Nógrád Megyei Hírlap, 2010. július (21. évfolyam, 150-176. szám)
2010-07-01 / 150. szám
4 SZOLGÁLTATÁS 2010. JÚLIUS 1., CSÜTÖRTÖK Szakmai nap Salgótarján. „A lehetőségek országa - Polgárosodás a 19. századi Magyarországon” című vándorkiállítás első helyszínén, a Nógrádi Történeti Múzeumban tartottak szakmai napot kedden. A résztvevőket dr. Szirácsik Éva, megyei múzeumigazgató köszöntötte, majd dr. Basics Beatrix és dr. Fodor Miklós tartottak beszámolót a kiállítás rendezéséről és a megnyitóról, valamint megbeszélték a vándorkiállítás további programjait, de eszmét cseréltek a megyei múzeumi szervezetek aktuális problémáiról is. Tájékoztató hangzott el a Nógrádi Történeti Múzeum által beadott épületfelújítási és kiállításmegújító pályázatról is. Munkában a régészek Szécsény. A város rekonstrukciójához kapcsolódva F. Romhányi Renáta régész vezetésével augusztus közepéig a középkori romtemplom és az egykori rondella (a tűztoronynyal szembeni rész) helyén régészeti feltáró ásatásokat végeznek. A középkori romtemplom környékén újkori és kora újkori, XVI., illetve XVII. századi házak maradványai kerültek elő kerámiaanyagokkal, fémekkel, üvegekkel. Szeretnék megtalálni a városfalat megelőző védősáncok maradványait; a már feltárt romtemplom környékén az egykori város temetőjét, ami Szécsény második temetője volt, s a rondella alapjait. Árvízkárok: felmérések folyamatban Mihalik J. JL NÓgrád megye. Helyenként még eltart egy ideig az árvízkárok feltérképezése szűkebb pátriánkban. Biztos, hogy csak a kisebb falvakban is milliókban mérhető az a természeti csapás, ami a legutóbbi hétvégét megelőző időszakban sújtott le. S amivel sajnos - mint az előző pár napban bebizonyosodott - nem zárult le az időjárás rendkívüli fejezete. Szabó Tibor, Ipolytarnóc polgármestere számokkal még nem tudott beszámolni arról, hogy összességében mennyiben károsultak épületek a faluban. Arról tudomást szerzett, hogy biztosítók felmérői jártak magánházaknál. Az önkormányzati fenntartású óvoda főfala nagyon megrepedt. A működését ez ugyan nem veszélyezteti, tennivaló viszont lesz vele. A faluvezető jelezte egyben, hogy segítőkészséget tapasztaltak az elmúlt hetekben: a bajbajutottak számára érkeztek adományok, legutóbb például Budapestről ruhát juttattak el számukra. A fertőtlenítéshez használt szerek közül az ötven liter hipót vásárolt a faluvezetés, a klórmeszet a polgárvédelmiek hozták, de egyéb, a lakások takarításához kiosztott tisztító- és fertőtlenítőszereket is kaptak felajánlásból. Honton nem vált életveszélyessé egy épület sem vizesedés miatt - jelezte megkeresésünkre Gál Magdolna polgármester. Asztalosmunkára viszont szükség volt a portákon, lakásokban. Az árral körülvett, vagy részben elöntött házak tulajdonosai közül azoknak jobb kicsit a helyzete, akiknek van biztosítása. A több falurészen elárasztott, tönkrement kertek miatti terméskiesés sem csekély következménye az áradásnak. Dr. Serfőzőnédr. Fábián Erzsébet, Szécsény polgármestere egyebek mellett arról tájékoztatott, hogy a leginkább veszélyeztetett pösténypusztai és más ingatlanokkal kapcsolatban minden áradás okozta problémát, következményt dokumentáltak. Abban az esetben ugyanis, ha olyan kormánydöntés születik, miszerint anyagi segítséget nyújtanak a károsultaknak, nem lesz akadálya az anyagiakban mérhető bajok érzékeltetésének. Az áradások többmilliós mínuszt jelentenek Ludányhalászj önkormányzatának, a felmérések azonban még nem fejeződtek be a községben. Az említett és más nógrádi településeken remélték és remélik, hogy az átélt, túlélt árhullámok lezárt fejezetet jelentenek az életükben. A mögöttünk lévő pár napban azonban ennek ellenkezője mutatkozott Nógrádme- gyeren, Litkén, Endrefalván, Szalmatercsen is. Hogy