnokság olimpiai krossz számában. Az augusztusi salgótarjáni versenyző nálunk is jól ismert Benkó közel öt perccel maradt el az aranyérmes svéd Alexandra Engentől a 24,4 km- es viadalon. Férfi csapatbronz öttusa. A Marosi Ádám, Kasza Róbert, Németh Róbert összeállítású magyar csapa a litván és a cseh együttes mögött bronzérmes lett a csengtui öttusa-világbajnokság férfi versenyének pénteki döntőjében. F-l Benjámin forma-1. Egy mindössze 16 éves malajziai fiú gyakorolt a Forma-1-es Lotus csapat egyik autójával, így ő lett a száguldó cirkusz történetének legfiatalabb tesztpilótája. Nabil Jeffri egy, az angliai Cambridge mellett található múzeum területén, egyenes vonalú pályán vezette szerdán a kocsit, és boxkiállásos teszteléseket is végzett. „Először egy kicsit félelmetes volt - mondta az ifjú pilóta. - Mindenki azt mondta, hogy a gyorsítás hihetetlen, a fékezés pedig minden eddiginél jobb érzés lesz majd. Hát, kellett egy kis idő, amíg ezt megszoktam.” Ezúttal is érmeket szerzett tenisz Egyéni és páros magyar bajnokság - Szentesék sikerei Öt napon át a budapesti Feneketlen tónál küzdöttek meg a hazai korosztályos teniszezők a magyar bajnoki címekért és helyezésekért. ahol a salgótarjáni Szentes Réka két érmet, egy ezüstöt és egy bronzot is szerzett, bátyja Péter pedig 16. lett. (satis) Meccsek tömkelegét játszották azok, akik egyéniben és párosban is indultak a magyar utánpótlá-bajnokságon, hisz öt játéknapba sűrítették be az egyéni és páros viadalokat, melynek már 4 év óta állandó salgótarjáni résztvevője a Gagarin tagiskola tanulója, a fővárosi Diego VSK játékosa, az eddig négy bajnoki címmel büszkélkedhető Szentes Réka. Az idén már korcsoportjában, a 12-14 évesek között legidősebbnek számító Rékának kiemeltként egyéniben csak a második fordulóban kellett salaikra lépnie a 64-es táblán, és az elődöntőig sima két szettes győzelmekkel jutott, 6:3, 6:3-nál jobban senki sem tudta megszorítani. Ám a fináléba jutásért a rendkívül agresszívan játszó, magyar ranglistán eggyel előtte álló Pírok Alexával hozta össze a sors, és ellene már meglátszott a tavaszi, hosszú sérülések miatti edzések kiesése valamint pár rangosabb torna kihagyása - azaz, hogy nem volt felhőtlen a felkészülése. Ennek ellenére szoros gémeket vívtak, de 1:1 után a döntő szettben ellenfele bizonyult jobbnak, így ő jutott a döntőbe, Rékának pedig a téli fedett pályán elért bajnoki címe után most meg kellett elégednie a bronzéremmel. Nem így párosban, s bár ott sem volt „feneketlen” az öröme, - néha napi két páros és egy egyéni meccs után - Matyók Fruzsinával az oldalán a bajnoki címért játszhattak, de végül is ott sem sikerült begyűjteni a következő bajnoki aranyat Ennek ellenére nem lehet elégedetlen az idén korosztályában az Európai Tenisz Szövetség ranglistáján 71. helyén is álló Réka, aki a jövőre gondolva pár tornán már a nagyobbak, 14-16 évesek között is elindult, így itt a hazai rangsorban a 9. helyen áll. Rékát a magyar bajnokságon sem hagyta magára bátyja és állandó edzőpartnere Péter: a tarjáni Bolyai gimnázium diákja a 16- 18 évesek között indult az ob-n és társai között legfiatalabbként a 16. helyen végzett egyéniben, s tette színesebbé a családi pa- Ob aranyak után most ezüst és bronzérem: Szentes Réka lettát. Fegyelemre, odaadásra nevel LABDARÚGÁS. Orbán Viktor szerint van esélye a magyar futball- nak, hogy újra a nemzetközi élvonalba tartozzon. A