Nógrád Megyei Hírlap, 2010. szeptember (21. évfolyam, 202-227. szám)
2010-09-04 / 205. szám
2010. SZEPTEMBER 4.. SZOMBAT KOZELET A kormány Orbán Viktor miniszterelnök állandó szálláshelyéül a Budapest XII. kerület, Cinege utca 5. szám alatti állandó lakóhelyét jelölte ki. A kormányfő és családja így szabadság-hegyi családi, 218 négyzetméteres villájában marad, nem költözik be a Béla király úti rezidenciákba sem, ahol Orbán 1998-2002 között lakott. Harcot hirdetett Izrael ellen a Hamász A szélsőséges iszlamista palesztin szervezet, a Hamász átfogó harcot hirdetett Izrael, illetve az izraeli-palesztin megbékélés ellen, egy időben azzal, hogy Washingtonban közvetlen tárgyalások kezdődtek Izrael és a palesztinok között, és arról állapodtak meg, ezeket rendszeressé teszik a jövőben. A Hamász 13 radikális csoportja fogott ösz- sze annak érdekében, hogy még hatékonyabb támadásokat hajtsanak végre Izrael ellen. Újra nyomoznak Zámbó Jimmy ügyében hulé Éva panaszának helytadva a Fővárosi Főügyészség emberölés gyanújával nyomozást rendelt el ismeretlen tettes ellen Zámbó Jimmy énekes kilenc és fél éve történt halála ügyében - értesült a Nép- szabadság. Az 53 éves nő hazugságnak minősítette korábbi vallomását. Azt állította, tudja, ki húzta meg a ravaszt, arra utalva: az énekes felesége volt a tettes. ítélet a portugál pedofilperben hét vádlottból hatot bűnösnek mondott ki 32 fiú zaklatásáért egy lisszaboni bíróság a Casa Pia nevelő- otthon hat éve tartó perében, a férfiakat első fokon 6-18 éves börtönbüntetésre ítélték. 2002-ben derült fény arra, hogy neveltek százait rontotta meg az állami otthon sofőré, aki neves közéleti személyiségeknek is áruba bocsátotta a kisfiúkat a kilencvenes években. A perben nyolcszáznál több tanút hallgattak meg. Carlos Cruz hét év börtönt kapott Újra régi fényében a kubai vezér NÉGY ÉVVEL EZELŐTTI VÍSSZa- vonulása óta először mondott beszédet a nyilvánosság előtt Fidel Castro. A 84 éves volt kubai elnök, aki ismét katonai egyenruhában jelent meg, félórás felszólalásában közölte: a világ az atomháború szélére sodródott, amelynek oka az, hogy az Egyesült Államok és Izrael feszültséget szít Iránnal szemben. Szakértők szerint Fidel újra komoly szerepre tör hazájában. „Minden lehetőt megtettünk" tévéostrom Gergényi Péter sajnálja, de nem érez felelősséget Gergényi Péter volt rendőrfőkapitány parlamenti meghallgatásán elmondta: nem volt felkészült a rendőrség a 2006. szeptemberi tévéostrom idején Nem érez felelősséget Gergényi Péter a 2006 őszén történt tömegoszlatásokkal és a tévéostrommal kapcsolatban. A volt budapesti főrendőr sajnálja a túlkapásokat. Vég Márton „Ha valóban történtek túlkapások, akkor sajnálkozom” - bökte ki végül nem túl őszintén Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitány a tegnapi parlamenti meghallgatáson. Ugyanakkor nem érez felelősséget a 2006-os tömegoszlatásokkal és a tévéostrommal kapcsolatban. „Nem vagyok tévedhetetlen, de mindent megtettünk, amit lehetett. Hihetetlen nehéz helyzet volt. Most könnyű utólag okosságokat mondani, de akkor nekem percek alatt kellett döntenem” - magyarázta Gergényi. Visszaemlékezése szerint a tévészékház elleni ostrom békés tüntetésnek indult, de anarchiába torkollott, ilyenre pedig ötven éve nem volt példa. Leszögezte: létszámban, felszerelésben és előzetes tájékoztatásban sem voltak felkészülve a helyzetre. „Összeomlott a rádióhálózatunk és a vízágyú sem