Nógrád Megyei Hírlap, 2010. szeptember (21. évfolyam, 202-227. szám)

2010-09-27 / 224. szám

ALMANACH 2010 Mátraszőlős. Polgármester: Tóth Gyula. Alpolgármester: nincs. Jegyző: dr. Turza Csaba. A képviselő-testület tagjai: Beróné Tóth Edit, Sulyok Mária, Balázs Kálmán, Csépe János, Seszták László. Lakosságszám: 1600 fő. Községi önkormányzat címe: 3068 Mátraszőlős, Kossuth tér 15. Telefonszáma: 0632/480-485. A község weblapja: nincs. E-mail címe: matraszolos@xmail.profinter.hu. r M A rHASA’').<?• 7 \ Mátraszőlős az utóbbi években látványosan fejlődött. A település gazdagodott például játszótérrel, elkezdték építeni az ásványvíz-palackozó üzemet, és nagyon sok utat felújítottak - talán ez utóbbi a legszembetűnőbb. Viszont maradt még feladat bőven, amelyekről Tóth Gyula polgármester mesélt és egyben felidézte az elmúlt négy évet is. „Külön érdek alárendelése a közérdeknek" Utak és egyéb beruházások- Az egyik legfontosabb fel­adatunk az utak rendbetétele, korszerűsítése volt. A munkála­tok elvégzésére, vagyis az összeg biztosítására pályázatokat ad­tunk be. Fontos megjegyeznem: a Nemzeti Közlekedési Hatóság nem járult hozzá a Puskin, a Mester, a Forrás, illetve a Nép­hadsereg utca felújításához. A döntést azzal indokolták, hogy ezek az utcák a helyszíni szem­léjük szerint nem sorolhatók be a felújítandó utcák közé. Mind­emellett az ÉMOP-2009-3.1.3/A. pályázatán több mint 37,5 millió forintot nyertünk, amihez valamivel több mint négy­milliót tettünk, és így fel­újíthattuk a Balkán utcát, a Kossuth teret, a kihelyezését szintén pályázati forrás tette lehetővé. A korszerű műszaki követelményeknek megfelelő rendszerhez való hoz­záférés a jogszabályokban előír­taknak megfelelően történik. A környékbeli települések között az élbolyban vagyunk azon közsé­gek között, ahol a legalacsonyabb a bűnözés, jelenleg 11 kamera fi­gyeli Mátraszőlős belterületét. Ezek kihelyezése összesen majd­nem négymillióból valósulhatott meg. A támogatás mértéke 2,7 millió volt. Megjegyzem: az ismertté vált bűncse­- mondta a polgármester, aki az önerőből megvalósult beruházá­sokra is kitért. Önerőből megvalósult tervek- Szerencsére sok­mindent sikerült önerőből is megoldanunk. A teljesség igénye A Jázmin utcát leaszfaltoztuk, a közmunkások pedig térköveket gyártottak. Ezeket a köveket a ra­vatalozónál, a művelődési háznál és az óvodánál rak­ták le a munkásaink - tudtuk meg Tóth Gyulától. Mátrasző- lősön aktív a kulturális, valamint a sport­élet, amiket szin­tén támogat az önkormányzat egészítette ki 2010-ben, ugyanis 128 000 forintot nyertünk műkö­dési támogatásra a Nemzeti Ci­vil Alapból. Pályáztunk helyi önkormány­zatok fenntartásában lévő sport- létesítmények felújításának tá­mogatására. Sajnos pályázatun­kat forráshiány miatt nem támo­gatta a minisztérium - mondta a polgármester, aki bízik benne, hogy a sportpálya felújítása pá­lyázati lehetőséggel megvalósul­hat a jövőben. A polgárőrséget szintén támogatta az önkor­mányzat, akiknek ezúton is kö­Tűz- oltó utcát, a Szent Erzsébet tér úgyneve­zett külső ágát, a Hévíz utcát és a Kertész utca külső ágát Szintén pályázatból és össze­sen valamivel több mint 15 mil­lió forintból valósult meg a Nyer­ges és a Lengő utca felújítása. A Tanács út szintén ennyiért ké­szült el, amíg a Gyöngyvirág ut­ca 9,5 millióból újult meg. A Le­hel utca 7,5 milliós beruházás­ként készült el. Az imént felso­rolt utakra összesen közel 30 milliós támogatást sikerült el­nyernünk, de