Nógrád Megyei Hírlap, 2010. július (21. évfolyam, 150-176. szám)

2010-07-06 / 154. szám

4 2010. JULIUS 6., KEDD SZOLGÁLTATÁS Sok cseppkői áll a tenger Tari Ottó a civil összefogás erejéről-vg­Országos küldöttközgyűlést tartott május végén a fennállásá­nak 20. évfordulóját ünneplő, több mint 300 civil közösséget támogató Társadalmi Egyesülé­sek Országos Szövetsége. A 25 civil szervezetet összefogó Nóg- rád megyei szövetséget dr. Hor­váth Emilné, a Belszervi Betegek Salgótarjáni Egyesülete, Szendrődi György, a Nyugdíjasok Nógrád Megyei Szövetsége és Tari Ottó, a TESZ Nógrád Megyei Szövetségének elnöke képvisel­te. A közgyűlést megelőző vára­kozásról, a 2 évtizedes munka tapasztalatairól és a szövetség, a megyei civil szervezetek tenni­valóiról beszélt Tari Ottó. Kétszer ad...- A negyedik cikluszáró orszá­gos gyűlésen vesz részt. Mit tart az összejövetel legfontosabb tapasz­talatának?- Azt, hogy 20 éve létrejött és működik a TESZ. Ahogy azt dr. Bölcsházy András alelnök mond­ta, olyan feladatokat vállalt, ame­lyekkel kitöltötte azt a vákuu­mot, amely a társadalomban je­lentkezett. Többek között a la­kosságjelentős részének bizton­ságos életkörülményeire, a szociális-, az egészségügyi tenni­valókra, a civil értékek befogadá­sára, védelmére gondolok. Mol­nár György elnök az öt éves mun­kát értékelve, nem véletlenül- hangsúlyozta a tennivalók kö­zött a TESZ érdekvédelmi mun­káját. A gazdasági válság a la­kosság egyrészét igen nehéz helyzetbe hozta, jelentős töme­ges méreteket öltött az elszegé­nyedés. Ennek enyhítésében fel­adata van szövetségünknek is.- Hogyan tud ebben segíteni a TESZ, s hogyan a civil szerveze­tek?- Keresnünk kell azokat a módszereket, amelyekkel segít­hetünk. Vannak ilyenek, nem is kell messzire mennünk értük. Példának had mondjam az or­szágot, a megye településeit ért árvízkárokat. A legnagyobbakat azt hiszem a Borsod megyei te­lepüléseken élő családok szen­vedték el. Borsoddal, Heves me­gyével nekünk együttműködési megállapodásunk van, köteles­ségünknek érezzük, hogy lehe­tőségeink szerint segítsünk. Öt­leteink között jótékonysági ren­dezvényben gondolkodunk és adományokat gyűjtünk, amelye­ket eljuttatunk a rászorulóknak. Szeretnénk ezt mielőbb megten­ni, mert ahogy a közmondás tartja, kétszer ad, ki gyorsan ad. Az igazi fogyasztóvédelem-Ezt is egyfajta érdekvédelem­nek, érdekképviseletnek tartja?- Igen, mint minden tevékeny­séget, amely az emberek közeli, távlati céljainak megvalósítását szolgálja. Ismernünk kell azokat a területeket, amelyeken az igé­nyek jelentkeznek, amelyek alapvetően befolyásolják az ott élő emberek mindennapi életét, így tudunk segíteni nekik ab­ban, hogy jogos igényeik eljussa­nak oda, ahol a döntéseket hoz­zák. Hiszen a reális alapokon nyugvó döntések teremthetik meg az életfeltételek folyamatos javításának lehetőségeit. Mert nem tüneti kezelésekre törek­szünk, hanem terápiára. Hosszú távon ez hoz megoldást a gon­dokra. Had mondjak erre megint egy példát. Munkánk egyik fő területe a fogyasztóvédelem. Ar­ra törekszünk, hogy minden egyes embernek segítsünk, de egy-egy ember mögött már ott áll újabb tíz, akinek hasonló a problémája. A fogyasztóvéde­lemben is azt szeretnénk elérni, olyan jogszabályok szülessenek az országban, a megyében élők számára, hogy az első eset or­voslása után már ne történjen több ilyen méltánytalanság az emberekkel. Az igazi fogyasztó- védelem a fogyasztói önvédelem. Ha a fogyasztók ismerik jogai­kat, kisebb az esély arra, hogy érdeksérelmet szenvednek. Ezt szolgálja évek óta fogyasztóvé­delmi oktatás-sorozatunk.