Nógrád Megyei Hírlap, 2010. augusztus (21. évfolyam, 177-201. szám)

2010-08-06 / 181. szám

2 2010. AUGUSZTUS 6., PÉNTEK NÓGRÁD MEGYE Interaktív program a kastélyban BátOffyierenye. A város önkor­mányzata, a Városi Közműve­lődési Központ és Könyvtár, valamint civil szervezete, az Art 11 Alkotó Társaskör a Bátonyterenyei nyáresték ke­retében szervez interaktív programot „Gyermekek, fiata­lok és a képzőművészet” cím­mel augusztus 7-én, szomba­ton a kisterenyei Gyürky- Solymosy-kastélykertben. Az ide érkezők 16 órától tárlatve­zetésen vehetnek részt a kas­télyban, valamint megtekint­hetik id. Szabó István szob­rászművész kiállítását. Stílus­történeti előadást, és a jelenlé­vő alkotók bemutatkozását kö­vetően a résztvevők a mai technikákkal ismerkedhet­nek: háromdimenziós képet készíthetnek. A programot ze­nés szórakoztató műsor zárja. Lengyel és cseh a legújabb kapcsolat Herencséiiy. Főként kulturális területen kamatoztatja a köz­ség külföldi testvértelepülési kapcsolatait, amelyek számát megduplázták nemrégiben. Legrégebbi keletű az együtt­működés a felvidéki Csád tele­püléssel, Kalondával pedig két éve vették fel hivatalosan is a kapcsolatot. Baráti szálak fű­zik azonban a palóc hagyomá­nyokat ápoló nógrádi falut egy lengyelországi és cseh hely­séghez is. Utóbbiakat a herencsényi falunapon öntöt­ték hivatalos formába, s en­nek jegyében pár napja is ta­lálkoztak a felek, pályázati fel­adatokkal kapcsolatos megbe­szélés céljával. Játszóterek épülnek Két játszótér kialakí­tására nyert 19 millió forintot a község önkormányzata a kö­zelmúltban. Mint megtudtuk, jelenleg a közbeszerzési eljá­rás van folyamatban. Nyitott órák Rétsag. Fejes Zsolt, a város jegyzője augusztus 9-én, hét­főn 14 és 18 óra között tart fo­gadóórát a polgármesteri hi­vatalban. Nyúljunk mélyen a zsebünkbe... Iskolakezdésre felkészülni, rajt! MIHALIK JÚLIA Kérj és... adnak Adományt gyűjteni utcán ma nem kis vállalkozás. Nem csak az eredmény erős kétesélyessége, az elutasítás esetleges túlsúlya, hanem a reagálások vélhető fésü- letlensége miatt sem. Ámbár, ha ez utóbbira felkészül valaki... Vöröskeresztes fiatalok gyűjte­nek a megyeszékhely belvárosá­ban. Felirat és a védett embléma a pólójuk hátán, ahogyan kell, ezen kívül más módon is igazol­ni tudják kilétüket, céljukat Hol egyik, hol másik irányba térnek ki, hogy megszólítsák a szembe jövőket és gyorsan, de azért érthe­tően, főként szelíden, nyugodt hangon tudtul adják, mit szeret­nének: vak gyerekek táboroztatá­sára gyűjtenek Pár másodpercük van mind­össze, hogy a rendszerint siető já­rókelő iramát megszakítva lebo­nyolítsák, amiért jöttek „Ne hara­gudjatok, de most sietek” - lép to­vább tőlük egy középkorú nő. „Mindig szoktam adni lányok, de most nincs időm” - hagyja ott őket a másik hölgy. A harmadik pedig kinyitja a pénztárcáját és mosolyogva bedob a perselybe. Vagyis most éppen olyan hullá­mot kaptak el, ami nagyrészt nem adta be a derekát A követ­kező megszólított egy idősebb fér­fi, ő is az adakozók oldalára áll A lányok derekasan állják a sarat. Elköszönnek azoktól is, akik elnéznek a fejük felett merev visszautasítással. Nem néznek vissza, nem tesznek megjegyzést, nincs rajtuk