Nógrád Megyei Hírlap, 2010. szeptember (21. évfolyam, 202-227. szám)
2010-09-22 / 220. szám
4 2010. SZEPTEMBER 22., SZERDA SZOLGÁLTATÁS Mikszáth-pályázat díjazottjai Bátonyterenye. Az elmúlt hétvégén a városban megtartott megyenapon hirdették ki a Palócfóld folyóirat idei Mikszáth-pályázatá- nak eredményeit Első díjat kapott Kálmán Gáton Hideg című prózája, a második díjas Tahin Szabolcs: Erotika Mikszáth szövegeiben című tanulmánya, a harmadik díjat Cegléd József Kázmér érdemelte ki Nyúlvár című prózájával. Jancsi és Juliska Rétság. A Jancsi és Juliska című tánc-mesejátékot tekinthetik meg azok az érdeklődők, akik szeptember 22-én, szerdán 14 órára ellátogatnak a Városi Művelődési Központ és Könyvtár színháztermébe. Elmaradt bérükért zsarolták Balassagyarmat, őrizetbe vették a balassagyarmati rendőrök a napokban azt a két férfit, akik jó egy hónapja - telefonon és személyesen - folyamatosan fenyegették munkaadójukat, hogy a nekik járó 133 ezer forint elmaradt bérüket fizesse ki. Ennek hatására a sértett zálogul adta számukra a felesége Audi típusú személygépkocsiját, amelyet a zsarolók csak 400 ezer forintért cserébe akartak visszaadni. A pénzt szeptember 13-án vették volna át Balassagyarmaton, az egyik üzletközpontban, ahol azonban már a rendőrség is jelen volt és elfogták a két férfit. Zsarolás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki őket. (Folytatás az 1. oldalról.) A fogyatékos emberek ápolása és gondozása hétköznaponként 7-16 óra között vehető igénybe. A minden korosztályt fogadó intézmény az önkiszolgálásra részben vagy önellátásra nem képes, de felügyeletre szoruló fogyatékos, illetve autista személyek ellátását végzi. A nappali ellátás biztosításával szociális és mentális segítséget tud adni a fogyatékkal élők és családjuk számára. A fogyatékosok nappali ellátása ingyenes lesz, csupán az étkezésért kell térítési díjat fizetni. A szolgáltatás igénybevétele önkéntes, az ellátást igénylő kérelmére történik. A napközi otthon különböző foglalkozásokat, testnevelést, közösségi életet, sétákat és étkezést biztosít a gondozottak részére. Az utóbbihoz megfelelő konyha és tálalóhelység került kialakítására. Az épület nemcsak megújult, de akadálymentesítették és rendelkezik ugyan■ Az intézményben dolgozók a nappali ellátás biztosításával szociális és mentális segítséget tudnak adni a fogyatékkal élők és családjuk számára. csak akadálymentes parkolóval is. A Segítőkéz Idősek Klubja és a Fogyatékosok Napközi Otthona a pályázatból közös használatra egy kisbuszt is kap, amely segíti a gondozottak programokon való részvételét, illetve az egészségügyi és egyéb közszolgáltatásokhoz való hozzáférésüket A Regionális Operatív Program által finanszírozott pályázatnak köszönhetően több szolgáltatással is bővül a Szociális Központ, illetve a már működő szolgáltatások közül több megújul a támogatás jóvoltából. A projekt keretében új épületbe költözik a korábban már működő Bátonyterenye Kistérségi Szociális Központ, kialakították a sámsonházi családsegítő és gyermekjóléti szolgálat irodáját, a korábban városi szinten működő Segítőkéz Idősek Klubját pedig kistérségi szintre integrálják. Megnyílt a Nógrádi Kincsestár (Folytatás az 1. oldalról.) Elmondta, hogy korszerű lehet egy könyvtár a számítástechnikai fejlesztésektől, a WIFI lefedettségtől, a digitalizált állománytól és az integrált eszközöktől. A könyvtár a tudás és tanulás informális helye az osztályvezető szerint, éppen ezért 24 órás online hozzáférés, közös olvasói azonosító és személyre szabott elektronikus szolgáltatások is szükségesek lesznek a jövőben. - A megvalósításhoz szükséges a könyvtárosok folyamatos képzése, a finanszírozás megléte, jogszabályi háttér biztosítása és nyitott kommunikáció - sorolta Sörény Edina. A továbbiakban a konzorciumban résztvevő intézmények képviselői beszéltek terveikről. Kereszt a szeretet jegyében Dorogháza. Szeptember 12-én az újtelepen lévő 100 éves keresztet szentelte meg Bieber József, plébániai kormányzó. A Szent kereszt alkalmából tartott búcsúi szentmise után vonultak a falubeliek, valamint az egyházközség tagjai a helyszínre. A megemlékezés dr. Pilmayer Nándorné, Lengyel Istvánná, Kocsisné Balázs Mónika, helyi önkormányzati képviselők által valósult meg. A helyi gyerekek ünnepi műsorukban megemlékeztek Jézus szenvedéséről, haláláról, feltámadásáról. . .BEISKOLÁZÁSI HITELAKCIÓ ) a Cserhátvidéke Takaréknál! 