Nógrád Megyei Hírlap, 2010. július (21. évfolyam, 150-176. szám)

2010-07-08 / 156. szám

mm 2010. JÚLIUS 8,, CSÜTÖRTÖK KOZELET Újabb alapító tag fordított hátat a liberális pártnak. Demszky Gábor, aki 2000 decemberétől 2001 júniusáig elnöke is volt az SZDSZ-nek a legutóbbi tagrevíziónál nem erősítette meg a párttagságát. Budapest főpolgármestere közölte: a párt önfelszámolási folyamatában nem kíván részt venni. Tüntettek az árvízkárosultak indulat Hová lettek az adományok? - Magára hagyott települések Az árvízkárosultak csoportja még a polgármesteri hivatalba is behatolt Felsőzsolcán. A településen több mint 160 ház semmisült meg az árvízben HÍRSÁV Megvan a Jobbik főpolgármester-jelöltje A jobbik a 27 éves Staudt Gábort, a párt egyik alapí­tóját és országgyűlési kép­viselőjét indítja a főpolgár­mesteri címért az októberi önkormányzati választáso­kon. Vona Gábor, a Jobbik elnöke döntésüket azzal in­dokolta: Budapesten nem­csak politikai, hanem gene­rációs váltásra is szükség van ahhoz, hogy minden magyar fővárosa lehessen. Megvédte Gyurcsányt volt minisztere dilettánsnak nevezte az akkori rendőri eljárást, és saját alkalmatlanságáról is beszélt Petrétei József volt rendészeti miniszter a 2006-os őszi rendőri akci­ókat vizsgáló parlamenti albizottság ülésén. Petrétei azt mondta: a rendőrök nem kaptak politikai uta­sításokat Gyurcsány Fe- renctől. Gyanúsított lett két MDF-es politikus Dávid ibolyát és Herényi Károlyt gyanúsítottként hallgatták ki a főügyészsé­gen. A volt MDF-elnököt és a volt frakcióvezetőt szemé­lyes adattal való visszaélés­sel, valamint Dávid eseté­ben még kényszerítéssel gyanúsították meg. Egyi­kük sem tett vallomást, de kijelentették, nem követtek el bűncselekményt. Gyanúsítottként hallgatták ki Nem segít az árvízkáro­sultaknak a kormány, az adományokat pedig körül­ményesen és lassan oszt­ják szét - legalábbis a felsőzsolcaiak szerint, akik emiatt tüntettek. Vég Márton Egy embert előállítottak Felső­zsolcán, amikor tüntetők húsz­harminc fős csoportja behatolt a polgármesteri hivatalba. Az en­gedéllyel tartott demonstráción az emberek azt követelték, hogy az árvíz kapcsán tapasztalt las­sú intézkedések miatt mondjon le Fehér Attila független polgár- mester, és oszlassa fel magát a képviselő-testület. A rendőrség adatai szerint nagyjából 200 fő vett részt a tün­tetésen azt követelve, hogy a pol­gármester adjon magyarázatot arra: miért öntötte el az árvíz a te­lepülést, valamint számoljon be az adományok elosztásáról. A tö­megjelent után több rendőr is ér­kezett, hogy biztosítsa a rendet. Az önkormányzattól senki sem állt ki a tüntetők elé. Kérdéseiket végül a képviselőtestület egyik tagja vette át tőlük, mondván, a polgármester nincs a Jiivatalban. „A kormány által felajánlott 3 milliárd forintból a város 1,7 milliárdot kapott meg. A pénzt azok között osztják el, akiknek most nincs hol lakniuk. Mivel ezt a pénzt bontásra, illetve a ro­mok eltakarítására nem lehet felhasználni, ezen feladatok vég­rehajtásához más lehetőségeket kell keresni” - mondta Németh Csaba városházi szóvivő. A tüntetés szervezői korábban egy közleményt adtak ki, amely­ben kifejtették: azért követelik az önkormányzat azonnali feloszla­tását, mert az árvíz idején nem fi­gyelmeztették a lakosságot idő­ben. Másfelől az önkormányzat