Nógrád Megyei Hírlap, 2010. augusztus (21. évfolyam, 177-201. szám)
2010-08-10 / 184. szám
4 2010. AUGUSZTUS 10., KEDD SZOLGÁLTATÁS Az érszűkület kezelésének lehetősége (Folytatás az 1. oldalról) cukor- vagy magasvémyomás-be- tegségben szenvednek, illetve ha a családban gyakran fordul elő érbetegség. A nemzetközi statisztikák szerint az érszűkületes betegeknek kétszer nagyobb az esélye a szívinfarktus vagy a szélütés bekövetkezésére. Dr. Khaled Nashwan, jemeni származású sebész-feltaláló készüléke, a Nashwan-ParasoundPlus sok esetben már megmentette a betegeket az oly' rettegett amputáció- tól, főleg amikor a betegek időben kezdik el a kezeléseket Találmányáért már számos nemzetközi, rangos elismerést kapott, többek között a Marie Curiedíjat. 2006- ban ő lett az év feltalálója Magyar- országon. Az infra-, ultra és hallható hang kibocsátásával a készülék a szervezetet az érszűkületet áthidaló kollateriális keringésképzésre serkenti. Szerencsére az új fizioterápiás eljárás már minden megyeszékhelyen, így Salgótarjánban is az érszűkületes betegek szolgálatában áll. Segítségével a páciensek döntő többségénél jelentős javulás érhető el. A diagnózis és a kezelés egy egyszerű, fájdalommentes, beavatkozással nem járó műszeres vizsgálat és az azt követő húsz kezelésből álló fájdalommentes kúra, napi egy alkalommal. Kedvező fejlemény, hogy a kezelőcentrumok minden önkéntes egészségpénztárral kapcsolatban állnak. Felvilágosítás: www.medhungary.com vagy 06-20/920-4447, 06-30/595-4344, 06-70/6204-121, 06-72/551-714. ADÓSAROK Késedelmi pótlék vagy mulasztási bírság- mi a különbség? Késedelmi pótlék, önellenőrzési pótlék, adóbírság, mulasztási bírság, továbbá a nem bírság típusú intézkedések, úgymint a folytatott tevékenység eszközének, eredményének lefoglalása, illetve az árukészlet lefoglalása, azok esetleges értékesítése, valamint az üzlethelyiség lezárása, a tevékenység felfüggesztése és az adószám felfüggesztése. A felsoroltak mind az adóhatóság által alkalmazható jogkövetkezmények, melyek közül talán a két legismertebb kapcsán él a köznyelvben a legtöbb tévhit, - a késedelmi pótlék és a mulasztási bírság ugyanis nem egymás szinonimái. Míg a késedelmi pótlék az adó késedelmes megfizetéséhez kapcsolódik, addig a mulasztási bírság az adókötelezettségek (pl. bejelentési, bevallási, adatszolgáltatási, iratmegőrzési, bizonylat kibocsátási kötelezettségek) késedelmes, hibás, hiányos, valótlan tartalmú teljesítése, illetve nem teljesítése, valamint egyéb, jogszabályban meghatározott kötelezettségek elmulasztása, továbbá az ellenőrzés akadályozása esetére kilátásba helyezett joghátrány. Mulasztási bírságot szabhat ki az adóhatóság például akkor, ha az adózó adószámhoz kötött vagy adóköteles tevékenységet adószám hiányában folytat. A késedelmi pótlék az adó késedelmes megfizetése esetén az esedékesség napjától, a költségvetési támogatásnak az esedékesség előtt történő igénybevétele esetén pedig az esedékesség napjáig fizetendő „bírság”, amely mindig pontosan kiszámítható, tekintve, hogy mértékét az adóeljárási törvény pontosan meghatározza. (Kiszámításához segítséget nyújt az adóhatóság honlapján, a www.apeh.hu oldalon megtalálható pótlékszámító segédprogram, amely a Kalkulátorok menüpont alatt érhető el.) A mulasztási bírság a késedelmi pótlékkal ellentétben már nem kalkulálható Uyen egyértelműen, tekintettel arra, hogy annak csak a felső határát rögzíti a törvény. így általánosságban elmondható, hogy a magánszemély adózó 200 ezer forintig, más adózó pedig 500 ezer forintig terjedő mulasztási bírsággal sújtható a törvényben meghatározott tényállások esetén. Az adóeljárási törvény a mulasztási búság alkalmazását nem teszi kötelezővé, és rögzíti azt is, hogy annak kiszabása során az adóhatóságnak