miniszterelnök úgy látja, lesz olyan korosztály, „amely felrepít minket a focivilág csúcsaira”. Mindehhez tudatos nevelőmunkára, elkötelezett kormányzatra és felelős sportszövetségre van szükség ” hangsúlyozta a kormányfő a Sport TV-nek adott interjúban, amelynek írásos kivonatát csütörtökön tették közzé. Orbán Viktor a beszélgetésben élete nagy szenvedélyének nevezte a focit, és arra buzdította a fiatalokat, hogy akkor is futballozzanak, ha később nem válik élsportoló belőlük. A foci ugyanis jellemformáló, és csökkenti a mai fiatalokra leselkedő veszélyeket azzal, hogy „fegyelemre, bajtársi- asságra, odaadásra” nevel - mondta a miniszterelnök, aki úgy vélte, nemcsak a futballban, hanem az élet minden területén sok tehetséges és jóakaratú ember van az országban, de egy központi erőnek kell megszerveznie, hogy a jó szándék és a tehetség ne vesszen el. Ebben a tekintetben szerinte minőségi változást hoz, hogy Csányi Sándor lett a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke. A miniszterelnök kiemelte, kormánya sportbarát kormány; ha egy megbecsült hazai sportág letesz az asztalra egy 5-10 éves fejlesztési tervet, akkor a kabinet oda fog állni mellé, és támogatni fogja. Minden a koncepción, a fejlesztési tervek minőségén múlik - tette hozzá. Orbán Viktor az interjúban komoly kulturális problémának nevezte a lelátókon megfigyelhető „ócsárló” szurkolói magatartást, amely nem engedi, hogy egy-egy hazai futballmérkőzés békés, családi hétvégi eseménnyé váljon. Ezen szerinte feltétlenül változtatni kell. Makiderül... Kína. Négy magyar versenyző is bejutott a fináléba a kiek- bokszosok küzdelmei során a Küzdősportok Világjátékán, Pe- kingben. A teljes erejű ütéseket és rúgásokat megengedő full- contactban Görbics Gábor remekül menetelt a döntőig, rajta kívül három semi-contactos, Gömbös László, Mórádi Zsolt és Jároszkievicz Krisztián is készülhet a mai, szombati aranycsatára. Fogathajtás és főzőverseny Gödölő.A Szent István Egyetem csütörtöki, hagyományos meghívásos kettesfogathajtó, valamint borkóstolóval összekötött főzőversenyén minden eddiginél többen indultak idén. Akadályhajtásban a pár híján hetven fős mezőnybe néhány, a lovassportban tevékenykedő „profi” hajtón kívül számos közéleti személyiség, politikus és előadóművész, valamint az eddig sportújságíró bajnokságot nyert 2-3 firkász is elindult. A résztvevők több mint egyharmada - akiken meg is látszott, hogy volt idejük és lehetőségük gyakorolni - hibátlan pályát ment, így a másodpercek, ti- zedmásodpercek döntöttek az előkelőbb helyezések között. Lapunkat a Nógrád Megyei Hírlapot kollégánk, Márton (Satis) István képviselte, és bár egy évben mindössze kétszer ül fogaton - Tápiószentmártonban a Médiabajnokságon és ezen a versenyen - hibapont nélkül, de kicsit döcögősebb tempóban hajtott, így a 21. lett. Három csapat hibátlan labdarúgás Megyei L osztály, ifjúságiak 1. forduló Somoskőújfalu - Palotás 5-2 (4-0). Somoskőújfalu, vezette: Holecska A. Oroszi (2), Borsós, Tóth L, Kadlót, ill. Jakub, Kiss B. Héhalom - Szurdokpüspöki 2-2 (0-2). Héhalom, vezette: Babcsán Á. GL: Berkes (2), ill. Vas Á., Balázs. Szécsény - Tar 11-0 (6-0). Szécsény, vezette: Boda V. GL: Horváth B. (6), Bárány (2), Szmolnik, Vandomyik, Kovács Zs. Berkenye - Rlmóc 4-6 (3-2). Berkenye, vezette: Dolnegó B. GL: Molnár D. (3), Szabó M., ill. Kormái / (2), Fenes (2), Kis I., Csizmadia . f itranovák - Nőtincs 