félreérthető mosoly. Csak mennek tovább és kémek Teszik a dolgukat és továbblép­nek a megjegyzéseken, kitérő vá­laszokon. Azt hiszem, tudják, mi az alázat. Az elsőéves orvostanhallgató lány és társa perselyezésének mériege cseppet sem lesújtó: há­rom óra hossza alatt harminckét­ezer forint gyűlt össze, de ha en­nél kevesebb lett volna az összeg, annak is nagyon örülnek. Az észak-magyarországi régióból a Heves megyei Vöröskereszt fő­szervezésében augusztus 9-től 14- ig táboroznak majd vak gyere­kek, köztük öt nógrádi résztvevő lesz. A nógrádiak és a Vöröskereszt ezúttal is bizonyítottak A választék olykor zavarbaejtőn nagy... (Folytatás az 1. oldalról.) A tankönyv mellett kell fiizet, tolltartó, toll, ceruza, rajzlap, vo­nalzó, körző, olló... Divat lett a „mintás” füzetborító és füzet. Shrek, az Alkonyat, Hannah Montana, Barbie, Thomas ma­napság nagyon közkedveltek. Amíg egy régi típusú spirálfüze­tet már 300 forintért megkapunk, addig az Alkonyat sztárjaival ugyanazt a füzetet 2000 forintért is árulhatják. A táska nagyon fon­tos néhány iskolás számára. Mint­egy státusszimbólum. Éppen ezért találtunk olyat is, amit közel 30 000 forintért árulnak. Az interneten ennél még drágább, márkás iskolatáskák is vannak. A szótárak vásárlása nem kö­telező, de hasznos segítség le­het. Egy-egy példányt 5000 fo­rint alatt már csak antikvárium­ban találunk. Az írószerboltban A füzetek, tanszerek legalább öt­ezer forintot kóstálnak. A torna­órai felszerelés, a rajz- és mate­Általános iskolai kiadások táska: 1200 forinttól füzet: 20-2000 forint/darab tolltartó: 500-7000 forint toll: 60 forinttól ceruza: 30 forinttól rajzlapok: 250 forinttól festék, ecset: 900 forinttól ragasztó: 200 forinttól vonalzó: 170 forinttól körző: 700 forinttól olló: 250 forinttól matikaórai készlet legalább tíz­ezerbe kerül. Itt már szinte köte­lező a szótár, az atlasz, a szöveg- gyűjtemény és az ajánlott olvasmányok. Éppen ezért leg­alább ötvenezer forint egy kö­zépiskolás iskolakezdése. I Az írószerboltban nem nehéz öt perc alatt otthagyni a családi pótlékot (12 200 forint jelenleg egy gyer­mek után) és ekkor még biztosan kimaradt valami a táskából! nem nehéz öt perc alatt otthagy­ni a családi pótlékot (12 200 fo­rint jelenleg egy gyermek után), és ekkor még biztosan kimaradt valami a táskából! A középiskola tankönyvei több tízezer forintba kerülnek. Ha mindez megvan, akkor jö­het a főiskola, egyetem. Azt szok­ták mondani, hogy a jogi egye­tem a legolcsóbb, mert oda csak egy toll meg egy papír kell. Ez­zel ellentétben egy orvosi egye­tem milliókba kerülhet éves szinten. Szinte mindegy, hogy milyen szakot válasz­tunk, mert a könyvek újonnan több ezer forint­tól indulnak. Nem ritka, hogy egy jobb anatómia­vagy gyógyszerészeti könyv ára 30-50 ezer forint. Melles­leg, ha nem tu­dunk jól és gyor­san jegyzetelni, akkor egy-egy jogi könyvet is ennyiért vásárolhatunk meg. És ez csak egy darab könyv! Emellett van aho­vá kell gyakorla­ti ruha, cipő is. A felsőokta­tást a szü­lőnek kell fi­nanszí­roznia és még akkor is havi több ezer forintba kerül ha kitűnő ta nuló a gyer­mek. A kollégi­umi ellátás leg­alább tízezer forint, az albérlet ennek többszöröse. Ráadásul