Nógrád Megyei Hírlap, 2010. szeptember (21. évfolyam, 202-227. szám)
2010-09-29 / 226. szám
4 2010. SZEPTEMBER 29., SZERDA SZOLGALTATAS Ellopták a bronz emléktáblát Méltányosság: 65 év felett FeisÖpetény. Keddre virradóra a településen lévő, a közelmúltig gyermekotthonként működő Almássy- kastély falán elhelyezett Pálinkás Pallavicini Antal posztumusz ezredes részére állított, hatvan kilogrammos bronz emléktáblát ismeretlen tettes eltulajdonította. Itt tartották fogva 1955. novemberétől 1956. október utolsó napjaiig Mindszenty József bíboros hercegprímást. A rétsági páncélos dandár katonái Pálinkás Pallavicini Antal parancsnokságával a hercegprímást a kastélyból kiszabadították és felkísérték Budapestre, ahol a már közismert események történtek ezt követően vele. A kiszabadítást végző Pallavicini Antalt tettéért halálra ítélték és kivégezték. A fogvatartás helyszínén és Felsőpetény településen minden év októberének utolsó vasárnapján emlékünnepségre, illetve koszorúzásra kerül sor. PappÉva, a község polgármesterének tájékoztatása szerint az emléktábla eltulajdonítása akadályozza az ez évi emlékünnepség szervezését. Nógrád megye önkormányzata és Felsőpetény vezetése ismeretlen tettes ellen tett feljelentést a rendőrségen. Kérik, hogy aki tud, nyújtson segítséget az elkövetők leleplezésében és a bronz emléktábla megtalálásában! Bocsó Imre: „Segíteni fogunk../' Sz. J. A. Salgótarján. A Magyar Kommunista Munkáspárt megyei elnöke, Szabó Lászlóné a napokban hivatalosan is bemutatta salgótarjáni polgármesterjelöltjüket, Bocsó Imrét Szabó Lászlóné elmondta: a Magyar Kommunista Munkáspárt az egyik erő a három közül, amelyik képes volt Salgótarjánban polgármester-jelöltet állítani, minden körzetben képviselőjük indul és még megyei listájuk is van, amelyet a megyei elnök vezet- Magyarországon kapitalizmus van és észre kell vennünk, hogy a társadalmi rendszer hamarosan összeomlik. A kapitalizmus nem való az embernek, mert abban csak a pénz az érték, az ember másodlagos. Pártunk ember- központú, éppen ezért az önkormányzatba is olyan embereket keresünk, akik valóban tenni akarnak valamit - közölte Szabó Lászlóné, aki örömét fejezte ki, hogy a választási törvény „erős módosítása ellenére” sikerült ösz- szegyűjteniük a megfelelő számú ajánlószelvényeket Bocsó Imre szerint „mindenki privilégiumnak gondolja magát”, és a pártok azt hangsúlyozzák, hogy csak rájuk kell szavazni, mert csakis ők tudnak tenni valamit az emberekért- Mi akkor is segíteni fogunk, ha nem mi adjuk majd a polgár- mestert - hangsúlyozta Bocsó Imre, aki szerint kötelességük segíteni az embereken, ha van lehetőségük rá. A munkahelyteremtés fontos. Ehhez adottak a régi gyárak, amelyek termelhetnének akár nyílászárókat napkollektorokat- A gáz, az olaj messziről jön, drága. Ugyanakkor a nap sokat süt, a napkollektorok pedig helyben is legyárthatóak. A Munkáspárt már el is kezdte a tárgyalásokat olyan szakemberekkel, akik megújuló energiaforrásokkal foglalkoznak és talán még munkahelyeket is teremthetnének Salgótarjánban - hangsúlyozta Bocsó, aki szerint nem új lakások építésén kellene gondolkodni, hanem a régi három-négyemeletes panelek tetején kellene a tetőtérben kialakítani. Bocsó Imre végül arról is beszélt hogy nem lehet a városnak kitörési pontja a turizmus ha nincs olyan hely, ahol megszállhatna a hozzánk látogató.