1-2 (1-11 Mátranovák, vezette: Gordos Ä. Kiss G., ill. Szegner, Barn ki. Ka ancslapujtő - Nagybátony 0-0. Karancslapujtő, vezette: Katona L Pásztó - Bércéi 7-1 (5-1). Pásztó, vezette: Gordos Á. GL: Szőllősi (2), Falusy M. (2), Bognár, Odler, Falusy Á., ül. Havjár Z. Rimóc - Pásztó 1-4 (0-3). Rimóc, vezette: Hornyák K. GL: Csonka Á, ill. Szőllősi (2), Bodó, Neumann G. Palotás - Karancslapujtő 2-7 (2-3). Palotás, vezette: lancsó J. GL: Fekete M., Kiss B., ül. Mezei (4), Sánta, Tóth G., Sirkó. Nagybátony - Mátranovák 5-0 (0-0). Nagybátony, vezette: Béres K. GL: Farkas K. (2), Domán, Szabó L, Molnár T. Szurdokpüspöki - Berkenye 2-4 (1-2). Szurdokpüspöki, vezette: Bogár G. GL: Vas A., Csépe, ül. Molnár D. (2), Hriagyel (2). Nőtincs - Szécsény 0-1 (0-0). Nőtincs, vezette: Babcsán Á. GL: Chikán. Tar - Héhalom 1-4 (0-3). Tar, vezette: Nagy S. GL: Bangó G., ill. Somkúti, Kovács T., Falta, Franka B. Bércéi - Somoskőújfalu 1-5 (O-l).Bercel, vezette: Szász K. GL: Szilfai G., ill. Kadlót (2), Gyarmati (2), Pál M. A bajnokság állása 1. Szécsény 2 2 0 0 12-0 6 2. Pásztó 2 2 0 0 12-2 6 3. Somoskóúj. 2 2 0 0 10-3 6 4. K.-lapujtő 2 1 1 0 7-2 4 5. Nagybátony 2 1 1 0 5-0 4 6. Héhalom 2 1 1 0 6-3 4 7. Berkenye 2 1 0 1 8-8 3 8. Nőtincs 2 1 0 1 2-2 3 9. Rimóc 2 1 0 1 7-8 3 10. Sz.-püspöki 2 0 1 1 4-6 1 11. Mátranovák 2 0 0 2 1-7 0 12. Palotás 2 0 0 2 4-12 0 13. Bércéi 2 0 0 2 2-13 0 14. Tar 2 0 0 2 1-15 0 Olasz utat ért a győzelem B. L. atlétika. Kihasználva a kevés versenyzési lehetőséget, a serdülők Budapest-bajnokságán belül meghirdetett gyermek viadalon álltak rajthoz a Salgótarjáni Atlétikai Club (SAC) fiatal reménységei, és a 600 méteren kiváló eredményt elérő Burai Virágot a Budapest-válogatottba is meghívták, így utazhat Olaszországba. A Honvéd sportkomplexumában, az Iharos-pályán rengeteg fiatal gyűlt össze. Á SAC három 12 éves, és egy 10 éves lányt nevezett be 600 méterre. A legidősebb gyermekeknél Burai Virág győzött (1:45,24 perces nagyszerű idővel), az úszásból és duatlonból is ismerős lánynak még szerencséje is volt, hisz ARAK-os riválisa nem hagyta unatkozni az élen, és erős iramot diktálva Virágot is jó teljesítményre sarkallta. Bár száz méterrel a cél előtt is még a székes- fehérvári vezetett, a tarjáni erős hajrájával őt is maga mögé utasította. Csapattársai közül Nagy Rebeka az ötödik, míg Veres Mirella a nyolcadik lett, mindketten 2 percen belül futottak. A 10 éveseknél László Leila Burai Virág (balra) képviselte a tarjáni színeket, a szintén több sportágban jeleskedő lány remek futással szerzett ezüstérmet. A levezetést követően aztán érkezett a küldönc, aki hozta a hírt, Virágot is beválogatnák a Budapest-válogatottba. Fővárosunk legjobbjait ugyanis idén ismételten meghívták az olaszországi Majanoban megrendezésre kerülő 19. nemzetközi gyermek és serdülő atlétikai viadalra, melyen 10 meghívott ország mellett 14 olasz tartomány válogatott csapata vesz részt A budapesti rendezvény keretében lebonyolított Bácsalmási-emlékversenyen a juniorkorú Varga Bálint nyaralás utáni formában, az erősebb futamban futva lett 12. a felnőtt férfiak között. A SAC futóinak eredményei. 10 éves lányok. 600 méter (7 induló): 2. László Leila 2:01,05 perc. 12 éves lányok. 600 méter (12): 1. Burai Virág 1:45,24 ... 5. Nagy Rebeka 1:54,95 ... 8. Veres Mirella 1:58,21. Férfiak. 800 méter (Dr. Bácsalmási-emlékvírseny, 16): 12. Varga Bálint 2:11,11. 1T