Nógrád Megyei Hírlap, 2010. szeptember (21. évfolyam, 202-227. szám)

2010-09-28 / 225. szám

4 2010. SZEPTEMBER 28., KEDD SZOLGÁLTATÁS Fürjesi-kiállítások London/Budapest. A Cered Salgótarján Nemzetközi Mű­vésztelep egyik vezetőjének, Fürjesi Csabának gazdag a kiál­lítási programja mostanában. Jelenleg még látható tárlata Szécsényben, szeptember 27- én, hétfőn Londonban, a Ma­gyar Kulturális Központban „Urban Myths” címmel nyitotta meg reprezentatív kiállítását Csák Ferenc, a Magyar Nemze­ti Galéria igazgatója. Szeptem­ber 30-án, csütörtökön 18 óra­kor a budapesti Tat Galériában (József krt. 69. sz. alatt) Banyár László, a Regionális Fejlesztési Finanszírozó Zrt. vezérigazga­tója mond beszédet a „Közöny?” című Fürjesi-tárlat vernis- százsán. Az utóbbi kiállítás no­vember 18-áig tekinthető meg TIT-tisztújítás Kecskemét, Salgótarján. A 169 éves Tudományos Ismeretter­jesztő Társulat a közelmúltban ünnepi közgyűlést tartott Bács- Kiskun megye székhelyén, a TIT-szövetség húszéves évfor­dulója alkalmából. Dr. Csongrády Béla, az országos és a megyei elnökség tagja az is­meretterjesztés érdekében ki­fejtett munkája elismeréseként, a TIT legmagasabb kitünteté­sét, a szervezet megalapítójá­ról, dr. Bugát Pál orvosról elne­vezett emlékérmet vehette át dr. Vizi E. Szilveszter akadémi­kustól, a TIT elnökétől. A tiszt­újítás keretében Csongrády Bé­lát újra az országos elnökség soraiba választották, az etikai bizottságnak pedig újdonsült tagja lett dr. Márton József sal­gótarjáni ügyvéd. Következik a harmadik ütem P.Gy._____________________ Nógrádkövesd. Kisebb-nagyobb csinosításra vár még a telepü­lés központjában elkészült kas­télyszerű épület belsőtere. Új fazont, új ruhát visel. Külső megjelenésében igencsak for­másra sikeredett a községházát is befogadó építmény. Az alig több, mint egy éve induló prog­ram közel hetvennégymillió fo­rint pályázati forrásból szárma­zó összeg felhasználásával való­sult meg. A három ütemben ki­vitelezésre tervezett projekt el­ső lépése az akadálymentesítés és egy lift megépítése volt. Foly­tatásként a nyílászárók, a bur­kolatok és az elektromos háló­zat cseréjére került sor és egy új szinttel is bővült az épület. Itt a kábeltévé helységeit és multi­funkcionális teret rendeznek be, a harmadik szinten lesz a könyvtár elhelyezve. A szécsénykei elágazónál az autósok is megcsodálhatják az a két új, tetszetős, tágas buszmeg­állót és az átalakított útburkola­tot, amelyet ottlétünkkor nem győzött dicsérni egy fiatal pár. A busszal közlekedőket védi nap­tól, esőtől, hótól az új váró. Mi pedig dicsérhetjük a két ki­vitelezőt, a tervezőt, az ellenőrö­ket, a sikeresen pályázó telepü­lésvezetőket. ÉMOP 3.2.3/2008/0240 Várják az alkotásokat Salgótarján. A hagyományokhoz hűen az október 2-i, az Idősek vi­lágnapjához kapcsolódó megyei ünnepséghez ezúttal is kapcsoló­dik kiállítás. Ez alkalommal nem­csak az idősebbek alkotásait, ha­nem salgótarjáni alsó tagozatos diákok munkáit is várják a ren­dezők szeptember 28-án és 29-én 10-től 18 óráig a József Attila Mű­velődési és Konferencia-központ információs előterében. Ezekből rendeznek kiállítást az üvegcsar­nokban, ünnepélyes megnyitása 14 órakor, a gálaműsor pedig 15 órakor kezdődik. Vállalkozótalálkozó A Bátonyterenyei Vállalkozók Egyesülete 2010. szeptember 29- én, szerdán 17 órai kezdettel tartja soron következő összejö­vetelét. Helye: a kisterenyei Gyürky-Solymossy-kastély. Meghívott vendégek: Lavajné Dóka Éva és Nagy-Majdon József polgármester-jelöltek. Nyitott órák Rétság. Dr. Katona Ernő, a város alpolgármestere szeptember 29-én, szerdán 16.30 és 17.30 óra között tart fogadóórát a pol­gármesteri hivatalban. Összejönnek Salgótarján. A Nógrád Megyei Fotóklub Egyesület soron követ­kező összejövetelét szeptember 30-án, csütörtökön 17.30 órától tartják a JAMKK-ban. A rendez­vény keretein belül összeállít­ják és leadják a fotóklub pályá­zati anyagát, s kitöltik a nevezé­si lapokat is. , .BEISKOLÁZÁSI HITELAKCIÓ-*w I a Cserhátvidéke Takaréknál! 