- Több épület van a megyeszékhelyen, aminek nincs funkciója. Ezek hasznosítását mind felül kell majd vizsgálni - zárta szavait a Magyar Kommunista Munkáspárt polgármesterjelöltje. Andó István a cikkben említett árokszakaszt mutatja Karancslapujtő. Lapunk hűséges olvasója, Andó István azzal a panasszal fordult hozzánk, hogy sokallja a negyedévenkénti 3480 forintos szemétszállítási díjat. Teszi mindezt azért, mert egyedül él és saját elmondása szerint nem érzi jogosnak, hogy ugyanannyit fizet, mint egy több tagú család. Saját bevallása szerint jó néhány - egymást követő - ürítési napokon ki sem teszi a kukát, mert egyszerűen nem telik meg. Az üggyel kapcsolatban többször kereste a helyi önkormányzatot, de ott elutasító választ kapott arra a kérelmére, hogy mérsékeljék számára a díjat, a felhalmozódott hulladék arányában. Az önkormányzat jegyzőjétől, Tóthné dr. Kerekes Andreától megtudtuk: a negyedéves szemét- szállítási díj mindenkire egységesen lett megállapítva, azt helyi rendelet szabályozza. A 65 év feletti személyek részesülhetnek kedvezményben. Ez azt jelenti, hogy egy negyedévre kaphatnak hat szemétszállító zsákot 1425 forintért Ha ezek a zsákok megtelnek, akkor ugyanúgy elszállítja őket a kukásautó. A jegyző ismeri a problémát hiszen régebben is többen jelezték, hogy idősek, egyedülállók és kevés a szemetük. Többen sokallták a 3480 forintot Ezért nyújtják számukra a kedvezményes lehetőséget FOTÓ: GYURIÁN TIBOR Lapunk olvasója azt is elpanaszolta, hogy a háza mellett megáll a víz az árokban, ami szerinte elhanyagolt, és senki sem tisztítja. Tóthné dr. Kerekes Andrea kérdésünkre elmondta: szintkülönbség miatt gyűlik össze az árokban a víz, a sár. Évek óta elhúzódó probléma ez, és a közmunkások folyamatosan tisztítják, gondozzák, mégsem tudják teljes mértékben elhárítani a problémát. Andó István azonban fotókkal és videofelvételekkel keresi az igazát, elmondása szerint az említett árok több mint egy évtizede nem volt kitakarítva. BEISKOLÁZÁSI HITELAKCIÓ a Cserhátvidéke Takaréknál! 100-500 ezer Ft-ig, kamat: 16-20 %, (az adósminősítéstől és az összeg nagyságától függően) hitelbírálati díj és kezelési költség felszámítása nélkül, lejárati idő: maximum 24 hó, THM: 21,30-23,71% (200.000 Ft folyósítása 24 hóra). Igényelhető mindazon szülők részéről, akiknek óvodás, iskolás, középiskolás, egyetemista tanuló gyermeke van, a Cserhátvidéke Tksz. 14 kirendeltségénél aug.16-tól szept. 30-ig. igazgatóság HUMOR A Heineken, a Budweiser és a Guinness sörgyár vezérigazgatói beülnek egy kocsmába. A Hei- neken-vezér kér egy Heineként, a Budweiser-vezér egy Budweisert, a Guinness-vezér pedig egy csésze teát A Heineken-es megkérdi a Guinness-est:- De hát hogyhogy teát kértél? Mire a Guinness-es:- Ha ti sem isztok sört, akkor én sem kérek... * * * * *- Múlt éjszaka mondtam a barátnőmnek, mennyire szeretem, de ő erre azt felelte, hogy már megint részeg vagy! Amikor kérdeztem, miből gondolja, ezt mondta: mert én az apád vagyok, és ez nem a te szobád! * * * Este a feleség így szól a férjéhez:- Drágám, ma délután beszéltem az orvosommal, és azt mondta: legfeljebb fél napom van hátra. Utoljára azt kérem tőled, sze- retkezzük át az éjszakát Mire a férj:- Persze, te könnyen beszélsz. Neked nem kell holnap korán reggel felkelned. * * *- Elnézést, kisasszony! Idegen vagyok ebben a városban. Megmondaná, hol lakik? * * *- Már hajnalodik. Hol csavarogtál egész éjszaka? - formed rá a feleség az urára.