raktárai megteltek, ezért nem fo­gadnak adományokat, a lakos­ságnak azonban mégsem osztják ki, és nem is számolnak el az ál­lami és civilszervezetektől érke­zett segélyekről, adományokról. Nem csak Felsőzsolca jár ilyen cipőben, hiszen néma tüntetésre készülnek a Borsod megyei Szik­szón is, mert úgy vélik: a kor­mány magára hagyta a helyi ár­vízkárosultakat. „A kormány ugyan elvégeztette a lakóingatla­nokban keletkezett kárfelmérést, de végül nem fizet a kárt szenve­dett embereknek, így csak hamis illúziókba ringatták a bajbajutot­takat” - mondta Füzesséry Jó­zsef. A polgármester hozzátette: az árvíz óta lassan két hónap telt el, de azóta sem történt semmi az önhibájukon kívül kárt szenve­dett emberek gondjainak enyhí­tése érdekében. A bontásra nem, csak az újjá­építésre kapnak állami támoga­tást azok az otthon nélkül ma­radt árvízkárosultak, akiknek nem volt biztosításuk - ezt je­lentette be Bakondi György, a ka­tasztrófavédelem főigazgatója a vihar- és árvízkárokkal sújtott települések polgármestereinek. Az elemi lakhatás feltételei­nek biztosítására 3,176 milliárd forintot ad a kormány, de a támo­gatás igénylésére külön feltétele­ket szabtak, és az összeggel téte­lesen el kell számolni. A Miskolc melletti, hétezer la­kosú Felsőzsolcán több mint 160 ház dőlt össze, a település 2200 lakóingatlanából 1800 sérült, az árvíz több mint ötezer embernek okozott kárt. Csupán az önkor­mányzati intézmények ingatlan­jaiban legkevesebb 1,2 milliárd forintra becsülik a kárösszeget. Sólyomnak lakás, autó, sofőr és kétfős tikárság is jár Sólyom László leköszönő állam­főt havonta a mindenkori köztár­sasági elnöki tiszteletdíj havi összegének megfelelő mértékű juttatás illeti meg. A köztársasá­gi elnök, a miniszterelnök, az Országgyűlés elnöke, az Alkot­mánybíróság (AB) elnöke és a Legfelsőbb Bíróság elnöke tiszte­letdíjáról és juttatásairól szóló törvény szerint ha a volt köztár­sasági elnök öregségi nyugellá­tásban részesül, a juttatás és a nyugellátás együttes havi össze­ge nem haladhatja meg a min­denkori köztársasági elnök havi tiszteletdíjának összegét. A volt köztársasági elnököt - kérelmére - ha e tisztségét leg­alább két éven át betöltötte, meg­felelő lakáshasználati jog illeti meg. E jogosultság halála esetén az özvegyét is megilleti. A lakást - amelyhez legalább három la­kószoba tartozik - a Köztársasá­gi Elnöki Hivatal biztosítja. Göncz Árpád korábban egy ál­lami tulajdonban lévő 590 négy­zetméteres, 70 millió forintért felújított rezidenciát választott. Mádl Ferenc részére egy 160 négyzetméteres ingatlant vásá­roltak 126 millióért. ■ Sólyom Lászlót már volt alkotmánybírósági elnökként is megilleti egy szolgálati lakás­A vagyonkezelőtől állítólag Só­lyom már megkapta azt listát, hogy mely rezidenciákból vá­laszthat. Sólyomnak mint az AB elnökének egy másik szolgálati lakás is járt 1998-tól. Ez az ingat­lan állítólag 2005 óta üresen áll, de Sólyom nem mondott le róla. A volt köztársasági elnöknek a megbízatása után annyi ideig, ameddig e tisztségét betöltötte, évi harmincezer kilométer kere­tig személyes gépkocsihasználat is jár, ezt gépjárművezetővel együtt a rendőrség biztosítja. A volt államfőt a tisztsége felével megegyező időtartamra kétfős titkárság alkalmazása is megilleti. Szintén jár a volt ál­lamfőt