Nógrád Megyei Hírlap, 2010. július (21. évfolyam, 150-176. szám)
2010-07-03 / 152. szám
2010. JULIUS 3., SZOMBAT 11 HIRDETÉS „Annyira akartam élni, a betegséget legyőzni. Búcsúztam volna tőletek, de erőm nem engedett, így búcsú nélkül szivetekben tovább élhetek." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik Ismerték és szerették, hogy MACZONKAI JÓZSEF hosszan tartó, súlyos betegség után, életének 49. évében elhunyt. Temetése július 3-án (szombaton) 17.30 órakor lesz a maconkai temetőben. Egyben köszönetét mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A GYÁSZOLÓ CSALÁD Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy CSÁSZÁR FERENC (NÓGRÁD VOLÁN volt dolgozója) életének 73. évében örökre Itt hagyott bennünket. Hamvasztás utáni búcsúztatása és az urna elhelyezése július 8- án (csütörtökön) 14 órakor lesz a salgótarjáni új temető urnaparcellájában. Egyben köszönetét mondunk mindazoknak, akik a gyászszertartáson megjelennek. A GYÁSZOLÓ CSALÁD Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOVÁCS ISIVÁNNÉ sz. Hegedűs Ilona életének 65. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása és az urna elhelyezése július 8-án (csütörtökön) 17 órakor lesz a karancsaljai temetőben. Egyben köszönetét mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A GYÁSZOLÓ CSALÁD Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ANGYAL IMRÉNÉ sz. Angyal Ilona (llus néni) életének 90. évében örökre itt hagyott bennünket. Hamvasztás utáni búcsúztatása és az urna elhelyezése július 10- én (szombaton) 10.30 órakor lesz a Somoskőújfalui temetőben. Egyben köszönetét mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A GYÁSZOLÓ CSALÁD w Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TRESÓ JÓZSEF életének 65. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása és az urna elhelyezése július 10-én (szombaton) 14 órakor lesz a salgóbányai temetőben. Külön köszönetét mondunk dr. Bornemissza Anna háziorvosnak, a Szent Lázár Megyei Kórház onkológiai osztály orvosainak, nővéreinek és a REN-TRANSZ e. c. betegszállítóknak a gondos ápolásért és segítségükért. Egyben köszönetét mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A GYÁSZOLÓ CSALÁD KEGYELETI SZOLGALAT HOLECZZOLTÁN VÁLLALKOZÓ 9) Salgótarján, Meredek út 1. 24 órás ügyelet: (30) 9781-621 Vizslás, Kossuth út 125. Tel.: 32/444-011. Szerkesztőségünk számítógépeit az AKIKERT A HARANG SZOL KALMAN LAJ0SNE (80) sz. Sidló Margit salgótarjáni lakos NÉMETH LAJOSNÉ (81) sz. Hegyes Emma zagyvarónai lakos MÜLLER GYULA (71) szalmatercsi lakos BOROS ISTVÁN (68) salgótarjáni lakos LAJGUT JÓZSEF (58) magyargéci lakos OZV. PÉTERI LÁSZLÓNÉ (86) sz. Bánolti Valéria salgótarjáni lakos RÉVAI JÓZSEF (54) zagyvapálfalvai lakos VARGA VILMOSNÉ (89) sz. Mag Anna szilaspogonyi lakos TEMETKEZÉS Salgótarján, Füleki út 26 ÍP(32) 431-544 24 órás ügyelet: 06-30/9-552-137; 06-30/9-552-138 1 i38 r Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SINGLÁR PÁL 81 éves korában elhunyt. Temetése 2010. július 5-én (hétfőn) a 16.30 órakor kezdődő gyászmise után lesz a ceredi temetőben. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A GYÁSZOLÓ CSALÁD GLÓRIA KEGYELET KFT. Tnctkexá é» síremlék. Bitonyterenje, Varát ót U. M.; UlXt-m, 34/411-1434Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BAKOS JÁNOS (vájár) életének 63. évében elhunyt. Temetése 2010. július 6-án (kedden) 15 órakor lesz a dorogházi temetőben. Előtte 14.30 órakor gyászmise. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A GYÁSZOLÓ CSALÁD INGATLAN ELADÓ vagy értékegyeztetéssel salgótarjáni családi házra cserélhető a Gorkij-lakótele- pen lévő 1+2 fél szobás, első emeleti, alacsony rezsijü, felújított lakás. 20/986-4035 •06428* BESZTERCE-LAKÓTELEPEN 2 szobás, erké- lyes, gázos lakás sürgősen eladó. Tel.: 06- 70/366-8554, 06-70/337-0746. -06487OLCSÓN eladó Szurdokpüspökiben 2 szoba, konyha, kamra, pince 1590 m2 telken parasztház! Víz, villany, gáz bevezetve! 06704570516 *06490* ___________ SZ ÉCSÉNYBEN parasztház eladó. Érd.: 17 óra után, 06-30/373-0694. '06502' ÚJPEST központhoz közel, tégla társasházban egy 40 m2-es földszinti, csendes garzon (központi fűtés, jó közlekedés, kertkapcsolat, tetőtér-beépítési lehetőség) eladó, l.-ár: 15 M Ft. Tel.: 30/3811-855. '06523' ELADÓ salgótarjáni városközponti lakás. Tel.: 06-30/858-5325. -06524E1ADÓ-CSERÉLHETÓ Őrhalomban építési telek 100 m2-es gazdasági épülettel. Ár: 1,9 M Ft. Cserébe 1 M Ft-ig sok minden érdekel. 35/301-380, 20/594-4930. *06534* ELADÓ-CSERÉLHETŐ-KIADÓ Őrhalomban, 1970-ben épült tégla, kocka, 3 szoba, összkomfortos családi ház 7 x 4-es étkezőkonyhával stb. 8 M Ft-ig panelcsere érdekel Balassagyarmaton. 35/301-380,06-20/594- 4930. '06534' ___________JÁRMŰ___________ EL ADÓ AEZ alufelni! 4 X 100-as, 195/50 R15 jó állapotú Pirelli gumikkal. Irányár: 65 000 forint. Telefon: 06-30/339-2627. __________VEGYES__________ CS ERÉPKÁLYHÁK berakással eladók. 70/3889815 *03542* ÁLLÁST KfNÁL KERESEK budapesti munkára kőműveseket, segédmunkásokat. Érd.: 06-30/590-0968. •06491' CSAPATUNK bővítésére a csárdába és a hotelbe felszolgáló kollégákat és kolléganőket, pultost szakácsot konyhai kisegítőt és szobaasszonyt keresünk Dunakilitire, Győr- Moson Sopron megyébe. Szállás megoldható! Érdeklődni a +36 70/377-0835-ös telefonszámon lehet, www.saricsarda.hu, www.diamanthotel.hu *o65oi* A Geofor Föld- és Bányamérési Kft. (Salgótarján, Mártírok útja 4.) földmérő munkatársat keres. Jelentkezni a 30/9439-406 telefonszámon lehet *06533* JCB-RE, forgókotróra gyakorlattal rendelkező nehézgépkezelőt alternatív munkával felveszek. Tel.: 06-20/444-1973. *06548* RÉGISÉG Q smart security védi. ZAGYVARÓNÁN két család számára is alkalmas két (80 + 40 m2) különálló lakás eladó (gáz, pince, garázs, ipari áram, ásott kút). 06-20/543-0321, 32/786-957. 'oeooo' SALGÓTARJÁN, Beszterce-lakótelepen, 10. em.