működött. Kevesebb információnk volt a tévészékháznál történtekről, mint akik nézték a HírTV közvetítését” - ismerte el a volt rendőrfőnök. Hozzátette: olyan kevés bevethető egysége volt, hogy ha az általa anarchista támadóknak nevezett zavargók a parlamentet is megrohamozták volna,.akkor nehezen vagy egyáltalán nem tudták volna megvédeni az épületet. Az egyes rendőri jogsértésekért szerinte a helyszínen lévő parancsnoki, illetve végrehajtó állományt terheli a felelősség. „Bár Budapest rendMEGHALLGATTÁK tegnap a parlamenti albizottságban Lapid Lajost, a BRFK korábbi közbiztonsági főkapitány-helyettest is. A korábbi főrendőr leszögezte: a tévészékház ostromakor a rendőrség nagy verést kapott. Szakmai hibákat ő is látott, például, hogy őrfőkapitánya magas beosztású, de nem lát oda mindenhova” - jegyezte meg a nyugalmazott tábornok. Érdekes volt látni, négy év alatt mennyit változott a világ: a volt főrendőr meghallgatásán Grespik László és Gonda László (a „Kossuth tériek” Magyar Nemzeti Bizottság 2006 nevű szerveződésének egykori ügyvivője) is megjelent ismeretlen minőségben. Morvái Krisztina, a Jobbik EP-képviselője mellett ülhettek a 2002 és 2010 közötti jogsértéseket vizsgáló bizottság asztalánál. A legtöbb számon- kérő kérdést pedig Gaudi-Nagy Tamás jobbikos képviselő tehette fel, mint az albizottság alelnönem volt elegendő felszerelés, illetve elegendő mennyiségű rendőr, sőt a vízágyúk bevetésének körülményei sem voltak megfelelőek az ostrom idején. „A rendőri vezetés nem számított ilyen jellegű támadásra” - magyarázta Lapid Lajos. ke. Fontos tudni, hogy a napokban újra a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnökévé választott Toroczkai László vezeti a Jobbik Csongrád megyei közgyűlési listáját. Ő vezette a tüntetőket a Kossuth térről a televízió Szabadság téri székháza elé. Akkor a tv-székház elesett, de 2007-ben az Operát meg se tudta közelíteni a Toroczkai szavain felbuzdult tömeg. „Olyan érzésem van, mintha az egész ország tudta volna, hogy mi történik a tévészékháznál, csak a rendőrség nem. Szintén mindenki tudta, hogy az elölről ostromlott épületet hátulról könnyen meg lehet közelíteni, csak a rendőrség nem” - fogalmazott Révész Máriusz fideszes képviselő. Míg Gaudi- Nagy Tamás szerint Gergényi hazudik, hiszen direkt az volt a kormány és a rendőrség célja, hogy minél több rendőr sérüljön meg. Ezért küldtek csak megkésve segítséget a tévészékház- nái tönkrevert századnak. Gergényi egyébként a meghallgatásra érkezve egy viperát kapott Gonda Lászlótól, de a volt főrendőr visszautasította az ajándékot. Koncentrálja erőit a beliigy azNVSZ létrehozásával A hatékonyságjavítása, a párhuzamosságok megszüntetése és az erők koncentrálása a célja a Belügyminisztériumnak a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) létrehozásával. Az NVSZ irányítása alá fog tartozni a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálatának (RSZVSZ) teljes szervezete, valamint az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat (NBSZ) azon főosztályai, amelyek a belső bűnfelderítéssel foglalkoznak. Pintér Sándor belügyminiszter szeptember 1-jei hatály- lyal Bolcsik Zoltán dandártábornokot, Veszprém megyei főkapitányt miniszteri biztossá nevez- j te ki az NVSZ létrehozásával kapcsolatos feladatok ellátására. A biztos feladata az NVSZ létrehozásával kapcsolatos tervezési, döntés-előkészítési feladatok irányítása, koordinálása és ellátása. A