- Szerintem akkor is hajnalod- na, ha itthon lettem volna - feleli a férj. * * * A híres moszkvai GUM áruház fehérneműosztályán zajlott le egykor a következő párbeszéd:- Melltartót szeretnék venni - mondja egy hölgy.- Luxuscikket nem árulunk - így az eladó.- Akkor kérnék egy kombinét.- Talán a jövő héten kapunk.- De bugyi csak van?- Hogyne! Csak hozzon az elvtársnő egy igazolást arról, hogy létrán dolgozik! SZEPTEMBER 39. Szeretettel köszöntjük névnapjukon Mihály nevű kedves olvasóinkat! Mihály. A héber Mikael névből ered, jelentése: Istenhez hasonló. Mikes a név önállósult becézése. A régi kalendáriumban Mihály arkangyal a hónap névadója volt, aki a néphagyomány szerint elkíséri a halott lelkét a túlvilágra. A magyar népnyelv ezért nevezi a ravatalt Szent Mihály lovának. A magyar koronán is szerepel a főangyal zománcképe. Miután ez a névnap az őszi napéjegyenlőséghez közeli, a télre vonatkozó időjóslások kapcsolódnak hozzá. Ha például a fecskék még itt vannak, enyhe lesz a tél, ha keleti szél fúj, kemény hideg évszak következik; ha a birkák összefekszenek, az ugyancsak nagy hideget jelez. A Nap kel: 6.39, nyugszik: 18.28 órakor. A Hold kel: 21.26, nyugszik: 13.06. NAPOS, DE HŰVÖS reggé* hőmérséklet + gáti lel — 14°C .7 °C . . eny Salgótarján Balassagyarmat °c Bátonyterenye r \ 6 c * J • \ /m, . - , EMS 'fiétság Pásztó ewsj VZ, 15 9C 8°C Készíttette: zones Nógrád megyében ma reggel kissé még párás és felhősebb, majd napközben már nagyobbrészt napos idő lesz átmeneti felhősödések- kel Eső nem esik. Mérsékelt, nyugati szél fúj. A jellemző hőmérséklet reggeli minimuma 7, a délutáni maximuma 14, a csütörtök reggeli minimuma 6 fok körül alakuL A legvalószínűbb folytatás: a következő hét elejéig szélsőségektől, nagy esőtől mentes, délutánonként általában napos, de kissé hűvös idő várható. Hétfőn, kedden borongósabb, „novemberi hideg" idő valószínű szórványos esőkkel Orvosmeteorológia: gyenge hidegfronti hatás várható. Közlekedés-meteorológia: a rövidülő nappalok miatt sokan, sokszor vagyunk kénytelenek sötétben közlekedni Ha a ruházatunk is sötét színű, nagyon nehéz észrevenni bennünket az úttesten áthaladva, illetve az utak szélén gyalogolva. Célszerű világosabb kabátot, sapkát viselni Az előrejelzés bizonytalansága: „KICSI”. Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd. További folyamatos, helyfüggő* előrejelzés: www.eumet.hu wmtzasmm 16 ”C í péntek 15'C vs °c 7 Vizhőmérséklet Duna 15-16 X Tisza 14-17 X Balaton 16 °C Velencei-tó 16 X Fertő 15 X Tisza-tó 15 X Pollen Gombák magas Parlagfű közepes Üröm alacsony Szeptember 27-i 13 16 18 28 31 32 35 36 37 41 Kent) nyerőszámok 47 49 52 55 56 57 61 62 67 76 NAPI HOROSZKÓP mérleg (DC 24—X. 23.). Párja körül forog a világ, és persze Ön is. Mintha kedvet kapott volna, lelkesen besegít saját születésnapi ebédjének előkészületeibe. Tökéletes az összhang. skorpió (X. 24—XI. 22.). Valaki a munkahelyén az állására pályázik. A saját bőrén tapasztalja, hogy muszáj néha szigorúnak lenni. Erősnek érzi magát, de ne essen túlzásokba! nyilas (XI. 23—XII. 21.). Ki tudja találni mások gondolatait. Büszke lehet arra, hogy sikerül életkedvét, derűlátását átadnia egy búskomorságban szenvedő ismerősének. bak (XII. 22-1.20.). Nagyon jól érzi magát a mai napon. Igyekezzen felvidítani a környezetében élőket, különösen azt, akit nagyon szeret. Az estét társaságban töltheti. vízöntő (1.21-11.20.). Kerülje a kapkodást és sietséget, mert könnyen bajhoz vezethet. A nap kitűnő a befektetések szempontjából. Ha meghívást kap, fogadja el! halak (1.21-111.20.). Figyeljen a pénzügyi hírekre, hallgassa meg a szakértők véleményét. Ha követi a jó tanácsot és alkalmazza is, akkor most megcsinálhatja a szerencséjét. kos 9II.21-IV.20.). A mai napon kissé szétszórt, némi pihenésre van szüksége. Könnyen fel tudják bosszantani, ezért ne keveredjen vitás helyzetekbe. bika (IV.21-V.20.). Remek üzleti híreket kap, melyek pozitív hatással lesznek karrierjére. A gyanús ügyletektől maradjon távol, törekedjen a biztonságra. ikrek (V.21-VI. 21.). Nincs túl jó formában, ezért kisebb hibát követhet el. Az estét szerelmének szentelheti, aki most egy kis kényeztetésre vágyik. RÁK (VI.22-VII.22.). A hónap végét kissé egyhangúnak érzékeli. Próbáljon meg továbbra is türelemmel lenni. A szükségesnél kevesebb pénzből nem rendezhető a helyzet. oroszlán (VII. 23—Vili. 23.). Gyorsan tanul, ezért nagyon hatékony. Munkatársai szeretik és felnéznek Önre. Tisztelet és megbecsülés övezi. szűz (Vili. 24—IX. 23.). Rejtélyes manőverekbe kezd, titokban szervezkedik. Előnyhöz juttatja bizalmasát, s ettől majd Ön is hasznot remél. Lehet, hogy túlbonyolítja feladatait? NOGRAD S HÍRLAP Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó és főszerkesztő: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkesztőség: Salgótaiján, Alkotmány út 9., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/423-931. Kiadóvezető: PLACHY GYÖRGY. Hirdetésfelvétel: Salgótarján, Március 15. út 12., tel.: 06-32/310-030. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/423-928. Kérésével Salgótarján térségében hívja a 06-20-566-33-55, Balassagyarmat térségében a 06-20-962-03-68, Pásztó térségében a hírlapkézbesítőknél a 06-30-475-83-80-as telefonszámot. Az áruspéldányokat terjeszti a BUVIHÍR Rt. és a kiadó hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 OOOOOOOO számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 2195 Ft, negyedévre 6585 Ft, fél évre 13170 Ft, egy évre 26340 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: ügyvezető igazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok) akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet» * * • • « i « » i i ♦ i Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete .háromszög (A) fizetett hirdetést jelöl. Lapunkat első alkalommal a MATESZ 2005. február 7-i zámappal auditálta. - - , azú^*8.