- A szövetség pártoktól függet­len társadalmi civil szerveződés, de nem ßggetlenitheti magát a helyi politikától. Az őszszel önkor­mányzati választások lesznek. Milyen feladatot vállal ebből a TESZ?- Mindig is szoros kapcsolat­ra törekedtünk a helyi önkor­mányzatokkal és ezt tesszük most is. Arra törekszünk, hogy olyan emberek kerüljenek az ön- kormányzatokba, akik tenni akarnak a településen élők élet- körülményei, közérzetük javítá­sáért. Ezért a jelölteket program­jukat szeretnénk széles körben megismertetni a lakossággal, s a választások után segíteni a prog­ramok megvalósítását. A civil kontroll hatékony eszköze az ön- kormányzati programok megva­lósításának. A jó irányú telepü­lésfejlesztési munkát támogat­juk, megvalósítására szerveze­teinken keresztül mozgósítjuk a helyi erőket. Mert ez is érdekvé­delmi munka, amely alapvetően meghatározza a szövetség prog­ramját, feladatait. Civilek dicsérete- A program a kiemelt tenniva­lók között „említi” a civil értékek széleskörű ismertetését, erősíté­sét Miért most vált ez ennyire fon­tossá?- Másfél évtizede vagyok civil vezető és értéknek tartok min­den olyan tevékenységet, amely nem önös szándékok, hanem a társadalom kisebb-nagyobb kö­zösségeinek, csoportjainak érde­kében történik. Ilyen az önkén­tesség, az önkéntes munka. A másik fontos értéket azok az em­berek jelentik, akik vállalkoz­nak erre a munkára, a rászoru­lók segítésére. Ma azt tapasztal­juk, hogy az egyik oldalon egy­re nagyobb úr a pénz, a haszon, a másikon nő a szegénység, a se­gítségre várók száma. Ezért arra törekszünk, hogy szélesedjen az önkéntes munkások köre, mert összefogással megsokszorozzuk erőnket és a segítséget is. Schil­lert idézve: Sok cseppből áll a tenger.- Az országos gyűléssel kezd­tük a beszélgetést, fejezzük is be azzal. Mennyiben „igazolta vis­sza” a megyei szövetség munkáját a tanácskozás?- Azt gondolom a megyei szer­vezetek és a szövetség munkájá­nak elismerését jelenti, hogy a Belszervi Betegek Salgótarjáni Egyesülete, a Bereczki Máté Kertbarát Kör és a Pásztói Fo­gyasztóvédelmi Egyesület tevé­kenységét külön elismerésben részesítette a küldöttgyűlés. Ma­gam tagja vagyok az országos választmánynak és a szövetség alelnökének is megválasztott a legutóbbi küldöttgyűlés. Mind­ez a megyében tevékenykedő szervezeteink munkájának di­csérete. Annak, hogy Nógrád ci­vil mozgalmában olyan emberek dolgoznak, akik érdemesek a bi­zalomra. JULIUS 6. Szeretettel köszöntjük névnapjukon Csaba nevű kedves olvasóinkat! Csaba. Régi magyar személynév, valószínűleg török eredetű, jelen­tése: pásztor, kóborló. Attila hun király legkisebb fia viselte ezt a nevet, akiről a néphiedelem azt tartja, hogy a Hadak Útján, azaz a Tejúton visszatér, ha népét veszedelem fenyegeti. Perlott-Csaba Vil­mos a múlt század elején nagybányai festőként indult, majd Pá­rizsban Matisse tanítványa lett; posztimpresszionista alkotó volt, aki szívesen festett