itt már az önerő is jelentős volt. A polgármesteri program ré­szét képezte a ravatalozó átépí­tése. A meglévő egyházi temető mellett került kialakításra a ra­vatalozó, amely összköltsége kö­zel 19,5 millió forint volt. Ebből a támogatott összeg valamivel több mint 14,5 millió. Térfigyelő kamerákra is szük­ség volt a településen, amelyek lekmények száma 2008-ról 2009- re 51 százalékkal csökkent - tu­datta Tóth Gyula, majd egyéb pá­lyázatokról beszélt. További pályázatok- „Működésképtelen helyi ön- kormányzatok egyéb támogatá­sára” is pályáztunk, méghozzá 2006 óta folyamatosan. Össze­sen 51 millió forintot nyertünk erre a célra. Legutóbb például nyolcmilliót. A Földművelésügyi és Vidék- fejlesztési Minisztérium 2008- ban parlagfű-mentesítési prog­ramot kezdeményezett, amely keretében fűkaszák beszerzésé­re pályázhattunk. Erre 250 ezer forintot nyertünk. Ennél sokkal szomorúbb do­logra, mégpedig létszámcsök­kentésre is pályázatot adtunk be, még 2007-ben. Végkielégíté­sekre közel 11,5 milliót nyertünk nélkül ilyen volt a pályázattal nem támogatott Hévíz utca aszfaltozása és az újtelepi ját­szótér építése. Mátraszőlős Község Önkor­mányzata 2009 novemberében fogadta el a költségvetési kon­cepcióját, amelyben célul tűzte ki játszótér létesítését. Az elkép­zelésekben két játszótér szere­pelt, amelyből eddig egy készült el. A következő is hamarosan megépül, méghozzá a faluköz­pontban. A napközi otthonos óvoda külső szigetelése és festése szintén önerőből valósulhatott meg. Megjegyezném: az önkor­mányzat pályázatot nyújtott be az Észak-magyarországi Fej­lesztési Tanácshoz az óvoda akadálymentesítése és felújítá­sa tárgyában. A pályázat nem kapott támogatást, ezért önerő­ből próbáltuk megoldani a munkálatokat. Civil szervezetek segítése - a sportegyesület támogatása- A civil szervezetek megsegí­tése részben közvetlenül, részben közvetve, a Mátraszőlős Közsé­gért Közalapítványon keresztül történik. A közalapítvány részére nyújtott önkormányzati támoga­tások mértéke 2006-ban 850 000 forint, 2007-ben 450 000 forint, 2008-ban 732 000 forint, 2009- ben 402 000 forint, 2010 fél évig pedig 287 000 forint volt. Az ala­pítvány az önkormányzati támo­gatásokat sikeres pályázati for­rásból egészítette ki. Ilyen volt például a „Generációk közötti kultúrák átjárhatósága” elneve­zésű projekt, amelyre a Nemzeti Civil Alaptól 2009-ben 480 000 forintot nyertünk. A sportot is támogattuk az el­múlt négy évben, méghozzá ösz- szesen körülbelül 5,3 millió forint­tal. Ehhez hozzátartozik, hogy Mátraszőlős Község Önkormány­zatának képviselő-testülete helyi rendeletet alkotott, amelynek el­nevezése: „Az önkormányzat he­lyi sporttevékenységgel kapcsola­tos feladatairól és kötelezettsége­iről, valamint a sport helyi pénz­ügyi támogatási rendszeréről”. A rendelet célja Mátraszőlős község területén a helyi adottságokat fi­gyelembe véve biztosítani a köz­ség polgárai számára a sport, mint önszerveződésre épülő auto­nóm civil tevékenység alapvető feltételeit; a sporttal foglalkozó he­lyi szervezetekkel való együttmű­ködést, az önkormányzat tulajdo­nában álló sportlétesítmények fenntartását, működését, az ön- kormányzati sporttevékenység feltételeinek megteremtését.' ,y, y, Az önkonpányzáti játítogátáSt, ’, áz egyesület páíyáTdtl forrásból ■' • szönik, hogy társadalmi munká­ban, a szabad idejüket feláldoz­va ingyen dolgoztak a közbizton­ságért és a bűncselekmények megelőzéséért. A római katolikus egyház