mérlegelnie kell az eset összes körülményét, az adózó jogellenes magatartásának (tevékenységének vagy mulasztásának) súlyát, gyakoriságát, továbbá azt is, hogy az adózó, illetve intézkedő képviselője, alkalmazottja, tagja vagy megbízottja az adott helyzetben a tőle elvárható körültekintéssel járt-e el. A főszabálytól eltérően azonban a jogalkotó kötelező jelleggel írja elő az emelt tételű (1 millió forintig terjedő) mulasztási bírság kiszabását arra az esetre, ha az adózó be nem jelentett alkalmazottat foglalkoztat vagy foglalkoztatott Az adózó az Áfa törvény előírásai alapján értékesítései - ide értve a nyújtott szolgáltatást is - után az Áfa törvény szerinti esetekben számlát, egyszerűsített számlát, ennek hiányában nyugtát köteles kibocsátani. Ennek elmulasztása vagy nem a tényleges ellenértékről történő kibocsátás esetén, - tekintettel arra, hogy ez a tényállás az adóelkerülés egyik legdirektebb módja -, az eljárási törvény az adózó személyétől független, egységes és emelt tételű, 2008. január 1-jétől szintén 1 millió forintig terjedő mulasztási bírságot irányoz elő. Fontos tisztában lenni azzal is, hogy a számla-, egyszerűsített számla, nyugtaadási kötelezettség elmulasztásáért az adózó mellett az adózó alkalmazottja, képviselője, továbbá az értékesítésben közreműködő magánszemély, valamint ezek közveüen vezetője is mulasztási bírsággal sújtható. Az adózók nagyon széles körét érintő adókötelezettség a bevallási kötelezettség. A bevallások pontos kitöltésére irányítja az adózók figyelmét az a rendelkezés, amely kimondja, hogy hibásan benyújtott bevallás esetén a magánszemély 20 ezer forintig, más adózó pedig 100 ezer forintig terjedő mulasztási bírsággal sújtható. A felszámított késedelmi pótlékok közül a „legismertebb” az évenként egyszer központilag postázott késedelmi pótlékról szóló értesítés (pótléklevezetés). Az értesítést az adóhatóság a magánszemélyek és egyéni vállalkozók részére a tárgyévet követő év augusztus 31-éig, más adózók (pl.: társaságok stb.) részére pedig október 31-éig postázza. A késedelmi pótlék felszámítása minden esetben egy évre (január 1-jétől december 31-éig) történik meg. A késedelmi pótlékot azonban az adózó - az adóhatóság által évente egyszer kiküldött értesítéstől függetlenül - önként, saját számítása szerint is megfizetheti. Az eddig kifejtettekhez persze hozzá kell tenni, hogy adóeljárási törvényünk alapelvi szinten rögzíti a méltányos eljárás követelményét, amelyet a szankciók kiszabása során is érvényre kell juttatni. A törvényben meghatározott feltételek fennállása esetén az adóhatóság nem csak az adótartozást, hanem a bírságvagy pótléktartozást is mérsékelheti, vagy akár el is engedheti, amennyiben az adózó ilyen kérelemmel fordul az APEH-hoz, és fennállnak a mérséklésre okot adó, azt megalapozó körülmények. Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Észak-magyarországi Regionális Igazgatósága Húskészítmények versenye Budapest A Hús és Húskészítmény Világbajnokságot augusztus 17. és 22. között rendezik meg a fővárosban és a vidéki helyszíneken. Sepsi- szentgyörgyön (augusztus 18- án, és 19-én) birkahúsok és birkahús ételek, Abaújszántón (augusztus 19.) a füstölt, pácolt húskészítmények, Mezőkövesden (augusztus 19.) a tepertők, szalonnák, zsírok, laci- pecsenyék, sütnivaló kolbászok, szalontüdők és csülökételek versengenek a legjobbnak járó címért. A Hortobágyon augusztus 20- án tartják a marhahúsok és marhahús készítmények, valamint hal és halkészítmények versenyét. Alsózsolcán (augusztus ló.) felvágottak és vörös áruk, Békéscsabán (augusztus 17-20.) kolbász és szalámi, Kecskeméten (augusztus 20-21.) kecskehúsok és kecskehús ételek, Szegeden (augusztus 14-15.) pedig vadhúsok, vadhúskészítmények és vadhúsételek méretettnek meg. Szigetváron (augusztus 19.) disznósajtok, májasok és kenőmájasok világbajnoksága lesz, a Budai Várban és a Szentháromság téren pedig ludas napok (augusztus 17-18.), sonka verseny (augusztus 19-21.), baromfihúsok és baromfihús készítmények versenye (augusztus 19-21.) , valamint sertéshúsok és sertéshús készítmények (augusztus 19-21.) bajnoksága várja a nagyérdeműt. A jelentkezés határideje e héten záródik! A szervezők várják a nógrádi jelentkezőket is! AUGUSZTUS 10. Szeretettel köszöntjük névnapjukon Lőrinc nevű kedves olvasóinkat! Lőrinc. A latin Laurentius rövidüléséből származik. Jelentése: Laurentum vidékéről származó férfi, vagy babérkoszorúval díszített. Lőrinc a latin Laurentius rövidüléséből származik, jelentése: Laurentum vidékéről származó férfi, de az is lehet, hogy babérkoszorúval díszített. Lőrinc pap Dózsa György legbizalmasabb tanácsadója volt, akit a parasztfelkelés után Kolozsvárott máglyára vetettek. Pestszentlőrin és Lőrinci őrzi elnevezésében a szentet, akit a korabeli lejegyzések szerint az egyház kincsei rejtekhelyének kivallatása miatt rostélyon sütöttek meg 258. augusztus 10-én. Ezért lett a tűzoltók, a pékek és a cukrászok védőszentje. A néphagyomány szerint Lőrinc-naptól a görögdinnye már elveszti jó ízét A Nap kel: 5.32, nyugszik: 20.05 órakor. A Hold kel: 5.51, nyugszik: 19.58. JAVUL, MELEGSZIK reggeli hőmérséklet + déli felhőzet 13 °C Salgótarján Balassagyarmat 26 C Bátonyterenye "IZ c • 27 °C 13 °C SzécSény Rétság • „EMS Pásztó ews^ 27 °C 13 °C Készíttette: zones Nógrád megyében ma reggel foltokban erősen párás lesz a levegő, majd napközben kitisztul és túlnyomórészt derült idő alakul ki Eső, zivatar nem várható. Gyenge marad a légmozgás A jellemző hőmérséklet reggeli minimuma 13, a délutáni maximuma 27 fok körül alakul A legvalószínűbb folytatás: csütörtökig erős felmelegedés, napos, száraz idő várható. Pénteken és a hétvégén a Dunántúlra valószínűleg kissé enyhébb levegő érkezik szórványos záporokkal. Orvosmeteorológia: melegfronti hatás várható. Közlekedés-meteorológia: a ködben minden távolabb látszik a valóságosnál (Ha egyáltalán látszik.) A levegőben lebegő apró viz- cseppek fénytörése okozza a jelenséget. Előzésnél kikerülésnél ezt is figyelembe kell venni Az előrejelzés bizonytalansága: „KICSI". Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: www.eumet.hu Vízhőmérséklet Duna 18-20 °C Tisza 21-23°C Balaton 22 °C Velencei-tó 23 “C Fertő 21 °C Tisza-tó 22 °C Pollen Pázsitfüvek magas Csalánfélék magas Gombák magas HUMOR Múltkor a felségemmel beszélgettünk az öregkorról. Azt mondtam neki:- Tudod, én nem akarok vegetatív állapotban élni, feküdni egy ágyon, egy géptől és egy üveg folyadéktól függve csak létezni. Ha ez megtörténne egyszerűen csak húzd ki a dugót a falból! Erre felállt, kihúzta a TV-t a konnektorból, majd kidobta a sörömet az ablakon... * * *- Jean!- Igen uram?- Ha máskor a széken állva akarja letörölni a csillárt, tegyen maga alá egy újságpapírt!- Köszönöm a figyelmességét uram, de anélkül is elérem! * * * Egy falun keresztülhaladva egy autós elüt egy kutyát. Hamarosan feltűnik a kutya gazdája is, egy vadászpuskával a kezében. Az autós rémülten mondja:- Uram, sajnálom, hogy elütöttem a kutyáját. Szívesen kifizetem az árát. 10 000 forint elég lesz?- Hát nem is tudom...- De 20 000 forint már csak elég a kár megtérítésére?- Egye fene, adja a pénzt. Az autós leszámolja az összeget, majd megjegyzi:- Sajnálom, hogy elrontottam a vadászatát!- Nem vadászni indultam, ezt a rohadt kutyát akartam lelőni. * * *- Milyen ajándékot szeretnél az esküvőnkre?- Nem tudom, még nem gondolkodtam rajta.