a térítésmentes egész­ségügyi ellátás. ■ Feltételekhez kötött segítség AZ ÁLLAMI TÁMOGATÁS lakott és építési vagy fennmaradási engedéllyel rendelkező ingat­lan után jár, s egy tulajdonos csak egyetlen lakóháza után igényelheti. A megsemmisült épületenként biztosított átla­gosan mintegy 9 millió forin­tot teljes egészében a minimá­lis lakhatási feltételek megte­remtésére kell fordítani, míg a melléképületek, a garázsok és műhelyek helyreállításáról a károsultaknak kell gondos­kodniuk. A támogatással ok­tóber végéig számlákkal iga­zolhatóan el kell majd szá­molni. Az építési engedélyeket gyorsított eljárásban és ille­tékmentesen adják majd ki. Orbán ősztől lassabb tempóra kapcsol változás A miniszterelnök tavaszra lerakná az új alkotmány alapjait Szigorú ellenőrzést ígér a régi-új PSZÄF elnök „Tavaszra lerakják az új alkot­mány alapjait, így addigra meg­lesz az alaptörvény preambu- luma, amelyet majd ki lehet füg­geszteni” - ígérte Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfő ragasz­kodik a nemzeti együttműködésről szóló politikai nyi­latkozat kifüggesztéséhez is, hogy minden állami alkalmazott lássa, nem folytatódhat az, ami az elmúlt nyolc évben történt. „Nincs lopás, nincs hatalmasko­dás, nincs többé olyan, hogy az állampolgárt nem segítségre szoruló ügyfélnek tekintik, ha­nem alávetettnek” - sorolta a kormányfő. Orbán Viktor az LMP-frakció tegnapi ülésére is ellátogatott, ahol leszögezte: az LMP és a kor­mánytöbbség között - a fennálló jó néhány jelentős véleménykü­lönbség ellenére is - a változás érdeké­ben bizonyos együtt­működés lehetsé­ges. „ígéretet kap­tunk arra a miniszterelnöktől, hogy az utóbbi hetek parlamen­ti munkájának erőltetett tempó­ja ősszel, az önkormányzati vá­lasztásokat követően nyugodtab- bá válik” - mondta Schiffer And­rás frakcióvezető. Szóba került az is: veszélyeztetve érzik a de­mokratikus fékek és ellensúlyok egyensúlyát. ■ VM ■ A kormányfő ragaszkodik a kifüggesztéshez. Orbán Viktor az LMP frakcióvezetőjével, Schiffer Andrással találkozott A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló és a fo­gyasztóvédelmi törvény alapján kirívó, jelentős létszámú ügyfél­körnek jogtalan hátrányt okozó esetekben a felügyelet akár ma­ximum kétmilliárd forintos bír­ságot is kiszabhat a vétséget elkö­vető pénzügyi intézményekre - hangoztatta a Magyar Nemzet­nek a PSZÁF új elnöke. Szász Károly szigorú ellenőrzést ígért. Most harminc intézményt vizs­gálnak, áttekintik, hogy a ban­kok, pénzügyi vállalkozások az elmúlt időszakban a magatartá­si kódexben előírt külső okok nyomán miképp változtatták vagy éppen nem módosították a hitelkamatokat. A PSZÁF olyan javaslatcsomagot dolgoz ki, amely a devizahitelek átváltása­kor a vételi és az eladási árfolyam különbözetéből fakadó veszte­ségtől megkímélné az adósokat. Ha valaki hitelt vesz fel, az fo­rintban tegye - javasolta tegnap az embereknek Orbán Viktor. A miniszterelnök hangsúlyozta, ha valaki nem forintalapú hitelt vesz fel, olyan árfolyamkockáza­tokat vállal, amelyek kivédésé­ben a magyar kormány csak bi­zonyos mértékig tud segítséget nyújtani. A már bajban lévő em­berek számára azonban fel kell állítani a nemzeti eszközkezelő társaságot, amelyről már tapo­gatózó megbeszéléseket folytat­nak a bankokkal. ■

Next

/
Thumbnails
Contents