aktos kompozíciókat. A történelemben ez a nap Húsz János 1415-ben bekövetkezett máglyahalálára emlékeztet. Ki­végzésének hírére lángolt fel Csehországban a huszita felkelés. A Nap kel: 4.53, nyugszik: 20.43 órakor. A Hold kel: 0.44, nyugszik: 15.21. CSÜTÖRTÖKTŐL ÚJABB EROS FELMELEGEDES Nógrád megyében ma az eddigiekhez hasonló, nyári, meleg idd várható. Időnként megnövekszik a felhőzet, de jellemzően derült lesz az ég Rövid záporok, zivatarfoltok továbbra is előfordulnak, de tartós, kiterjedt eső nem esik. A jellemző hőmérséklet reggeli minimuma 15, a délutáni maximuma 28 fok körül alakul A legvalószínűbb folytatás: szerdán is nagyobbrészt napos idő várható felhősebb időszakokkal és kissé mérsékeltebb meleggel Csütörtöktől ismét erősödik a meleg, és várhatóan legalább a követke­ző hét végéig folytatódik a szombattól kialakuló kánikula. Orvosmeteorológia: fronthatás nem várható. Közlekedés-meteorolótya: az évnek ebben a szakaszában a legma­gasabb a Nap járása. Legerősebb a fényhatás A Nap felé fordulva, még a déli órákban is vakító a napfény Ha nem tiszta az autónk szél­védője, ilyenkor átláthatatlanná válik. Az előrejelzés bizonytalansága: „KICSI". Az előrejelzésért felelős Aigner Szilárd További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: www.eumet.bu Vízhőmérséklet Duna 20-22 °C Tisza 19-23 °C Balaton 25 °C Velencei-tó 26 “C Fertő 27 T Tisza-ló 22 X Pollen Pázsitfüvek magas Csalánféiék magas Gombák magas HUMOR A bíróságon a bíró:- Miért nem segített, amikor látta hogy a gyilkos ki akarja lökni az anyósát az ablakon? Vádlott:- Mert láttam, hogy egyedül is boldogul vele! * * * * Városi fickó sétál az egyik fa­luban, és a pályaudvart keresi. Meglát egy székelyt, odamegy és érdeklődik, hogy hány perc­re van a pályaudvar.- Hát, ha itt az úton egyene­sen elsétál, akkor kb. 40 perc, de ha kerül egyet és a mező felé megy, akkor csak 25 perc.- Hogyhogy a kerülőúton gyorsabb?- Hát, mert ott ki van enged­ve a szomszédék bikája... * * * Az indián fiú kérdi az anyját:- A bátyámat miért hívják Felkelő Napnak? Az indián asszony:- Mert éppen felkelt a nap, amikor megfogant. Újra kérdez a fiú:- És a nővéremet miért hívják Szökkenő Bikának? Az anya:- Mert akkor éppen szökkent a bika, amikor megfogant. De miért akarsz te mindent tudni, Lyukas Gumi? * * * A sikeres horror írót megkér­dezik:- Mester, honnan veszi ezt a sok rémséget, amit beleír a könyveibe?- Két éve megnősültem... * * *- Nos, a gyerekéről egyetlen pozitív dolgot tudok elmondani.- Mi az?- Hát... az osztályzatait elnézve biztos vagyok benne, hogy nem szokott puskázni... FIGYELEM! 2010. július 11-én, 10 órai kezdettel A 2010. ÉVI FOGATHAJTÓ BAJNOKSÁG IV. fordulójának megrendezésére kerül sor C E R E D E N „ Nógrád megye bajnoki címéért és a Cserhátvidéke Takszöv. Kupáért. Mindenkit szeretettel vár a rendezőség! __________Cserhátvidéke Takszöv. Igazgatósága Július 4-i 2 9 12 15 19 24 26 28 31 36 IV Renó nyerőszámok 51 61 62 63 66 69 71 72 73 75 NAPI HOROSZKÓP rák (VI.22-VII.22.). A Föld naptávolban jár, nagy változás követ­kezhet be az életében. Fülig szerelmes lesz. Szent Jakab ha­vában ne mondjon nemet a boldogságra! oroszlán (VII. 23—Vili. 23.). Júliusban mozgalmas napok vár­nak Önre. Ha külföldre