ezekben a helységekben milyen mértékben rombolt, károsított az újabb özönvíz, a későbbiekben derül ki. Több mint tizennégymillió forintot fordítottak védekezési munkálatokra az elmúlt két hónap rendkívüli mértékű esőzései miatt Hasznos és Mátrakeresztes városrészeken - tájékoztatta lapunkat Sisák Imre, Pásztó polgár- mestere, aki összegezte azt is, hogy hol, milyen feladatokat kellett elvégezni. Eszerint Hasznoson például két földmunkagép dolgozott a bedőlt gabionkas részbeni eltávolításán. Mátrakeresztesen a Kövicses-patak jobb partján lévő meredek hegyoldal megcsúszása következtében a mederbe dőlt fákat és földet távolították el. Ugyanitt házra dőlt fa is adott munkát az önkéntes tűzoltóknak. A partfalcsúszás és újabb kidőlt fa veszélyeinek elhárítása érdekében az Egererdő Zrt kerületvezető erdészéhez fordultak. Pásztón a Vörösmarty és a Bástya utcai kertek elárasztása, az ezzel kapcsolatos védekezés során először a veszélyeztetett házakat vették körül homokzsákokkal, majd a gátat magasították meg, illetve „visszaterelték” a patakot a medrébe. Mátrakeresztesen a Kékesi úton a Kövicses-patak bal partján kiépített gabionkast homokzsákokkal emelték meg. Ugyancsak a szóban forgó utca menti szakaszokon a megcsúszott partfal földet és fákat sodort a mederbe. A takarításokat itt is földmunkagép végezte. Néhány ingatlannál a beomlott partfal torlaszokat emelt, a víz pedig megbontotta a gabionkast. Az ingatlanokat ezen a falurészen szintén homokzsákokkal védték meg, a veszélyhelyzet elhárításában munkagépek, tehergépkocsik és élőmunkaerő vett részt Pásztón a Vörösmarty utat elárasztó patak gátját magasították, erősítették, s elkezdték az iszap eltávolítását. Hasonló tennivalók voltak Mátrakeresztesen, a Kövicses-patak pásztói szakaszán viszont megkezdték a lerakodott iszap elhordását, mert ez jelentősen megemelte a patak szintjét A kialakult veszélyhelyzet következtében a pásztói helyi védelmi bizottság az érintett lakosság kitelepítése mellett döntött, ezzel ösz- szefüggésben lakossági tájékoztatókat készítettek, folyamatos ügyeletet tartottak, s befogadóhelyek megnyitásáról gondoskodtak. A károk felmérése még tart a városban. Templomszentelés Ságújfalu. Szent László napján, a templombúcsú és a külső tető- és homlokzatfelújítási munkálatok befejezése alkalmából ünnepi szentmisét mutatott be a településen dr. Varga Lajos segédpüspök és Kapás Attila plébániai kormányzó a hét végén. Az ünnepre meghívást kaptak a szomszédos községek polgár- mesterei s az egyházközségi képviselő-testületek világi elnökei is. Nagyszámú asszisztencia közreműködésével, ünnepélyes bevonulás után kezdte meg a szentmisét a papság, a szentmise keretében szolgálatot teljesítettek Ságújfalu fiataljai. Szentbeszédében a segédpüspök felhívta a figyelmet a keresztény értékrendre, Szent László királyunk erényeire. A szentáldozás után megáldották a Ságújfaluból elszármazott, jelenleg Dunaújvárosban élő festőművész, Gáspár Aladáré Ital festett, boldog Meszlényi Zoltán Lajosról készült freskót. Ezután Szentes Attila polgár- mester és Borenszki Ervin volt országgyűlési képviselő köszöntőszavai következtek. Kapás Attila plébániai kormányzó pedig név szerint szólította és ajándékozta meg azokat a személyeket, akik a templomfelújítás során a közösség érdekében tevékenykedtek. A község gyermekei és a ságújfalui népdalkor Szent Lászlóra emlékezve rövid műsort adtak a szentmise keretében, amelynek végén, a püspöki áldás után az ünneplő közösség kivonult a templomkertbe, ahol dr. Varga Lajos segédpüspök megáldotta a megújult templomot. Az ünnepség szabadtéren megtartott agapéval zárult. JULIUS 1. HUMOR Szeretettel köszöntjük névnapjukon Tihamér és Annamária nevű kedves olvasóinkat! Tihamér. Valószínűleg szláv