miniszteri biztos kinevezése az NVSZ főigazgatójának kinevezéséig, de legfeljebb hat hónapra szól. ■ Orbán dönthet a kormány megyei hivataljairól? „A kormány szerdai ülésén nem döntöttek a területi államigazgatási szervezetek összevonásáról, a megyei kormányhivatalokról, de már közel a megoldás” - nyilatkozta a Népszabadságnak Kovács Zoltán, a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár. A napilap szerint csak Navracsics Tibor, Pintér Sándor és Martonyi János külügyminiszter támogatta az előterjesztést, az öt másik ellenezte. Végül Orbán Viktor úgy döntött: leveszi a napirendről a kérdést. Január elsejével jönnének létre a megyei kormányhivatalok, amelyekben 16 területi államigazgatási szervezetet vonnának össze. A Magyar Nemzet szerint elképzelhető, hogy a kormányfő magához vonja a döntést. ■ Nagy verést kapott a rendőrség Szabadon engedték az őrizetes diáklányokat Meghalt a Fidesz egykori kampányguruja Korfun váratlanul elhunyt Bánffy György színművész December 16-án lesz annak a három 15 éves diáklánynak a szabálysértési tárgyalása Budapesten, aki szerda délutántól péntekig őrizetben volt, miután bizsut lopott egy boltból. A tárgyalást azért halasztották el, mivel nem lehetett gyorsított eljárásban tárgyalni az ügyet. A bíróságon ugyanis nem tudtak megjelenni a lányok, mivel egyikük kórházban van. Az egyik diák ügyvédje, Baltay Levente, a Társaság a Szabadságjogokért ügyvivője azt mondta, hogy a lányok viccből akartak 10 ezer forint értékű bizsut lopni a tanévnyitó után. Az új jogszabályok alapján vették a fiatalkorúakat őrizetbe. Szerda este 9-ig egyéni zárkában ültek, szüleiket nem értesítették, meleg ruhát sem kaphattak. Az egyikük annyira kiborult, hogy mentővel kellett pszichiátriára szállítani. A diáklányok büntetlen előéletűek, és rendezett körülmények között élnek. Baltay sérelmezte, hogy a bíróság mérlegelhette volna az őrizetbevételt. A jogszabályt alkalmatlannak és aránytalannak tartja, mivel a diákok beismerték és megbánták a bűncselekményt, a kár megtérült, nem állt fenn a bűnismétlés veszélye. A TASZ ügyvivője szerint senki sem gondolhatja, hogy ezeknek az ügyeknek el kell szaporodniuk, ezért módosítani kell a jogszabályt ■ Súlyos, négy hónapig tartó betegség után 56 évesen elhunyt Debrecenben Wermer András orvos, film- és tévérendező, producer, kommunikációs és stratégiai tanácsadó. Nevéhez fűződik több száz cég és termék stratégiai marketingje, valamint a politikai marketing műfajának a meghonosítása Magyarországon. Reklámügynökségét, a Happy Endet 1991-ben alapította. Ő készítette a Fidesz 1994-es, 1998-as, 2002-es kampányát. Nevéhez köthető a Fidesz kommunikációjában elterjesztett polgár szó liasználatának stratégiája. Ő volt az ötletgazdája az Országimázs Központnak és a Millennáris Központnak is. ■ Életének 84. évében elhunyt Bánffy György Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, aki négy évtizedig volt a József Attila Színház művésze. A teátrum saját hallottjának tekinti doyenjét, akit pénteken, Korfun ért a halál. Sok száz színdarabban, több mint ötven játékfilmben nyújtott emlékezetes alakítást. Jellegzetes orgánumát minden magyar televíziónéző ismerte, a szavalataival számos magyar verset tett ismertté és közkedveltté. 1985 és 1994 között ország- gyűlési képviselő is volt. Közben 1989-ben belépett az MDF-be, s a második ciklusban a párt frakciójában és több parlamenti bizottságban dolgozott. ■