Nógrád Megyei Hírlap, 2010. augusztus (21. évfolyam, 177-201. szám)

2010-08-14 / 188. szám

2 2010. AUGUSZTUS 14., SZOMBAT NÓGRÁD MEGYE Halad az Alkotmány és a Losonci út felújítása salgótarjáni lap. Útlezárás, forgalomkorlátozás Salgótarjánban Salgótarjánban az Alkotmány és a Lo­sonci úti felújítási munkák olyan sza­kaszba érkeztek, amikor a kivitelezési feladatokat már nem lehet a járműfor­galom fenntartása mellett elvégezni. Augusztus 16-tól (hétfőtől) folytatódik a szegélyek javítása, fugázása, illetve az aknák kiemelése és megkezdődik az út­burkolat marása, valamint a szükséges helyeken a pályaszerkezet cseréje. Ezt követi majd az utak aszfaltozása és a burkolati jelek felfestése. A munkálatok miatt az Alkotmány út Kassai sor - Kossuth út közötti szaka­szát augusztus 16-tól lezárják és parko­lási tilalmat vezetnek be. Eközben az útlezárás miatt a Kassai sor Kossuth út - Meszes út közötti szakaszt - amely je­lenleg egyirányú - kétirányúsítják és megállási tilalmat vezetnek be. Szintén forgalmi rend változás lesz a Losonci úton a Kossuth út - Sportcsar­nok közötti szakaszon, ahol megállási tilalom lesz érvényben és az utat a Pipishegy úttól a Sportcsarnokig le is zárják. Az itt lévő autóbusz megállóhely pót­lására kijelölnek egy ideiglenes megál­lóhelyet a Sportcsarnok előtti úton. Ugyanakkor a lezárás ideje alatt a Pipishegy út, valamint a Mártírok út Május 1 út - Losonci út közötti szaka­sza kétirányú lesz. A lezárt területeken a kommunális járművek, a mentő, tűzoltó, és rendőr­ségi gépkocsik közlekedhetnek. Parko­lásra a környező utcák, illetve a Sport­csarnoki parkoló vehető igénybe. Az útlezárások, forgalomkorlátozás­ok előre láthatólag augusztus végéig tartanak. Az önkormányzat, és a kivite­lező kéri az érintettek, leginkább az Al­kotmány úti, és a Losonci úti lakók meg­értését, türelmét. Kéri továbbá a jármű­vezetőket, hogy a terület környezetében figyelmesen, körültekintően vezesse­nek. A felújítással együtt jár a kétirányúsítás Salgótarján önkormányzata az elmúlt évben pályázatot nyújtott be az Alkot­mány út és Losonci út Kossuth út - Vá­rosi Sportcsarnok közötti szakaszának felújítására. A város projektjét a NORDA Észak-Magyarországi Regioná­lis Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft. vezetője - feltételek tel­jesítésével - 96.503.000 forint összkölt­ség mellett 86.853.000 forint összegű támogatásra érdemesnek ítélte. Az egyik feltétel az volt, hogy az önkor­mányzatnak az Alkotmány út jelenleg egyirányú forgalmú szakaszán kétirá­nyú forgalmi rendet kell bevezetnie. A támogatási szerződés megkötéséhez az előírt feltételek teljesítése vált szüksé­gessé, így az önkormányzatnak dönte­nie kellett abban, hogy a jelenlegi vára­kozóhelyeket megtartja, és lemond kö­zel 97 millió forint támogatásról és ez­zel együtt a 984 méter hosszú útsza­kasz felújításáról, vagy a várakozóhelyek egy részének elveszté­se árán felhasználja a támogatást és el­végzi az útfelújítást. Ez utóbbit választottuk - nyilatkozta Székyné dr. Sztrémi Melinda polgár- mester, aki döntésüket a következőkkel indokolta. A kétirányúsítással az Alkot­mány út jobban meg fog felelni a váro­si úthálózatban betöltött és rendezési tervünknek megfelelő gyűjtő út funk­ciójának és egyes ingatlanok kerülőút megtétele nélkül is megközelíthetővé válnak. A közelmúltban a területen a várakozóhelyek számának növelése ér- elekében a Kassai sor Kossuth út - Me­szes út közötti szakaszát egyirá- nyúsítottuk, melynek köszönhetően 27 parkolóhely létesült. Továbbá várható­an a jövő évben, Salgótarján Városköz­pont funkcióbővítő rehabilitációja kere­tében felszíni parkolóhelyeket alakí­tunk ki, amelyek közül az Alkotmány úton, illetve közelében a Kossuth úti felüljáró alatt 17 db párhuzamos beál- lású, az Alkotmány úton a könyvtár fe­lett pedig 29 db merőleges beállású parkoló létesül. Annak a magánparkolónak a megnyi­tásáról pedig, amely az Alkotmány úton található, a városvezetés tárgyalásokat folytat a tulajdonossal. Reményeim szerint eljutunk odáig, hogy a lakók használhassák az őrzött parkolóhelyeket - mondta el Székyné, majd a napokban felmerült politikai tá­madásokkal kapcsolatban