utazik, bástyázza körbe magát bizto­sításokkal, hogy bátrabb lehessen. szűz (Vili. 24—IX. 23.). Eluralkodik a vakációs hangulat és ez nem csak pillanatnyi fellángolás lesz. A nyár lehetőséget kí­nál ahhoz, hogy felfedezzen egy új világot. A nagybevásárlá­sokat érdemes hó elején lebonyolítani. mérleg (IX.24-X.23.). Egyre több álszent van a környezetében. Ne vegyen minden ígéretre mérget. Velük szemben nem kö­telező az őszinteség. skorpió (X. 24—XI. 22.). A szerelemben csak a testét adja, mi­közben szeretője a lelkére is vágyik. Vágyainak kiélését je­lenleg fontosabbnak tartja, minthogy elkötelezze magát. nyilas (XI. 23—XII. 21.). A legmelegebb hónapban nehéz lesz vakmerő és kalandvágyó természetét kordában tartani. A Ju­piter segíteni fogja testi-lelki feltöltődését, s így a vakáció után ismét a tettek mezejére léphet. bak (XII. 22-1.20.). Ma jól megy a kommunikáció, jobban ki tud­ja fejezni önmagát, mint egyébként. Ezáltal előnyökhöz is jut. Rátalál valamire, amiben nagy örömét leli. vízöntő (1.21-II. 20.). Állandóan töpreng, gondolkodik, hogy hogyan tehetné jobbá, színesebbé mindennapjait. Most pedig kikapcsolódásra, lazításra, nyaralásra lenne szüksége. halak (II. 21—II. 20.). Különösen kritikus szemmel ítéli meg a környezetében történteket. Ötleteit is alaposan kielemzi, mi­előtt a tettek mezejére lép. kos (lll.21-IV.20.). Szerelmi téren rendkívül érzelmes, roman­tikus. Különösen, ha tudja, hogy választotta meg élete párját, nagyon szentimentális tud lenni. bika (IV. 21-V. 20.). A Bak-jegybe ér a Hold. Rengeteg energiája lesz és hatalmas lendülettel lát feladataihoz. Szerelméhez mindenkor hű tud maradni. ikrek (V. 21-VI. 21.). ízületi, reumás panaszai lehetnek, amit meg kell előznie. Ha feszültségek adódnak, próbálja meg po­zitív módon levezetni azokat. . Y A y—, y. i - JÉjk, TTTTWT A TW Kiadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó és főszerkesztő: KOPKA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkesztőség: Salgótaiján, Alkotmány út 9., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: II W A I 1 l-| I W I A h 32/416-455, telefax 32/423-931. Kiadóvezető: PLACHY GYÖRGY. Hirdetésfelvétel: Salgótaiján, Március 15. út 12., tel.: 06-32/310-030. Hirdetési és teijesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/423-928. i- 1 V VJMEGYEI llXlYJUfil Kérésével Salgótarján térségében hívja a 06-20-566-33-55, Balassagyarmat térségében a 06-20-962-03-68, Pásztó térségében a hírlapkézbesítőknél a 06-30-475-83-80-as telefonszámot. KoatEn UAP.IA? — Az áruspéldányokat terjeszti a BUVIHÍR Rt. és a kiadó hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 OOOOOOOO számú számlájára. Előfizetési díj egy hónapra 2195 Ft, negyedévre 6585 Ft, fél évre 13170 Ft, egy évre 26340 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: ügyvezető igazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. j az újság a • az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. [ Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög (▲) fizetett hirdetést jelöl. Lapunkat első alkalommal a MATESZ 2005. február 7-i zámappal auditálta. '■ szerkesztőségi rendszerrel készült A szövetség egyik célja a fogyasztók védelme (képünk illusztráció)

Next

/
Thumbnails
Contents