-i, 56 m2-es, 1+2 fél szobás, részben felújított, bútorozott lakás eladó. Irányár: 6,8 M Ft. Érd.: 06-20/285-1226. *06025' NAGYBÁTONYBAN, lakótelepen másfél szobás, erkélyes, központi fűtéses, beépített konyhás, felújított lakás eladó szép kilátással. Irányár: 4,3 M Ft. 06-70/283-2441 *06073* ELADÓ 1986-os építésű, 5 szobás, összkomfortos gáz-, vegyes tüzelésű, nagy gará- zsos, erkélyes családi ház Zagyvapálfalva, Rózsafa úton. 06-30/567-8903, 06- 30/910-4717 -06160_______ ÉP ÍTÉSI telek Salgótarján központi részén, csendes, biztonságos, kertvárosi környezet- ben eladó. Tel.: 06-20/421-1418. *06263* BALASSAGYARMATON, az Arany János utcában 4 emeleti, 1 szobás, erkélyes, napfényes lakás tehermentesen eladó vagy hosszú távra kiadó. T.: 30/610-1094. *06293* PÁSZTÓN mátrai panorámás családi ház extra felszereltséggel (2 fürdőszoba, szauna, borozó, konditerem, mosókonyha) eladó vagy hosszú távra bérbe adó. Tel.: 20/971- 6218. *06332* ANTIK tárgyakat, játékokat, veterán motort, kerékpárt, pedálos játékautót, díszes kályhát, régi acélgyári relikviákat (Rima), könyveket, részvényt vennék 06-30/912-9916 MEZŐGAZDASÁG A Franciska és Judit Kft. megkezdte a 2010. évi termények felvásárlását (búza, árpa, repce). Kamionos tételben, kp. fizetéssel, napi legjobb áron. Tel.: 06-30/299-1611 1138397 Felkészülés gőzerővel atlétika Érsekújvártól Gödöllőig Itt az igazi jó idő, itt az atléták szezonja, a közelmúltban számos rendezvényen vettek részt megyénk sportolói. Többségük egy-egy fontosabb versenyre készülve indult el választott számában. Paulinykmlékverseny A125 éves jubileumát ünneplő' UTE rendezésében bonyolították le a neves testnevelő tanár, mesteredző Paulinyi Jenő, valamint Főző János, az „atlétika napszámosa” emlékére a már nagy hagyományokkal rendelkező versenyt (ez volt a 37.). Mindhárom, a MASZ által regisztrált nógrádi klub képviseltette magát az UTE stadionjában, az indulók többsége a közelgő korosztályos bajnokságokra készülődtek. A nógrádiak eredményei 800 méter. Nők (14 induló): 11. Baranyi Anna 2:36,89 perc... 14. Szorcsik Zsófia (mindketten IWC) 2:47,09. Meghívott: (abszolút 6.) Papp Ildikó 2:19,03. Férfiak (37): 12. Molek Dávid (mindketten SAC) 2:01,73. Diszkoszvetés. Férfiak(l,75 kg 5): 4. Vetró Gergő 40,47 méter. Kalapácsvetés. Férfiak-6 kg (4): 3. Vetró Gergő 60,44. Férfiak - 5 kg (2): 2. Hidvégi Dániel 34,63. Férfiak-3 kg (1): 1. Kőszeghy Attila 23,09. Nők (4 kg, 9): 4. Kislászló Johanna 39,10... 9. Rigó Rebeka (valameny- nyien Vitalitás SE) 30,86. 4x200 méteres gyermek vegyesváltó (11): 6. SAC (Burai Virág, Veres Mirella, Barta Luca, Nagy Rebeka) 2:10,3 perc. Veteránok Érsekújváron rendezték a 37 szlovák veterán bajnokságot, melyen a magyar ob-ra, illetve a nyíregyházai veterán Eb-re készülő salgótarjáni Zenit SE sportolói is részt vettek. A legjobb helyezést a klub új igazolása, Kadiót Zoltán érte el, a SAC edzője 1500 méteren 4:17,32-es nagyszerű idővel győzött. Kottái Péter három sprint- számban is rajthoz állt 100 méteren 12,16-tal ötödik, 200-on 24,74- gyel harmadik lett, és 400 méteren is bronzérmet szerzett 57,04- gyel. Telek András 800 méteren végzett a második helyen 2:18,17- tel, míg magasugrásban Szabó Gábor 170 centiméterig jutott, ami a harmadik helyre volt elegendő. A magyar bajnokság után július közepén rendezik a szeniorok kontinensviadalát *** Gyaloglás A magyar élvonalat képviselő atlétákat is felsorakoztató Honvéd Kupa keretén belül megrendezett 2 kilométeres gyaloglóversenyen Venyercsán László (SAC) élete negyedik legjobb idejével (9:50,21 perc) a negyedik helyen végzett A vesetranszplantált sportoló korábban, a szlovákiai BúrszentmikVeres Mirella és Nagy Rebeka (elöl), a SAC gyerek váltójának két tagja lóson rendezett nemzetközi versenyen 5 kilométeren állt rajthoz, és 26:38-as idejével a hatodik helyen élt célba a 12 fős mezőnyben. *** Terep felmaratoni A nőknél a balassagyarmati Fábri Andrea győzelmével zárult az első alkalommal megrendezett gödöllői erdei terep félmaratoni, mely a Szabadság napi futás nevet viselte. A 21 kilométeres távot fiitva és kerékpárral is lehetett teljesíteni, a Vitalitás SE futója 1;50:48 óra alatt ért célba a 16 fős női mezőnyben, ahol csapattársa, a veterán Lencsés Éva a 15. lett. A férfiaknál a szintén balassagyarmati Borda Gyula a 17. helyen végzett (63 induló). Az 5 kilométeres minimaratonin (ami néhány száz méterrel több volt) Zentai József (Pásztó- HUFEZE) az ötödikként tette meg a távot (13 induló). Gyakorlattal rendelkező hirdetésszervező munkatársakat keresünk. Feltétel: középfokú iskolai végzettség, min. 3 éves gyakorlati munka igazolása. nmedia.gratisz@axels.hu, 20/911-7872. NÓGRÁD * HÍRLAP SZECSENYl \ API 0 ttotoo Szakképzett szakácsot és felszolgálót Keresünk; salgótarjáni szállodába. Önéletrajzokat várunk a salgonatura@globonet.hu-ra, valamint a Nógrád Megyei Hírlap szerkesztőségébe ..........''Hotel" jeligére. AL APÍTVÁNYOK, EGYESÜLETEK FIGYELMÉBE! Kérjük, ne feledjék a Nógrád Megyei Hírlapban közzé tenni a személyi jövedelemadók í%„ befolyt támogatási összeg nagyságát és a felhasználás módját! Megbízható útitárs Wm hi* *r A SALGOTARJANI TELEVÍZIÓ MŰSORA SZOMBAT 9.00 TeleShop 9.30 Csigu- a világ gyermekszemmel 10.00 Zodiákus 13.00 Hírfüzér 13.30 Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése (2010. júliusi.) (közvetítés felvételről) 16.45 Csendes percek (Adventista Egyház műsora) 17.00 Csigu- a világ gyermekszemmel 17.30 Info Tv 20.30 Hírháló 21.00 Házibuli Attilával és vendégeivel- zenés showműsor 22.00 Sztárok a konyhában 22.30 Tabu Tv Sztárhíradé 23.00 Nyolc préda (amerikai horrorfilm) VASARNAP 9.00 TeleShop 9.30 Nyitott Egyetem 10.00 Zodiákus 12.00 Info Tv 13.00 Hírfüzér 13.45 Szentivánéji Táncvarázslat 14.05 PORTFOLIÓ 14.40 Ptatthy József Emlékverseny 15.00 Jótékonysági est a JAMKK-ban 17.00 Bencze-show Beszélgetések hírességekkel 17.30 Info Tv 20.30 Hírháló 21.00 Magányos szívek (amerikai thriller) 23.00 Házibuli Attilával és vendégeivel- zenés showműsor Szeretem. Mert mindig számíthatok rá, es tudom, hogy ez évek múlva is így lesz. Megbízható utitars: ragaszkodom hozza. Opel Gyarmat 22660 Balassagyarmat, Kővári út 8/A • Tel.: (35) 301-151, (35) 300-181 • opelgyarmat@opelgyarmat.t-online.hu • www.opelgyarmot.hu Kombinált használat esetén átlagfogyasztás: 4,9-9,31/100 km, CO -kibocsátás: 130-223 g/km változattól és forgalmi viszonyoktól függően. Az akció 2010. május 1. és június 30. között, illetve a készlet erejéig érvényes. További információért és konkrét árajánlatokért keresse márkakereskedésünket. Az Opel Southeast Europe Kft. és márkakereskedésünk fenntartják a jogot az ajánlatok változtatására, illetve visszavonására.