hozzátette: szánalmasnak tartom, hogy az MSZP kicsinyes politikai célokra használja fel ezt a régóta várt, százmilliós felújítást, s nem a jót, a város hosszú távú érde­keit látja benne. Holott pont az ő irányí­tásuk alatt működő pályázati szerv tet­te kötelezővé a kétirányúsítást. Hiszem, hogy a megfelelő koncepciók mentén történő fejlesztéseink - mint ez is - az élhető város program megvalósítását szolgálják. A belváros jelentős része megújulhat a beruházásnak köszönhetően (Folytatás az 1. oldalról) Akkor még 1,5 milliárd forint nagyságú összegre lehetett pá­lyázni és funkcióbővítő város-re­habilitáció volt a neve a regioná­lis operatív programnak - közöl­te, majd hozzátette: - Mi egy igen jelentős feladatsort állítottunk ös­sze, amikor viszont megpróbál­tuk „aprópénzre váltani”, kide­rült, hogy 2,3 milliárdra rúgna a fejlesztés öszszege. Az Észak-ma­gyarországi Regionális Fejleszté­si Tanács meghatározta azt az ös­szeget, amely a kistérségi közpon­tok város-rehabilitációját szolgál­ta volna. Erre acélra 8,4 milliárd forintot hagyott jóvá, s a korábban megpályázható 1,5 milliárd forint máris 800 millió forintra csök­kent Mint megtudtuk, összessé­gében 31 pályázó jelentkezett er­re a „kistérségi központ rehabili­tációja” című pályázatra. Sisák Imrének, a regionális fejlesztési tanács tagjaként 2008-ban azzal kellett szembesülnie, hogy a ren­delkezésre álló források rendkí­vül csökkenek, hiszen a 8,4 milli­árd forintnak mintegy felét elvon­ták ebből a forrásból és a három megyei jogú város város-rehabi­litációs programjára csoportosí­tották át A tájékoztató során kiderült: kétéves tervezési folyamat után az Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács kiírta a város fejlesztéséhez szükséges pályáza­tot, az arra vonatkozó támogatási kérelmet pedig 2008 júniusában nyújtotta be az önkormányzat ­2009. február 27-én megkaptuk a levelet, mely szerint az első fordu­lóban nyertesnek bizonyult a kére­lem. Az egyik szemünk sírt, a má­sik pedig nevetett, hiszen jó pár olyan elemet visszautasítottak, amely Pásztó részére fontos lett volna. Egyebek mellett kikerült a pásztói gótikus pincerendszer fel­tárása is - közölte a polgármester, aki szerint az elektronikus felület­re sem volt egyszerű feltölteni a pályázati anyagot s a postán is szinte az utolsó pillanatban tud­ták feladni a levelet. A hosszú munka gyümölcse beérett: 2010. április 12-én megérkezett az Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési Ügynökségtől az a tá­mogató levél, amely arról biztosít­ja Pásztó város önkormányzatát és a konzorciumi partnereket, hogy összességében hétszázötmil- lió forint vissza nem térítendő tá­mogatást nyertek el a 32 program­elem megvalósítására. Mint meg­tudtuk: a konzorciumi partnerek közel 200 millió forintnyi önrészt állnak az összegből, így a beruhá­zás összköltsége 908 millió forint Az uniós támogatás negyven szá­zalékát még ebben az évben kell felhasználni, a pályázati forrás hatvan százalékát pedig 2011-ben kell elkölteni. Sisák Imre gondolatait követően Malomhegyi Lajos főmérnök szólt magáról a pályázatról, s a tervek­ről: - A támogatási forrás - egy öt­ezer fős akcióterületen - középü­letek és közterületek felújítását te­szi lehetővé. Megszépül a polgár­mesteri hivatal, a magyar-francia két tannyelvű gimnázium és a Rajeczky Benjamin zeneiskola is, amely mellett megújul a városi pi­ac, s több parkolóhely Is létesül Pásztón. A fő utcán, a Csillagtértől egészen a Szentlélek utcáig több mint hatezer méter díszburkola­tot rakunk le, az új utcabútorok mellett pedig új kandeláberek fog­ják díszíteni a fő utcát Az értékek megőrzése érdekében 21 darab térfigyelő kamera lesz felszerelve- részletezte az önkormányzat fő­mérnöke, akinek elmondása sze­rint a Romkertben található mű­emlékeket is felújítják, köztük a Szent Lőrinc plébániatemplomot is. Ezt követően a kivitelezők kap­tak szót, s részletezték a beruhá­zás lépéseit, majd helyszíni bejá­rással folytatódott a nap. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap és az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valós meg. Megújul, megszépül - pályázati pénzből

Next

/
Thumbnails
Contents