támogatása és az idősekkel történő foglalkozások- Mint említettem, új, modern ravatalozót építettünk. A temető fenntartásához és a ra­vatalozó áramdíjához szintén hozzájárult az önkormányzat évente pár százezer forinttal. Az idős lakosokról nagy odaadással gondos­kodunk a településen. Minden évben megren­dezzük az idősek napját, Tóth és elindult a szociális ét­keztetés is. Mátraszőlős képvise­lő-testületének az utóbbi évek - esetenként sajnálatos - hol kény­szerű, hol tervezett intézkedései lehetővé tették, hogy a koruknál, egészségi állapotuknál fogva minden jogosult kérelmező az el­érhető legalacsonyabb áron ebé­det igényelhessen. Az óvoda veze­tőjének javaslatát elfogadva szol­gáltatás átszervezésével tudtuk elérni azt, hogy az állami támoga­tás drasztikus csökkentése elle­nére a szociális térítési díjat csök­kentettük. Működő konyha mel­lett erre nem lett volna lehetőség a magas rezsiköltség miatt. Ugyanis, amennyiben a konyhát valaki beindítaná, akkor három fő bérét is kellene a díjban érvé­nyesíteni. Ez körülbelül 900 fo­rintos térítési díjat jelentene, amit az idősek nem tudnának megfi­zetni. A mintegy 140 szociális ét- ■kező visszaigazolta a döntés meg; ’alapozottságát, ugyanis előtte 2,5. 1 fő vette igénybe, most pedig mint említettem, 140 - tudatta Tóth Gyula, aki nem titkolja: újra indul a polgármesteri székért. Több ter­vei is van a jövőre nézve, amit megválasztása esetén szeretne megvalósítani. A választási prog­ramja a „Külön érdek alárendelé­se a közérdeknek” címmel szá­mos elképzelést takar. 2010-2014- Az elmúlt ciklusban elért eredmények összefoglalása után szükséges bemutatnom, hogy az önkormányzati munkának mi­lyen irányba kellene munkálkod­nia. Amennyiben újra megtisztel­nek majd bizalmukkal, így azon fogok dolgozni, hogy amit elértünk, azt szin­ten tart­suk, meg­őrizzük és egyben tovább­fejlesszük. Azért kell dolgoznunk, hogy megmutas­suk: a helyi kö­zösségnek, mint a tár­sada­lom kicsiny részének az elérhe­tetlennek tűnő dolgok is elérhető­ek. Sok még a feladat, hiszen az utakat folyamatosan karban kell tartani, és vannak, amelyeket még fel kell újítani. További térfi­gyelő kamerákra is szükség len­ne, legalább ugyanennyire. A ját­szóterek körzetének parkosítása szintén várat magára. Ahhoz, hogy az emberek jól érezhessék magukat Mátra- szőlősön, elengedhetetlen a szín­vonalas helyi rendez­vény. A futballcsapatra szintén szükség van, mint ahogy sportpálya- és öltözőfelújításra is. Kiemelten fontosnak tartom a gyermekeink jövőjét, a fiatalok élet- és közösségi terének minél Gyula teljesebb biztosítását. A diákok után a szülők kapjanak beiskolázási segélyt, méghozzá mind az alap-, mind a közép- és mind a felsőoktatás­ban. A vagyonnal is gazdálkod­nunk kell, így a külterületi uta­kat újra kell mérni. Az utak egy része ugyanis „elfogyott”, mert például elszántották. Az iparűzési adót mérsékelni kell, a munkahelyteremtést pe­dig elő kell segíteni. Ez utóbbihoz kapcsolódik az ásványvíz-palac­kozó üzem beindítása, a cipő­gyártás helyi elindítása és a köz­munkaprogram működtetése. A környezetvédelem szintén kulcsfontosságú a településen, amelybe beletartozik például a Mátraszőlős 066 helyrajzi szá­mon lévő kőbánya tájrendezése. Ez most csak néhány kiraga­dott példa volt, de ennél jóval több feladat vár ránk - zárta sza­vait Tóth Gyula. AZ OLDALT ÍRTA: SZ. JUHÁSZ ANITA. . FÚn^TA: HÜVQSI £'SABA. SZERKESZTETTE: CSÖRGŐ BALÁZS.

Next

/
Thumbnails
Contents