100-500 ezer Ft-ig, kamat: 16-20 %, (az adósminősítéstől és az összeg nagyságától függően) hitelbírálati díj és kezelési költség felszámítása nélkül, lejárati idő: maximum 24 hó, THM: 21,30-23,71% (200.000 Ft folyósítása 24 hóra). Igényelhető mindazon szülők részéről, akiknek óvodás, iskolás, középiskolás, egyetemista tanuló gyermeke van, a Cserhátvidéke Tksz. 14 kirendeltségénél aug.16-tól szept. 30-ig. igazgatóság HUMOR A rövidlátó, szemüveges tanárnő kezdi elveszíteni a türelmét- Te, ott hátul. Mikor volt az Aranybulla?- Tudom is én...- Mikor volt a tatárjárás?- Tudja a fene.- De hiszen ezt a múlt órán tanul­tuk. Mit csináltál tegnap este?- A kocsmában voltam. Megit­tunk pár üveg sört a haverokkal.- És... és ezt csak így kijelented? Hogyan akarsz átmenni a vizsgán?- Sehogy. Én a vízvezeték szere­lő vagyok, és a fűtőtestet jöttem megjavítani. ★ * * A nyuszika ül a bokorban, és a körmét reszeli. Arra megy a róka.- Hát te mit csinálsz, nyuszika?- Várom az oroszlánt, és ha erre jön, jól beledöföm az éles karmai­mat Később jön a medve.- Hát te mit csinálsz, nyuszika?- Várom az oroszlánt, és ha erre jön, jól beledöföm a karmaimat Arra megy az oroszlán.- Hát te mit csinálsz, nyuszika?- Reszelem a körmöm és közben butaságokat beszélek... ★ ★ ★ Az 1960-as években a NASA az űrprogramja során hatalmas prob­lémával találta szembe magát ago- lyóstoll, működési elvéből követke­zően nem működik a súlytalanság állapotában, így az űrben nem tud­nak írni. Beindítottak egy progra­mot, amely során mintegy 1 millió dolláros költséggel sikerült is egy tökéletesen működő példányt elké­szíteniük. A szovjetek eközben ugyanezen problémával találkoztak. Rövid tana­kodás után úgy döntöttek, hogy az űrben inkább ceruzát használnak. ★ * * Pistike meséli az óvodában az óvó néninek:- Képzeld, az én apukám havon­ta 300.000 forintot keres!- Nahát, az majdnem háromszor annyi, mint az én fizetésem - mond­ja az óvó néni.- Persze, de ő azért a pénzért dol­gozik is, te meg csak itt játszol ve­lünk egész nap! Szeretettel köszöntjük névnapjukon Vencel nevű kedves olvasóinkat! Vencel Szláv eredetű név, amely német és latin módosulásokkal érke­zett hozzánk. Jelentése: koszorú + dicsőség. Prága város főtere Szent Vencelről, Csehország nemzeti szentjéről kapta nevét Vencel az első keresztény cseh fejedelem, Borivoj unokája volt, akit hitéért saját test­vére és uralkodótársa, Boleslav gyilkolt meg 935 körül. Holttestét a várban lévő Szent Vitus templomban helyezték el. Több cseh király is viselte ezt a nevet, köztük IÜ. Vencel, aki magyar király is lett László néven 1301Jben, 1305-ben azonban lemondott a trónról. A Nap kel: 6.38, nyugszik: 18.30 órakor. A Hold kel: 20.35, nyugszik: 12.05. SZÉLSŐSÉGEKTŐL MENTES IDŐ hőmérséklet + déli felhőzet 17 °C 9°C Szécsény 18°C #10 °C Salgótarján Balassagyarmat íjj °c Bátonytereőye ( - düh * r' Rétság Pásztó 18 X 11 °C EWS-* Készíttette: zones Nógrád megyében ma a hajnali párásság eloszlását követően általában napos, száraz idő alakul ki, de átmeneti felhősödések előfordulnak. Eső nem várható. Élénk, időről-időre erősebb nyuga­tias szél fúj. A jellemző hőmérséklet reggeli minimuma 10, délutáni maximuma 18, a szerda reggeli minimuma 7 fok körül alakul, A legvalószínűbb folytatás: hétközben szélsőségektől nagy esőtől mentes, délutánonként álta­lában napos, de kissé hűvös Idő várható. Hétvégére változatosabb idő ígérkezik. Vasárnap délelőtt, a közép- ső-és keleti országrészben tartósabb eső valószínű. Orvosmeteorológia: gyenge hidegfronti hatás várható. Köztekedás-meteorológia: a rövidülő nappalok miatt sokan, sokszor vagyunk kénytelenek sötétben közlekedni Ha a ruházatunk is sötét szi­nti, nagyon nehéz észrevenni bennünket az úttesten áthaladva, illetve az utak szélén gyalogolva. Célszerű világosabb kabátot, sapkát viselni Az előrejelzés bizonytalansága: „ÁTLAGOS". Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: www.eumel.hu Vízhőmérséklet Duna 16-17 X Tisza 15-17 X Balaton 16 X Velencei-tó 15 X Fertó 15 X Tisza-tó 15 X Pollen Gombák magas Parlagfű közepes Üröm alacsony K Szeptember 26-i 7 8 10 13 15 18 20 30 40 41 Renó nyerőszámok 44 46 55 56 58 59 62 64 68 79 NAPI HOROSZKÓP mérleg (IX. 24—X. 23.). Olyan híreket hall, amelyek korábban elképzelhetetlenek lettek volna. Ne akadjon fel az Önnek szo­katlan dolgokon, lehet, hogy másnak ez így természetes. skorpió (X. 24—XI. 22.). Kicsit nyughatatlan, mert álmai megva­lósításán jár az esze. Szánjon időt testmozgásra, mert a fizi­kai megerőltetés csak élénkíti a szervezetét. nyilas (XI. 23—XII. 21.). Egy hetekkel ezelőtt elkövetett hibát is­mételhet meg újból, mert megint a szokásos régi témán vitat­kozik össze valakivel. Az idegeskedés nem tesz jót Önnek! bak (XII. 22—1.20.). A Bak-jegyűek hagyományos szerencsehozó köve a gránit, ami a szenvedélyes természetet jelképezi. Vá­sároljon magának! vízöntő p. 21-11.20.). Célirányultság motiválja Önt. Kitűzött célját eléri, de nem minden cselekedete publikus. A csillagok szerint társadalmi elismertsége garantált. halak (II. 21-111.20.). Rugalmasan alkalmazkodik az élet kihí­vásaihoz, miközben megőrzi barátkozó, kedélyes természe­tét. Sikereket ér ma el. KOS (III. 21—IV. 20.). Nincs olyan kitűzött célja, amit ne érne el. Kitartóan, felelősségteljesen végzi feladatát, mindig lehet Ön­re számítani. bika (IV.21-V.20.). Személyiségére az átlagosnál nagyobb intu­itív képesség és erős érzelmi beállítottság jellemző. Egész nap örömmel és lelkesedéssel tevékenykedik. ikrek (V. 21—VI. 21.). Nem hátrál meg a kihívások elől, mindent bátran elvállal és becsületesen sikerre visz. Különös affini­tást érez az anyagi világ iránt. rák (VI.22-VII.22.). Bizonyos zűrzavar lelhető fel ma a gondolatai­ban egy továbbképzéssel kapcsolatban, amelyen kijelölés alap­ján kell részt vennie. Lehetséges, hogy át kell gondolnia terveit. oroszlán (VII. 23—Vili. 23.). Sokszor fogadkozott, hogy vissza­fogja magát, most mégis elég egy félreérthető mondat a félté­kenységhez. Saját magának okoz kellemetlenséget, ha túl bi­zalmatlan a párjával. szűz (VIII.24-IX.23.). Egy olyan feladat vár megoldásra, ami ne­hézséget okoz Önnek. A Szűz-jegyű, ha küzdelmek árán is, de nem adja fel egy könnyen, a nehéz helyzetekben is felta­lálja magát. NÓGRÁD H HÍRLAP Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó és főszerkesztő: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkesztőség: Salgótaiján, Alkotmány út 9., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/423-931. Kiadóvezető: PLACHY GYÖRGY. Hirdetésfelvétel: Salgótarján, Március 15. út 12., tel.: 06-32/310-030. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/423-928. Kérésével Salgótarján térségében hívja a 06-20-566-33-55, Balassagyarmat térségében a 06-20-962-03-68, Pásztó térségében a hírlapkézbesítőknél a 06-30-475-83-80-as telefonszámot. Az áruspéldányokat terjeszti a BUVIHIR Rt. és a kiadó hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 OOOOOOOO szí Előfizetési díj egy hónapra 2195 Ft, negyedévre 6585 Ft, fél évre 13170 Ft, egy évre 26340 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: ügyvezető igazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög (A) fizetett hirdetést jelöl. Lapunkat első alkalommal a MATESZ 2005. február 7-i zámappal apditálta. ) számú számlájára. i szerkesztőségi rendszerrel készült.

Next

/
Thumbnails
Contents