az oda- és hazautazás költségét is bele kell kalkulálnunk a havi kiadásokba, és valami­ből még enni is kell a gyereknek. A diákok egyre nehezebben ta­lálnak munkát, így erre nem lehet ala­pozni a nappali felsőoktatási ta­nulmányokat Egyre több családban csak egy kereső van. Egyre több család hi­telekből él. Egyre többen vannak, akik már a rezsit sem tudják fi­zetni. Talán újra meg kellene refor­málni az oktatást, és újra visszahozni azokat a praktikákat, amik régen voltak. Hogy ne legyen har­mincféle matematika­könyv, csak egy. Ugyan­olyan magyar könyvet ad­janak ki minden évben, és azt tovább lehessen adni az öcsikének, vagy épp' a szomszéd megvehesse tő­lünk harmadáron. Vadásznap, lepényfesztivállal Cs. E. . A XIX. Nógrád megyei vadásznapnak és a III. varsányi lepényfesztivál­nak ad otthont a település szabad­időparkja augusztus 7-én, szombaton. A ren­dezvény - amelynek védnöke dr. Semjén Zsolt, a Magyar Köztársaság minisz­terelnök-helyettese - 10 óra­kor megnyitóval kezdődik, 10.20 órá­tól pedig Hubertus-misét mutatnak Ezután az ifjú Nimródok tesznek foga­dalmat, akiknek ünnepélyes avatását kö­vetően az egyes kitüntető címek is gazdára találnak. Déli 12 órakor a Con-Fusion Dance lép pódi­umra, majd Dombóvári István humorista szóra­fő­be koztatja a nagyérdeműt. Az Álarcok Színtársu­lat 13.30 órától tart előadást, 14.30 órától pedig a Pásztó Rock színtársulaté lesz a színpad. A hastánc-előadást követően Doman Flóra mesével ked­veskedik, maji' mazsorettcso- port is bemutat­kozik. A hölgyek és urak nagy örö­mére 16 órától vadászruha- és divatbemutatót tarta­nak, 16.30 órától a Dobroda csoport ad mű­sort, 17 órától pedig Margit és Terka előadása színesíti a vadásznapot. A délután további részében az Avar Színpad előadását tekinthetik meg a jelenlévők, a „Szüreti mulatságok egy kiskocsmában” című humorosnak és szórakoztatónak ígérkező mű­sor pedig 18.20 órától lesz látható. A fentiekkel párhuzamosan - többek között _ __- vadételfőző verseny, gy ermekek számára lég­puskalövészet, trófea, vadász-íjász, soly- mász- és vadász­kutya-bemuta­tót lesz. De lo­vaglásra, hin- tózásra is lehe­tőségük nyílik a vendégeknek, akiket a festmény- és fotókiállítás mel- !tt lepény-, sör- és borkóstolás vár még. A napot a 20 órakor kezdődő va­dász- és lepénybál zárja. Sorra törték fel a garázsokat Salgótarján. Összesen nyolc garázs ajtajának a zárát feszítették fel egyet­len éjszaka alatt a minap ismeretlenek a megye- székhelyen. Hét helyiség­ben nem tároltak értéke­ket, de az elkövetők a rongálással 5-20 ezer fo­rint közötti kárt okoztak. Az egyik garázsból azon­ban gázkonvektorokat, alumíniumlétrát, köny- nyűfém felniket és külön­böző használati tárgya­kat vittek el a tettesek, összesen mintegy 355 ezer forint értékben. A beszerzett adatok alapján a salgótarjáni nyomozók rövid időn belül beazonosították és kihallgatták a bűn- cselekmények elköveté­sével megalapozottan gyanúsítható 51 és 27 éves helyi férfiakat. A gyors intézkedésnek köszönhetően az eltu­lajdonított értékek egy részét a rendőrök lefog­lalták - tájékoztatta la­punkat Kiss Andrea, a Nógrád Megyei Rendőr­főkapitányság sajtó­ügyeletese.

Next

/
Thumbnails
Contents