Nógrád Megyei Hírlap, 2010. augusztus (21. évfolyam, 177-201. szám)

2010-08-25 / 196. szám

2010. AUGUSZTUS 25., SZERDA mm KOZELET L »Legalább három évbe telik, mire helyre lehet állítani az ár­víz okozta károkat Pakisztánban” - jelentette be Aszif Ali Zardari elnök Iszlámá­bádban. Az áradással együtt egészségügyi és társadalmi válság, éhséglázadás is kitörhet. A járványok 3,5 millió gyereket fenyegetnek. Már csak hajszállal tízmillió felett A NEMZETKÖZI VÁNDORLÁST figyelembe véve a magyar- országi népesség lélekszá- ma június végén 10,004 millió volt. 45 128 gyermek született, a halálozások szá­ma 64 683 volt. Nem bírta a feladatot: lemondott a Malév-elnök urbán László, a Malév igaz­gatóságának elnöke lemon­dott. Azzal indokolta, hogy a kinevezése óta eltelt egy hó­napban kiderült számára: a pozícióval járó elfoglaltság jóval több, mint amit erede­tileg feltételezett, és ezért nem egyeztethető össze az EBRD-ben betöltött igazgató- sági tagságával. A Jobbik táborba zárná a cigány bűnözőket kitelepítené a cigány szár­mazású, többszörösen visz- szaeső bűnözőket Miskolc­ról a Jobbik, táborba zárná őket, és állampolgárságukat is megvonná - közölte Sze­gedi Márton, a párt helyi polgármesterjelöltje. Helycsere Brüsszelben az elnökség előtt veszélyezteti a januárban induló magyar uniós elnök­séget az MSZP szerint az, hogy Orbán Viktor elmozdí­totta az ország brüsszeli EU- képviseletének vezetőjét Iván Gábor az eddigi zágrá­bi nagykövettel, Györkös Pé­terrel cserél helyet. Ivánnak távoznia kellett Harmincán haltak meg Mogadishuban feltételezett iszlamista lá­zadók megtámadtak a Szo­máliái fővárosban egy szál­lodát, és megöltek legalább 30 embert, köztük hat parla­menti képviselőt és négy kormánytisztviselőt. Amikor katonák körbevették az épü­letet, a támadók működésbe hozták a náluk lévő robba­nószerkezeteket. Szerencsétlenül járt egy kínai utasszállító fedélzetén 96 emberrel túlfutott a kifutópályán a kínai Henan légitársaság repülőgépe Hejlungcsiang tartományban. Lapzártánk idején 47 embert kimentet­tek, halottról nem tudni. Katonák veszélyes terepen Afganisztán Már kórházban ápolják a magyar sebesülteket Hajdúnánási gyilkosság: készült tettére a két elkövető Stabil, de még mindig válságos az állapota an­nak a katonának, aki hét­főn sérült meg Afganisz­tánban. Mikor lesz a ki­vonulás? Vég Márton Még mindig kritikus állapot­ban, kómában van a hétfőn Af­ganisztánban megsebesült ma­gyar katona. Két sérült társával együtt tegnap a Mazari Sarifban lévő német katonai kórházba szállították. „Nyolc napon túl gyógyuló sérüléseik a szakszerű ellátásnak köszönhe­tően továbbra sem veszélyezte­tik teljes felépülésüket” - közöl­te a honvédelmi tárca. ■ Nógrádi György: „Szerencsénk van, hogy eddig csak három katonát vesztettünk.” Schmitt Pál köztársasági el­nök tegnap levélben fejezte ki részvétét az Afganisztánban el­hunyt magyar katona hozzátar­tozóinak. A levelet az államfő főhadsegédje személyesen adta át a családnak. Az afganisztáni Baglán tartományban hétfőn halt meg Pappné Ábrahám Ju­dit, amikor támadás érte a ma­gyar konvojt. A 32 éves asszony a Borsod megyei Alacskáról származott. Biztonságpolitikai szakértők szerint bármikor újra lecsaphat­nak a tálibok a magyar béke- fenntartókra. „Viszonylag nagy ellenálló erők állhatták készen­létben, amikor megtámadták a magyar konvojt”- vélte