100-500 ezer Ft-ig, kamat: 16-20 %, (az adósminősítéstől és az összeg nagyságától függően) hitelbírálati díj és kezelési költség felszámítása nélkül, lejárati idő: maximum 24 hó, THM: 21,30-23,71% (200.000 Ft folyósítása 24 hóra). Igényelhető mindazon szülők részéről, akiknek óvodás, iskolás, középiskolás, egyetemista tanuló gyermeke van, a Cserhátvidéke Tksz. 14 kirendeltségénél aug.16-tói szept. 30-ig. igazgatóság HUMOR Egy barátnője kérdi Annácskától:- Már másfél éve, hogy eljegyzett a Béla. Hát miért nem házasodtok már össze?- Tudod, a Béla gyakran részeg, és olyankor nagyon utálom.- És amikor józan?- Olyankor meg nem akarelvenni. * * * A kilencven éves Szabó bácsi ellenőrző vizsgálatra megy az orvosához. A doki megvizsgálja, és így szól:- Szabó bácsi, úgy látom, nagyszerű egészségnek örvend. Lelkileg is mindenrendben? Jár-e még templomba? Milyen a viszonya Istennel?- Jól vagyok, köszönöm. Istennel pedig nagyszerű kapcsolatom van. Képzelje, doktor úr, minden éjjel, amikor kimegyek a fürdőszobába, az Úr még fel is kapcsolja nekem a lámpát, és amikor visszamegyek az ágyamba, akkor meg leoltja. Meghökken ezen az orvos, és délután felkeresi az öreg feleségét:- Azért jöttem, hogy elmondjam, Szabó bácsi fizikailag teljesen egészséges, de amikor beszélgettünk, valami ftircsát mondott Istenről. Igaz az, hogy éjjel, amikor kimegy a WC-re, felgyullad a fény, aztán meg kialszik? A néni felsóhajt:- Jaj, Istenem, már megint a hűtőszekrénybe pisilt!... * * * Kívánságműsorban:- Szeretném kérni a Neoton Famíliától a „220 felett” című számot Küldeném a svájci frank hiteleseknek, és mindenkinek, aki szereti. * * *- Mi a különbség az üzenetrögzítő és az intenzív osztály között?- Az intenzíven a hosszú sípszó előtt kell beszélni™ ★- Mi a hasonlóság a laposelem és a könnyűbúvár között?- Ha a sarkait összekötöd mindkettő hamar lemerül. * * *- Honnan lehet tudni, hogy tüzel a kutyánk?- Fogy a szén a pincéből. SZEPTEMBER 22. Szeretettel köszöntjük névnapjukon Móric nevű kedves olvasóinkat! Móric. A latin Mauritiusból, a Mór pedig a Móric rövidüléséből alakult, jelentése: szerecsen. Védőszentje: Szent Mauritius, az egyik római légió parancsnoka, akit 302-ben hitéért kivégeztek, légióját pedig - amelynek katonái mind keresztények voltak — megtizedelték. William Shakespeare Othello című drámájának címszereplője viseli jelzőként - ő a nemes mór. Egyházi feljegyzések szerint Szent István király lándzsát kapott Civakodó Henrik német császártól, amelynek hatalmas értéket adott a benne elhelyezett Szent Mauriciusz ereklye. A Nap kel: 6.30, nyugszik: 18.42 órakor. A Hold kel: 17.55, nyugszik: 5.33. KISMÉRTÉKŰ ENYHÜLÉS J"". hőmérséklet + déli felhőzet / \ _ Jx Szefeny Salgótarján0 Balassagyarmat 1£°C Bátonyterenye o C • • ~ . „ EMS Rétság Pásztó ews^ 19 “C 6 °C Készíttette: ® zones Nógrád megyében ma reggel ködfoltos, délelőtt változóan napos, helyenként kissé még felhős, délután és éjjel szép, derült idő lesz. Eső nem esik. Jelentős szél nem fúj. A jellemző hőmérséklet reggeli minimuma 6, délutáni maximuma 20, csütörtök reggeli minimuma 7 fok körül alakul. A legvalószínűbb folytatás: csütörtökön, pénteken napos „vénasszonyok nyara” időre számíthatunk. Szombaton, vasárnap, hétfőn előreláthatóan jelentős záporok, hidegfront, lehűlés valószínű. Orvosmeteorológia: fronthatás nem várható. Közlekedés-meteorológia: a ködben minden távolabb látszik a valóságosnál (Ha egyáltalán látszik.) A levegőben lebegő apró vízcseppek fénytörése okozza a jelenséget. Bőzésnél kikerülésnél ezt is figyelembe kell venni Az előrejelzés bizonytalansága: „KICSI”. Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd. További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: www.eumet.hu Szeptember 20-i 14 15 20 22 23 27 29 32 35 40 Kenó nyerőszámok 44 45 53 54 60 62 66 68 71 72 Vízhőmérséklet Duna 15-16 X Tisza 13-17 X Balaton 16 =C Velencei-tó 16 X Fertő 17 X Tisza-tó 15 X Pollen Gombák magas Parlagfű közepes Üröm alacsony NAPI HOROSZKÓP szűz (Vili. 24—IX. 23.). Megtalálja régi önmagát. A magánügyeit képes könnyedén kézbe venni. Ennek már a gondolata is gyógyító hatással lesz Önre. mérleg (IX. 24-X. 23.). Figyeljen oda a múltjával kapcsolatos gondolataira. Ha nem sikerült egy célja, most még összejöhet. Tanuljon a már megélt dolgokból. skorpió (X. 24—XI. 22.). Alaposan elmarad a munkájával, mert képtelen összpontosítani. Egy új ismeretség jelentős változás elindítója lesz az életében. nyilas (XI.23-XII.21.). Már tudja, hogy milyen döntést fog hozni egy ügyben, ami régóta aggasztja. Ha sikerül megbarátoz- ni ezzel a lépéssel, akkor megtenni már gyerekjáték lesz. bak (Xll.22-I.20.). A barátságok, kapcsolatok fontos helyet töltenek be életében. Az igaz barátok jóban-rosszban az ember mellett állnak. Most a szeretet egy kevés önzéssel párosul. vízöntő (1.21—II. 20,). A jelenlegi bolygóaspektusok hatására jó érzés tölti el, ha érzelmekről beszélget. Mély őszinteség hatja át a szeretetét és a szerelmét. halak (II. 21—111.20.). A Hold a Halakban van, és Ön rendkívül érzelmes. Ez egy romantikus időszak az életében. Változtasson egy kicsit a megjelenésén, hogy még vonzóbb legyen. kos (III. 21-IV. 20.). A szerelmi életén uralkodó aspektusok kedvezőek. Viszont nagyon hiányzik egy barátja, akivel régebben minden apró részletet meg tudtak beszélni. bika (IV. 21—V. 20.). Valakinek tisztességes szándékai vannak Önnel a szerelemmel kapcsolatban. Egy barátság átalakul szerelemmé, anélkül, hogy tehetne ellene. ikrek (V. 21—VI. 21.). Felszíni nyugalom veszi körül. Úgy érzi, hogy szüksége van néha lazításra, hogy felkészüljön a következő történésekre. Terveket szövöget, és álmodozik. rák (V1.22-VII.22.). Megbántódik társa viselkedése miatt, de ez csak az utolsó csepp a pohárban. A feszültségét oldja egy kisebb utazás. oroszlán (VII.23-VIII.23.). Sok feladat szakad a nyakába. Egyre nagyobb akadályokat kell leküzdenie. Észjárása pontos és világos, ami elősegíti a kommunikációt. NÓGRÁD Ü HÍRLAP Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó és főszerkesztő: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkesztőség: Salgótarján, Alkotmány út 9., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: 32/416-455, telefax 32/423-931. Kiadóvezető: PLACHY GYÖRGY. Hirdetésfelvétel: Salgótarján, Március 15. út 12., tel.: 06-32/310-030. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/423-928. Kérésével Salgótarján térségében hívja a 06-20-566-33-55, Balassagyarmat térségében a 06-20-962-03-68, Pásztó térségében a hírlapkézbesítőknél a 06-30-475-83-80-as telefonszámot. Az áruspéldányokat terjeszti a BUVIHÍR Rt. és a kiadó hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 OOOOOOOO számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 2195 Ft, negyedévre 6585 Ft, fél évre 13170 Ft, egy évre 26340 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: ügyvezető igazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög (▲) fizetett hirdetést jelöl. Lapunkat első alkalommal a MATESZ 2005. február 7-i zámappal auditálta. szerkesztőségi rendszerrel készült. Fogyatékosok napközije nyílt Bátonyterenyén