eredetű név, jelentése: csendet kedvelő. Védőszentje: Szent Theodórosz, Konstantinápoly környékén élt remete. Gyarmathy Tihamér festőművész a név ismert viselője. Vujicsics Tihamér zeneszerző szerb népzenei feldolgozásaival vált ismertté; korán elhunyt egy repülőgép-szerencsétlenségben. Annamária. Az Anna és a Mária nevek összekapcsolása. Védőszentje: Taigi Boldog Annamária, két gyermek anyja, aki szegénységében is segített a rászorulókon. Virága: a halványsárga gladiólusz. Annamarie Selinko osztrák bestseller írónő Napóleon marsalljáról, Bernadottéról, a későbbi svéd királyról és feleségéről írt sikeres regényt Désirée címen. A Nap kel: 4.50, nyugszik: 20.45 órakor. A Hold kel: 23.00, nyugszik: 9.53. reggeli hőmérséklet + déli fethő2et 30 °C 16 °C Szécsény 31 °C 17 °C Salgótarján Balassagyarmat 30 X Bátonyterenye ■ iw C * * * * * Rétság 1 Pásztó 31 °C 18 °C 'á# " ■ EMS EWS-" Készíttette: zones Nögrad megyében ma hajnalra is csak kissé frissül fel a levegő, délelőtt gyorsan emelkedik a hőmérséklet, déltájban ismét hőség várható. Délelőtt derült lesz az ég, majd kora délutántól ismét go- molyfelhők tornyosulnak. Tartós eső nem esik, de kisebb helyi záporok, zivatarfoltok előfordulhatnak. A jellemző hőmérséklet reggeli minimuma 17, délutáni maximuma 30 fok körül alakul A legvalószínűbb folytatás: a jövő hét elejéig tikkasztó meleg, nyári csúcsidő várható. Orvosmeteorológia: melegfronti hatás várható. Közlekedés-meteorológia: a kora reggeli, illetve az esti órákban utonlévőknek számolni kell a Nap sugarainak esetleges vakító hatására. A nem elég tiszta szélvédőkön pedig erősen szóródnak a napsugarak, átmenetileg akár átláthatatlanokká válhatnak! Az előrejelzés bizonytalansága: „KICSI”. Az előrejelzésért felelős: Aigner Szilárd További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: www.eumet.hu Vízhőmérséklet Duna Tisza Balaton Velencei-tó Fertő Tisza-tó 18 °C 18-21 “C 22 °C 23 °C 21 °C 19 °C A szilveszteri ünnep környékén Kertváros valamelyik kies 10 emeletes panel zugában egy erősen beitalozott egyetemista társaság úgy gondolta, nem ártana a sítáborba való felkészülést egy kis gyakorlással előkészíteni. Ez a lépcsőház egyenetlenségeit leküzdő „síelés” (léceken, ahogy kell) egészen addig jól működött, amíg a kicsit nagyothalló Mari nénit el nem kaszálták a negyedik emeleti fordulóban. Sajnos az idős asszony lábát törte, de hőseink csak a mentőket hívták ki hozzá, ahhoz már nem volt bátorságuk, hogy elvállalják az esetet. Igen ám, de teltek a napok, nőtt a bűntudat, s nem volt mit tenni: irány a 400 ágyas (az egyetemi kórház), Mari nénit megkeresni, bevallani, jobbulást kívánni, virágot átadni... A nyomozás sikerrel járt, megvolt az emelet, a kórterem, az ágyszám, de ahogy beléptek a helyszínre, ott már csak egy üres ágyat találtak, behúzva friss ágyneművel. A társaságon eluralkodott a rémület:- Mari nénit elvitte a combnyaktörés! Gyilkosokká lettünk! Jaj-jaj! Ahogy ott latolgatták a lehetőségeket, egy nővér érkezett, s természetesen kíváncsi volt, hogy a fiatalemberek mit keresnek az üres kórteremben. Egyikük erőt vett magán és megkérdezte, vajon hova került el innen a kedves öreg hölgyismerősük, akihez látogatóba érkéz tek? Mire a nővér:- Ááá, szegény Mari nénit keresik? Épp’ most vitték át a pszichiátriára, mivel napok óta azt hajtogatja, hogy őt bizony síelők ütötték el a lépcsőházban... Pollen IGÉNYELJEN BANKKÁRTYÁT TAKARÉKSZÖVETKEZETÜNKTŐL KÖSSÖN BANKSZÁMLASZERZŐDÉST, VÁSÁROLJON KÖLTSÉGMENTESEN BANKKÁRTYÁVAL! KERESSE KIRENDELTSÉGEINKET: VÁROSOKBAN: Balassagyarmat, Salgótarján, Rétság, Vác, FALVAKBAN: Magyamándor, Bércéi, Cserhátsurány, Őrhalom, Hugyag, Szügy, Kétbodony, Palotás, Nézsa. Cserhátvidéke Takarékszövetkezet Pázsitfüvek Csalánfélék