a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem adjunktusa. Magyar István fi­gyelmeztetett: mindig fel kell ké­szülni arra, hogy konvojokat, tá­borokat vagy járőröket támad­hatnak meg. „Azon a főútvonalon, ahol a támadás történt, korábban már többször robbantottak a tálibok. Csak eddig megúsztuk. Szeren­csénk van, hogy eddig csak há­rom katonát vesztettünk” ­Gyakorlatozó magyar katonák Afganisztánban: veszélyes terepen Akadályok nehezítik az afgán hadsereg kiképzését nisztáni kiképző missziójá­„A LEMORZSOLÓDÁS és az írástudatlanság magas ará­nya miatt 2011 októbere előtt nem lesz elegendő lét­számú és megfelelően kikép­zett afgán katona, hogy át tudják venni a biztonsági erők feladatait, és ellenőrzé­sük alá kerülhessen Afga­nisztán nagyobb területe" - figyelmeztetett a NATO afgá­nok vezetője. WILLIAM CALDWELL ELMONDTA: eddig 27 ezer újonc vett részt a NATO írástudatlan­ságot felszámoló programjá­ban, s remények szerint jö­vő nyárig további százezer főt tanítanak meg olvasni egy nyolcéves gyermek szintjén. mondta lapunknak Nógrádi György. A szakértő leszögezte: a Varsói Szerződéssel ellentét­ben a NATO független államok politikai és katonai tömbje, te­hát elvileg a magyar parlament bármikor dönthetne a kivonu­lásról. Az afganisztáni helyzet ugyanis egyre rosszabb: 34 tar­tományból 33-ban már tálib ár­nyékkormány van. Karzai el­nök pedig csak az ország terü­letének 7 százalékát tartja el­lenőrzése alatt. ■ Tálas Péter: ,A misszió­ért cserébe hazánk biz­tonságpolitikai előnyök­höz jut.” „Ha a NATO együtt ment be, akkor az a legjobb, ha együtt is jön ki” - hangsúlyozta Tálas Pé­ter. A biztonságpolitikai szakér­tő szerint ha most, a tragikus eset után a magyarok eljönné­nek Afganisztánból, annak biz­tosan lennének politikai követ­kezményei. „A misszióért cseré­be hazánk biztonságpolitikai előnyökhöz jut” - magyarázta Tálas. Hozzátette: a tervek sze­rint jövő júliustól kezdődne a ki­vonulás, a magyar csapatok ar­ra várnak, hogy ősszel a NATO döntsön a pontos időpontról. Ed­dig csak Hollandia kezdte meg a kivonulást. Az afganisztáni katonai sze­repvállalást Magyarországon teljes politikai konszenzus övez­te 2003-ban, amikor egy 160 fős magyar csoport Kabulba küldé­séről született döntés. Hasonló egyetértés (kivéve a Jobbik) volt abban is, hogy 2006-ban a Ma­gyar Honvédség átvette a hollan­doktól a Baglán tartományban működő tartományi újjáépítési csoport (PRT) irányítását, több mint 200 fővel. A második Or- bán-kormány sem gondolkodik az önkéntes katonák hazahívá­sán. A honvédelmi tárca több­ször közölte: Afganisztánban fo­kozott veszélynek vannak kité­ve a magyar katonák, de a Bajnai-kormány nem biztosítot­ta a feladatok ellátásához szük­séges 14 milliárd forintot. A hajdúnánási gyilkosság két el­követője készült a tettére, előre kitervelten, brutálisan végeztek 16 éves társukkal - állítja a rend­őrség. A 14 és a 16 éves fiú au­gusztus 18-án játszani hívta a Ke­leti-főcsatorna egyik stégjére az áldozatot, majd egy otthonról ho­zott késsel előbb elvágták a nya­kát, majd hátba szúrták. Az egyik elkövető vallomása szerint áldo­zatuk korábban halálosan meg­fenyegette őket, s ebbéli félelmük­ben gondolták úgy, hogy megölik. A rendőrség azután kezdte el a meggyilkolt fiú felkutatását, hogy édesanyja bejelentette eltűnését. Ezt követően került képbe a két fiú is. Miután a két gyanúsított részletesen elmesélte a