- Jó, akkor kapsz még egy év gondolkodási időt! IGENYELJEN BANKKÁRTYÁT TAKARÉKSZÖVETKEZETÜN KTŐL KÖSSÖN BANKSZÁMLASZERZŐDÉST, VÁSÁROLJON KÖLTSÉGMENTESEN BANKKÁRTYÁVAL! KERESSE KIRENDELTSÉGEINKET: VÁROSOKBAN: Balassagyarmat, Salgótarján, Rétság, Vác, FALVAKBAN: Magyarnándor, Bércéi, Cserhátsurány, Őrhalom, Hugyag, Szügy, Kétbodony, Palotás, Nézsa. Cserhátvidéke Takarékszövetkezet Augusztus 8-i 1 6 15 18 28 31 36 37 41 42 renö nyerőszámok 43 45 53 64 65 69 70 72 74 80 NAPI HOROSZKÓP oroszlán (VII. 23-VIII. 23.). Meglepetésszerű tényezők jelentkezhetnek ma a munkájában, amikor a Hold földközelben jár. Maga sem tudja, hogyan álljon az új helyzethez. szűz (Vili. 24—IX. 23.). Újhold idején új alapokra helyezheti a magánéletét Ha most létesít párkapcsolatot, hosszú távra tervezhet kedvesével. Szinte mindenben azonos hullámhosszon vannak. mérleg (IX. 24—X. 23.). Nyárutón lesz miért vezekelni. A kiadós grillek és az utánuk „legurított” folyékony kenyér látható következményeit nehezen tudja majd eltüntetni. skorpió (X. 24—XI. 22.). Csábítja Önt egy kellemesnek ígérkező kaland. Párja úgy tesz, mintha semmit sem venne észre, de higgye el, ismeri Önt. nyilas (XI. 23—XII. 21.). Kapcsolataiban zavart kelt a földközelben járó Hold. Nem kell kitérni a konfliktusok elől, mert intellektuális és fizikai képességei is megfelelőek. Csak az idegeskedés árthat. bak (XII. 22-1.20.). Gondtalan, vidám időszak köszönt Önre. Fortuna kegyeit élvezheti, amit szinte el sem mer hinni. Nyugodtan szórakozhat. vízöntő (1.21-11.20.). A csillagok boldogságot ígérnek. Bátran szórakozhat, kikapcsolódhat, hiszen ezt várta már régen, hogy eljöjjön a vidámsággal teli nyár. halak (II. 21-111.20.). A bolygók támogatását élvezheti. Használja ki ezt a remek szériát, most minden össze fog jönni. El- mondhatjaj hogy jó időben jó helyen jár. kos (III. 21-IV. 20.). Nyílt lapokkal kell játszani. Ha úgy érzi, hogy valakit megbántott, esetleg akaratlanul, akkor azonnal tegye jóvá. bika pv.21-V.20.). A mai napot szentelje az élet örömeinek. Lehetősége nyílik arra, hogy az érzelmi szálakat megerősítse. Most megtalálhatja az igazit. IKREK (V. 21-VI. 21.). Hódításokra számíthat ezen a gyönyörű augusztusi napon. Boldogsága jót tesz lelkiállapotának, és ez környezetére is kisugárzik. rák (VI. 22-VII. 22.). A kánikulában arról ábrándozik, hogy ideje lenne már a kikapcsolódásnak. Lakatlan tengeri szigetet nem ígérhetünk, be kell érnie közelebbi hűs habokkal. Közelebb is találhat megnyugvást. — T 7 * r, , —. TTTTWT A YW Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó és főszerkesztő: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkesztőség: Salgótarján, Alkotmány út 9., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: |Y^ I II U All U I | A y 32/416-455, telefax 32/423-931. Kiadóvezető: PLACHY GYÖRGY. Hirdetésfelvétel: Salgótarján, Március 15. út 12., tel.: 06-32/310-030. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/423-928. 1 1 VyVJXYljLJL/ megyei JLJLXXVXJxIlJI Kérésével Salgótarján térségében hívja a 06-20-566-33-55, Balassagyarmat térségében a 06-20-962-03-68, Pásztó térségében a hírlapkézbesítőknél a 06-30-475-83-80-as tel efon számot.--------------------------------------------------------------------- Az árúspéldányokat terjeszti a BUVIHÍR Rt. és a kiadó hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 00000000 számú számlájára. Elő fizetési díj egy hónapra 2195 Ft, negyedévre 6585 Ft, fél évre 13170 Ft, egy évre 26340 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: ügyvezető igazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és'rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kit. j az újság a • az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. j Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög (▲) fizetett hirdetést jelöl. Lapunkat első alkalommal a MATESZ 2005. február 7-i zámappal auditálta. I szerkesztőségi rendszerrel készült.