magas magas j Június 29-i 12 16 17 18 23 24 30 31 32 38 Gombák magas Renó nyerőszámok 39 49 53 54 55 63 64 72 74 79 NAPI HOROSZKÓP rák (VI.22-VII.22.). Elkövet néhány apró hibát, de nem lesz komoly következménye. Lelkiismerete nem hagyja nyugodni, addig szorgoskodik, míg helyrehozza tévedését. oroszlán (VII.23-VIII.23.). Érzelmi élete ellentmondásos. Kínzó féltékenység és odaadó hűség között őrlődik. Bolondságokra is képes lenne, de ettől megóvja veleszületett tartózkodása. szűz (Vili. 24-IX. 23.). Kedvesének is sikeres időszaka van. Kapcsolatukkal szemben elfogódott, és hajlamos a túlzásokra. A szerelemben soha ne hagyatkozzon a látszatra. mérleg (IX. 24-X 23.). Gyermekéről váratlanul örömteli hírt hall. Először nem is meri élhinni, hogy boldog lehet. Az anyagi kiadásokkal most nem törődik. skorpió (X.24-XI. 22.). Júliusban szebb színben látja a világot, mint eddig. Betegségéből gyorsan gyógyulhat, és nincs az a feladat, amelynek ne érne a végére. nyilas (XI. 23-XII. 21.). Ön hajlamos a spórolásra, most mégis hamarabb költ, mintsem átgondolná, hogy mire is megy el a pénz. A postaládába bedobált reklámok nem kötelező olvasmányok... bak (XII. 22-1.20.). Szent Jakab havában érdemes felvennie a kapcsolatot régi ismerőseivel. Új információkhoz juthat, ami a későbbiekben segítségére lehet. vízöntő (1.21-11.20.). Július hónapban sok lehetősége lesz szórakozásra, kirándulásra, közös programokra. Új ismeretségeket köthet, ami szerelemmel végződhet. halak 01.21-111.20.). Rendeződnek a nehézségekkel teli ügyei. Tele van energiával, és mindent képes megvalósítani, amit akar, amire vágyik. kos (III. 21-IV. 20.). Örömökre, szórakozásra lesz lehetősége Szent Jakab havában. Alkalmas az időszak a nyaralás megszervezésére. Pénzügyeit szerencsésen megoldja. bika (IV. 21-V. 20.). Szerelmi életében kellemes élmények várják. Barátai együttérzésére számíthat. Érdemes velük együtt tölteni szabad idejét, remekül fogják magukat érezni. ikrek (V.21-VI.21.). Szent Jakab havában rendkívül agilis. Minden érdekli, ami a környezetében történik, egyetlen lehetőséget sem akar kihagyni. Népszerűsége megnő. . tX/^T| * tv jfe TYTTfcT k TW KJadja: Nógrádi Média Kiadói Kft. Felelős kiadó és főszerkesztő: K.OPICA MIKLÓS ügyvezető igazgató. Szerkesztőség: Salgótaiján, Alkotmány út 9., Postafiók: 96. Szerkesztőségi telefon: If U A || l-| I I 1 1/ 32/416-455, telefax 32/423-931. Kiadóvezető: PLACHY GYÖRGY. Hirdetésfelvétel: Salgótaiján, Március 15. út 13., tel.: 06-32/310-030. Hirdetési és terjesztési csoport telefon: 32/416-455, fax.: 32/423-928.-I i VJ XViV mJ megyei Kérésével Salgótarján térségében hívja a 06-20-566-33-55, Balassagyarmat térségében a 06-20-962-03-68, Pásztó térségében a hírlapkézbesítőknél a 06-30-475-83-80-as telefonszámot. KozítEu napilap ----- Az áruspéldányokat terjeszti a BUVIHÍR Rt. és a kiadó hálózata. Előfizethető közvetlenül a Nógrád Megyei Hírlap kiadójánál és átutalással a KHB Rt. 10400786 07804984 OOOOOOOO számú számlájára. El őfizetési díj egy hónapra 2195 Ft, negyedévre 6585 Ft, fél évre 13170 Ft, egy évre 26340 Ft. Nyomtatás: Egri Nyomda Kft. Felelős vezető: ügyvezető igazgató. HU ISSN 1215-9042. * Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Nógrádi Média Kiadói Kft. i az újság a • az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., az Axel Springer-Magyarország Kft., a Harlequin Magyarország Kft., a Hungaropress Sajtóterjesztő Kft. előfizetéses megrendelését teljesítse, azok akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívja a figyelmet. j ***** 0 * Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög (A) fizetett hirdetést jelöl. Lapunkat első alkalommal a MATESZ 2005. február 7-i zámappal auditálta. ! szerkesztőségi rendszerrel készült.