történte­ket, a rendőrség búvárok bevoná­sával kezdte meg a holttest kere­sését A fiú hátába a 20 centis pengéjű konyhakést a markola­tig beleszúrták, védekezésre esé­lye sem volt „Biztos, hogy készül­tek a tettükre, és nyereségvágy is szóba jöhet indítékként. A fiúk nincsenek tisztában tettük súlyá­val” - véli a rendőrség. ■ Sukoró: mi fáj valójában a kormánynak? „A kormánynak hatályon kívül kell helyeznie a Sukoróra terve­zett King’s City beruházásra vo­natkozó rendeletet” - közölte az LMP frakcióvezetője. Schiffer András szerint ha a rendelet ha­tályban marad, szó sincs arról, hogy a Fidesz a kis- és középvál­lalkozásokat kívánja kedvezmé­nyezni a nagybefektetőkkel szem­ben. „Nem az fáj a kormánynak, hogy védett környezetben egy ilyen beruházást kívánnak meg­valósítani, hanem az, hogy nem ők hozzák tető alá” - mondta. „Gyurcsány Ferencnek és Bajnai Gordonnak még számos kérdésre kell választ adnia Sukoró ügyében is” - reagált Budai Gyula miniszterelnöki megbízott. ■ „Ne az éhenhalást válassza az, aki tanárnak megy” műveltség Hoffmann Rózsa harcba száll Harry Potter ellen János vitéz oldalán Alaposan átalakulhat az iskolák finanszírozása: a jövőben az okta­tási intézmények működési költ­ségeinek legfeljebb 10-15 száza­lékát kellene az önkormány­zatoknak fizetni. „Az iskolák ki­adásainak 90 százalékát jelenleg a dolgozói bérek jelentik. Ezt a té­telt az elképzelések szerint kizá­rólag a központi költségvetésnek kell biztosítania és garanciát vál­lalnia rá” - jelentette ki Hoff­mann Rózsa. Az oktatási államtit­kár kifejtette: jelenleg 50-50 szá­zalékban finanszírozza a közok­tatási intézményeket az állam és a területileg illetékes önkormány- . zat. A nemzeti alaptantervvel % kapcsolatban Hoffmann Rózsa el- 1 Minden fillér jól jön „A pedagógusok ma olyan anyagi körülmények között élnek, hogy minden fillér bér­emelésnek örülnek” - reagált Gállá Istvánná. A Pedagógu­sok Szakszervezete (PSZ) el­nöke arra is felhívta a figyel­met: ha a béremelésen bruttó egyszázalékos növekményt ér­tenek, akkor az 160 ezer fo­rintos átlagkeresettel számol­va nettó ezer forint. A PSZ az Alkotmánybírósághoz fordult a végkielégítéseket sújtó 98 százalékos különadóról szóló rendelkezés miatt hatók, hiszen „felborult a nemze­ti műveltség, Harry Potter lassan kiszorítja János vitézt”. A pedagógusokat érintő válto­zásokról elárulta: legfőbb céljuk, hogy egy éven belül már érez­hető változások álljanak be a munkakörülménye­ikben. Tudni kell: a pedagógusok átlagfi­zetése jelenleg a dip­lomás átlagkereset­nek, a körülbelül 300 ezer forintnak a fele. „Ne az éh­halált válassza az, aki tanárnak megy” - fogalmazott. Konkré­tum azonban nincs, a fizetése­ken a gazdasági helyzet javulá­sával kívánna javítani a kor­Szintén a pedagógusokat érin­tő változás lenne egy szakmai el­lenőrző-támogató rendszer létre­hozása. „Nem a szakfelügyeleti rendszert hoznánk vissza, de an­nak néhány pozitív eszközét fel­használnánk” - magyarázta az államtitkár. Tavasz- szal tervezik a parla­ment elé terjeszteni az új közoktatási tör­vényt. A közelgő év­nyitókkal kapcsolat­ban rámutatott, az idei több lesz, mint tanévkezdés, egy új időszá­mítás kezdete. A KDNP-s politi­kus szerint el kell érni, hogy di­ák a tanárnak, szülő a tanárnak és persze szülő vagy tanár a diák­■ Egy éven belül érezhető válto­zásokat szeret­ne a kormány.

Next

/
Thumbnails
Contents